Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.
1910-07-10 / 28. szám
A pénzügyminiszter, a hiradás szerint, az uj adótörvények életbeléptetésének hosszabb időre való kitolását arra akarja fölhasználni, hogy e törvények hibáinak és fogyatkozásainak novelláris uton való orvoslása ©éljából törvényjavaslatokat terjeszt a parlament elé, amit azonban az ez évben rendelkezésre álló rövid idő alatt, tekintettel más sürgős intézkedések halmazára, nem tehet, de eddig a szükségesnek mutatkozó módosítások megkonstruálásával nem is foglalkozott. Nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy a pusztítással fenye gető uj adótörvények életbeléptetését, az országos magyar kereskedelmi egyesülésnek sikerült meggátolni. Az Omke, a hogy a nemzeti munkapárt kormánya elfoglalta helyét, azonnal azzal a kéréssel fordult Lukács László pénzügyminiszterhez, hasson oda, hogy az uj adótörvények ne lépjenek életbe, mert ezzel óriási veszedelem zudulna az országra. Az Omke akciója azonban s-e hogysem tetszett a nagybirtokosok szövetségének, az országos magyar gazdasági egyesületnek, amelynek választmánya szintén foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az Omke szintén fölterjesztést intézett a kormányhoz, Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszterhez fordult azzal a kéréssel, járjon közbe, hogy a koalíció veszedelmes adótörvényei 1911. jan. elsején a maguk teljes egészében életbeléptessenek. Az Omke kívánsága meddő kísérletezés marad, Lukács László semmilyen körülmények között nem változtatja meg eddigi intézkedéseit. Városi közgyűlés. — 1916. julius 2. — Nagy izgalom előzte meg a mult szombati napra egybehívott képviselőtestületi közgyűlést. Ez a közgyűlés ugyanis már a mult hó 18-ára volt egybehiva, de az állandó választmány ülésében lefolyt heves jelenetek folytán, melyek főleg a választásból kifolyólag történt izgalmakra vonatkoztak, elhalasztották a közgyűlést azzal az indoklással, hogv addig a kedélyek lecsillapulnak. És tényleg az indoklás helyes volt. A közgyűlésen — jóllehet kilátásba volt helyezve egy kis forrongás — a legcsendesebb mederben folyt le, melyet főleg a polgármesternek napirend előtti korekt felszólalásának lehet betudni s ezzel a felszólalással ama bizonyos választásból eredő izgalmas jelenetek, provokáló ügyek békés elintézést nyertek. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri Barcsi József, Nagy Vilmos, dr. Hoffner Sándor, Bottka Jenő és dr. Bolla Róbert képviselőket. A mult ülés jkve felolvastatván, észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester szomorúan emlékezik meg a képviselőtestületnek egy buzgó és agilis tagjának, Néhman Gábornak elhunytáról, indítványozza, hogy emléke jkvileg örökítessék meg és családjához részvétirat intéztessék, a közgyűlés helyesléssel elfogadja. Bejelenti továbbá, hogy a thatóság Pápa városa által a jéggyár épités tárgyában hozott határozatát jóváhagyta. Végül bejelenti, hogy a választási küzdelem alatt mindkét párt részéről panasz érkezett hozzá, hogy a városi tisztviselők nagyon is exponálták magukat jelöltjeik érdekében. O — mint mondja — rendeletet adott ki ennek ellensúlyozására, de mindazonáltal a választás után mindkét párt panaszaikat fenntartották és helytelenítették a városi tisztvielőknek ily mérvű beavatkozását a választásoknál. Kijelenti, hogy a jövőben ez nem fog többé előfordulni, amenynyiben radikális intézkedésekkel elejét fogja venni az ily panaszoknak. A közgyűlés általános helyesléssel fogadta a polgármester kijelentését. Ugyancsak napirendre térés előtt dr. Lövy László kérdést intéz a polgármesterhez, hogy van-e tudomása arról, hogy junius hó 6-tól kezdve junius 17-ig a vízvezetéki viz zavaros és ihatatlan volt, milyen intézkedéseket szándékozik tenni, hogy a közegészségügynek ezen legfontosabb ügyében ily zavarok elő ne álljanak. Polgármester válaszában kijelenti, hogy igenis van erről tudomása és a városi mérnököt rögtön utasította a baj kutatására. A mérnök jelentése szerint ezen zavart a vízpazarlás okozta, amennyiben a medencékbe a viz annyira