Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.
1910-05-08 / 19. szám
nak népessége négyzetkilométerenként csak 64 s hogy mégis mig Belgiumból s Németországból a kivándorlás oly csekély, hogy a lakosság számarányához képest alig jő tekintetbe, addig Magyarországon a kivándorlás évenként majdnem 200.000 emberrel teszi szegényebbé az országot ? Igen tisztelt választó Polgárok ! Ha ezt a kérdést a maga egész ridegségében, szomorú valóságában állítják szemeink elé, lehetetlen, hogy megdöbbenéssel ne gondoljunk arra, hogy ez a nemzet a #maga életét mint fecsérli, vesztegeti s mint' foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyek ennek a nagy kérdésnek a szempontjából aránylag jelentéktelennek mondhatók, ádáz dühvel és szenvedelemmel, mig magára a legnagyobb kérdésre alig fordit figyelmet. Az általános választói jogról lehet vitázni pro és kontra, de hazánk jelen viszonyai között, mikor az uralkodó már az előző kormánynak ezt tűzte ki megvalósítandó feladatául s az előző kormány e feladat megvalósítására vállalkozott, mikor a mostani kormány is a nemzeti életműködés rendes mederbe terelése mellett első sorban az általános választói jog megvalósítására nyert megbízatást s e megbízatást válalta, csak akadémikus diskussió tárgya lehetne célszerűsége vagy célszerütlensége felett minden eszmecsere, mert ez manapság oly követelmény, melynek megvalósítása el nem odáz-. ható, s amelynek megvalósításánál csak arra kell ügyelnünk, hogy az nemzeti érdekeink megóvásával történhessék. A választói jogot az általános védkötelezettség mellett külön cenzushoz kötni ellenkezik az igazság érzetével. Ha a hazának minden polgára kötelezve van arra, hogy amennyiben testileg ép, hogy vérét ontsa a hazáért, ugy minden polgárnak meg kell lenni a jogának arra nézve, hogy ha szellemileg ép és érett, az állam ügyeinek intézésére a választás utján befolyást gyakoroljon. Ez a jog azonban nem terjedhet ki azokra, akik a műveltség legelemibb követelményeivel sem rendelkeznek, vagyis írni, olvasni nem tudnak s nem terjedhet ki azokra sem, kik nem veszik ki részüket abból a munkából, mellyel a nemzet javát mindenegyes a maga szűkebb, vagy tágabb körében előmozdíthatja. Hogy a választói jog gyakorlása miként történjék, azt bizonyos tekintetben az ország speciális viszonyai határozzák meg. Nézetem szerint városokban föltétlenül a titkos választási eljárás az, amely a választás tisztaságára nézve a legtöbb garanciát nyújtja s amely egyúttal a városi értelmileg fejlettebb lakosságnál sikeresen alkalmazható. Mindazok a visszaélések, melyek manapság a választással kapcsolatban mutatkoznak s melyek a mai parlamenti választás teljes elkorcsosulásának jelei, meggyőződésem szerint megszűnnének, ha a választás titkosan történnék s mai választási eljárásunk egyes jellegzetesebb mozzanatai visszavonhatatlanul eltűnnének. Hogy az általános választói jog valóban áldásossá, de egyúttal nemzeti szempontból is előnyössé lehessen, arra szükséges, hogy a nemzeti kultura az eddiginél is fokozottabb mértékben képezze a parlament gondját. Magyarországon ma 600.000 gyermek van, aki iskolaköteles, de nem jár iskolába. Épen a választói jog általánossá tétele szempontjából elengedhetetlen, hogy ezek számára az állam iskolákról gondoskodjék. Az oktatásügy terén általában nagyon sok a tenni való. Az elemi oktatásban az iskolázatlan gyermekek nagy száma valóságos szégyenfoltja egy kulturáltamnak s e tekintetben mindent el kell követni, hogy az állapotok javuljanak. A nemzetiségi bajok megszüntetésére a kötelező állami oktatás volna ugyan