Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-08-14 / 33. szám

is csalódtunk. Örömmel konstatáljuk ugyanis, hogy városunk polgármestere, ki a polgármesteri szék elfoglalása óta folyton fényes tanújelét adta annak, hogy városunk érdekeit célzó vitális ügyeiben radikális orvoslást eszközöl, ezen fontos kérdést is magáévá teszi s városunk épitési szabályrendeletének elkészítését megfogja sürgetni. Ez a tudat megnyugtat bennünket s most már erös hitünk, hogy már rövid idö alatt ezen kérdés a közgyűlés napirendjére fog kerülni. Tudjuk ugyan, hogy ezen szabály• rendelettel kapcsolatosan az utcák rendezése anyagi áldozattal van egybekötve, de ezt most már kikerülni nem lehet s reméljük is, hogy képviselőtestületünk ezt belátva, nem fog visszariadni ezen áldozat elöl, mert ennél a kérdésnél szűkmarkúnknak nem szabad lenni. Ezen meggyőződéstől áthatva intézzük most már újólag szavunkat városunk érdemes polgármesteréhez s kérjük lakosságunk nevében — kik hozzánk fordulnak már több izben panaszukkal — hogy ha már kezébe vette a városrendezés ügyét, hasson oda, hogy épitési szabályrendeletünk nemcsak mielőbb elkészüljön, de jól is készüljön el és mielőbb hatályba is lépjen. Ezzel kapcsolatosan pedig tegye meg a szükséges intézkedéseket arra nézve, hogy a bizottság, melyhez kimindennapi sétáikra, ahol mindig tapintatos ügyességgel megtalálta a visszavonulás módját, hogy a boldogan szövődő szerelmeskedést jelenlétével ne háborgassa. * Egy napon Gontran rosszul érezte magát. Mint a legtöbb elkényeztetett férfi, akiknek energiáját az élet még meg nem acélozta, a legkisebb fájdalomnál elpuhult, mint a gyermek, melyet sajnálni, becézni és ápolni kell. Most azonban gyöngédségből elhallgatta baját és megtette a nővérekkel mindennapi rendes sétáját, miközben az erdei ut közepén egy kis parasztg}

7ermekre bukkantak, aki hiányos ruhácskájában boldogan aludt a fák árnyékában. — Milyen festői pózban fekszik a kicsike! — kiáltotta Germaine elragadtatással. — Hamar elő a vázlatkönyvemmel, crayonommal! Azután hirtelen lekuporodott, egy óra hosszáig szakadatlanul rajzolt, miközben Gonlrannal művészeti kérdések fölött vitat kozott. — Jer, Louise, nézd meg a vázlatomat, azután induljunk! — kiáltott nővére felé, aki meglehetős távolságban tőlük egy fa alatt olvasásba merült. Louise testvéri gyöngédséggel magasztalta Germaine munkáját, azután szótalanul lehajolt az alvó gyermekhez és anyai aggodalommal kivette kezéből az öklöcskéjében szorongatott üvegszilánkot, mely fölébredésekor, a legelső mozdulatnál, elkerülhetetlenül megsebezhette volna. Gontran beteges hangulatában szinte elpirult szégyenletében, hogy egy hosszú óra lefolyása alatt sem ő, sem Germaine adatott, minél előbb terjessze be ezt az elaborátumot, mert enélkül alig képzelhető, hogy valaha városunkat a modern városok sorai között említhessük. Az ügyvédjeitek mozgalma. Az igazságügy miniszter terve, mely az ügyvédi kar túlzsúfoltságán az ügyvédjelöltek joggyakorlatának három évről öt évre való kiterjesztésével kiván segiteni, érthető érdeklődést keltett a jogászvilágban. Természetesen elsősorban a legközvetlenebbül érdekelt ügyvédjelöltek foglalkoznak a törvénytervezet rájuk vonatkozó intézkedéseivel s erős mozgalmat indítottak, hogy a minisztert e tervének keresztülvite létől való visszalépésre bírják. Tagadhatatlan, hogy alapos észrevételeket is emeltek. Talán mind között a legalaposabb az az érvelésük, hogy az ügyvédi vizsga letétele után kívánt kétévi joggyakorlat megszerzése igen sok nehézségekbe fog ütközni, mert sok ügyvéd nem lesz hajlandó irodájában oly egyént továbbra is al kalmazni, pláne az eddiginél jobbja vadalmazással, aki nyilvánlóan neki fog két év elteltével konkurencziát csinálni. Ennek a javaslatnak vannak hívei és ellenfelei. nem vették észre a gyermeket fenyegető veszélyt. A szégyenérzet megingatta határozatában ; vájjon Germaine lesz-e az igazi ? Vájjon