Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-10-23 / 43. szám

JlX. é-vfolya-m_ Pápa, 1910. o!fc-fcc>~be:r? 23. 40. száin. PÁPAI Közérdekű íűgge&Ien hetilap — Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Lnptulajdonos és kiadó : P 0 L L A T S E K FRIGYES. HIRDETESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A. könyv- és papirkereskedésében. Piaci panaszok. Nem egy izben képezte már lapunk témáját a piaci anomáliák orvoslása, de mint a tapasztalat igazolja, mindeddig semminemű intézkedés nem tétetett ennek megszűntére. Még a régi időben mellüket veregették és büszkék voltak a Pápaiak arra nézve, hogy a Dunántulban a legolcsóbb piacuk volt, s mit tapasztalunk most ? Folyton azt halljuk panaszolni, hogy drága, hallatlan drága a piac ! A panaszt elösmerjük alaposnak, igaznak s viszont panaszkodunk, de tenni, még sem teszünk ez ügyben, mondhatni mindnyájunkra nézve egyik legfontosabb közös ügyben semmit, pedig elmondhatjuk, hogy kevés, nagyon kevés kivétellel a piacról élünk, hétről hétre, napról-napra. Városunkban a sokféle hivatalban igen sok hivatalnok van. Ezek között még az is kinek van egy kevés gazdasága, nem ér rá, hogy gazdaságát vezesse, hiszen minden idejét leköti az TÁKCZA mouiom Vo

3

X . . . \ Nem mondom, hogy nem szeretlek ! — Ugy sem szólnék igazat. .. Hiszen szavad, kedves arcod A szivemben itt maradt. A sziv sebe lassan heged . . . Kedves kis lány Isten veled ! Nem mondom, hogy elfeledlek ! — Ugy sem szólnék igazat . . . Hogyha a sziv már/kialszik Szép emléknek mi marad? Nem lesz nékem több kikelet . . . Kedves kis lány Isten veled ! Nem mondom, hogy szeress engem ! — Ugy sem szólnál igazat . . . Annyit jutass nekem csupán, Mi szivedből megmarad. Nincsen aki engem szeret . . . Kedves kis lány Isten veled ! Nem mondom, hogy emlékezz rám 1 — Ugy sem szóinál igazat . . . Nem akarom, hogy megtagadd iroda s mikor kiszabadul a hivatalos órák után, már se ideje se kedve, hogy gazdaságának ugy amint kellene utána nézzen. Kénytelen azt csaknem egészen cselédjére bizni, amiben pedig — ismerve a mai cselédek hűséges voltát — bizony nincs köszönet. Innen van aztán az, hogy nálunk még az is, kinek módjában volna, hogy legalább saját szükségletére termeljen, — nem teszi, hanem a piacról él, ami aztán botrányára történik, kik akarva nem akarva rá vannak kényszerítve, hogy a piacról éljenek. Mi ennek a következménye P Mi volna más, mint a nagy drága piac. Nagy a piac, mert sokan vagyunk; drága a piac, mert nagy a kereset, sokkal nagyobb a kínálatnál. Igy tudjuk ezt mindnyájan, tudjuk — sajnos — nagyon is ludjuk a köznyelven úgynevezett kofák, kik épen ezért az alkalmat minden módon fel is használják —- természetesen a lakosság rovására, a lakosság zsebére. Csak vegyünk magunknak egy kis fáradtságot s ugy péntek napokon — mikor heti vásáraink vannak — sétáljunk ki városunkba vezető utak azon kívül eső részére : mit látunk ? Egyegy sereg kofát, kik már a városon kívül elfogják a városba a vásárra igyekező vidékieket. Megveszik tőlük a tojást, aprómarhát stb. jó olcsón s ők állanak ki vele a piacra, eladják ne künk kétszeres, háromszoros árért kit hogy tudnak befonni. De vájjon az ö hibájuk e ez, ök-e ennek az okai ? Ha jól meggondoljuk a dolgot: nem ! Ez a mi hibánk, saját magunk vagyunk az okai. S tőlünk függ, hogy ezen a tarthatatlan helyzeten javítsunk. Mert hát közbotrányos állapotok uralkodnak nálunk a heti piacok alkalmával. Elszaporodtak a piaci hiénák, és valósággal terrorizálják a fogyasztó közönséget a vételben. — A kofák és közvetítők kartellt kötöttek és azt tesznek a piacon amit akarnak. Hogy nem képtelenséget beszélünk, felhívjuk a városi hatóságot, vessen Kedves kis lány magadat. Oh a lány sziv könnyen feled . . . Kedves kis lány Isten veled ! Lelkem álma szertefoszlott 1 — Most szóltam az igazat . . . Nincs 'más, csak a büszkeségem, Szép álmomból ez maradt. Büszkeségem ... I A szivemet . ..! Kedves kis lány Isten veled I * + * Utolsó a sóhaj, utolsó a dal, Meg vagy elégedve ugye magaddal ? — Ugy bánt, kinoz, fáj valtfmi: Lemondani .. . ! Lemondani. .. ! Csak ugy játszva törtél össze egy szivet. Ne bántson érte a lelkiismeret! — Olyan nehéz kimondani : Lemondani . . . ! Lemondani . . . ! Az eszme s hit kihalt onnan, Reménye már nincsen, Gond, gyötrelem s örök kétség Benne mostan minden. Es igy minek rajongjak hát Ábrándokért csupán ? Sokkal gyötrőbb,. fájóbb a seb A szép álmok után. Nincs reményem, hogy e sziv még Egy jobb sorsot cserél, Mert hisz kétszer csalódhatik, Aki kétszer remél ! Megszaggatva, összetépve Dalos lelkem szárnya . . . Fásult, rideg lett a szivem, S szertefoszlott álma. Egy modern mindentíudó. Semmi sem jellemzi jobban a mi korunkat, mint az az ellentét, a mely a müveit embernek ismeretköre ós a mindennapos szükségletté vált ismeretek roppant kiterjedése között van. Az embert arra hajtja a szükség, hogy többé kevésbbé egyoldalúan képezze ki magát, ha a maga életpályája dolgaiban teljes és biztos képzettséget akar szerezni. A tudományok többi területeit kénytelen elhanyagolni, a polihisz tor ma már körülbelül a lehetetlenségek