Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-06-18 / 25. szám

egyénenként szerződtek három év előtt alkalmazottaikkal, kikötötték, hogy a munkás, a kikötött bérért, a megszabott idö alatt mennyit tartozik teljesíteni ? Mint értesültem, ez csak formaság volt a szerződésben, melyet se az egyik, se a másik fél, nem vett egész szorosan. Maradt tehát elintézetlenül a szerződés négy pontja (11, 19, 23, 25), melyekben az az ütközö pont, hogy a munkások csak azon feltétel alatt hajlandók munkát vállalni, ba a mester munkásokat csakis az ő országos szövetségüknek tagjaihói alkalmaz (ez a tervezet 11. pontja); ennek biztosítására szolgál a bizalmi férji, akinek joga van a munka színhelyén meggyőződést szerezni, csakugyan nincs-e a munkások közt más is, mint az országos szövetség tagja (19. pont); továbbá ezzel függ össze a szerződés tervezet azon kikötése, hogy a sztrájkban részeseket megrendszabályozni nem szabad (23. pont) és hogy a szerződés betartását csak azon fel tétellel vállalják a munkások, hogy a munkánál csak az ö országos szövetségük tagjai dolgoznak (25. pont). Ez a három utóbbi pont (19, 23, 25) tehát csak a 11-nek biztosítására szolgál; aki ezt elfogadja, természetes, hogy megvalósításának feltételeibe is beleegyezik. Megvallom, hogy ennek a „kollektív szerződéstervezetnek" Különösen 22. pontját értékelem soKra, azt, a melyik megtiltja a munkánál szeszes ital élvezetét. A melyik munkás fogadalmat tesz a józanságra, annak van erkölcsi meggyőződése, belátása; az nem felforgató, hanem csak élni akar munkája után. Hogy a munkások ragaszkodnak országos szervezetükhöz, melyet nekik az országos alaptörvények erejéből a kormány engedélyezett, épugy, mint az építőmestereknek, vállal; kozóknak az ö szövetségüket, szervezetüket, azt erkölcsi kifogás alá venni nem tudom s nem is értem, milyen erkölcsi alapon lehetne valakit ennek a szövetségnek felrobbantására bátorítani, ha egyszer bele lépett? Hogy a | munkások egymást nem akarják cserben hagyni, tiltakoznak vezetőik megrendszabályoz ása, munkából kizárása 5 ellen (a mesterek közt körözött „fekete lisztán"), — ezt se lehet tőlük rossz néven venni; ugyanez a joga van meg a mestereknek is. Ijesztő mumus, 1 hogy a „munkásszövetség" csinálja a sztrájkot; mióta Angliában a „trade union"-ok, Németországban az „Arbeiter Verband", É.-Amerikában a „Labour party", a munkáltatóktól is elismerve, működik, kevesebb a sztrájk, nem is olyan vészesek, mint a szervezetlenség idejében. Két ellentétes világnézet, az individualizmus és kollektivizmus ütközik itt össze, azért várom s velem együtt, azt hiszem, minden gondolkodó ember, a legnagyobb érdeklődéssel, hogy fejlődik, mikép alakul tovább a hadviselő felek helyzete ? Hogy ez a mérkőzés itt Pápán dőljön el véglegesen, azt talán senki se képzeli ; ha a mesterek valamennyien elfogadnák is a kollektív szerződést, a mit ök maguk fognak, kellő mérlegelés után, elhatározni, a kötés csak három évre szól s három év múlva esetleg valamennyien köthetnek individuális szerződést. Elhatározásuk szabadságát három év múlva visszanyerik. A jelen esetben gyöngítették elvi álláspontjukat, vagyis kompromisszummal közeledtek a munkásokhoz abban, hogy se a munkaidő leszállítása, se a munkabér fölemelése ellen nincs kifogásuk, mint jeleztük, egyiküknek se. Rájuk nézve ez a kérdés (a tervezetnek különösen küldött valakit a lányához, hogy siessen, készüljön, az istenért. Nagykésőre maga is átszaladt s az Alfa fájdalmas levertségét észre sem véve, diadalmasan szólt hozzá : — Szépnek kell lenned, édesem, hogy minden szem megakadjon rajtad. Hadd bűvöld el teljesen a bárót. A nők uralmának ez a bűvölet az egyik titka. Későbben még egyszer átszaladt, — amikor már csaknem elkészült az öltözködéssel. Arca csak ugy sugárzott s hangja reszketett a meghatottságtól. — Látod, milyen jó az Isten. Ha nem könyörül rajtunk az ég, maholnap ellicitálták volna mindenünket. Szegény apád, hogy íeJmagasztalódott; rá sem lehetne ismerni. És mindez a te szép szemedért van. Siess, édesem, siess! És már szaladt is vissza, hogy bevégezze a toalettjét. Alfának azonban, ugy látszik, nem nagy kedve volt megfogadni a parancsot. Ott ült a kis asztalkája mellett, előtte könyvek, gyöngysoros kottalapok, továbbá egy nagy halmaz