Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-06-19 / 25. szám

Denique megtörtént. Az illetékes apparátus megfelelt kötelességének. És az utcajelzőtáblák felszegeitettek helyükre. Az utcák elnevezése, az utcatáblák elhelyezése nagyon természetes a szürke és száraz hivatalos uton és alakban történt, kollektive. De nézzük csak vajon valamennyi utca és tér uj nevet kapott-e az általános elnevezés alkalmával ? Nem. A gondos vezetőség mindenre kiterjedő figyelme ugy látszik a jövőre is gondolt. Ugy látszik gondolkozott és rájött, hogy van Név, amely olyan nagy és olyan kedves, hogy a kollektív kezelés szürkeségéből magasan kiemelkedik és e nagy és kedves Név számára gondoskodott alkalmas helyről már akkor, amidőn nem minden tér számára keresett annak idején uj nevet és bizonyára csak az ünnepélyes alkalomra várt, hogy e nagy és magas névvel láthassa el azt a teret. Nos tehát az ünnepélyes alkalom isten kegyelméből a küszöbön van és kopogtat. Ő császári és apostoli királyi Felsége, dicsőségesen uralkodó királyunk I. Ferenc József, folyó évi augusztus hó 18-án tölti be dicső életének 80-ik évét. Ez olyan történeti nevezetességű mozzanat, mely minden magyar szivet lelkes örömmel tölt el. Ennek a nevezetes és nagy napnak feltétlenül nyomot kell hagynia városunk történetének lapjain is. íme itt az alkalom, hogy igaz érzelmünknek kifejezést adjunk egy hamisítatlan benső érzelem szülte külsőségben. Városunk legnagyobb, legszebb és legimpozánsabb tere, melynek nevét az általános elnevezés érintetlenül hagyta és amely nemcsak névleg Főtér de tényleg is főtér, a város legelőkelőbb pontját képezi. Ez a Főtér, bizonyára már a néhány év előtti általános utcajelzés idején praedestinálva volt arra, hogy Ő Felsége 80-ik születésnapja alkalmából : Ferencz József tér elnevezést kapjon. íme útban van és közeledik ez az istennek tetsző nap. Gyujtsuk tehát meg az örömtüzeket és ünnepeljük meg mi is ezt a dicső, ezt a mindnyájunknak örömteljes örömünnepet. Nevezzük el e dicső nap emlékére Ő Felségének 80-ik születés napja alkalmából Főterünket: Ferencz József tér-nek és a jelző táblát ünnepi keretben, a folyó évi augusztus hó 18-án tartandó ünnepi istentisztelet után helyezzük el. Ez a tényünk örök időkön keresztül nevelőleg és nemesitőleg fog hatni az utókorra, melynek például fog szolgálni a mi királyhüségünk. Az Hosszas várakozás után a városok részére kiutalványozott államsegély mikénti felhasználása tárgyában a belügyminiszter ur ujabbi 62000/ÍII—1910. szánm rendelete végre megjelent. Vártuk már oly hö epedéssel, miként a kánikula aszaló, perzselő hősége után az elernyedt, fonnyadt növényzet a felüdítő, éltet adó jótékony esőt. Nem is csoda, hisz e kérdés éppen 1908. év óta van szőnyegen. Mennyi kongresszus, deputáció, tanácskozások, kérések, nehéz, fárasztó munka gyümölcse ez ! Azt hittük, reméltük, hogy a rendezés, a íizetési osztályokba való sorozás olyan lesz, amely az egész vonalon megelégedést fog szülni és igy a fizetésrendezésre vonatkozó törvény megalkotásánál igazságos, méltányos zsinórmértékül fog szolgálni. Várakozásunkban csalódtunk. A 62000/111—1910. számú belügyminiszteri rendelet a rendezett tanácsú városok egyes tisztviselőit igen mostoha elbánásban részesiti. Az egyes tisztviselői állásoknak a fizetési osztályokba való sorozásánál oly kirivó sérelmeket tartalmaz, amely csak arra alkalmas, hogy az illető állásokban levőknél az ambíciót lelohassza, a közigazgatási pályára készülőket elkedvetlenítse. A fizetési osztályokba való sorozásnál szerény véleményünk szerint azon elvnek kell érvényesülni, hogy az egyenlő rangú, egyenlő mérvű közigazgatási teendőt ellátó tisztviselők lehetőleg egy fizetési osztályba soroztassanak. Ne bizzuk ezt a képviselőtestületekre, ; ne függjön az a tisztviselő annak jóakaratától, hanem a fizetési táblázat osztatlan igazságossággal mondja meg, ki hová tartozik. A törvényhatósági városi tisztviselők táblázatánál ez az elv szerencsésebb megoldást nyert, mint a rendezett tanácsú városi tisztviselőkénél. Ezt az osztályozást kellett volna az utóbbiaknál is alkalmazni. Tudvalevő, hogy a városi közigazgatásnál vannak tisztviselők, továbbá segéd és kezelő személyzet. Tisztviselők, akik az 1886. évi XXII. t.