Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-06-11 / 24. szám

múlva, épugy egymásra lesz utalva, mint mai nap ; 50—60 év múlva szerződjenek vagy szerződhessenek újra egymással. Abból se kell titkot csinálni, hogy az állami gazdasági felügyelő, Kluge ur megígérte, hogy a legelő vételárának (vagy a bérösszegnek) 50°/ o-os segélyezését fogja a szakminiszternek javasolni, vagyis, magyarán szólva, közlegelőt szerezhetünk, államsegéllyel fele áron. Ha ugyanis az uradalmak üzleti alapra helyezkednek, mihelyt biztosak arról, hogy a vételár felét az állam fizeti, fölemelhetik a közlegelö árát kétszeresére ; tudnivaló, bogy az állam köti a legterhesebb üzleteket; ahol magánember szerezhet 1 holdat pl. 500 koronáért, biztos, hogy az állammal mint vevővel 1000-ret fognak fizettetni. Igy aztán amit a réven, az államsegéllyel nyertünk, elveszíthetjük a vámon, az állami üzlettel. Hogy pedig ez meg ne történjék, jelentkezni fognak a protektorok, — közbenjárók, akik az uradalmakat kapacitálják, puhítják, olcsó árakra hajlandóvá teszik stb. Elmegy az államsegély jókora %-ja ezeknek a közvetítőknek ! De még a föld szerzési ára se olyan lényeges, ahhoz képest, hogyan használjuk ki a megszerzett területet. Tudni kell előre, hány állatnak, vagy u. n. számos marhának s hány u. n. nem számosnak (juh, sertés,) keresünk legelöt. Azután hogy egész nap fog-e a marha legelni, vagy csak kisétál a legelőre s otthon takarmányozzá ; előbbi esetben kevesebb, az utóbbiba i többet tarthat el ugyanez a legelő. De még ez sem elegendő, ha a legelöt megszerezzük s a legelő állatokhoz arányitjuk ; a legelöt alakítani, fentartani s fejleszteni is kell. Aki ma elmegy az alsóvárosi legelő mellett, azt hiszi arról a bűzös pocso lyáktól éktelenkedő kopárságról, melyen nincs egy sipkára való takarmány, hogy gazdátlan terület, a leendő cigány város létesítésére kiszemelve. Nem válik díszére városunk gazdaközönségének, bogy a föld mívesiskola 17 éves fennállása után, ennek a tőszomszédságában, ilyen legelővel dicsekedhetnek. S itt jön a legelövásár csattanója; a gazdakongresszus kívánsága szerint, melyet nagyrészben a föidmivelési miniszter is magáévá tett, (I. Buday Barna elfogadott határozati javaslatát a Köztelek máj. 10. számában), minden rendezett tanácsú város, melynek legalább 1000 hold ingatlana van, köteles a tanács tagjai közé szakképzett gazdát választani, akinek kötelessége az ingatlan kihasználásáról kellőképen gondoskodni. Több ilyen dezideratum is belekerült a gazdakongresszus határozataiból a miniszter tarsolyába, mint az élelmiszer khemikusok, járásgazdák

; a megyei alispán gazdasági szakközegei (borászati felügyelő, a mostani vándorló méhész, kertésztanitók beolvasztása a megyei központi igazgatásba stb) Mindez közelről érdekli városunkat is; de erről majd más alkalommal. Sarudy György. Vármegyénk telefonhálózata. — Hol késik az éji homályban ? — Váruiegyénk törvényhatósági bizottságának közgyűlésén már több Ízben szóvá tétetett a vármegyei telefonhálózat létesítése és vármegyénk alispánja annak idején kijelentette, hogy ez érdemben már legközelebb megteszi a szükséges intézkedéseket. Vármegyénk alispánjának ezen kijelentése teszi kötelességünké, hogy a vármegyei telefonhálózat kérdésével foglalkozzunk és azt sürgessük. A közlekedési eszközök fejlődése nemcsak a kereskedelem és ipar, a forgalom alakulására van átalakító hatással, nem kerülheti ezt el a közigazgatás sem, mely az előbbivel szoros kölcsön hatásban van. A roha mosabb kifejlés, a szövevényesebb életviszonyok gyors s azonnali intézkedést kívánnak. Ez magával hozza, hogy a közigazgatási kivatalok, hatóságok és közegek egymással gyorsan s lehetőleg közvetlenül érintkezzenek. — Az érintkezés közvetítésére ma a posta s részben a távírda áll rendelkezésre. — Azonban ez intézmények minden ócsárlása nélkül állithatni, hogy a folyton fokozódó igényeknek nem mindig felelhetnek meg. A postai közlekedés épen a községekkel, de néha a nagyobbak kai is igen lassú. Nem is lehet a csekély forgalmú községek érdekében jó akarattal kívánni, hogy az állam a nagy