Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-05-29 / 22. szám

tisztességes munkáját, szorgalmát a jól megérdemelt anyagi siker is ko ronázta. Ma egészen másként van a dolog. Ma nem keli szaktudás, nincs vizsga, nincs remeklés. Ma bárki is kiválthatja az iparengedélyt és nyithat bármilyen üzletet, ha az üzletbe egy „üzletvezetőit állit be. Mivel pedig ez nem magának dolgozik és a tulajdonos nem ért a munkához, igy áll elő az olcsó és silány tömeg termelés. Az ilyen verseny természetesen kiveszi a törekvő, de szerény iparos szájából a kenyeret, vagy legalább is arra kényszeríti, hogy ő is silány iparcikkeket állítson elő. Ez a nyitja, a magyarázata annak a sok panasznak, amely mai iparcikkeink felől hallható. Ám legyen iparszabadság. De legyen gondoskodva arról is, hogy ez által a törekvő és hazafias kisiparos megélhetése ne legyen veszélyeztetve. Túlhajtott, hamis libera lizmussal ne kergessük ki hazájából a munkást, mert az ennek folytán állandóvá lett vérveszteséget ez a nemzet soká ki nem bírja. Ma választási mozgalmak vannak. Gombamódra születnek a „jelölt" ek. Ugyan hány jelölt gondol komolyan a szegény kisiparosra? Pedig megérdemlené, hogy az orszá gos figyelem feléje is irányulna, mert elvégre is, mint munkás és hasznos népréteg, a nemzet gerincét alkotja. Hoitsy Pál programmbeszéde. Városunk egész polgárságának rendkívüli érdeklődése mellett folyt le a Hoitsypárt mult heti nagygyűlése. A városi ovodának tágas udvarát majdnem színültig megtöltötte a több ezer főnyi tömeg, mely teszült figyelemmel hallgatta a gyűlés szónokait. Rajnóczky Béla pártí elnök nyitotta meg a gyűlést s beszédében i főleg azokkal a szemtelen rágalmakkal foglalkozott, melyekkel őt a helyi sajtó egyik i organumában illették s erélyesen visszautasította s köztetszéstől kisért szavakban élesen elilélte az ellenpártnak illojális harcmodorát, A közönség szűnni nem akaró lelkes éljenzése között állott fel ezután Hoitsy Pál és a tetszésnyilvánítástól sürüen megszakított nagy beszédet mondott, melyet rövid kivonatban ismertetünk : Szemére hányják — úgymond — ! hogy utolsó beszéde kizárólag beszámoló volt ; programmot nem adott. De ennek j igen egyszerű a magyarázata. Programmja ma is a régi. Vallja az ország önállóságát és függetlenségét minden idegen befolyástól menten. A nemzetnek joga van hozzá, hogy teljes szuverén hatalommal rendelkezzék a maga sorsa, a maga vagyona és a maga | vére felett. Ha a nemzetnek nincs hozzá I ideig-óráig ereje, hogy ebbeli jogait tényleg ! is gyakorolja, azzal is tud számolni, mert a reális politikának első sorban az a feladata, hogy a meglevő tényekkel és körülményekkel számoljon. A nemzet jogát se csorbítani, se elhomályosítani nem engedi s szent kötelességének tartja, hogy e jogok érvényesüljenek is. A koalíciós kormányt csak azért támogatta, mert átmeneti állapotról volt szó, amikor a nemzetet egy útvesztőből kellett kivezetni. De elveit ezen idő alatt is fenntartotta, sőt hirdette és követte is ! Az önálló hadsereg, az önálló vámterület és önálló bank felállításáért küzdött, mert Magyarország nagyságának és gazdaságának ezek az alapfeltételei. A bank felállítását nem köti kalendáriumi dátumhoz, melynek betartását az idő rövidsége esetleg lehetetlenné teheti; de csak annyiban és csak azért volna hajlandó elfogadni a mostani bankszabadalom rövid ! időre szóló meghosszabitását, ha garanciát kapna arra, hogy ez idő elteltével az önálló bank tényleg is fel fog állíttatni. Ezt hirdette öt évvel ezelőtt Pápán. Ugyanezen elvek vezérelték már 1878 ban, mikor képviselőjelöltnek fellépett a rumi kerületben. Elveit nemcsak előszóval vallotta, hanem nyomtatásban is szétosztotta. Annál különösebb, hogy most mégis azt kénytelen olvasni egyes pápai újságokban, hogy „te csaltál meg, nem én téged". „Velem szemben, aki fiatalságomtól fogva mindig a függetlenségi párt elveit hirdettem, aki szolgáltam e pártot Tisza Kálmán idejében, mikor ennek fejében üldözés volt a jutalom : a következetlenség vádját emelik —- váljon kicsodák ? Akik a i 67-es alap hívei voltak teljes életükben, akik csak akkor lettek függetlenségiek, mikor ez a párt az országban győzedelmeskedett, s mikor azt remélték, hogy a nagy hazafias lelkesedés lángjánál megsüthetik a maguk kicsiny pecsenyéjét. Azok, akik aztán, mikor elhagyta e pártot a szerencse, elmenekültek, mint sülyedő hajóról a patkányok. Elmenekültek oda, ahová a patkány menekülni szokott — a csatornába". Hive az általános, egyenlő választói jognak. Csak egyetlen nagy korlátozást ismer el jogosultnak : azt, hogy az ország magyarsága minden áron biztositassék, hogy ebben az országban minden viszonyok közt a magyar maradjon az ur. Az Andrássy-féle pluralitásnak nem hive. A titkosságra vonatkozólag vannak bizonyos