Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-02-06 / 6. szám

Mostanában szó van közvágóhíd, vajgyár, csatornázás, szálloda épités — mely utóbbira legközelebb visszatérünk — mindmegannyi csak eszménykép lett. S miért? Mert nincs vállalkozási képességünk. Ne várjunk mindent a várostól, hanem vigyünk át ilyen eszméket s terveket a gyakorlati térre. Mutassuk meg, hogy közügyeinket nem csak pótadó felemelésével, hanem reális sikerekkel is biztosithatjuk. Szükséges tehát, hogy közügyeinket a végrehajtásra hivatott tényezők vegyék kezökbe s a nagy müvek létesitésében egymást vállvetve támogassák. Mert ha valaha, ugy most van szükség az egyetértésre, az erők egyesítésére, hogy városunk jövője biztositassék s mindazon eszmék s tervek a megvalósulás stádiumát érjék el Pápa város javait egyaránt elömozditó nagy célok megvalósítása érdekében, szűnjön meg köztünk, ha van: a bizalmatlanság és a féltékenykedés. Igenis ez a mi bajunk s ezért pang nálunk minden. Tudjuk régen jól, hogy ezen kijelentésünk sokaknak nem tetszik, de ezzel mi nem törődünk. „Szólj igazat betörik a fejed" közmondás csak az álhatatlanokra szól, az álhatatos küzdelem előbb-utóbb megleli jutalmát. Nekünk kötelességünk ezen bajokra és talán helyesebben mondva közönyre rámutatni. Ezzel mi orvoslást szeretnénk előidézni és bárha talán ezen nyilt szavunk egyeseknek nem tetszik, azért nem fog ez visszariasztani attól, hogy hiven ne adjuk mindazt, ami városunk közügyeit jellemzi. Igenis városunk jövő fejlődéséről, virágzásáról és haladásáról van szó, mely minden egyes városi képviselő kötelességtelj esitését a legnagyobb mértékben hivja fel. Meleg érdeklődést kivánunk közügyeink iránt. Dobjuk félre az indo lentiát, mert városunk érdeke kivánja ezt főleg most, midőn annyi sok tenni valónk lesz, s annyi fontos dolgok várnak elintézésre. A rabbi Minthogy a rabbikérdés hosszú idők multával ismét napirenden van, s minthogy több oldalról felszólítottak, hogy ebben a kérdésben fejtsem ki álláspontomat, engedek a felszólításnak s elmondom a ma^am nézetét tekintet nélkül arra, hogy megnyerem-e azok tetszését, akiket illet, vagy sem. Természetes dolog, hogy a legnagyobb tárgyilagosságra törekszem s egzem ágában sincs azt kívánnom, hogy a szavamnak bárki is döntő súlyt tulajdonítson, még csak el sem akarok tántorítani senkit attól a meggyőződésétől, mely lelkében bárminő körülmények folytán kialakult. KBwaawBwisaKi — Miért ne ? — Bocsáss meg, Sárika, de azt tartják rólad, hogy kissé öreges az ízlésed, s én szeretném ha nagyon szép lennél az esküvőmön . . . Sárika aznap egész éjjel nem hunyta le a szemeit, s folyton azon töprengett, hogyan öltözködjék, hogy mindenkinek kedvére tegyen ? Hallotta, hogyan szólják meg a kacér leányokat: ő tehát soha senkivel nem kacérkodott. De egyik este órákat sirt keresztül, mert a füléhez jutott egy megjegyzés, amit reája tettek : — „Lassú víz partot mos"... Udvarolt neki egy fiatal ember. Gazdag volt és előkelő. Nehogy azt mondja rá a világ, hogy fogja: feltűnően hideg volt hozzá. Azt hitte, mindenki csak dicsérni fogja. Pedig alighogy másfelé keresett melegebb szivet a „nagy párti" hirében álló gavallér, rázudult a sok megjegyzés, tanács: Hja, kedvesem, büszkeséggel manapság nem lehet hódítani. Egy kis ártatlan kacérság sohase árt. . . Fagy elől menekülnek a fecskék. Sári csodálkozott, hogy csak most mondják neki mindezeket, de végre is magában kereste a hibát, és kezdett nyájasabb lenni a férfiakhoz. Egy már nem éppen fiatal, de igen jól szituált gavallérral egészen jól is mulatott. Meggyőződése szerint e kellemes viselkedésével helyrecsiszolta a világ szemében azt a csorbát, amit előbbi hidegsége ütött rajta. De, hogy egy öt leányos mama bizalmasan megsúgta neki: — „az emberek azt fogják hinni, hogy boszszuból, dacból hódítja meg emezt, mivelhogy szerelemről szó se lehet, nem lévén fiatal, ámbár vagyonos és szép állása van" ijedten fordult, el tőle. Keresett egy fiatal, vagyon és állás nélkül