levél, melyekből fakóra vedlett virágok, porrá vált, száraz semmiségek tünedeztek elő. Ezeket nézte, nézte, meszszeségbe vesző, — fájdalmas tekintettel s mintha egy megsemmisült menyország,- egy soha vissza nem álmodható édes álom rejtőzött volna a hervadt virágok között: felváltva szorongatta a szivéhez, az ajkához. Es beszélt hozzájuk lágyan, szerelmesen, mintha csak ott állt volna előtte a szóta* uras lan ifjú, aki egykor szent emlékként adta neki e világot érő semmiségeket. Ezt a sok liin lomot mind meg kellett semmisítenie, hogy a rá várakozó másik életbe ne vigyen el belőlük semmit. Még egyszer átolvasta a remegő kézzel irt sorokat s azzal ... a kandallóba dobta valamennyit és meggyújtotta. Oh, hogy kaptak rajta a mohó lángok, mintha csak tudták volna, hogy sietniök kell a — család jóvoltáért. Egy arckép is volt a zörgő avarban : .egy büszke homlokú, ábrándos szemű ifjú képe; talán éppen ugyanaz, aki egykor lángoló szerelmi vallomásokat vetett papírra s aki először tán a saját gomblyukában hordozta ezeket a száraz virágokat. Most is olyan forrón, szerelmesen tekintget rá, — mintha egyetlen pillanatra sem borult volna el fölöttük a sugaras ég. Sokáig nézte merengve, aztán megcsókolta s berejtette a kották közé. Nem volt annyi ereje, hogy a tűzbe dobja. Csöngetett a komornájának. Mire a lány belépett, már olyan nyu godt, hideg volt, mint mostanában mindig, amióta felvette magája a lemondás keresztjét. — Itt van még a zongoramester ? * — Itt van ! — mondotta a lány remegő hangon, mintha sírni akart volna. Együgyü szive megsúgta, hogy az ódon falak csendjében valami olyan történt, a melyhez inkább a zokogás illenék, mint a 3. s ezzel összefüggő pontjai), közömbös. Ennek a jelentőségét akarom méltatni a következő alkalommal, egyúttal elfogadható magyarázatot adni arra a fogas kérdésre, mi okozza a sztrájkot, Pápán is, egyebütt is, az iparban, mezőgazdaságban, kereskedelemben ? Sarudy György. Közbotrányos állapotok. — Rendet a piacon. — Nem egy izben képezte már lapunk témáját a piaci anomáliák orvoslása, de mint a tapasztalat igazolja, mindeddig semminemű intézkedés nem tétetett ennek megszűntére. Még a régi időben mellüket veregették és büszkék voltak a pápaiak arra nézve, hogy a Dunántulban a legolcsóbb piacuk volt, s mit tapasztalunk most? Folyton azt halljuk panaszolni, hogy drága, hallatlau drága a piac ! A panaszt elösmerjük alaposnak, — igaznak s viszont panaszkodunk, de tenni még sem teszünk ez ügyben, mondhatni mindnyájunkra nézve egyik legfontosabb közös ügyben semmit, pedig elmondhatjuk, hogy kevés, — nagyon kevés kivétellel a piacról élünk, hétről hétre, napról-napra. Városunkban a sokféle hivatalban igen sok hivatalnok van. Ezek között még az is kinek van egy kevés gazdasága, nem ér rá, hogy gazdaságát vezesse, hiszen minden idejét leköti az iroda s mikor kiszabadul a hivatalos órák után, már se ideje, se kedve, hogy gazdaságának ugy amint kellene utánna uézzen. Kénytelen azt csaknem egészen a cselédjére bízni, amiben pedig — hivalgó, hangos beszéd. Hiszen nem egyszer vette észre, hogy a szótalan, komoly ifjú a leckeórák idején megfogta a kontesz kezét, a kontesz pedig nyájasan, szerelmesen tekintett ra. Óh de beszédesek voltak e szemek I ... És várta, visszafojtott lélekzettel, hogy mit akar a baronessz. Semmit sem akart. Ugy tett, mintha tudomást sem venne az ottlétéről. A lány azután folytatta mély hangon és fájdalmasan. — A moszjőtől hallottam, aki a kerti lakásban járt, hogy a zongoramester ur nagyban készülődik, pakkolja a kottáit és ... A baronessz éppen egy brost illesztett fel a nyakára, igy hát nem is igen vehette volna észre a félbeszakított mondatot. — Es, amit nem tett soha, fütyöl, fütyöl, hogy majd fölveti a szobáját. Alfa megállta, hogy össze ne rendüljön e különös szavakra. Ugyancsak erős lelke volt, hogy eme rettenetes pillanatban hideg gúnyra tudta biggyeszteni az ajakát. — Azért művész, hogy a füttyszóban is gyakorolja magát. Itt vannak ezek a kották ... adja át neki és mondja meg... De ne szóljon semniit... csak adja át.. . — És .. ? És .. ? - - tudakolta a leány remegve, félve. — Olyan kedves, szelid, olyan jó volt a zongoramester ur. A báró ur pedig v . Oh ! Oh ! — És .. . és... semmi 1 Teljesítse a parancsomat! — szólt kevélyen a barou-