költ séggel járó gyorsabb összeköttetést létesítse s fenntartsa, habár ennek érdekében folyton hoz áldozatot. A mi a távirdát illeti, ez vármegyénkben még kevésbé szolgáhatja a gyors közigazgatás érdekeit, mert a távirdaállomások száma csekély, szaporításuk pedig az előbbi oknál fogva igen nagy terheket róna az államra. Mert, ha távbeszélő hálózattal köttetnének össze a községek járáPersze, ismertem ezt a Minchin Ru pertet, mióta csak a világon van, de fogalmam se volt, hogy idáig jutott. A carabridgei egyetemen együtt voltunk ós mikor én atyám ügyvédi irodájába léptem, Rupert a legjobb uton haladt, hogy atyai örökségét eltékozolja. Volt azonban idő, amikor testilelki jó barátok voltunk, de az utolsó tizenöt év alatt nem tudtam róla semmit. Hogy igy találkozzunk, arról álmodni se mertem volna ! Utoljára a házasságom első évében láttam, akkor már vagyonvesztett ember volt. Ez alkalommal öt fontot kölcsönöztem neki. Meglepett, milyen kevéssé változott meg. Éppen olyan volt, mint tizennyolc évvel ezelőtt. Magas és nyúlánk, szőke és sima arcu. Igaz, hogy most züllöttnek látszott s a ruhája csupa rongy. — Tudtad, hogy ez az én házam ? — kérdeztem, beljebb lépve a szobába. — Ments Isten ! Dehogy tudtam ! A mult napokban egyszer erre járva eszembe jutott, hogy milyen könnyű volna ide be jutni. Az Isten szerelmére, adj valamit inni, Belmont 1 Felindulásomban elfelejtettem feleségemet megnyugtatni, — ehelyett kivettem nadrágom zsebéből a kulcsokat, kinyitottam a szekrényt és két poharat megtöltőt tem szódavizes whiskeyvel. — Van e szivarod ? — kérdi Rupert, mire én kivettem a fiókból egyet és odaadtam neki. — Begyújthatnál a kályhába, — tette hozzá hidegen, s én egy gyújtóval meggviijtottrm a gázt. Közel a kandallóhoz leült és melegítette a kezeit. — Furcsa helyzet, — ha meggondo[ lod 1 — nevetett fel. — Hogy is tudtál ilyen mélyen sü lyedni ? — kérdeztem. — Hát ez bizony hosszú história. De hogy én ilyen módon találkozom a legjobb pajtásommal! — Látod, Belmont, — folytatta — ostobaságot ostobaságra halmoztam. Olyan emberekkel keveredtem össze, akik vesztemre voltak. A jó Isten tudja, mibe nem kezdtem. Csak későn láttam be, hogy bolondott tettem, de a leghatalmasabb ostobaság mégis a — házasságom volt. — Akkor nősültél, amikor már sem mid sem volt ? — Igen. Szerelmes lettem és semmi mással nem törődtem. De nem csoda. Feleségem áldott, jó lélek. Mindent feláldozott értem, meghasonlott családjával, akik jómódú emberek, verje meg az Isten őket, nem adnak egy fagarast sem ! Tudod, Belmont, iparkodtam is Ágnes kedvéért a jó útra térni. De az emberi természet ke gyeilensége, hogy szeretik még jobban lenyomni azt, aki már úgyis lent van. Nos hát mi fokozatosan sülyedtünk a véglete kig, Aztán gyermekeink is vannak. — Két leány és egy fiu, — kiáltott fel. — Belmont, elképzelheted te, mi az : éhezni látni a gyermekeinket ? Nem tudom : í vannak-e gyermekeid ? — Igen, vannak. — Nos, akkor elképzelheted. Gondold meg, milyen élet az, amikor tudni kell. hogy otthon éheznek, s amikor gazdag, teli kirakatokat, duzzadt erszényü embereket látunk. Gondold meg ezt és képzeld el a kísértést, ami ennek nyomán támad ! — Add ide a lakcímedet — mondám mélyen meghatva. — Andover Street, 80. szám. Nagyon messze van — tette hozzá, mikor megemlítette ezt a szomorú lakhelyet. —- De sokkal jobb lenne, ha megengednéd, hogy ide hozzád jöjjek nappal. — Nem, nem, majd odatalálok én időveszteség nélkül. — Jól van, — mondá és* újra meggyújtotta kialudt szivarját. — Ha azonban sok időt vesztegetsz, akkor már valamelyikünket halva leled. Az apróságok már nem bírják soká. — Szerencsére pénztárcám a kabátom zsebében volt, kivettem belőle egy ötfontos bankót. — Nesze, ezt előlegül adom. És az Isten szerelmére, tartsd fenn családodat, mig valami módot találunk a menekülésre. Rupert átvette a bankót, éppen a zsebébe akarta csúsztatni, mikor az ajtóban megjelent a feleségem. Pongyolájában teljesén felöltözködve állt ott s én nem g3Őztem eléggé csodálkozni bátorságán, hogy utánam jött, megnézni, mi történt velem. Sohase láttam olyan megrökönya-