való jourifjut, akivel szeretetreméltó lehet, anélkül, hogy a világ férjvadásznak nevezné. Okvetlen szeretetreméltó akart lenni, s „ártatlan kacérsággal" nyerni meg a férfiak hódolatát, mint ahogyan tanácsolták neki. Egyik nagynénije megrovó tekintetével találkozott, mikor javában csacsogott, mosolygott. Odasietett hozzá: — Mari néni, az Istenért, valami kifogásolni való van rajtam ? —• Ostobaságot cselekszel, gyermek ! Mit bolonditod azt a fiút ? Nem hozzád való. Mit tünteted ki annyira? — Nem fogom többé — igérte. És nem is mert aztán senkivel se beszélni. Az igaz, hogy ezért meg az édesanyja haragudott. — Ha ülsz magadnak és hallgatsz, mint a sült hal, inkább nem viszlek sehova. Sári, aki engedelmes volt s tudta, hogy mivel tartozik anyjának, megfogadta, hogy nem lesz szótlan és kifogástalanul viselkedik. Azonban feltette magában : férfiakkal nem foglalkozik, mivelhogy sehogyse képes a világnak eleget tenni. Annál kedvesebb volt barátnőihez. Szóval tartotta őket, mulatott velük, s ha udvarló közeledett feléje, észrevétlenül tovább siklott. Jó szive s gavallér természete volt. Szeretett másoknak örömet okozni. S mert lassanként el-elmaradtak a bálokról és estélyekről : egyik-másik leánytársának — ahol ugy vélte, örömet szerez vele, — küldött virágot egy-egy ilyen alkalomra. Az én szerény felfogásom szerint a rabbiállás betöltése a mi hitközségünkben teljesen felesleges. Igen egyszerű oka van annak : ahol a szélsőségek érintkeznek, minden lehetséges módon gondoskodui kell arról, hogy ez az érintkezés ne fajuljon súrlódássá. Szinte elképzelhetetlen, hogy éppen a rabbikérdésben tudnának a hitközségünkben élő szélső elemek egységes álláspontra helyezkedni, sőt egyenesen attól lehet tartani, hogy az ellentétek e kérdés körül annyira kiélesednek, hogy az amúgy is csak nagy nehezen fenntartott béke egyszerre felfordul. Nem szabad a rabbi kérdés megítélésénél figyelmen kívül hagynunk, hogy a helybeli vérbeli orthodoxok nem állanak a régi hitében igen erős, egységes zsidóságnak sem a színvonalán, sem az álláspontján, s hogy a reformpárt sem szűkölködik néminemű orthodox máz híjával. Milyen rabbit kerestek a mi őseink ? Akit a talmudtudománya föléje emelt a közönséges földi halandóknak, akinek sziklaszilárd és kristálytiszta jelleme a legmélyebb vallásosságból sarjadzott, akit a tudományszomjas ifjak serege méltán vett a legnagyobb rajongással körül, hogy lelkének tartalma az ő léikükbe felszívódjék, hogy a szent ige s a szent hagyomány, a zsidóságnak ez a két éltető eleme épségben, váltóKomoly ós nyugodt viselkedése nagyon jól hatott a komolyan gondolkozó emberekre, s egyik másik férfi, ha kérdezősködött utána, feltűnve hiánya, azt a választ kapta : — Férfigyülölő . . . Mikor ez az apja füléhez jutott, nagy patáliát csapott, hogy ő nem tűr ilyen félbolond hajlamokat leányában. Ha valaki valami tudományos pályára készül, más élethivatást választ, azt még megértenék az emberek. De akit a rendes családi életnek neveltek, abban ne legyenek semmiféle bogarak. Sári tehát, hogy megértse őt a világ elkezdett tanulni több szorgalommal, mint ambicióval. Ugy gondolta, ha megszerzi diplomáját és valahova kinevezik tanárnőnek, kivívja embertársai osztatlan tiszteletét és elismerését. Jó néhány év múlva kezében volt a diplomája. Meg is folyamodott egy állást. Boldogan csinálta terveit s elégedettebb volt, mint bármikor. Ugyanakkor folyamodott ugyanazon állásra egy iskolatársnője, aki szegény volt ós teljesen pártfogók nélkül. Tudta, ha Sári is folyamodik : biztosan hiába küldi be a kérvényét. Elküldte tehát hozzá egy rokonát, meggyőzni Sárit arról, hogy az egész világ megróná, ha elvenné kezéből a kenyeret. Természetes, hogy Sári visszavonta a folyamodását, nehogy szembe kerüljön a világ ítéletével. S noha a másik se nyerte el az állást, vége volt az ő örömének és szép terveinek is. Idő multán betegeskedni kezdett az édesanyja. Annyi szeretettel ápolta, amennyi csak kitellett az ő mély szivétől. Égy mér-