Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-12-19 / 51. szám

XXX. ó^rzfolaram.IPárpa, 1909- decein'ber 19. 51. szám. 0 \ V Közérdekű független hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. i egy szóra i Irta : KEMENY BELA. Megengedem, hogy az, amiről e cikkben szó esik, nem olyan téma, mely a világot sarkaiból kiemelni képes lenne, vagy .a mivel az eget megostromolni lehetne. Azt is megengedem, hogy „a közönség köréből" ujságirói praxisban napirenden levő jelzéssel szélnek eresztett panaszként, egy rövid néhány sornyi hirben is meg lehetne azt irni. Azonban alanyait ós tárgyát sokkal többre becsülöm, sokkal magasabb piedesztálou áll lelki szemeim előtt mindenik, semhogy ne yezetö helyen, minden egyéb helyi aktuálitást megelőző cikkben foglalkozzam velük, egy széles körben olvasott lapnak legelső hasábjain. Cikkem alanyai ugyanis az asz szonyok, tárgya pedig a — közegészségügy védelme. Egy tréfás közmondás azt mondja: az ember nem tudja, hogy mitől hizik. A komoly valóság pedig azt bi zonyitja, hogy az ember soha sem tudja, ho^y a baj szele honnan fuj. Csak azt látjuk, csak azt veszszük észre, hogy a város területén majd ez, majd az a nyavalya lép fel hellyel közzel, mintegy járványszerü leg ; keressük, kutatjuk az okát, nem tudunk ráakadni és igy nem tudjuk a bajt csirájában elnyomni és megköveteli áldozatait. Ezer szerencse, ha ezek a bajok, hogy orvosi műnyelven szóljak, nagyrészt jóindulatúan folynak le és nem tömegesen szedik ál dozataikat. Sokért nem adnám, ha ez a cikk nem kerülne a közegészségügyi ha tóság a v. főorvos kezébe, mert nem szeretnék vele hatósági beavatkozást provokálni, meg levén szentül győződve arról, hogy elég a jó izlés és közegészségügy nevében reá mutatni a bajok okának tartott anomáliára és Önök Hölgyeim belátják a kifejezésre juttatott aggályok alaposságát és önként hagynak fel azzal a rosz szokással, mely a jó Ízléssel is ellenke zik, de meg szerintem sok bajnak kútforrása is lehet. A nyakamat merném rátenni, hogy sokan, akik most e sorokat ol vassák, e pi'lanatban azt hiszik, hogy én a „Schlepp" ellen akarok agitálni. Tévednek. HIRDETESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A. könyv- és papirkereskedésében. A Schlepp témáját már agyoncsépelték Írásban és képben egyaránt, de eredménytelenül, a Schlepp ellen nincs orvosság. De meg az asszonyok ruházkodásába beleszólni a legnagyobb igazságtalanság is, ezzel zavarba hozzuk őket az öltözködés mikéntje felől, mert ha sokat öltenek magukra, megszólják érte a férfiak, ha keveset vesznek magukra, akkor meg ujjal mutat egyik asszony a másikra. Nos tehát az én forradalmam nem is ezen sárban, porban ténfe* régve uszó ruhaszövettöbblet ellen irányul, hanem az asszonyoknak egy bájos és kecses testrésze, a kéz és annak is csupán egy egy ujja és ennek is csupán a csúcsa ellen. Hogyan ? gondolják ezt olvasva némelyek, egy bájos női kéz gondosan uianikurált rózsás körmű ujjának graciosus csúcsába csak Lipótmezőre képesítő érettségi bizonyítváanyal lehet belebotlani. Már megint tévednek. Eti minden női kéz iránt szimpátiává! viseltetem, legyen az gondos ápolás folytán lágy és bársonyos, vagy tisztes munkától kemény és érdes. Egy szép, formás női kacsóba mámé TÁRCZA. A kris. Az egyik karosszékben irigylésremél tó nyugalommal hallgatott egy bronzszínűre égett, borotvált arcú férfi, kényelmes, szinte keletiesen bő utazóruhában. — Csöndesen szemlélődött és egyik cigarettát a másik után sodorta, a hajszálfinom, aranysárga szálakból. Ugy látszott, mintha nem is törődne a társasággal. A teánál egy szikrázóan szép, barna asszony maga szolgálta ki. — Szegény, világjáró vándor, megérdemli, — mentegetődzött kacéran. A férfi mélyen a szemébe nézett, s ettől a, forró tekintettől megremegett egy kicsinyt az asszony. Elhúzódott a férfi mellől. A globe-trotteregykedvűen mosolygott: — Hiába, mégis el kell mennem, — mondotta csöndesen. — Hideg itt nekem műiden. Maga is. Felszedem a sátorfámat, megyek vissza Szudánba . . . — Hogyan ? Hiszen azt mondotta, hogy itthon marad. — Igaz. De látja, édes asszonyom, én már másnak is rabja vagyok. A napnak. A forró, ragyogó napfénynek, amiben tobzódik az élet, és vad, lüktető szenvedéllyé éileli a lappangó, titkos érzéseket... Megyek a napsugár után. Az asszony sóhajtott. Valamit akart válaszolni, de a társaság hirtelen elcsendesedett. A házigazda boldog arcczal adta kézről kézre az ő világjáró barátja legújabb ajándékát, egy arasznyi kis, vékony „kris"-t. Gyönyörű jószág volt. A markolata ezüst, végtelenül finom, drága filigrán munka. Talán I a legfinomabb művészi érzéseit vitte belé, talán a legszebb tavaszi napjait áldozta rája a jámbor, igazhitű ötvös. A globe trotter is a kezébe vette a krist. — Csakugyan szép, — mondotta — pedig nem is az enyém . . . A tenyerére fektetve nyújtotta a tőrt a barna asszony felé: — Gyönyörködjön benne, hiszen maga ért a fegyverekhez. Tudja-e, hogy először magának szántam ? Hanem azután meg gondoltam. Gyilkos fegyver ez. Múltja van. Odakint lassan esteledett. A szoba sarkaiból előkúsztak a lomha, sötét árnyékok, a bútorok alakja megnyúlt, és fantasztikussá lett, a félhomályban pedig némán, alattomosan csillogott a kis tőr. — Igen, különös fegyver ez, — mondta halkan a férfi. — Nekem különben minden régi fegyver különös. Nagyon szeretem a regi, patinás pengéket. A misztikusságot szeretem bennük. Végtelenül izgat néha, KRAUSZ ES KORÉIN CEG karácsonyi és újévi occássióit t. olvasóink szives figyelmébe ajánljuk.