Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-06-04 / 23. szám

mint a csizmadia nem asztalos. Annyi a közigazgatási közeg s oly kevés a műszaki ember a városnál, hogy szinte természetes a baklövések végtelen sorozata. Némely dolgokat pedig meg lehet ismerni újságolvasásból, az emberekkel való társalkodásból, elmélkedésből is. Nekem él évek óta Berlinben egy rokonom ; tőle tudom, hogy a Spree vizét használták ott is a szennyvizek gyűjtő medencéjéül ; mig nem a világváros rohamos fejlődése szinte fenyegetve volt a Spree beiszaposodása folytán ; erre az okos német észbe kapott ; ki tisztíttatta a Spreét s a városi szennyet, — hulladékot összegyűjtötte nagy, mesterséges tárnába, kilúgozta s csinált belőle műtrágyát. Ezt utánozta nálunk Arad, Mislcolc városa; a városi szemetet, hulladékot ott is összegyűjtik, feldolgozzák s pénzelnek belőle. Keszthelyen a városi gyepmester a telepén összegyűlő szemetet, állati hullákat nagy szakértelemmel dolgozza fel s értékesíti ; faggyút, szappant, műtrágyát stb. állit elö belőle s oly sikerrel, hogy a gróf után talán ö a város leggazdagabb embere; van ott.7 háza s vagy 150 hoidas gazdasága. Rimaszombaton a állatorvos, aki tanult gazda is volt, ellenőrizte a gyepmesteri telep kezelését. 17 év előtt, mikor ott laktam Rimaszombaton, a város végén, közel a gyepmesteri telephez, soha kellemetle szagot se éreztem ; a fekáliákat szagtalanná s szenytelenné tette, kiszárítással, dezinficiálással az állatorvos ; kézbe lehetett venni, olyan csillogó volt, mint az aranypor. Menjen nálunk valaki a szövőgyár mögé, ahová a sajtgyárat tervezték; majd vissza is térül az ott látható és el nem kerülhető illatoktól! A csatornázás irányát tehát meg kell változtatni, — a Tapolca felöl a gyepmesteri telep felé s arra gondolni, hogy a felgyülemlő szemétet, hulladékot, okos kezeléssel, hasznos iparcikké, műtrágyává lehet átalakítani. A Tapolcának peclig hagyjanak békét; abban a pápaiak fürdeni is szeretnek, de az undorító piszoktól maholnap az lehetetlenné válik. A Pápán tul fekvő községeknek pedig nincs vízvezetékük ; pénzük se hozzá, ne tegyük szándékosan élvezhetetlenné rájuk nézve a természet áldását, az élö, tiszta vizel. A csatornázást pedig kombináljuk a gyepmesteri telep újjászervezésével ; a földmivelési miniszter expozéjában kilátásba helyezi, —- nem olvasták a városatyák? — hogy ahol a csatornázást u. n. biológiai alapon hajlandók megoldani, ennek a létesítéséhez anyagi támogatással s műszaki embereinek rendelkezésre bocsátásával járul hozzá. Hogy a gyepmesteri telep, mai helyén s mai kezelésében, kivül esik a városon ; a csatornázás erre felé terelése tehát sok fölösleges költséggel járna, — nem döntő érv ezen megoldás ellen; másutt és máskép is be lehet a telepet rendezni. Ha volna kezem ügyében elég részletező térkép, az iránt is nyilatkozhatnám ; igy várnom kell a javaslatot mástól, aki térképet is használhat. Sarudy György. Könyves Jenő staggione színtársulata I mult szombaton kezelte meg városunkban a i gyon fényes! — igy szólt szívélyesen. — A legmagasabb árak ! Még álmomban se reméltem ! Nem tudja, Loder ur ki volt az a. buzgó árverező nő ? — Melyik ? — kérdezte szórakozottan John. — Nos, az a hölgy, aki . . . Azt hittem valamelyik barátnője! Csodálatos eset! Mindenre versenyzett . . . tíz tárgy köziil legalább kilenc biztosan a birtokába került. Így például a zongora is! Én legfeljebb tiz guineára becsültem és ő felverte huszonháromra ! Igazán nem tudja, ki lehet ? A nevét nem akarta megmondani, de mindent kész pénzzel fizetett — és én ebben meg nyugodtam ! Különben most éppen ott áll az ablaknál. John követte tekintetével a megjelölt, irányt. Már sötét volt és gyönge szemeivel csak a nő halvány körvonalait láthatta. Megcsóválta a fejét. — Nem ismerem és olyan nőt se tudok elképzelni, aki elhagyatottságomban segítségemre siessen, — mondta keserű mosolygással, azután irány és cél nélkül bejárta a szobákat, amig végre a hálószoba küszöbéig eljutott. Megállt a szentély bejáratánál, ahol hajdani boldogságának első édes napjait élvezte. Hirtelen epedés fogta el szivét az asszony után, aki csendes fészkét kegyetlenül lerombolta. Önkéntelen felsikoltott, mint a megfélemlített gyermek, aki kétségbeesetten az anyja nevét rebegi. A nő észrévette, hogy John a lépcső kön felfelé halad; nyomon követte, de megfékezte gyors lépteit, mikor