Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-06-12 / 24. szám

védelmének — minden oldalról biztosit. A kisparaszt földéhségének útját állja a latifundium és a papi birtok. A talaj kimerülőben van, igy évről-évre kevesbedik az ország gabonatermelése. Az 1908, évben az ország búzatermelése körülbelül 31 millió métermázsa volt, holott az ország szükséglete 41—42 millió métermázsa. A hiányzó 10—12 millió métermázsát behozatal utján kellett pótolni argentínai, romániai és orosz búzával. A drágulás azouban nem szorítkozik csupán a búzára, de aránytalanul és elviselhetetlenül emelkedtek a húsárak is. A husdrágaság szinte hihetetlen mérveket öltött az utóbbi időben s produktív munkát végző embereknél maholnap luxusszámba megy a hustáplálék. A husdrágaság titka kétféle okozatra vezethető vissza. Az első a Balkán államokkal való vámháboru, mely lehetetlenné teszi állati eredetű olcsóbb tápszereknek Magyarországba behozatalát. Ez a körülmény ismét a nagybirtosságra kedvező

; mert igy kénye-kedve szerint szabhatja meg az élő állat árát. Igyekszik is ezt az állapotot lehetőleg konzerválni, hiszen emlékezhetünk reá, hogy a népjogok elleni küzdelem mellett mily sikeresen szállt sikra legutóbb az agrár fedunlis érdekcsoport a romániai kereskedelmi szerződések rendeletileg leendő életbeléptetése ellen. A husdrágaság másik oka Magyar ország állatállományának folytonosan tartó pusztulása. És érdekes jelenség, hogy az agrárius uralom dacára, a magyar mezőgazdaság hanyatlik, állat állománya pusztul és egész biztosan közeledünk a mezőgazdaság csődje felé. Magyarország állatállománya csak egy évben megfogyott 1908-ról 1909. évre 206.613 drb. szarvas marhával, 568.423 drb. sertéssel és 516.177 drb. juhlial. Az állatállomány fogyása a föld termőerejét fentartó trágya hiányát eredményezte s igy az egész mezőgazdasági termelés nagyfokú visszamaradását. Szerencsésen eljutottunk volna tehát az elviselhetetlen drágaság mellett a mezőgazdaság közelgő csődjéhez is. A magas húsárak előidézéséhez hozzájárul még bizonyos sajátságos közlekedésügyi politika, mely lehetővé teszi, hogy az élő marha szállítása olcsóbb Bécsbe és vámkülföldre, mint akár Budapestre, vagy bármely vidéki városba. Ez a közlekedésügyi politika valósággal husinséget idézett elő a városokban. Ebbeu az országbau, hol minden terhet a gyengébb vállakra raknak, hol munkabérlenyomásokkal próbálják a pangó gazdasági élet felvirágoztatását a hivatalos tudósok s nem a helyes birtokpolitikában, a mezőgazdasági termelés fokozásában, a terhek, javak igazságos megosztásában, a földéhség kielégítésében, a kötött birtokok megszüntetésében, a progressiv adózásban, a demokrácia, felvilágosodás és azt hordozó kultúrában, itt csak egy dolog segíthet ezeken a bajokon és a nagy drágaságon : a népparlament. Kinek szabad Amerikába partra szállni ? Jó tudni, hogy az Egyesül t-Allamokba csak épkézlábuaknak szabad bevándorolni. A partraszállást ott megtagadják a következő betegségek miatt: izületi merevedés, titőérelmeszesedés, izomelernyedés, az idegrendszer idülten előrehaladó bántalmaí, fültőmirigygyulladás, a tagok megrövidülése és bénasága okozta csipőizomelváltozások, kettős sérv, golyva, hátgermcsorvadás, psoriasis és lupus, idült bőrbetegségelv szivlebentyübajok, erősen kifejlődött vérérdaganat. Hivatalos értesítés szerint a visszautasítás gyakori oka a pénzhiány. Nem lehet eléggé gyakran ismételni, hogy bevándorlóknak nem engedik meg a partraszállást, ha nem rendelkeznek annyi készpénzzel, amiből megélhetnek, mig munkát kapnak. Csak oly esetekben tesznek kivételt, amikor asszonyok vagy kiskorú gyermekek hozzátartozóikhoz mennek, akik törvényesen kötelesek őket eltartani* és bebizonyítják, hogy tényleg módúkban áll és akarják is őket eltartani (tehát, ha a feleség férjhez, gyermekek atyjukhoz mennek.) A bevándorlók megérkezésükkor alkalmasak legyenek a partraszállásra, s ne várjanak — Elljs Islandra érkezve — arra

