Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.
1911-01-29 / 5. szám
Az egész berendezés tulajdonképpen két föalkatrészböl áll: a digesztorból és a száritóból. Az előbbi egy kazánnal kombinált, légmentesen záró főzőedény, az utóbbi egy befalazott forgó dob, a melyet — és ez igen praktikus — a kéményen át kiáramló füstgázok hevítenek. így az anyag beszáritása, a huspor készitése nem igényel külön költséget. Végül meg keli jegyeznünk, hogy a megtekintett telepen nem volt oly büz érezhető, a mely a kellő elhelyezés mellett egy város lakosságára nézve kellemetlenné válhatnék, a mivel azt akarjuk mondani, hogy mivel ily telepeket amúgy is a város külső területén szokás létesiteni, a telep legfeljebb 50— 100 méter távolságnyi környezet levegőjét befolyásolja. A telepet tehát bát ran fel lehet állítani a külső városrész bármely pontján. A ma is létező szappangyárak a telepnél sokkal több bűzt árasztanak. Természetes, hogy az ily telepek tisztántartására^nagy gondot kell fordítani. Amint értesültünk több városban felmerült már ily állati hulla égető felállításának az eszméje, amit csak azért nem valósítottak meg, mert idegenkedtek a makói példától. Ujabban azonban az ily telepeken több lényeges és célszerű ujitás történt s ma már oly precíznek mondható a digestor működése, ami alkalmas arra, hogy felkeltse a városok intéző köreinek a figyelmét. Most midőn a kormány, épugy mint a városok azon törik a fejüket, miként lehetne a városok háztartásán segiteni, miként lehetne a váró soknak jövedelmét fokozni, hogy megfelelhessenek a reájuk váró óriási culturális és nemzeti feladatoknak, nagyon időszerűnek tartjuk felvetni azon eszmét, hogy uj jövedelmi forrásként bevezetné városunk a kötelező tüzkárbiztositást. A kötelező tüzkárbiztositás olyan szép jövedelemhez juttatná városun kat, hogy ez egymaga nagyobb segélyt képezne a városok javára, mint azok a javaslatok összesen, melyek ez irányban felvetve és megvitatva lettek. Minden városban ugy áll a dolog a tüzkárbiztositásokkal, hogy a házak elenyésző csekély kivétellel most is biztosítva vannak a különböző biztositótársulatoknál, s ezek a biztosítási dijak, ha csak 2000 házat veszünk egy-egy városban átlagos alapul 40—50000 koronát tesznek ki évenkint; az összes magyar városnál ez évenkint kitesz 8—10 millió koronát. Városaink legnagyobb részénél a tűzoltói intézmény igen kitűnően van szervezve, beszerezték a váró sok nagy költséggel a szükséges tüz oltóeszközöket, legnagyobb része el vastag bajusza alatt, érdeklődött a kis Juliska iránt. — A Juliska ? . .. A Juliska ... — dadogta a fiu rákvörös arccal s látszott az erőlködés, hogy valami igen nagyot, csodásan szépet akar mondani. — A Juliska egy rózsaszínű violaszál, egy hófehér galamb, aki most pesti kisasszony, de újesztendő után tekintetes asszony lesz Torda városában . . . Lázas össze-visszasággal beszélt szeme különös fényben ragyogott. Az őrmester értelmetlenül bámult rá. Nyiri érezte, hogy magyarázattal tartozik, azért csendesebben folytatta : — Mindjárt megért az őrmester ur, ha élőiről kezdem. Ott, hogy egymás mellett laktunk a Varga-soron Juliskáékkal. Az ő szülője is özvegy asszony volt, az enyém is. Barnabélü, nagy kenyereket s puha, omlós cipókat sütöttek a piacra: ugy küzdöttek miértünk, gyerekekért, az élettel. Szegény, jó anyám iskoláztatni akart, de kárbaveszett minden költsége, fáradsága. Az iskolapadok helyett szivesebben ültem a szomszéd nagy eperfáján, különösen, ha a kis Juliska is mellém telepedett. Már ott fönn, a magasban, maszates szájjal, de tiszta lélekkel megbeszéltük, hogy ha megnövünk, egymáséi leszünk. Közben teltek az évek, az anyám könye s titkos ajándékai valahogy átsegítettek a négy polgárin. Ekkor egy vállalkozó rokonunk magával vitt a székelyföldi üzletébe. Nagy kamasz voltam már s mégis akárhányszor fényes nappal elsírtam magam, ha Juliska eszembe jutott. Az üzlet nem sok hasznomat látta, igy a bácsim is j szívesen beleegyezett, hogy ido előtt kato r.