Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-12-25 / 52. szám

A községi pótadó csavar, a pótadó állandó emelése minden egyes városjóléti intézmény létesítésekor felmondta a szolgálatot. Hisz a magyar városokban ma már szinte tűrhetetlen a pótadó magassága, 80— 100—120 százalékos pótadó éppen j nem tartozik a ritkaságok közé. Szinte hihetetlennek látszik, hogy pl. 1908-ban Szolnokon 220, Gyöngyösön pedig 148 százalék volt a pótadó. Micsoda rettenetes sulylyal nehezedik e horribilis pótadó az amugy is agyonadóztatott polgárság vállaira. —• Ezzel szemben azonban ugyancsak az 1908, évben mindössze 3 felvidéki, szepességi városban nincs pótadó. Érzik a városok vezetői is, hogy a város kulturális és gazdasági fej lődésére szolgáló hiteltőke már igen nehezen hárítható át pótadó alakjában az adózó polgárságra. Éppen azért sürgetik a községi takarékpénztárak mind nagyobb számban való felállítását. A külföldi példák bizonyítják és amellett szólnak, hogy ezeknek a takarékpénztáraknak fej lödése a váiosok haladására nagy befolyással bírnak, különösen Németországban van igen jelentős szerepe a községi takarékpénztáraknak a községi hitel terén. A német községi takarékpénztárak 1908. évben több mint kétszáz millió márkányi hitelt nyújtottak községeiknek. A. mindössze tizenöt ilyen magyar intézet szintén kielégítő eredménnyel működik, azonban ezek a községi hitel terén még nem mutatnak olyan hatalmas méretű fejlődést, mint a n^ met hasonló intézetek. Előfordul azért közöttük olyan is, mint például a fiumei, mely több mint öt millió korona kölcsönt nyújtott városának. A többi még az egymillión is alul maradt; azonban ha tekintetbe vesszük, hogy például Nagybánya községi takarékpénztára az 500.000 korona alaptőke mellett 400.000 koronán felül nyújtott kölcsönt városának, az eredmény kielégítő. A községi takarékpénztárak létesítése Magyarországon ezen inté zeteknek különösen céljai és teljesen sajátságos s speciális természete következtében egyéb takarékpénztá rakra nézve károsnak nem tartható. Rendes részvénytársasági takarékpénztáraink ezekkel a községi intézményekkel a legbékésebb viszonyban élhetnek, feltéve, ha működési körük céljuknak megfelel. S ha tényleg a kívánt módon megindulna a községi takarékpénztárak alakulása, a mai sivár helyzettel szemben sokkal egészségesebb viszonyok keletkeznének, melyek nemcsak megfelelő irányba terelnék a községek kölcsönszükségletét, — hanem még a polgárság adóterhein is könnyitenének. — 1910 december 21. — Élénk érdeklődés mellett folyt le a szerdán ,megtartott képviselőtestIlleti közgyűlés. Élénk vita csupán a főorvosi állásra vonatkozó szabályrendelet módosításánál volt és végeredményében ki lett mondva, hogy a városi főorvos magán praxist űzhet, de semmiféle betegsegélyző pénztár orvosa nem lehet. A tárgysorozat többi pontjai az előkészítő bizottságok javaslatai alapján nyertek elintézést. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri dr. Kapossy Lucián, dr. Rechnitz Ede, Nagy Vilmos, Gyük Nándor és Giczi Gábor képviselőket. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt dr. Lővy László a jelenlegi általános drágaságról szólva, célszerűnek és üdvösnek találná, ha a város egy halastót létesítene és igy a husdrágaságot halfogyasztással ellensúlyozhatná. — Ajánlja ezen eszmét a polgármester figyelmébe. Polgármester kijelenti, hogy elismeri ennek üdvös voltát, a város próbálkozott már egy ilyen halastó felállításával, de sok akadályokba ütközött. Ha azonban egy privát vállalkozó akadna, ugy örömmel fogadná, sőt kieszközölne részére nagyobb állami segélyt is. A választ tudomásul vették. Fischer Gyula kéri a polgármestert, hogy sürgősen intézkedjék, hogy városunkban a hordók jelzésére egy megbízott kineveztessék, mivel városunkban ezen téren tarthatatlan állapotok uralkodnak. Polgármester válaszában kijelenti, hogy ez érdemben az alispánhoz sürgős felterjesztést fog intézni ós január 1 re az állás betöltösét