képes lesz e őt olyan gonddal és szeretettel környezni, gondozni, aminőre neki feltétlenül szüksége volna ? Most jutott csak annak tudatára, hogy Louise lelki világa sokkal melegebb és gazdagabb és fájdalommal emlékezett arra a jóságos barátságra, melyben Louise a „választása" előtt elhalmozta . . . Minél jobban tépelődött, annál inkább meggyőződött, hogy Germaine, bár rendkívül szép, mégis csak felületes, önző, üres teremtés volt. Ezek a részletezések összegezve, végre a következő eredményhez vezették: „Ostobaságot követtem el! Germaine sohase lesz olyan asszony, aminőre nekem szükségem van! De most már mégse változtathatom meg választásomat, mert csak későn ismertem meg Louise megbecsülhetetlen eré nyeit. Louise sokkal magasztosabb jellem, semhogy nővérének vetélytársává legyen". Miután mindezt alaposan mérlegelte, leveleiben tartózkodóbb, hidegebb lett . . . végre — minden elfogadható alapos ok nélkül — beszüntette végleg levelezéseil. A nyár vége felé közeledett és min denki visszatért Párisba. Egy reggelen a házvezetőnő női látogatót jelentet be Gontrannak. — Louise kisasszony 1 — kiáltotta Gontran mély megindultsággal. A szobában pajzán játékát űzte az őszi napsugár; a viszontlátás hatása alatt némán állottak egymással szemben . . . A javaslatot türelmesnek tartják magukra nézve elsősorban azok az ügyvédjelöltek, kik nincsenek abban a helyzetben, hogy az átmeneti év alatt az ügyvédi diplomát megszerezhessék és igy ki vannak téve annak, hogy 3 évi ügyvédjelölti gyakorlat helyett 5 évig kell jelöltösködniök. Az ügyvédjelöltek sérelme alapos és kérelmük, hogy az ügyvédjelölti névjegyzékbe már fölvettekre az uj törvény hatálya, ki ne terjedjen, méltányosságból is teljesítendő. Az ügyvédi kamarák valószínűleg erre az álláspontra fognak helyezkedni. De itt nem állhatunk meg, hanem rá kell mutatni a javaslat egyéb hibáira. Nevezetesen nagy hibája a javaslatnak az ügyvédhelyettesi intézmény létesítése, melyre nálunk egyáltalában szükség nincsen. Sokkal helyesebb volna, ha a törvény kötele zőleg kimondaná, hogy ügyvédjelölt csak az lehet, aki az összes szigorlatait sikerrel letette. A jogi doktorátus letételét nem kell megkívánni a jelölttől, mert ezzel még nem igazolta, hogy a jogi ismeretei nagyobbodnak, legfeljebb azt, hogy az értekezés megbirálásáért, esetleg megírásáért és a fölavatásáért járó díjajakat kifizette. Az összes elméleti vizsgán tul levő jelölt az első évben csak járásbíróság előtt tárgyalhatna, a második csak szivük hangos dobbanása szakította félbe a rejtelmes, titokzatos csöndet. — Bizonyosan eltalálta, hogy csak nővérem sorsa vezethetett ide! — szólalt meg végre Louise. — Germaine tudta nél kül határoztam el magamat a rendkívüli, szokatlan lépésre, de vannak az életnek olyan kényszerítő pillanatai, mikor félre kell dobnunk az illem rideg, szigorú szabályait és én nem riadok vissza semmitől, amikor Germaine boldogságáról van szó. Kérem tehát egyenes és őszinte nyilatkozatát ; ön Trouvilleben ugy viselkedett, hogy mindenki jogosan Germaine vőlegényének hitte. Elutazását betegségével mentette. Levelei -eleinte melegek, gyöngédek voltak, később mindjobban hidegültek, végre teljesen megszűntek. Ez azt jelenti, hogy lemond Gerinaineről, noha mi egybekelésük ellen nem gördítettünk akadályokat ! . . . Gontran lesütött szemmel, figyelmesen, szótlanul hallgatta, Louise pedig bátran, meggyőzően tovább beszélt: — Eleinte azt hittem, hogy valami félreértés forog fenn, mert néha betegség kényszerit a hallgatásra és később az elkövetett hiba feletti szégyenérzetünkben végleg megszakítjuk az összeköttetést ! Vagy talán a távolság és az idő kitörölték emlékezetéből Germaine kiváló tulajdonságait? Pedig mondhatom, nagyon tehetséges, kedves, ritka szellemi képességekkel megáldott leány, akire minden férfi büszke lehetne I Miután Gontran konokul hallgatott, Louise még jobban belemelegedett és hevesen folytatta beszédét: