Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-11-28 / 48. szám

hogy a sok országos és vidéki ankétezés, kísérletezés dacára is, előbb felszürcsöli egy hangya a nagy Óceánt, mint a cigánykérdés gyökeresen megoldva lesz. A hány ember annyi megoldási mód kínálkozik. Minden ember tud egy módot, mely biztos sikerre, ok vetlen eredményre vezet. Mi sem természetesebb tehát mint az, hogy a hány alsóbb fokú szervezetet hallgat meg ez érdemben a kormányhatóság, mindenik a saját helyi bölcseinek megoldási módját ajánlja, aminek természetes folyamánya aztán az, hogy a sokféle és fajta megoldási mód egy olyan gomolyaggá kuszálódik, mely nek szálait, nincs annyi bölcsesség az országban, mely kibogozni tudná. Hogy a cigánykérdés kemény dió, az tény. Nekünk is meg van a magunk cigánykérdése. Lám minálunk a cigánykérdés csak egyetien egy tengely körül forog és pedig a körül, hogy hova helyezzük el a magunk cigányait és nem tudunk belőle kiokosodni, nem tudjuk a kérdést dűlőre vinni ugy, hogy az közmegnyugvást keltsen. Pedig az, hogy hova belezze el valamely község vagy város a cigányait nem is a nehezebbik oldala a kérdésnek szerintem. Sokkal nehezebb és lényegesebb az a kérdés, hogy mit kell annak a községnek vagy városnak teunie, hogy a benne illetőséggel biró és igy ki nem kö zösithető cigányai megélhessenek. Ez ám csak a fogas kérdés, mert ettől függ a lakosság vagyonbiztonsága. Nem elégséges ráparancsolni egyegy karavánra, hogy te ide, te meg oda való illetőségű vagy, tehát itt élned hallnod kell, módját is kell nyújtani, hogy ott meg is élhessen. Ha a cigánynak illetőségi községe, annak valami uton módon lehetővé teszi a megélhetést — amihez á cigány megszokott életmódja mellett nem is sok kell — a lakosság vagyonbiztonsága sem fog —legalább nem érzékeny — kárt szenvedni, ha nem persze, ha csak lekötünk egy folytonos bolyongáshoz és az ezzel járó életmódhoz szokott karavánt és ezen helyhez való rögzítésen tul nem megyünk, akkor persze, hogy ma gunkra zuditjuk az éhes falkát, melynek addig, mig a törvény egy hely hez nem láncoíta, minden bokor adott szállást és e mellett meg volt — min dig ugy a hogy -— a mindennapi kenyere is. az éhség rossz tanácsadója még a kultura magas fokán álló embernek is, mennyivel inkább lehet rossz tanácsadója n cigánynak. De hát mivel, miként és mi mó don gondoskodjék a község cigányai megélhetéséről ? Munka által, foglalkozás által. Igaz, hogy azt mondja a példabeszéd, nem szokta a cigány a szántást, de hát nem is szántó vető rnun kát kell neki adni, hanem olyat, mely természetének, hajlamainak legjobban megfelel és fokozatosan emeli a munkakedvét. Azt hallottam minapában egy nagyeszű férfiutói, hogy meg kell rendszabályozni a cigányokat. Igaza van. Meg kell rendszabályozni őket, de azért annak a rend szabályozásnak olyannak kell lennie, hogy a megrendszabályozandót fel emelje és nem olyannak, hogy a huszadik század emberi érzületével di csekvő megrendszabályozót a megrendszabályozottnak színvonalára sü lyessze. Ha már a törvény például azt rendeli, hogy a cigány, ha hatósági kézre kerül lefotografáltassék, ennek meg is kell történnie, de nem ugy, hogy az mulattató látványképen nyujtassék mindenkinek, aki az ilyen látványban gyönyörködui szeret, a hatósági kézre került individum még ha cigány is, nem médium, mely a közönség mulattatására szolgálhat és a hatósági közegek évődésének középpontja legyen. A cigánykérdés megoldása az egyes hatóságok kezében van. Sok függ a cigánykérdés megoldásánál attól, hogy a hatóságok miképen fog ják feli erre való hivatottságukat. Addig mig csupán puskatus és kard lap, ököl és bikacsök, csizmasark és kérges tenyér lesz a megoldás esz köze, nem is lesz a cigánykérdés meg oldásából semmi. De ha a hatóságok ezen eszközökön majd valamikor felülemelkednek és nem csak a hivatalos tekintély, hanem pszychologiai mozzanatok is érvényesülni akarnak és fognak, talán a cigánykérdés mégis meg fog oldódni, talán ilyetén eszközökkel többre fogunk menni és előbbre fogunk jutni. Tudok egy esetet, amidőn egy kis mezővároskában egy cigányfamilia ütötte fel sátorfáját. Még akkor gyerek voltam és az iskolai szünidőben abban a mezővároskában időztem. A