a leghatásosabb eszköz, de tekintettel a felekezeti iskolák történelmi fejlődésére, egyelőre ennek megvalósítása nem képez aktuális kérdést. Annál inkább szükséges azonban, hogy az állam érezze a maga kötelességét a felekezeti iskolákkal szemben s azok tanítóinak javadalmazását a maga segítségével legalább oly fokra emelje, mint amilyen az állami elemi iskolákban működő tanítóknak a javadalmazása. A vallásfelekezetek jogos igényei a vallásegyenlőség alapján bizton várhatják kielégítésüket. Első sorban a katholikus autonómia megvalósítása s ezzel a katholikus egyház régi óhajának beteljesedése föl van véve a kultusz kormány programmjába s kell, hogy a más felekezetűek részéről is őszinte teljes melegséggel karoltassék fel. Az 1848. XX. t.-c. fokozatos végrehajtása szintén kormányprogrammot képez s a jogos igéés az utcára érve, mélyen elgondolkozott; a szociális eszméken. — A tenger nyomor megszüntetésére sok, nagyon sok ilyen örökség kellene és én mindig csak azokat irigyelném, akik a kiosztás munkáját gyakorolják. A szürke agglegény alapjában elegikus ábrándozó volt, aki a poros akfűcsomók között eltöltött életét mindig tartalmatlannak és ridegnek találta. De most, a becsületesen teljesített kötelesség után, rugékonyabb léptekkel haladt, mintha az utca élénk mozgalmasságában, ifjúkori rugékonyságát visszanyerte volna. Végre elérkezett a harmadik örökösnő, Marié kisasszony házához. — Jobbra, a harmadik emeleten, az első ajtó! — kiáltotta a zsémbelő házmesterné rikácsoló hangon. Poupry ur a nyitott ajtó előtt egy öreg asszonyt talált, aki ruhakeféléssel foglalkozott. Gyanúsan nézett az idegenre, aki hóna alatt az irattárcával leánya után tudakozódott és azt hitte, hogy a végrehajtóval van dolga. A szobaban, mely inkább növényház hoz hasonlított, a falak mentén virágokkal telt szekrények emelkedtek és néhány kalitkában vígan csicsergő madárkák ugrán doztak. — Ez nem a mi lakásunk! — szólt hirtelen az öreg asszony, hogy minden tévedést megelőzhessen. — A szomszédnőnk elutazott és virágait, madarait a gondozásunkra bízta. Mariéval akar beszélni ? — folytatta nagy buzgósággal, miközben Poupry urat székkel kínálta, azután a mellékszobából előszólította Mariét, aki karcsú, körülbelül tizennyolcéves, fekete szemű, cseresznye ajkú szép leány volt. Miután Poupry. elmondta küldetésének ezélját, az élénk leány közbevágott : — Morin kisasszony nagylelkűsége egy cseppet se lepett meg ! Olyan hosszú utat kellett tennem hozzá, hogy rendesen egy fél órát késtem, amiért gyakran megszidott és most az ajándékkal akarja jóvá tenni igazságtalanságát! Az ajándék alatt valószínűleg valami csekélységet, hímzett kézimunkát, vagy más apró emléktárgyat értett, de mikor Poupry ur az első bankjegyet a kezébe tette, fülig elpirult; a másodiknál kétkedőleg anyjára nézett és mikor ezután még három következett, habozás nélkül Poupry ur nyakába borult és üde, szép ajkaival csókot nyomott az arcára . . . — Becsületes csók volt! — szólt örömében kacagva. — Ön már öreg . . . nem követtem el tehát semmi bünt I Azóta gyakran és szívesen visszaemlékezett a harmadik örökösnőre és ha valaki megkérdezi, mi maradt számára Morin kisasszony örökségéből, önelégült mosollyal szokta válaszolni: — Egy csók ! De azért sohase ismételte meg látogatását. . . . Egyetlen szó elég volt, hogy magános, egyhangú életét megadással viselje. Marié kisasszony .szava : „Ön már öreg !" nyek, melyeket a két protestáns egyház e törvény alapján támaszthat, bizton számithatnak kielégítésre. Kilátásba helyezte hazánk jelenlegi kultuszminisztere az izraelita