Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-10-09 / 41. szám

dicsérik és áldják és a söprési kötelezettségért az urakat szidják és átkozzák. A másik tagozat, a verebek. Ezek a gyenge gyomrú lovak által meg nem emésztett zabszemektől tisztitják meg az aszfalt kocsiutakat. A harmadik pedig az az öreg bácsi, aki vesszőseprő és lapáttal felfegy verkezve kézikocsiba gyűjtve távolítja el a kocsiutról a legalaposabb cáfolatát annak a közmondásnak, a ki korán kel, az aranyat lel, és an nak a talmudi aforizmának, hogy aki aranykocsi után halad, arany szeget talál. Ez a háromtagozatu szervezet, mondom, az, amely nálunk a köztisztaság kérdésének a megoldásánál szerepel. Ez a hellyel közzel való söprés és az állati hulladékoknak a kocsiutról való eltávolítása valami ugyan, de nem sok, holott a közegészségügynek leglényegesebb tényezője a köztisztaság. Seperve, takarítva csak a főutcák lesznek leginkább és azok sem valamennyien és mindig. Csak ugy vagyunk a köztisztaságunkkal, mint a háztartás, ahol a háziasszony arra fekteti a fősúlyt, hogy a parádés szoba dísztárgyai legyenek csak jól kifényesítve és ezekre tele marokkal pazarolja a sidolt, mig arra nem gondol, hogy a bútorok alól is el kell takarítani a port, mely ott szemétté gyűl össze, hogy igazán tiszta legyen a szoba. Az a háziasszony, aki csak a parádés szobáját cicomálja és ápolja, de a lakásának mellékhelyiségeit elhanyagolja, nem tekint' hető jó háziasszonynak. Valljuk meg, hogy mi is igy vagyunk. A főutcáinkkal még törődünk, de az úgynevezett közléinkkel már tépte s Kernyóné magához tért. Vörös csikós zsebkendőjével megtörülte arcát és megindult. Hová ? Ő maga sem tudta. Csak ment, ment. . . Sürü párázat szakadt föl a földből és a külvárosra homály borult. Süket csend ereszkedett alá és özvegy Kernyóné lehajtott fejjel, dideregve ballagott tova. A sikátorok egymásután maradoztak s egyszer csak künn találta magát a mezőszélen, hol a majorosok udvarai terültek el. De itt sem állott meg. Csak ment, ment. Osont, mint egy imbolygó árnyék. Nekivágott a mezőnek és térdig süppedt a hóba. Egy pillanatig elveszett az éjszakában, aztán föltűnt, mint egy alaktalan fekete folt. Megállott, szétnézett és egy deszkakerítéshez lapult. Betekintett az udvarra, melynek elejéből a ház ugy meredt rá, mint valami fekete rém. Megdöbbent és el akart szaladni, de mégis ott maradt, mert ugy látta, hogy az istálló, a félszer, a tyúkól integet: — Gyere, gyere ... ne félj a háztól a gazda alszik. Óvatosan, nesztelenül átmászott a kerítésen. Leguggolt és négykézláb kúszott a tyúkólig. Szive ugy zakatolt, mint a pöröly az üllőn ; a vér táncolt az agyán, szemei égve kémlelték a sötétséget. Senki ... Mászott, bukdácsolt a hóban s egyszer csak a tyúkól reteszére tette a kezét. A tyúkólon nem volt lakat. Egy kihegyezett fadarab volt az Ütköző-vasban. nem. Egy egy ilyen közlén végig menni kész betegség. Edzett idegzetű ember legyen az, aki a közle elején még egészséges volt, de végére érve bele nem betegszik. Hogy ezt az állapotot a közegészségügyi bizottság orvos tagjai, akik pedig egyszer másszor kétség kivül végighaladnak egyegy ilyen „illemtér" keskeny utain, még nem diffikultálták, igazán csudálom. A hol pedig ilyen köztisztasági állapot mellett nincs állandó veszedelem, ott igazán hinni kell a csodákban. ^Köztisztasági állapotaink rendezetlenek. Ezt be kell ismernünk. Ennek okát én abban találom, hogy köztisztasági ügyeink nem programma tice kezeltetnek, hanem csak alkalomszerüleg, hogy ne mondjam ötletszerüleg. A köztisztaság ügye a rendőrkapitányság hatáskörébe tartozik. Ez helyes. De e téren mindent a ren dőrkapitánysá^tól kívánni és elvárni az nem helyes. A köztisztaság kér déséfc két részre kell osztani, u. m. kezdeményező és végrehajtó részre. A kezdeményező rész alapos programmot, egy a legszigorúbb minutiositással átgondolt tervet készítsen. A végrehajtó rész pedig köteles ezt a programmot követni, ezt a tervet megvalósítani. A kezdeményező részt egy újonnan alakítandó hatósági szerv végezze, a — köztisztaságügyi bizottság. A kezdeményezett programm és terv szerint előkészített köztisztaságügyi tennivalókat pedig a rendőrkapitányság hajtsa végre