kérelmezni fogja. A Választ ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul vette. Keresztes Gyula kéri a polgármestert, — Főhadnagy ur szavat adja ? — No igen, igen, — szólt Homonnay főhadnagy aki ugy vélte, hogy ilyen esetben nem igen kell komolyan venni a szavát. — Óh, milyen boldoggá tesz 1 — tört ki az asszonyból a hála. S bánatos arca egyszerre ugy fölragyogott, hogy a fiatal huszártiszt szinte megdöbbenve, meghatottan tekintett rá : — Nagyon szeretheti a fiát, — suttogta halkan. — Nagyon, — felelt az asszony. — És a fia is nagyon szereti ? — A fiam is. Ötéves korában maradt rám árván; akkor halt meg az atyja. Azóta én vagyok mindene és ő nekem mindenem. Mikor elment, az asszony, Homonnay Kálmán ledőlt az ócska • b&rdivánra;: ugy hevert ott sokáig csöndesen. Csodálatos gondolatok jártak a fejében. M — Nem, nem ölöm meg a fiát, — mormogta. — Félig meddig meg is ígértem. Vagy legalább valami afélét mondtam, amiből az az asszony azt következtetheti. Es tulajdonképp szegény fiu nem is vétett nekem, csak éppen az ördög hozta utamba. Becsöngette a legényét : — Nyisd ki az ablakot. Olyan fojtó itt a levegő. Ugy ránehezedett a mellére. És olyan zsibbadt egész teste. Sohasem érezte még magát igy. Később elment hozzá két tiszttársa, akik segédei voltak a párbaj-ügyben, hogy vacsorára h ivják. — Üljetek le egy kicsit. — mondta nekik. — Gyújtsatok rá. Valamit akarnék mondani nektek. Szótlan cigarettáztak egy darabig. A két tiszt várta, hogy mi az, amit Homonnay Kálmán mondani akar. Végre megszólalt: — Nem lehetne azt a dolgot azzal a fiskálissal valahogy békésen elintézni ? A két tiszt bámulva nézett rá. Meg bolondult ez a Homonnay Kálmán? — Békésen elintézni ? Mikor holnapra már ki van tűzve a hely, fiz idő, meg van állapítva minden föltétel? Mit akarsz? Bo csánatot kérni? — Nem, nem, persze, hogy nem le het, — mondta Homonnay. — Na hát? — mondták amazok. Menjünk vacsorálni. — Csak menjetek, — küldte őket Homonnay ; — én nem vacsorálok. Nem jól érzem magamat. Még jobban csodálkoztak volna, ha látják, hogy még éjfélkor is ébren van a szobájában. Leveleket ír. Egyszer csak abbahagyta az irást. Fölugrott, s föl és alá kezdett járni a szobában. Aztán kivette tokjából a szolgálati revolvert. Megnézte, hogy meg van-e töltve. Az a gondolat villant át fején, hogy talán legjobb volna i?y mindjárt végét szakítani mindennek. Neki úgyis mindegy. Az a leány talán még meg is siratná. Az özvegy asszony pedig áldaná és boldog volna, hogy a fiacskája igy megmenekült. De mégsem. Nem, nem. Visszatette tokjába a revolvert. Ki tudja, mit gondol nának felőle ? Nem akar ilyen módon ki pusztulni a világból. Reggel, mikor a segédek érte mentek, egy csomó levelet adott át nekik. — Tudjátok, ha valami baj érne. Azok még megjegyezték : — Téged ? Hiszen olyan biztos a lövésed. Homonnay Kálmán mélyebben húzta szemére a tiszti sapkát, s csak annyit mondott: — Az ember nem tudhatja. Mikor megadták a jelt a lövésre, ő lőtt először. Nem talált. Aztán előre ment egészen a barriére széléig. — Mit csinálsz ? — kiáltottak rá a segédei. A kezével intett, hogy hagyják őt. Már csak tizenöt lépésnyire állt az ellenfelétől, s nem oldalt, hanem egész testével fordult feléje. Most másodszor lőttek, s a Homonnay Kálmán golyója megint messze ment el oldalt, — Fölfoghatatlan, — suttogta az egyik huszártiszt a másiknak. Akkor lassan célozva lőtt a fiatal ügyvéd, s ámbár reszketett a keze, mégis beletalált a főhadnagy mellébe. Oly közel voltak egymáshoz, hogy igazán nehéz lett volna el nem találni. Homonnay főhadnagy lerogyott. Mind odasiettek hozzá. A fiatal ügyvéd halálsápadttá válva, remegve, dadogva szólt : — Nagyon sajnálom . . . nagyon . . . Homonnay még birc annyit mondani : — Sebaj . . . megesik . . . tiszteltetem az édesanyját. És kezét nyújtotta. — Hallgasson, maradjon csöndesen, — szólt az orvos, aki lehajolt hozzá, hogy sebét bekötözze. De fölösleges gondolkodás volt. Néhány perc alatt vége lett.