ának menjek. Az elmúlt őszön kerültem : onnan haza. Juliskát alig mertem megszó,,lit ni, olyan gyönyörű, nagy leány lett. 0 kedveskedett, bátorított, míg a szivemre mertem zárni, ugy mint régen. Most csak kenyér után kellett nézni Ebben is a drága, jó lélek segített. Éppen lent volt Pestről a méltóságos ur, akinek birtokán a Juliska apja ispánkodott s aki a lánynak keresztapja. Elment hozzá és kérte a segítségét. A méltóságos urnák olyan áldott, jó a szive, mint az írós vaj. Megígérte, hogy csak menjek el csendőrnek, azután ő majd hivatalba tesz. Én eljöttem. Nemsokára irt az én drága angyalom, hogy róla is gondoskodott a méltóságos ur. Fölvitte Pestre. Elhelyezte egy jó családnál, s most tanul fehérneműt és női ruhát készíteni. Ha majd ketten ke résünk, milyen szép lesz és gondtalan az élet. Az őrmestert köhögési roham fojto. gatta. Talán friss, eleven ág került az égő galyak közé s annak a füstje támadta meg. — Ir e gyakran a Juliskád ? — kérdezte gyanakodom — Ir, ir, — felelte valamivel csendesebb hangon a fiu — bár nem olyan sűrűn, mint régebben. Sok a dolga, a szeme is gyönge. A doktor tiltja a sok írást. Hangos, hosszú ásítással emelkedett föl az őrmester, mint akinek nincs már ínyére a beszed. Elrendezte a szénaágyat, leterítette köpenyegével s rádőlt. Már le hunyt szemmel, álmosan mormogta : — Az öreg Géczy nagy szoknyabetyár volt. Szerette a szép, fehértestü, fiatal lái nyokat. Mennyi könyes csók, mennyi öle • ! lésbe vesző sikoly hangzott itt a faiak kövan látva vízvezetékkel és mindenik el van látva rendőrséggel, ugy hogy tüzeseteknél a legnagyobb ritkaságok közé tartozik az, midőn a tüzet localizálni nem lehet s igy a legtöbb városnál ha az utóbbi tiz év átlagát vesszük, évenkint nincs több tűzkár 4 — 5 háznál s ezek szerint a biztosító i társulatok által kifizetett kárdij nem tesz ki többet a befizetett biztosítási dijak 10°/ 0-uál. A fentiekből tehát a legnagyobb precizitással meg lehet állapítani, hogy a magyar városok elfizetnek tűzkárbiztosítás cimén évenkint 6—7 millió koronát. Fizeti pedig ezt a horribilis összeget a városi lakosság azon biztosítási társulatoknak, kik a városok szükségleteihez, a városok fejlődésének előmozdításához egy fillérrel sem járulnak. Ha a törvényhozás kimondaná a kötelező tüzkárbiztositást s megengedné a városoknak, hogy ezt a tüzkárbiztositást a városok eszközöljék ; s az ebből befolyó jövedelmeket a saját fejlődésük előmozdítására for dithassák ; két nagy célt szolgálna — először előmozdítaná a városok anyagi megerősödését s ezzel idővel elérnénk azt, hogy a városok azokat az ideális nagy culturális és nemzeti feladatokat, amelyekre a városok hivatva vannak, könnyebben megvalósíthatnák ; másodszor a városok vagyonbiztonsága is jobb kezekre lenne zött. Isten bizony, én sem bánnám, ha valamelyik szép kisasszonya meglátogatna. Ezzel elaludt, mély, egyenletes, nyu godt Iélekzéssel A fiatai csendőr is ledőlt s karjára támaszkodva, sokáig nézett a tüz hunyó parazsába. A szép jövőt, a boidog családi életet szinezgette, amíg a tüz utolsó lobbanásával az ő pillája is le nem zárult. Az álom tündére vette át a színező ecsetet s csodás képet festett: Csöndesen haídoldó, méla, őszi táj. Szelíd völgyben kis. zsindelyes ház nézegeti kacérul magát a lábánál csörgedező, tisztavizü patakban. A fecske már elköltő zött az eresz alól, s a sűrű jegenyék aranyesőt hullatnak. Fönn a bérc sziklafokán a felhőkbe nyúlik a Géczy-vár tornya. Kopó csaholás, kürt-rivalgás hallszik le. Vadászatra készül a hatalmas ur. Őszi rózsák bólongatnak lenn a völgybeni kis ház kertjében. A lugas már elvesztette sürü, oltalmazó hálóját. A vadszőlő piros levelei, érett, kékes fürtjei között jól láthatni a padon ölelkező fiatal párt. (Az álmadozó csendőr izgatottan forgolódott. Az a szerelmesen simuló lány szakasztott az ő Juliskája. A szenvedéllyel ölelgető medvebőrös, régi harcos kemény nyakán az ő feje ül. Hát még a hangjuk ! Ilyen ezüst csengetyü hangja csak Juliskának van a világon. A saját csöndes, mély hangjára is ráösmert. Sebesen dobogó szívvel liaílgatta a lány siránkozását) — Vigyázz magadra, édes Lászlóm, hogy kopja ne sújtson, szálló nyíl ne érjen. Jaj, én is meghalnék utánad ! A fiatal katona fölcsókolta a lány könyeit s ugy vigasztalta :
