Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-10-01 / 40. szám

amilyen áron adják. A közvetitö kereskedelem kapzsisága pedig mérhetetlen. Minden legcsekélyebb ok elegendő arra, hogy az élelmiszerek ára emelkedjék, sőt gyakran minden ok nélkül is kész az áremelés. Hogy azután ez az áremelkedés arányban áll-e a fogyasztó közönség kereseti viszonyaival, — ki törődik ezzel ? A kinek nincsen elég pénze, ne egyék hust; ott van a Tisza Kálmán hires krumplija. — Igen ám, csakhogy a krumpli is maholnap fényűzési cikk lesz s akkor azután miből éljen meg a szegény ember ? A közvetitö kereskedelem visszaéléseinek ideje volna már gátat vetni. Hiszen egyáltalán nincs elfogadható ok arra, hogy termelőink egyoldalulag járjanak el s az élelmiszereknek árát minden percben tetszésük szerint emeljék. Évek óta felhangzik a panasz országszerte a drágaság miatt, sürgetve, kérve az államnak és az illetékes hatóságoknak közbelépését. Anketteznek, banketteznek eleget, de még sem tesz senki semmit. A kormány és a hatóságok tehetetlenek a termelök és közvetitök kapzsiságával szemben, a fogyasztó pedig napról-napra jobban érzi, hogy itt neki magának kell tennie va lamit. De mit ? Zajjal, lármával, forradalmi jelszavak hangoztatásával, tüntetésekkel nem érünk el semmit, mert ezzel csak saját magunknak ártunk, amit bizonyítanak a Bécsben történtek is. Radikálisabb eszközökhöz kellene * nyúlni. — Kényszeríteni a termelöket, j hogy áruikat közvetlen a fogyasztóknak adják el és pedig hatóságilag megállapított árakon. Eltiltani az élelmiszerekkel való uzsoráskodást s a közvetitö kereskedelem visszaéléseit. Szigorúan ellenőrizni a hatóság által megállapított árak betartását és súlyosan büntetni mindenkit, aki a nép éhségéből kíván magának vagyont szerezni. Mert ha továbbra is tétlenül és összetett kezekkel nézzük a mai állapotot, pár év múlva oda jutunk, hogy a tömegnyomor rettentő kisértetével keli számolnunk. Nem a katonai terhek felemelése kell a népnek, a mely még nagyobb drágaságot idéz elö, hanem kenyér és hus tisztességes áron és az lesz igazi jóltevöje, aki megmenti a mai tűrhetetlen helyzetéből. Városi közgyűlés. Pápa, 1911. szept. 28. Nagy érdeklődés mellett folyt le a csütörtök délutánra egybehívott kép viselőtestületi közgyűlés. Érdekes vita folyt a Kossuth Lajos-utca aszfaltirozása kérdésében, főleg a határozatnak birtokon kivüli felebbezése miatt. A képviselőtestület az aszfaltirozást egyhangúlag elrendelte és nagy szótöbbséggel az áll. vál. javaslatát birtokon kivüli felebbezéssel mondottaki. A közgyűlés lefolyását adjak a következőkben : EinÖklő Lamperth Lajos h. polgármester üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri Schor Ármin, dr. Steiner József, dr. Kapossy Lucián, Keresztes Gyula ós Kerbolt Alajos képviselőket. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt Keresztes Gyula utal azon mizerábilis állapotra, mely a Kisfaludyutcában levő béltisztitótelepen uralkodik. A tulajdonos nem tartja be a telephez kötött feltételeket és oly bűzt terjeszt, mely tűrhetetlen. Dr. Csehszombathy László városi főorvos kijelenti, hogy megvizsgálja a telepet és ha szükségét fogja látni, az óvintézkedésekre a tulajdonost kötelezni fogja. Dr. Kende Ádám indítványozza, hogy a kecskeméti károsultak javára Pápa városa 200 koronát szavazzon meg. A képviselőtestület eltekintve a tárgyalásra való kitűzését, a segélyt egyhangúlag megszavazza. Ugyancsak dr. Kende Ádám indítványára a tárgy fontosságára való tekintettel, a VIII. pont, a Kossuth Lajos utca aszfaltirozása ügyének tárgyalását vette első sorban tárgyalás alá. > 8. Javaslat a Kossuth Lajos-utcának aszfaltírozása, csatornázása és a szükséges költségek megszavazása tárgyában. Győri Gyula az aszfaltirozást szükségesnek tartja, de a birtokon kivüli felebbezést nem. Barthalos István szinte az aszfaltirozás mellett érvel ós a birtokon kivüli felebbezés kimondását helyesli. Dr. Lővy az aszfaltirozást hét méter szélességben