Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-10-02 / 40. szám

nak mérsékelt felemelését engedélyezte. Indokoltnak látta ezt a bizottság, mivel az igazgató az egész téli társulattal, katonai zenekarral érkezik városunkba, nincs kizárva, hogy a szinház fűtésére is lesz szükség, ami sok költséggel jár és ezen körülményeket tekintetbe véve a mérsékelt felemelés ellen közönségünknek sem lehet kifogása. A szinügyi bizottság különben is az egész sziniévad alatt figyelemmel kiséri mindazokat a mozgalmakat, mely a szinészetet és a közönséget együttesen érdekli. A szinügyi bizottság, mint eddig is igazolta, szerető gárda, mely a hozzá érkező vendégeket igazi magyar vendégszeretetével látja és mikor a bucsu órája elérkezik, az itt tartózkodás jó sokáig emlékébe marad a gárdának és vendégeinek egyaránt. Mi részünkről arra foguuk törekedni, hogy a színtársulat és a szin ügyi bizottság együttes, hathatós működését lapunkban elősegítsük, hogy a nagyközönség tudomást szerezzen arról, hogy Pápa városában tönnen lobog a színészet iránti lelkesedés és a rossz pénzügyi viszonyok dacára is e falak között fényes eredményeket ért el a magyar színészet. Adja Isten, hogy ugy legyen ! A szövőgyár ünnepe. — 1910. szeptember 25. — Családias, de amellett lélekemelő ünnepély keretében ünnepelte a helybeli Perutz testvérek textilgyárának személyzete Oerstl Leo igazgatót, abból az alkalomból, hogy a gyár tizedik évének fennállása óta a gyár élén áll. A jubileumi ünnepély a Griff szálló nagytermében íolyt le. Az ünnepély délután 4 órakor vette kezdetét és dacára, hogy meghívók nem lettek szétküldve, jóval az ünnepély kezdete előtt zsúfolásig megtelt a gyár alkalmazottaival, munkásaival, az igazgató jó barátaival. Emelte az ünnepély fényét, hogy dr. Antal Géza városunk orsz. képviselője is megjelent a családi ünnepéiyen. Az ünnepélyt Flechner József gyári tisztviselő a következő beszéddel nyitotta meg : Kedves Munkástársaim I Mélyen Tisztelt Vendégek ! Nagyérdemű ünneplő gyülekezet ! A Perutz Testvérek pápai textilgyárának összes személyzete, neme3 erkölcsi érzéséből folyó kedves kötelességének tartotta, szeretett igazgatójának Oerstl Leo urnák ünneplését azon alkalomból, hogy immár egy érdemekben gazdag évtizeden keresztül, a gyárnak köztiszteletben álló igazgatója, munkásainak védője és jóakarója. Ezért gy ültünk tehát most össze, hogy neki ezen 10 évi fáradságos munkájáért elismerésünket és szeretetünket nyilvánítsuk, üdvözletünket átadjuk. Midőn a legnagyobb örömmel és tisztelettel üdvözlöm, nagyra becsült vendégeinket a gyári személyzet összes megjelent tagjait, az ünnepélyt megnyifcottnak nyilvánítom. Egyben felkért dr. Weltner Sándor élén egy küldöttséget, hogy az igazgatót az ünnepélyre meghívja. Rövid időközben megjelent Gersti Leo igazgató a teremben, kit harsány éljenzéssel fogadtak. Az éljenzés lecsillapultával a gyári dalárda a „Hymnusz" eléneklésével kezdetét vette az ünnepély, melyet a közönség állva hallgatott meg. Ezután Szántó Lipót a szövőgyári mű vezetők nevében a következő beszéddel üdvözölte az igazgatót: Szeretve Tisztelt Igazgató Ur! Ünnepelni jöttünk ma ide mindannyian, kiket a szeretet ós a tisztelet kapcsa füz Önhöz. Ezen tettünkben nem az vezérelt, hogy mi itt egy lármás, hangos jubileumot rendezzünk s azt a nagyobb dicsőség kedvéért világgá kiabáljuk. Nem! A mi ünnepünk sokkal szebb, sokkal magasztosabb annál, mert ez a csöndes béke, az ipari szeretet, a soha nem lankadó munka ünnepe. Idejöttünk, hogy őszinte tiszteletünk hevével elhalmozzuk önt, az Igazgatót! Idejöttünk, hogy mérhetetlen szeretetünk kinyilatkoztatásával ünnepeljük Önt, a mi mindenkori pártfogónkat! És idejöttünk, hogy örülni lássuk a mai napon és hogy örüljünk mi is. Kiszakítottuk ezt a napot életéből s a magunkévá tettük, hogy a szeretet fényével harangozva adhassuk azt vissza, még szorosabbra vonva ezáltal azt a köteléket, mely Ön és alkalmazottai között olybá válik, mint amilyen csak az apa és gyermekei között létezhet. Ha nem igy cselekedtünk