e célra kellő mennyiségben rendelkezésére bocsátandó megfelelő minőségű munkaerővel. Megfogta és ki akarta húzni, de az a fadarab oly nehéz volt, mintha százmázsás lett volna. Arca sírásra torzult. Valami halk, elkényszeredett nyöszörgés tört fel a torkából. Szemeiben vöröses fénynyel lobbant fel a félelem. Tolvaj! Megfogják. De éhes kicsinyeire gondolt; halvány, könyes areukat látta és a legerősebb lakat is engedett volna! A fadarab kihullt a reteszből ós özvegy Kernyóné benyúlt a ketrecbe. Ott benn ijedt csipogás támadt. A fel riadt tyúkok a sarokba menekültek. A kakas kezére ugrott és csőrét húsába vágta. Egy pillanat ... és kiemelte a legkövérebb tyu kot, aztán az ajtót hirtelen betette és lelapult. A csipogás elült. A tyúkok ismét álomba merültek. Özvegy Kernyóné pedig rettegve tekintett a ház felé, mely borzasztó fekete óriássá nőtt és mintha feléje szaladt volna. Lelapult még jobban és várt. És az a pár másodperc oly hosszú volt, mint egy esztendő. Sürü, nehéz izzadtság borította el a homlokát és ugy érezte, hogy nem tud fölkelni. De a tyúk megmozdult a kötényében és ez magához téritette. Fölemelkedett és roskadozó inakkal a kerítés felé sompolygott. Hirtelen átvetette magát és nekivágott a hómezőnek. A szél felhördült és vonagló arcába hófelhőt vágott — a vádat: tolvaj! — Lihegve rohant az ut felé, rémült szemekkel nézegetett hátra: mintha üldözné valaki! Majd ha a köztisztasági ügy ilyen módon nyer rendezést, majd ha egy jól szervezett köztisztaságügyi bízott ság karöltve a rendőrkapitánysággal tervszerüleg jár el a város köztiszta ságügye érdekében és ennek az együttes működésnek sikere érdekében nem leszünk szükkeblüek, hanem ele gendő emberi munkaerőt és megfelelő eszköz vagy modern gépberendezést bocsátunk rendelkezésére, ideális köztisztasági állapotokat teremthetünk városunkban és csakhamar birtokába juthatunk a közegészségügynek a köztisztaság terén tett nagy szolgálataink elismeróseül nyerendő kitüntető oklevélnek is. A köztisztaságügyí bizottság egy hatósági szerv — a mink még nincsen, de amelynek megalakítása a köztisztaságügyi nagy feladatok gyökeres megoldására vezetne. Botrányos városi közgyűlés. — 1910. október 1. — Városunk képviselőtestületének legutóbb tartott közgyűlésén oly botrányos dolgok történtek, melyek kötelességünkké teszik, hogy ezzel a nyilvánosság előtt foglalkozzunk, már abból a szempontból is, hogy ezen nyilvánosságra hozatallal ezen szomorú jelenségek ismétlését meggátolhassuk. Kijelentjük, hogy nem szívesen hozunk ilyesmit a nyilvánosság elé, de oly botrányos jelenetek lettek a közgyűlésen provokálva, melyekre csak azt lehet mondani, hogy „szégyen és gyalázat". Egyes képviselők oly kifejezéseket használtak közbeszólásaikkal, melyek nem a közgyűlési teremben, hanem csak a lebuj korcsmákban hangzanak el. Oly durva kifejezések, melyeket csak egy boros állapotban levő egyéntől lehet elvárni. Az ily botrányos jelenetek a közgyűlési terem és az egész Senki. Mintha kiáltást hallott volna: tolvaj! Térdre bukott és hallgatódzott. Az ő lelkében sikoltozott az a hang: tolvaj, tolvaj.. . de éhező kicsinyeire gondolt ismét, halovány arcukat látta... ós fölállott. Lecsendesedve, lehűlve lépett ki az országútra. A sikátorok paint valami éhes torkok tátogattak feléje. De ő szorongó, boldog örömtnel sietett hazafelé. Veszély nincs. Csak a sarok. Ott áll a rendőr, a „János bácsi", aki őt jól ismeri, mert az mindenkit ismer és bizonyára megkérdi, hogy merre járt, mi jót visz

t mert nyájas ember és kiváltképpen a szegényekhez igen jószívű. Ó, csak most ne kérdezné! Mit fog felelni? Hátha gyanút fog? És ott is áll a sarkon, mint a cövök. Mintha őt várná. A tyúkot magához szorította és a rendőr mellett el akart suhanni. De „János bácsi" észrevette és megszólalt : — No, honnan ilyen későn ?\ Mi jót visz, Ágnes húgom ? — Nini, a biztos ur! Olyan hóvihar van, hogy alig látom. — Vihar? Elült a szél és szép feliéi, ren világit a hó. De mi jót visz, Ágnes húgom ? — A komaasszonynál voltara. Ma van a Perikém születésnapja és ajándékot adott. — Aztán mi az az ajándék ? Sapka ? Bunda ? Csizma ? Az való ilyen hidegben. — Nem sapka, nem bunda, nem is csizma, hanem egy . . .