kívánja járdától járdáig. Dr. Kende hosszíis beszédben érvel az aszfaltirozás ós a birtokon kivüli felebbezés kimondása mellett. Harmos félmunkának tartja ezt és mig a szennyvizek levezetéséről nem gondoskodnak, nem szavazza meg. Fischer Gyula a költség fedezését nem látja biztosítva. műterem hátterében. Néhánj pillanat múlva visszatért felemelt fővel, ragyogó szemekkel, mintha győzelmében biztos lenne. Requenne el volt ragadtatva a fiatal leány tiszta és kifogástalan alakjától. — Emelje fel karjait a feje fölé ugy ! Azt hiszem sikerülni fog. — Helyezze magát olyan állásba, — amilyent ez a rajz mutat. Átvette a vázlatot és alaposan megnézte, mintha a művész eszméjét akarta volna kifürkészni. A rajz növényházat ábrázol, ugyebár ? — Igen, álljon oda a pálmafa mellé, a vörös virágú liána alá. Közelebb a padhoz. Jobb lábát nyújtsa egy kicsit előbbre. A fejet fordítsa könnyedén hátrafelé. Helyes. —- Az állás pompás, igyekezzék nyugodtan megtartani. A művész, — mint a többi kollégái, — tegezte a modelljeit. A nő kibontakozott félszegségéből. A festő őszintesége megnyugtatta és bátorságra buzdította. — Meg ne mozdulj! A kifejezés nagyszerű 1 Sokkal szebb, mint a vázlatom ! A festő buzgón munkába fogott. Rövid idő múlva észrevette, hogy a modell elfáradt. — Ugy Játszik nem szoktad még meg a folytonos merev állást. Pihenj egy kicsit ! — A nő leült és hátradőlt a padon, mintha nem is műteremben, hanem valami előkelő uri szalonban volna. Szépsége, az ártatlanság varázsával párosulva, teljesen lekötötte a festő figyelmét. Tartózkodó, szerény modora feltétlen tiszteletet parancsolt. — Mennyi dijjat kérsz egy ülésért ? — kérdezte a festő. — Kétszer annyit, mint amennyit más modelleknek szokott fizetni, — válaszolta a leány minden habozás nélkül. — Te kis szerénytelen ! És tudod hogy másoknak mennyit fizetek ? — Nem tudom. Minél tovább nézte, annál jobban fokozódott érdeklődése iránta. Végre megta lálta azt, a modellt, amelyet eddig hiába keresett. Óvatosan közeledett hozzá. Ezek a szép kacsok ugy látszik, még sohase dolgoztak, mondta a művész, miközben megérintette a modell rózsás ujjait. A leány gúnyosan mosolygott, de nem válaszolt. — Mi indította erre a foglalkozásra ? — Tud ön talányokat megfejteni ? — válaszolt a nő. Ha nem nagyon bonyolultak, mondta a festő cigarettát sodorgatva. — Akkor hát mondja meg ki vagyok ? — Valami idegen nő, párisi, vagy inkább orosz nő. — Eltalálta! De kiejtésemben ugy-e, nincs semmi idegenszerű ? — Van, de alig észrevehető. Férjnél van már? — Nem 1 — válaszolt kaczagva a nő. — Tizennyolczéves ? — Már tizenkilencz. — Ajánlkozott már más festőknek is ? — Nem. — Es minek köszönhetem a szerencsét. hogy éppen engem tisztelt meg látó gatásával ? — A mult évben már láttam önt itt a műtermében, ahová barátaim kíséretében jöttem. Éppen fogadónapja volt, a helyiségek megteltek vendégekkel, én elrejtve maradtam a tömegben és igy biztosra vettem, hogy most nem ismer rám 1 A művész hozzá hajolt. — Mondja meg kérem, a nevét! — Nádia. — És a másik neve ? — Nádia ez minden. — Értem, inkognitó akar maradni! Hirtelen az ecsetjéhez nyúlt. Kérem maradjon meg, ebben a helyzetben csak egy pillanatig. Nádia visszafolytotta lélegzetét, mintha márvány szoborrá változott volna. Őszinte büszkeséggel töltötté el a gondolat, hogy a sok nő közül, akik itt fényes toalettben el ismert szépségükkel, diadalmas mosolylyal megjelentek, egy sem volt képes a művész lelkesedését olyan — lángra lobbantani, — mint ő. A festő lázas sietséggel dolgozott. Időszakonkint megismételgette kérését: — Ne mozduljon kérem, legyen türelemmel. Végre befejezte vázlatát Műtermem tehát megnyerte tetszését ? Elhatároztam, hogy fölkeresem, mert arról értesültem, hogy egy uj műven dolgozik es mert tudom, liog> nemcsak jeles művész, hanem lovagias ember is! — Ezt olyan határozott komolysággal mondta, hogy a festő szinte megdöbbent. — Ha ugy tetszik, folytathatjuk. Ugy érzem, hogy eleget pihentem.