a férfi mozdu latlan alakját a hálószoba küszöbén meglátta. Rövid gondolkozás után elfordult, mintha vissza akarna menni a lépcsőkön, de hirtelen visszatért a szoborként álló -fiúhoz. A csendet sajátságos, velőtrázó hnngok szakították, meg, a férfi görcsös zokogása hallatszott a sötétben. A nő arca hirtelen megváltozott. A tartózkodó félelmet szívélyes szeretet és anyai gyöngédség váltotta fel, mikor zajtalanul előrelépett és karjaival átfonta nyakát, mint öt év előtt, mikor a zongora mellett székén feléje fordult. — John ! — igy szólt remegve — John ! Kedvesem . . . drága kedvesem ! — Megcsókolgatta kezeit, ruhája szegélyét és haját, melyet az idő és a bánat megszürkitett; megalázta mngát, bocsánatért könyörgött, becézte, mint anya a gyermekét, akit méltatlanul megfenyített. — Rossz voltam, sokat vétettem el lened, de mostanáig nem voltam tudatában! Ugy-e még nem késő, John ? lljra kezdhetjük együtt az életet ? Csak ma reggel értesültem, hogy mindent el kell adnod . .. a mi csendes, bizalmas fészkünket is ! Itt elakadt a hangja, de erőt vett magán és kacagva folytatta : — De én mindent visszavásároltam, John..-, a zongorát és... majdnem mindent, hogy újra berendezhessük boldog 14 napra terjedő sziniévadot. A társulatot — mint már jeleztük — igen jó hirnév előzte meg és ezen jó hírnevet valóban meg is érdemlik. Oly előadásokat produkálnak, melyekről csakis a legnagyobb elismerés hangján emlékezhetünk meg. Mintaszerű rendezés, fegyelmezettség, preciz és összevágó játék, minta szereptudás jellemzik a színtársulat előadásait. Az első két előadás majdnem üres ház előtt ment, de a színtársulatról elterjedt dicsélő nyilatkozatok után színházlátogató közönségünk közönye is megtört és azóta igen szép számú közönség látogatja a színházat és tüntető tapsokkal halmozza el a szereplőket, kik arra érdemeket is szereznek. Az eddigi előadásokról a következőkben számolunk be : Szombaton bemutató előadásul Ibsen hatásos színműve „A kisértetek" került szinre. A gyér számú, de hálás közönség a legnagyobb érdeklődéssel kisérte mindvégig a megrázó jelenetekben gazdag előadást és tüntető tapsokkal honorálta a szereplők tartalmas játékát. Az est kimagasló alakja Könyves Jenő színigazgató volt, ki művészi játékával teljesen lebilincselte a közönség figyelmét. A paralizis fokozatos megnyilvánulását oly alakításban suggerálta a közönségre, hogy ennek a hatása alatt távozott a színházból. Minden egyes jelenetében beigazolta, hogy szerepét tanulmány tárgyává tette és a közönség tüntető tapsokkal adott elösmerésének kifejezést, mely ugy nyílt szilien mint a függöny legördültekor megnyilvánult. Méltó partnerje volt Szász Anna, ki az anya szerepében a sújtó érzéseket megható módon jutatta kifejezésre. Az asztalos szerepét Alapi Nándor játszotta, ki ösmerősiink Szálkái színtársulatától. Nem ösmertünk reá. Vérbeli színész lett és alakításáról csak azt mondhatjuk, hogy kifogástalan volt. Kisebb szerepében Kovács Margit csak azt igazolta, hogy otthon érzi magát a színpadon és vezérszerepekben is rutiniros játékával biztosan megállja a helyét. Kovács Imre a lelkész szerepében ügyes színésznek bizonyult. Vasárnap délután „Csöppség" vígjáték lett előadva. A címszerepben Ligeti Angéla mutatkozott be, kiről csak azt Írhatjuk, hogy rendkívül bájos színésznő és egyéniségéhez megtelelő naivsággal játszta a címszerepet otthonunkat ! Hát miért nem nézel rám, John '? — Nem tudom, hogy valószínűleg megvakulok ? — kérdezte megtörten a férfi. — Hallottam, de küzdeni fogunk ellene közösen, ha meg tudsz bocsátani. Még van időnk a boldogságot élvezni. — Már késő... én eladtam, elárvereztem a boldogságomat ! — Azt mondják, hogy mindenedet eladtad a legtöbbet Ígérőknek; nos tehát, ha a boldogságodat is eladtad, akkor az most az enyém, mert én többet ajánltam érte, mint valamennyi. Tovább már nem bírta . . . térdeire roskadt és kezeivel eltakarta könyázott szemeit. John lehajolt hozzá és átölelte karjaival. — Rossz vásárt csináltál, — igy szólott meleg részvéttel. — De ha bízol magadban . . . feltétlenül . . . Hirtelen elhallgatott. A nő felnézett hozzá könyben uszó szemeivel és e pillanatban ugy tetszett, mintha egymás lelkébe tekintenének. John fájdalmasan, mélyen felsóhajtott. — Bízol e megtérésemben ? — kérdezte őszinte hangon a nő. John nem válaszolt, kezei közé fogta a nő fejét és megcsókolta hevesen . . .