Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-10-01 / 40. szám

Dr. Hoffner és dr. Kőiös felszólalásai után a következő határozat hozatott. A bir­tokon kívüli telebbezés kimondása névsze rinti szavazásra lett bocsájtva 53 szavazat, 20 ellenében elfogadtatott. A képviselőtestület a Széchényi tér kikapcsolásával a Kossuth Lajos utcának pszfaltirozását hét méter szélességben jár­dától járdáig 44000 korona költséggel el rendeli oly módon, hogy erre versenytár­gyalást hirdet és a vállalkozóval kötendő szerződésben megállapítandó, hogy a köve zetvám pénztárt terhelő költségösszeg tiz egymás után következő évi részletekben tör-' lesztessék. Egyben kötelezi a Griff szálloda tu­lajdonosát, tekintettel a közegészségügyi vi­szonyokra, hogy ezen utcában a szennyvizet levezetesse olyképen, hogy az urodalmi bér­házban már meglevő alagcsatornával kap­csolatosan egy földalatti csatornát készitesen. Ezen határozat birtokon kivül való fe­lebbezését mondja ki. 1 Városi tanács javasolja, hogy Pápa város közönsége vegye meg Süle Gábor, László Mária, Süle János és Süle Paulának a pápai 1621. sz. tjkvben A f 2 sor, 1768/d hrsz. alatt felvett 820 öl 2, továbbá Keresz­tes Antal, Gyenge József és neje pápai la­kosoknak a pápai 1001 sz. tjkvben A f 2 sor 1768 hrsz. alatt felvett 695 öl 2 nagy­ságú ingatlanát öl 2 ként 10 koronáért. Ja­vasolja továbbá, hogy ezen terület a liget­hez csatoltassék és az ingatlanok ára vagy kölcsönnel fedeztessék vagy pedig az Er­zsébet városrész pénzalapjából fizetessék ki. A képviselőtestület tekintettel, hogy kellő számban nincsenek jelen a képviselők a határozatképességre, ezen ügynek ujabbi 30 napos közgyűlés napirendjére való kitű­zését határozza el és határidőül folyó évi október hó 30 ik napját jelöli ki. 2. Harsányi Sándorné lakbérleti szer­ződése. A képviselőtestület a bérleti szerző­dést az ügyészi vélemény alapján elfogadja évi 250 korona bérösszegért. Ezen határozat névszerinti szavazás utján hozatott. 3. A Kisfaludy Károly utcai Tapolca­hid kibővítése. A képviselőtestület a hid megépítésé­nek szükségét kimondja. Fedezet hiányában kiadja az ügyet a pénzügyi bizottságnak, hogy jelöljön ki erre fedezetet és ezen ja­vaslat a legközelebbi közgyűlésen lesz tár­gyalva. 4. Az Annatér déli oldalán kőszegélyes járda készítése. A képviselőtestület ezen járda elké­szítését csak akkor fogja elrendelni, ha a Batthány utcai sarokhaz átépítése be fog következni. 5. Szabályrendelet a műjég kötelező használatáról. A képviselőtestület ezen szabályrende­let tervezetet az egészségügyi és jogügyi bizottságnak adja ki és ezen bizottságoknak véleményes javaslataival a legközelebbi köz­gyűlés napirendjére való kitűzését hatá­rozza el. 6. Javaslat a városi hivatalnokok pót­adó-fizetési kötelezettsége tárgyában. A képviselőtestület a pénzügyi bizott ság javaslata alapján kimondja, hogy addig mig a törvényhozás a községi törvény erre vonatkozó paragrafusát hatályon kivül nem helyezi, a jelenlegi helyzetet fenntartja. 7. A tűzoltásról alkotott szabályren­delet módosítása. A képviselőtestület a tűzoltásról alko­tott szabályrendelet módosítást a jogügyi bizottsághoz utalja véleményes javaslatételre. 9. Kemenczky Lajos pápai lakos ké­relme utcaszabályozási vonal helyesbítése iránt. Minthogy időközben a kérvény vissza­vonatot, az ügy tárgytalanná vált. 10. Kauker Ferenc és társai Annatéri lakosok kérelme az Annatér déli oldalán a vízvezetéki főcső lefektetése iránt, hogy há­zukba a vízvezetéket bevezethessék. A képviselőtestület ezen kérelmet köz­egészségügyet szolgáló kérdésnek tekinti és a kérelmezett vízvezeték elkészítését elren deli és a költséggel a vízvezetéki pénztárt terheli. 11. Illetőségi ügyek. Több illetőségi ügy a városi tanács javaslata alapján nyert elintézést és ezzel a közgyűlés befejezést nyert. Színészet Pápán. Nem csalódtunk, amidőn eleve jelez­tük, hogy közönségünk felismerve a' szín­társulat erősségét, az előadások iránt foko­zódó érdeklődést fog tanúsítani. Igazolta ezen feltevésünket a lefolyt héten tartott előadások iránti érdeklődés. Ha nem is telt meg minden este a nézőtér, de voltak táb­lás házak is. A társulat valóban megérdemli a pártolást és nincs okunk kétkedni, hogy közönségünk méltányolva a társulat érde­meit estéről-estére tömegesen fogja láto­gatni a színházat. Heti referádánkat adjuk a követke­zőkben : Pénteken a szép zenével rendelkező operette „Az elvált asszony" kerüit szinre szép számú közönség jelenlétében. A cím­szerepet Szirmay Margit játszta, érvénye­sítve kellemes ós terjedelmes koloraturáját. Pataky Vilma elemében volt Lola szerepé­ben és közönségünk minden egyes ének­számát tüntető tapssal jutalmazta. A férj szerepében Káldor Dezső kifogástalan játé­kával és kellemes hangjával szép sikert ért el. Déry a régi hálás szerepében mint el­nök ez alkalommal is érvényesült. Szántó elég ügyesen játszta meg a jóizü kalauz szerepét, ugyszinte Nyáray is az apa sze­repét. Kisebb szerepeikben Boris Bianka, Érckövy és Kovács az összjáték sikerét emelték. Szombaton szép számú közönséget von­zott a színházba „Sárga liliom" előadása. A herceget Zilahy elegánsan és tetszetősen játszta meg. Igen ügyes volt Káldor mint Thurzó főhadnagy. Első sorban kellett volna említenünk Déryt, ki az orvos szerepében az érdeklődés központja volt, de ebben a szerepben őt már eléggé illustráltuk. 