hitközségek támogatását is a felekezeti egyenjogúság és méltányosság szellemében. Mig igy az állam és egyház közötti viszony az állam részéről kell, hogy a legnagyobb gonddal ápoltassék, a társadalom is kell, hogy megtegye a maga kötelességét a különböző felekezetek közötti békés egyetértés ápolására. Azok között a feladatok között, melyek a. jövő 'parlamentre várakoznak, a nemzeti kultura fejlesztésén kívül legfontosabbak a gazdasági élet nagy feladatai. Ha az ország gazdaságilag meg nem erősödik, akkor az az önállóság és függetlenség, mely minden hazafinak vágya és óhajtása, nem érhető el. Az ország jövőjét a gazdasági megerősödés előmunkálása alapozza meg s egyúttal ez az, mely képes megakasztani azt a nagy vérvesztést, melyet az idegen földre való kivándorlás a magyar nemzet testének okoz. Különösen nagy feladat vár az államra a közutak hálózatának teljes kiépítése tekintetében. Néhány évvel ezelőtt angol mezőgazdák járták be Magyarországot s bár folytonos ünneplésben volt részük, éles szemük azonnal észrevette, hogy közutaink botrányosan rosszak és sokszor, különösen őszitavaszi időben járhatatlanok. A magyar mezőgazdaságnak egyik legnevesebb s nemzetgazdaságilag is igen jelentős része volt a bortermelés. Az utóbbi időkben fellépett sokféle betegség a szőlőtermelést jelentékenyen megdrágította, ugy, hogy a termelők alig tudnak a legnagyobb fáradtsággal és tőkebefektetéssel is valami hasznot produkálni. Ily körülmények között kétszeresen sérelmes, hogy a borfogyasztásra oly súlyos terhek nehezednek, melyek a borértékesítést nagyon megnehezítik. Ha az ország pénzügyi helyzete nem engedi is meg ez idő szerint a borfogyasztási adó teljes eltörlését, mérséklését, vagy legalább is azt, hogy maguk a termelők a borfogyasztási adó fizetése alól mentesítessenek, elérhetőnek vélem s a jövendő országgyűlés feladatai közé tartozónak tartom. A céltudatos földbirtokpolitika szempontjából rendkívül fontos a parcellázás kérdése. Az amerikai kivándorlásnak okát egyesek abban találják, hogy a földbirtokok kötöttsége miatt sokan nem jutnak földhöz s igy hazánk lakosságának igen jelentékeny része, mely itthon ipari munkát végezni nem tud, vagy nem hajlandó, kivándorol csak azért, hogy ott künn az ipari vagy bányamunka bérekből megtakarított pénzével földbirtokot szerezzen. Ez az állítás, ha egyoldalú is, kétségtelen tartalmaz igazságot s itt két mód kínálkozik, hogy népünknek az a természetes törekvése, hogy földbirtokot szerezzen s földmiveléssel tartsa fenn magát és családját, kielégítést találjon. Az egyik a hosszabb parcellabérletek, a másik a birtokparcellázások rendszere. Az ipar fejlesztésére kétségkívül nagy hatással van egy jó ipartörvény. Az iparosok már évtizedek óta sürgetik egy ilyen ipartörvény megvalósítását, de az eddigi parlamentek, mint sok mást, ugy ezt is a jövő feladatául hagyták meg. A mult évben előterjesztett törvényjavaslat ellen általános volt az iparosok részéről a visszautasítás. Szeretem hinni Magyarország ipari fejlődése szempontjából, hogy a jövő parlament működése e tekintetben szerencsésebb lesz s végre egy az ipari érdekeket teljesen kielégítő ipartörvény megalkotásával megszűnik az a sok tekintetben bizonytalan helyzet, melyben manapság iparunk van. Az iparpolitikának nagy arányú inaugrálása szükségképen magával hozza, hogy a kereskedelem iránt is nagyobb jóindulatot tanúsítson a parlament, mint aminőt a lefolyt négy év alatt tanúsított. Az önálló bankhoz kétségtelenül jogunk van az 1867 : XII. t.-c. alapján, nem pedig azon az alapon, hogy ennek a felállítása 2"/ 0