leszállt, hogy a csövekbe levegő hatolt be, arai a vizet zavarossá és hólyagossá tette. Ezen mizériák megszüntetésére jelenleg éjjeli és nappali üzemet tart, hogy a víznek kellő nyomása legyen. Egyben a vízpazarlás ellenőrzése céljából vízóráknak beállítását célozza és ez érdemben javaslatot is fog tenni a képviselőtestületnek. A választ ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul vette. Ugyancsak dr. Lövy László a bejelentési hivatal felállítása érdemében interpellálja a polgármestert. Ennek felállítása most nagyon is aktuális, amennyiben a népszámlálás most fog megejtetni. Erre a célra hely is van, amennyiben a város három helyiséget a szomszédos házban bérbe vett. Polgármester válaszában kijelenti, hogy igenis hajlandó a mostani körülmények folytán a bejentő hivatal felállítását szorgalmazni és ezen kérdést már a legközelebbi közgyűlés tárgysorozatában ki fogja tűzni. A választ ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul vette. Lippert Sándor a házi gázcső csatlakozások megszüntetését kéri, mivel ez is nagy okozója a vízhiánynak, mivel hamar rozsdásodnak és a viz a talajba szívódik. Polgármester válaszában kijelenti, hogy •ezen csövek kiküszöbölését a képviselőtestület már régebben elrendelte, ahol ily cső elromlik, a város ennek kicseréléséről gondoskodik. Ott bosztonzott a cigányok előtt. Az arca kipirult, a szeme csillogott, mintha álomból ébredt volna fel. Csak a táncán, a könnyű, finom mozdulatain látszott meg a nagyvárosi lány, a bálkirálynő, de különben olyan volt a fehér ruhájában, mint egv kis falusi leányzó, aki a csipkés függönye mö gött sírja ki magát a hűtelen után. A kezében összegyűrt, kis selyemkendő, meg egy nagyon piros, nagyon kinyílt rózsa és mondhatatlan sok boldogtalanság a nevető arcán. Sokat táncolt, egy percnyi pihenés nélkül, merészen a táncosa karjába dőlve. — Mi az, uramöcsém, hát te nem táncolsz ? — fujtatott mellé az öreg Zakariás. Mindenkivel tegeződött, — a lányokkal is — de Kenesseyt valósággal tisztelte. Valahogy megérezte, hogy a fiúval szemben gyöngédnek kell lennie. Szerette is és most csupa jóság volt az öreg nevetése : — Megállj, mutatok én neked egy kis lányt... Az való neked, majd megjön a jó kedved. Olyan, mint egy kis ördög, majd kiugrik a bőréből. Es odavitte Liához. Csodálatos, bolond dolog ez a tánc. Öreg szakálltulajdonosok kiszámították, hogy az ember kilométereket jár egy-pgy éjszakán. Es nemhogy elfáradna, hanem olyan gyönyörűséggel lót fut, hogy nem cserélne Hafizzal sem, aki tudvalevően a hetedik paradicsomban üldögél a tubafa alatt. A muzsika minden idegét végigcsókolja az embernek, tiszta, üde, kis leánytest simul a karjába. Igazi, vérbeli táncos mindig egy kis gyöngéd szomorúságot érez ilyenkor. Hanem azt mégsem számították ki a „Különféle" rovat matematikusai, hogy a kilométerek mellett mégis milyen lassan halad az ember. Hogy hány áttáncolt báli éjszaka kell hozzá mig egy egy lépéssel közelebb jut a legény a leány szivéhez. A cigány már a végét cifrázta, mikor kimentek a teremből. Észrevétlenül surrantak ki, össze is nevettek rajta, hogy igy bujkálnak, csakhogy végre egyedül lehessenek egy percre. — Visszajöttem Lia, — mondta Kenessey csöndesen, mikor kiértek a holdfényes útra. — Szeret még egy kicsit? A lány hozzásimult, lehunyta a szemét és öntudatlan odaadással, vágyakozással nyújtotta feléje az ajakát. Másnap este, amikor megint együtt sétáltak, egyszerre elébük toppant a vén Zakariás. — Hohó, hát ti már annyira vagytok, igy siettek ? No, akkor egészen bizonyos, hogy ettől a kis lánytól is kapok én egy hálósipkát, amiért összehoztam a legénnyel. Bizonyisten, legalább egy tucat hálósipkára vau odahaza. Csupa provízió . . . Az pedig csak természetes, hogy az öreg Zakariás meg is kapta a hálósipkát. Schwach Mór cipőraktára Pápa, ICossuth Lajos-utca (Karsay-féle ház, az uj posta mellett), hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg lábakra (ortopád-munka) kiváló gond lesz fordítva. Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. Ugyanitt saját készítésű raktári cipők kaphatók.