1 volna, akkor összeütközésbe jönnénk legnemesebb tulajdonaival, melyek Önnél erényekké válnak, páratlanul álló önzetlenségével és nemes egyszerűségével. Igen Tisztelt Vendégeink ! Kedves Munkatársaim 1 Ez esztendőben lett 10 éve annak, hogy az általánosan köztiszteletnek és becsületnek örvendő Perutz Testvérek tárgyalásaikban megegyezésre jutván, Pápa városának jelenlegi érdemes polgármesterével Nagyságos Mészáros Károly úrral és a városi tanácscsal, fölépítették pápai textilgyárukat s azt Gersti Leo ur vezető kezeire bízták. 10 év óta száll fölfelé immár s tör a magasba a munka ama templomának tágas termeiből a gépek egyhaugu zaja, hol megtisztulva minden földi salaktól olybá válik mint a hivő ajkáról falhangzó zsolozsma. Mi pedig, kik testestől, lelkestől a magyar ipar katonái vagyunk, kiknek minden dobbanásában szivünknek, titkosan epedő vágyak rejlenek, a jövő zenéjét s annak csodás szépségű akkordjait véljük benne hallani. S most amidőn egy röpke visszapillantást vetünk a múltra, följogosítva érezzük magunkat egy szép, reménytelt jövőt jósolni bekövetkezendő ipari életünknek, de különösen a hazánkban fiatal hajtású textiliparnak. Látjuk álmainknak miért nem őt akarja feleségül venni, miért éppen engem. — De Gitta! — Igen. Érthetetlen, hogy miért is nem vette el már régesrégen. — Százszor mondtam, hogy szerellem ugyan, de nem szerettem ugy. — Beszéljünk csak nyugodtan. Én ismerem magamat. Ami bennem értékes, Magdában csak éppen ugy megvan, talán még jobban is. Ha benne nem tudta megbecsülni, bennem megbeesüli e ? Démy körül örvény kerengett. Beleszólni nem tudott a nő beszédébe. -— Hogy szeretem, nagyon is tudja. Es fogom is szeretni, akarom szeretni. De nem tudnám szeretni, ha nem becsülhetném. Hogy szerethessem, kivánom, hogy becsülni tudjam. — Mindent kívánhat, — szólt Démy — rabja vagyok. — Nem kívánok mást, csak ami magát is nagyon boldoggá fogja tenni. — A maga akarata csak boldogíthat,. Gitta türelmetlen lett. Kifakadt. — Hagyja ezeket a hadnagyos nyegleségeket. El fogja venni Magdát. Démy felugrott a székről. Mintha elfogyott volna körülötte a levegő. — Kötelessége, — folytatta Gitta. — És boldog lesz tőle. Magda olyan lélek, hogy meg is érdemli. Szorosan Démy elé lépett. í. — Megteszi? — kérdezé szinte igéző eiővel. Itt van nálam. Meg is írjuk mindjárt az eljegyzést. Átadom neki az én gyűrűmet. Démy vad indulatban lángolt. — Magát démonná teszi a jóság. — Eh ! — fakadt ki Gitta. — Nem tehetem, — szólt nyugodtabban Démy. — Nem szeretem. — Szerette. — Nem szereltem. Gittából kiszakadt a felháborodás. — Hát hazudott?! Mindig hazudott. Hazugság az egész élete, hazugság minden munkája, az egész pályafutása. Csak ugy szerette hát, ahogyan az utcai rongyot szeretik maguk, gavallérok. Csak azért szerette, hogy szerencsétlenné tehesse ! Pfuj ! Lábához csapta a jegygyűrűt s gyors lépéssel kiment a szobából. Démy tétován körülnézett, azután tántorogva eltávozott. Gondolat sem volt fejében, csak valami kínos, kóválygó kavargás. Mintha elnyelte* volna egy fénytelen, színtelen szürkeség, a semmi. Beült a kocsijába. •— Hová megyünk, nagyságos ur ? — szólt hátra a kocsis. — Bánom is én akárhová ! — volt a felelet. A kocsis tanácstalanul nézett és elvitte a lakására. Irószobájában leült az asztalhoz. De nem tudott mellette megülni. Kezébe vette első könyvét. Rábámult a címre : Magda. Aztán eldogta magától. — Hazugság, — mormogott. Lekuporodott az ottománra. Gondolata csak nem jött. A hazugság szó kavargott eszében. Végig nyújtózott. Az se volt jó. Elment sétálni. Társaságba keveredett s áttivornyázta az éjszakát. Másnap fáradtan, kimerülten ébredett. És olyan leverten, ahogyan csak attól tud az ember lebangolódni, ha nagyon csúnya tivornya után undorodik meg magamagától. Délben Gittához hajtatott. Az előszó bát nyitva találta. A komorna volt benne s egy kis leányka, a Dusika. A kis leány egy pillanatra rábámészkodott, aztán elszaladt. Démy bejelenttette magát. Gitta az ajtóban fogadta. — Meggondolta a dolgot? Démy Hallgatott. — Megteszi ? A férfiú tompán felelt. — Nem tehetem. — Isten vele hát, — szók Gitta, — nekem meghalt. Sarkon fordult s otthagyta az ajtóban. Ott benn aztán egymásra borult a két nő s sokáig, kimerülésig keserves zokogással sirt. A kis leány tanácstalanul. nézte őket, azután mit tehetett volna ? Együtt sírt velük. i^Iúv; Gitta ezután elhagyta Budapestét és Magda falusi magányába vonult. Senkije sem volt a nagy világon, megtehette. Ott éltek hárman együtt és várták közös szerelmüknek ujabb diadalait. Es hiába várták. Démy azontúl már nem irt semmit. Mintha elhagyta volna tehetsége. A világot járta és mámorba veszejtette magát. Csak pár évig birta, belepusztult. A két nő pedig még most is együtt él és gyászolja közös halottját. És nincs másban gyönyörűségük, csak az ő könyveiben s szépséges hajadonná serdült leányában. Beszélni azonban nem beszélnek róla. Mindegyik kíméli a másikat — a szemrehányástól, hogy valahogyan oka volt pusztulásának.