-cz. 68. már íi tükör előtt állott és nagy megelégedéssel konstatálta, hogy igy már udvarképesnek érzi magát. Mikor a toalettjéhez szükséges eszközöket a tarsolyába visszahányta, kezébe került az a kis ajándék, melyet menyasszonyától elválásuk pillanatában kapott. Finom kidolgozott, kétcsövű pisztoly volt, melyet kis terjedelme miatt feltűnés nélkül mindig magával hordhatott. — Becsüld meg és soha el ne hagyd magadtól, hogy minden veszélytől biztosan megóvhasson ! — igy szólt a kis Toinette, mikor elváláskor könyek közt átnyújtotta neki és de Valette el is határozta, hogy imádottja szent emlékét ezentúl mindig magával hordja. A mindkét csőre megtöltött kis pisztolyt attilája hátsó zsebébe rejtette és miután meggyőződött, hogy kényelmesen megfér, elhatározta, hogy az egész hadjárat alatt ott is hagyja. A belépő udvarmester a hadnagyot egy végtelenbe nyúló folyosón a fényesen kivilágított nagyterembe vezette, melyben spanyol nemzeti viseletbe öltözött sokaság hullámzott fel s alá. A többnyire nőkből álló középső csoportból egy karcsú, sötét öltönyü uri alak vált ki, a hadnagy felé közeledve, akit az udvarmester, mint a ház urát, marquis de Ronda-1 mutatott be. A marquis az udvariasan meghajló hadnagynak üdvözletül csak az ujjahegyét nyújtotta könnyedén és többi vendégeivel együtt felszólította, hogy a mellékteremben felteritett diszasztalnál foglaljanak helyet. A hadnagynak egy szolga éppen a házigazdával szemben mutatott helyet. Szomszédnője olyan feslő szépség volt, akiről nehéz lett volna megállapítani, vájjon leány e még, vagy fiatal asszonyka, annyi azonban bizo nyos, hogy a hadnagy bemutatkozását mély megvetéssel fogadta. De Valettet — aki különben se számított túlzott barátságos fogadtatásra — ez a leplezetlen gyűlölség mégis megrökönyi tette és elhatározta, hogy ezt a neveletIenséget az étkezés alat ugy torolja meg, hogy egyáltalán figyelmére se méltatja szomszédnőjét ; a helyét nem maga választotta ós igy nem is oka annak, ha szomszédsága kellemetlenül hat szomszédnőjére. Nem kerülhette ki azonban figyelmét, hogy az egész asztaltársaság feltűnő, ellenszenves, sötét tekintetekkel méregeti végig, ez a körülmény nem igen feszélyezte, mert tudta, hogy Spanyolország tüzesvérü fiai és leányai ellenszenvvel viseltetnek gyűlölt egyenruhája iránt. Nem is törődött tehát a környezetével, hanem minden figyelmét a felhordott, válogatott eledelekre és kitűnő borokra fordította. Abban a pillanatban, mikor egy gon dosan kiválasztott őzgerincdarabot öblített le a felséges óburgundi borral, a házigazda udvariasan áthajolt hozzá és gyöngéden kérdezte : — Meg van elégedve szerény asztalommal, sennor ? — Tökéletesen, marquis ur 1 Csak ritkán volt részem ilyen tökéletes, kitűnő ételekben, melyek semmiféle gáncsot se tűrnek ! — Ez nagy örömmel tölt el! Kérem, csak folytassa, mert alig hiszem, hogy valaha még ilyen kitűnő vendégségben lesz része, mint nálam ! De Valette erre a túlzott öndicséretre nem válaszolt semmit, pedig párisi barátai között találkozott sok olyan ínyenc, aki fel tétlenül kitűnőbb konyhát tartott. A marquis ismét vendége felé fordult: — Valószínűleg értesült már, sennor, hogy Xavér Mina tábornok a Madrid felé vezető utat teljesen elzárta ? — Nem ismerek Minanevü tábornokot, csak egy hasonnevű banditafőnököt, akit — ha elég vakmerő lett volna az utat elzárni, — a császár katonái csakhamar észre fogják téríteni! — Gondolja, sennor ? — szólt gúnyos. mosolylyal a marquis. — Nem hiszi, hogy csalódhatik is? — Csalhatatlannak nem hiszem magamat, hiszen mindnyájan csalódhatunk föltevéseinkben. — És mi történnék Minával, ha az ön bajtársainak kezei közé kerülne ? — Haditörvényszék elé állítanák és annak ítélete szerint bánnának el vele ! — És ha az ön kezeibe kerülne ? — kérdezte a marquis, mialatt fürkésző tekintetével erősen a fiatal tiszt szemei közé nézett. — Én ítélet nélkül azonnal kivégeztetném ! Síri csend követte szavait és a jelen levők — akik feszült figyelemmel követték a párbeszédet — tekintetüket mind a marquisra irányozták, aki gúnyosan moso-