aggodalmai. Mert ezzel a választói jog általánosságán ütünk csorbát, hiszen kirekesztjük vele mindazokat, akik nem tudnak írni-olvasni. Egyébiránt valami nagy súlyt nem helyez arra, hogy nyilt, vagy titkos legyen-e a szavazás. Ha valaki bebizonyítja előtte, hogy a nemzet igazi akarata szabadabban nyilatkozik meg akkor, ha titkos lesz a szavazás, s ezzel mégsem kerekedhetnek fölül a nemzetellenes tendenciák, — akkor szívesen melléje áll. A helyi munkapárt jelöltjének két beszédével részletesen nem foglalkozik, de — Éppen azért maradj itt és hallgass meg. Ha idejében meg nem tanulod a természet törvényeit, sok bajod származhat belőle ! * A Föld. — Fiam ! Az egész világegyetemben minden Összetart s mint a láncszem, egymásba kapcsolódik. Ha később mégis disharmóniásnak néznél, vagy össze nem függőnek tapasztalnál némely dolgot, azt annak tudd be, hogy nem minden természettörvénynek a titkát találtad még ki s hogy a jelenségek végső okait és azok lényegét nem tudod még megmagyarázni. Föltétlenül szükséges, hogy az egyensúly az egymással ellentétes erők közt fönmaradhasson. Minden hódítás váltságdíjjal jár s minden igazságtalanságot, minden jogtalanságot kárpótolni kell. A megfogyatkozott víz nem tűnik, nem vész el teljesen, csak elpárolog s felhővé válik, mely ott lebeg a kék égbolt alatt. Ezért érzem én magamat egyformán a viz és nap leányának. Eső nélkül ölem terméketlen maradna s nem lennék egyéb kiszáradt égi testnél, mely holtan bolyong a végtelen világűrben. De közte és köztem — hogy kérgemen áthatolhasson s termékenységemet kihasználhassa — ő az elengedhetetlen közvetítő. Most pedig vén fa, te beszélj tovább. * A szomorúfűz. — Mi, óh, fiam, a hegyek dísze és a folyók ékessége vagyunk : az a rendeltetésünk, hogy örömet szerezzünk a szemnek. Mi a termékenység képviselői vagyunk, s szétosztjuk az obulusokat, amelyek oly bőven hullanak az égből I a meszes földre. A csúcsomra hullanak előbb, onnan az ágaimra, majd a törzsemre és a gyökereimre. Igy aztán, végtelenül bölcsen, a fölszinnél jóval lejebb leszivárog a viz. Nemcsak a mi igyekezetünk tartja meg és tartóztatja vissza a lejtőkön s a szakadékok szélén a földet, hanem még inkább a viz, különösen olyankor, midőn a szél belénk kapaszkodik, vagy a tovaszáguldó orkán és zuhogó zápor tépázza koronánkat: a viz az, amely meggátolja azt, hogy a vihar kitépjen helyünkről. Ilyenkor óriási tömegekben hömpölyög viszsza medrébe — a tengerbe — s visszahódítja elvesztett birodalmát. És a nap, a világ atyja, rettenetes módon meg tudná magát bőszülni : kiszáríthatná a tengereket a fenekükig, magába szívhatná a legmélyebb vizeket is, mint ahogy te szürcsölöd, fiam, tenyereddel merítve, a forrás kristályvizét! Igy beszélt a föld és a szomorúfűz, de az ember alig figyelt szavukra s egészen elmerült a tűzköve élesítésébe, hegyesitésébe. Időnkint, midőn kissé nyitva felejti a száját, jól meg lehet figyelni hegyes fogait. Sok-sok ezer év mult el azóta. A leg első gyilkosság volt az, amelyik az ember és az állatok közti szersződést megszegte, s ezzel a békét földúlta. Az ember rabszolgájává szegődtette és agyonkinozta az állatokat. Attól fogva szemérmetlenül kizsákmányolta a szegény - állatok erejét. És még mindig vannak olyan őrültek, — köztük azok, akik kévébe kötik eszméiket s bokrétába a szavaikat, — akiket megvetnek hasznavehetetlenségük miatt, akiket azonban mégis méltatnak a tudományukért és tettrekészségükért: ezek azt képzelik, hogy még visszaszerezhetik nekik azt a becsülést, amelyet hajdan az immár letűnt istenek kultusza biztosított nekik. Az oázisok eltűntek a síkságok területéről : a kis erdőket kivágták, a patakok kiszáradtak, a tavak összezsugorodtak. Itne, az első erdőirtás. Éjjel-nappal fejszecsapásoktól viszhangzik az első erdő. A hegycsúcsokat lenyírták, a hegyeket megfosztották lombkoronáiktól. És a teremtés megboszulja magát. Megnyílnak az ég csatornái s mindenfelé jéghegyek képződnek. Nincs már semmi akadály : a pártfogolt legyőzte a pártfogót ! Az első korszak' óta hányszor változott már meg a föld képe! A hajdani erdőtisztás, a melynek ölén a világ ártatlansága mosolygott, szédítően meredek sziklahasadékká vált. Minden tenyészet eltűnt a főid színéről: csak egyetlen, vézna, csenevész szomorufüzfa áll még busán, egymagában. Zivatar idején elkábultan hajlik meg. És hirtelen pusztító viztölcsér csap le a földre. Irtóztató víztömeget hömpölyget magában, s útját pusztulás és halál jelzi. A kis füz meghajlik még : ősi lénye megremeg a csapás alatt. Látja a sok ezer ember holttestét tova úszni a vizárral — s annyira megrémül e látványra, hogy világéletében mindig meghajlottan áll a helyén ; gyásza oly végtelen nagy, hogy ott siránkozik az idők végtelenségéig a vizek fölé görbülten, a sírok fölé hajolva.