) hogy pénzt kapnak olyanoktól, kik sem törvényesen, sem erkölcsileg nem kötele zettek pénzt küldeni. A tapasztalás igazolja, hogy azokat ! az összegeket, melyeket a visszautasítás Darsot kellemetlenül tapasztalta, hogy a hölgy megmarad rideg tartózkodásában és lehangolva a suhogó habokra fordította tekintetét. A közeli erdővidék halvány árnyéka rajzolódott a viz tükrére, melyen a vízi növények indái szeszélyes kigyózás ban kanyarogták össze-vissza. Időszakonként egy-egy ezüstpikkelyii hal siklott a felszínen, majd ismét alámerült a csobogó vízben. A nagy zsilip ellentállásán szeszélyesen törtek meg a habzó hullámok. Egy hirtelen rázkódás felriasztotta merengéséből. Gratienne asszony halál sápadtan, kimeredt szemekkel, reszketve simult kísérőjéhez, aki észrevette, hogy a vén révész, vért izzadva, emberfeletti erővel igyekszik az örvény-árjával megküzdeni. A dereglye irányt tévesztett... a zsilip felé tartott . . . majd hirtelen makacsul, mozdulatlanul megállt, hogy a következő pillanatban az ár sodrától ragadtatva, ismét a zsilip felé vegye útját. .. — Hé, Ocoque ! Mi az ördögöt csinál? — Nem kell félni! — hebegte a vigyorgó, vén révész. — Vigyázzon ! Nem látja, hogy az örvénybe jutottunk ? — Tudom . . . tudom ! — szólt dadogva a részeg és karjait megerőltetve, vadul forgatta az evezőt, éppen az ellenkező, veszélyes irányba terelve az erősen himbálózó dereglyét. Gratienne vadul felsikoltott. Karjait kétségbeesetten Darsot nyaka köré fonta és rémülten kiáltotta: — Mentsen meg! Mentsen meg ! — Bocsásson el, különben elvesztünk I — rimánkodott Darsot, mialatt igyekezett ölelése alól szabadulni. — Ocoque! Engedje át nekem az evezőit! — Hahaha! Az evezőimet? Nem adom! Azok csak nekem engedelmeskednek ! Csak engem ismernek el gazdának! •— Nyugodjon meg ! Nincs veszély ! Bízzék bemlem! - biztatgatta Darsot re: megő útitársát. Madame Gratienne aléltan hanyatlott vissza az ülésen. Darsot óvatosan lehajlott és a dereglye elejére mászott Ocoque mellé. — Ide az evezővel! — szólt halál sápadtan, fogait csikorgatva. — Nem adom ! Nem adom! Egy erős ököl csapásra az öreg eleresztette az evezőt és szótlanul hátrabukott a dereglye fenekére. Legfőbb ideje volt, mert már egész közel jutottak a zsiliphez, melyről a morajló hullámok szédületes gyorsasággal verődtek vissza és őrületesen megforgatták a könnyű járművet. A következő pillanatok olyan borzalmasak voltak az örvény ellen küzdő Darsotra nézve, hogy egész életén át , sem felejtette el... Lihegve, őrült kétségbe eséssel, teljes erejével harcolt a veszedelem ellen és a dereglye mégis makacs állhatatossággal vesztegelt a kavargó ör vényben. Égyszerre, egy hirtelen, erős evezőcsapással ura lett a helyzetnek . . . ellenáramlatba került és kievezve a törabolő örvényből, lassan lassan a parthoz közeledett, ahol az emberek a veszély láttára ordítozva futkostak. Végre partot értek. Darsot kiemelte a dereglyéből a megrémült, félig elalélt nőt és karján támogatva, útnak indult vele ; a parton álló emberek pedig erősen odakötözték a dereglyét az oszlopokhoz, az asszonyok a bárkába tódultak és mialatt az eszméletlenül fekvő öreg révész arcát vízzel fecskendezték, folyton szitkozódtak : — Ugy kell a vén korhelynek! Megérdemelte volna, hogy a vízbe pusztuljon ! A Lanfry-villában, ahol a házbeliek nem voltak otthon, egy szolgától vizet kért Darsot és a poharat madame Gratiennek nyújtotta, aki mohón megitta tartalmát. — Hogy érzi magát, asszonyom ? — kérdezte gyöngéden. — Jobban ! Sokkal jobban ! — azólt megszégyenülten, szemlesütve a nő, kinek lelkében viharzottak a váltakozó érzelmek. Hirtelen megragadta megmentője kezét és mielőtt az meggátolhatta volna, ajkaihoz emelte és heves zokogásba tort ki. Hosszú, kerülő uton, a thomeli hídon át, indultak késő este hazafelé, mert madame Gratienne a világ minden kincséért se ült volna többet a veszedelmes dereglyébe. Lassan haladtak egymás mellett a szép, csendes estén, kézbe kéz ; tekintetük gyöngéden, megértően találkozott ... ós eihangzott ajkaikról az örök hűség és szelelem ünnepélyes, szent esküje ...