0 megmarad a mi kedves Dórink. Fekete Irén közvetlen és érzésteljes játékával minden A nő ismét előbbeni állásába helyez­kedett. — Talán jobb lenne ha hajamat meg­oldanám ? — Fölösleges ! Másoknál már megki­sérlettem, de megvallom nem elégített ki, — mondta a festő. Nádia azonan nem várta be válaszát és hirtelen megoldotta hajfomUát és vörö­sesszőke selyem puhasága göndör haja egé­szen a csípőjéig elömlött karcsú alakján. — A bal vállát emelje magasabbra, a könyökét gömbölydeden tartsa . . egy kissé távolabbra a testtől, rendezgette a művész, miközben néhány lépéssel hátrább vonult. A nap fénylő sugarai pajzánul játsza­doztak odakünn a sötét lombozatokon. Va kitó világosságuk még előnyösebben tüntette fel a csodaszép nő klasszikus alakját. — Sokkal remekebb, mint képzeletem­ben megálmodtam ! kiáltotta elragadtatással a művész, azután elrendezgette a leomló für­töket, miközben önkéntelenül megérintette ujjaival a csodás alakot. — Így — igy egészén jó, most ma­radjon mozdulatlanul ! Egy félóra múlva félretette ecsetjét, mert észrevette, hogy Nádia karja megresz­ketett. A nő kimerülten rogyottá padra és ösztönszerűleg, — mintha már többé nem látná a festő szemeiben a tiszta, nemes, művészi lelkesedést, — hirtelen beburkoló zott az asztalon levő indiai lepelbe. Egy ideig mély hallgatásba merültek, mintha boszankodnának a kölcsönös csaló­dáson, hogy csak banális frázisokkal szó­rakoztatták eddig egymást. Szünet után a festő cigarettel kínálta meg modelljét. — Köszönöm, ma nem cigarettázom ! Hány óra lehet most? — kérdezte hirtelen. — Tizenegy elmúlt. — Akkor hát mennem kell. — Máris ? Hiszen még alig beszéltünk valamit. A nő eltűnt a függöny mögött és mi­kor útra készen, könnyű léptekkel, termé­szetes előkelőséggel ismét előkerült, a mű­vész megbámulta büszke tartását, álmatag, szép szemeit és alig tudta magának meg­bocsátani, hogy az egyszerű ruházat alatt azonnal fel nem ismerte benne az előkelő származású urinőt és szinte félénk hangon kérdezte: — Eljöhetne még holnap ugy kilencz óra tájban ? — Igen, válaszolt a nő rövid habozás után. — Nádia, folytatta a festő izgatottan, én a talánynak csak a felét fejtettem meg, nem árulná el nekem a másik felét is? — Ma nem, inkább holnap. — Kifizessem a mai napidiját ? kér­dezte a festő mosolyogva, abban a hitben, hogy a nő visszautasítja sértő ajánlatait. — Kérem, — válaszolta Nádia. A festő meglepetten nyújtott oda egy bankjegyet, de a nő visszautasította. — Papírpénzt nem fogadok el, kérek egy aranyat ! Mikor a festő átnyújtotta az aranyat, hirtelen megragadta a kezét. — Biztosan eljön holnap, Nádia ? Ugy érzem, hogy ez lesz a legsikerültebb mű­vem és ezt csakis magának köszönhetem Kérem, könyörgök jöjjön el ! Nádia nem válaszolt, de gyöngéden megszorította kezét és barátságos mosoly­lyal búcsúzott tőle. A festő a küszöbön hosszasan utána nézett és sokáig hallgatta lépteinek elhaló neszét. Ugy érezte, mintha az egész jelenet csak édes, jótékony álom lett volna, mely ébredésekor eltűnt a semmiségben. — Mikor másnap reggel a műtermébe ment, a házmester egy kis csomagot és le­velet nyújtott át neki. A csomagban finom veretű, különös alakú medaillonban egy vö­rösszőke hajfürt volt. — A művész remegő kézzel bontotta fel a levelet, — amely igy hangzott: „Kedves mester ! Régi ismert, ősi név viselője vagyok és környezetem azt állítja szüntelenül, hogy szépségem ellenállhatatla­nul varázslatos. Ez utóbbinak az igazságáról akartam magamnak bizonyosságot szerezni és ezért kerestem fel önt műtermében. — Köszönöm a rám nézve hízelgő igazságot! A napidíjul kapott aranyat átlyukasztattam ós zsinórra fűzve mindig a nyakamon vise­lem ezután, emlékül arra az időre, amelyet műtermében töltöttem. Cserébe egy hajfür­tömet küldöm, hogy ön is emlékezhessen rám ! Ma délután elhagyom Párist és talán nem térek vissza soha! Ha azonban vélet • lenül mégis találkoznánk valahol az életben, ugy feltételezem lovagiasságáról, hogy nem fog rám ismerni 1 Nádia."

Next

/
Thumbnails
Contents