cigány engedélyt kért sátorfájának felüthetésére, az meg is ada tott neki. A főszolgabíró minden nap arra sétált a városka uraival és min den alkalommal megállt cigányék sátránál, szóba ereszkedett a cigánnyal. Csakhamar mindenki érdeklődni kezdett a helység cigányfamiliája iránt; a cigány megemberelte magát, dolgozott, kedveltté lett és ugy tudom, hogy később a cigánysátor helyett egy maga által készített vályogból Hiszen méltóságodnak Budapesten, Bécsben, Párisban méltóztatik lakni, mig én ebben a hitvány sárfészekben. Most Bécsben, Budapesten, Osztendében, Cannesben, vagy tudom is én, hol lakom. De jövőre ott fogok lakni, ahová ön és a higiénia szabályai rendelnek. S ön velem jön mindenüvé. Nem távozik mellőlem tapodtat sem. Vigyáz minden lépésemre. A széltől is megóv. Patvarba is, megengedhetem magamnak azt a fényűzést, hogy ne alkudjam önnel, amikor ezért a honoráriumát megszabja. Hát áll az egyezség, doktorkám? Ha állt-e az egyezség? Klinda Ágoston minden erejét összeszedte, hogy egy kissé habozzék, de azután letette a szent fogadalmat, hogy ezután minden idejét és tudását a báró ur nagybecsű egészségének szentelje. Azzal újra alaposan megvizsgálta páciensét s megállapította, hogy a báró urnák feltétlenül szüksége van arra, hogy néhány hónapot Kairó sötétazuros ege alatt töltsön. A doktor ugyanis még nem látta elevenen a piramisokat s mód nélkül ki váncsi volt a sphinx és a szép fellahleányok bájaira ... Meg kell adni, hogy Klinda Ágoston ur lelkiismeretesen megfelelt szent és magasztos hivatásának, aminek betöltését magára vállalta. De azt is meg keli adni, hogy Boldizsár báró a legszigorúbban meg is követelte -a legnagyobb gondosságot: uralkodó, király fejére, akinek életétől a nemzetközi egyensúly függ, nem ügyeltek oly gonddal, mint reá. Házi orvosa először is valósággal szabója volt, aki megállapította, hogy az égalj és időjáráshoz képest milyen öltözéket kell ő méltóságának viselnie ? Azután szakácsa, aki összeállította neki a menüjét, persze a higénia és konyhavegytan szabályai szerint. A báró uniak meg kellett magyarázni, hogy az ebéd mennyi fehérjét és szénsavat tartalmaz s mért van szüksége az ő szervezetének éppen annyi fehérjére és szénsavra? S mint az ó-kori és középI kori zsarnokok étkezéseinél, az orvos előbb végigkóstolta az egész ételsort: ugy jelen kellett lennie Klinda doktornak méltóságos páciense minden táplálkozásánál s a báró | ur tőle kérdezte meg: vehet-e még egy villával a pástétomból ? Ihat e még egy gyüszünyit a madeirából ? Nemkülönben jelen volt a fontos aktusnál, amikor a báró ur testi sulját naponként milligrammnyira lemérték, s ha valami változás állott be: rögtön megfelelő életrendi változásnak kellett bekövetkeznie. Sétáin aggodalmasan fordult hozzá: tegyen-e még pár lépést ? Vagy ha még tovább jár: ez már ártalmára leszen ? A hálószobája is Boldizsár báró ágyas háza mellett volt s ugyancsak sünien megtörtént, hogy ő méltósága ma gához csengette í Teremtőm, már megint nem tudok aludni. Végem van! Segítsen ; rajtam, doktor . . . A doktor segített is, ahogy tudott, de lassankint kezdte észrevenni, hogy ő rajta nem lehet segíteni. A piramisok nagyszerűek valának ; nemkülönben bűbájos a Riviéra rózsás partja, ahová onnan betegét kalauzolta ; érdekesnek találta Helvéczia hótakart tetőit is; de apránként mégis arra a fölfedezésre jutott, hogy a természet semmi szépsége nem kárpótolhatja őt azért, amit elvesztett ... Ej, de hát mit is vesztett voltaképpen? — kérdé magában. — A kis város unalmát? A körorvosi állás nyomorúságát ?'Ágoston, légy okos! — intette önmagát. —- Semmi gondod, fürdesz a jólétben ; ne sirasd hát az elvesztett, Ínséges szabadságot. De azért mégis, mégis — utoljára a báró urnák is szemet szúrt háziorvosa kedvetlensége, bágyadtsága. S nyugtalankodva tudakolta : — Mi lelte magát, doktor ur ? Maga sápadt. Maga soványodik. Maga beteg. Mintha imbolygó volna a járása ... A doktor csakugyan elhalványodott e vészt jósló szavakra s • szorongó szívvel kezdte vizsgálgatni magát: Tényleg nem imbolygó-e a járása ? Persze, hogy imbolygó ! Sőt a báró ur is vizsgálat alá vette orvosát s most már ő látta el mindenféle higiénikus tanácsokkal ; mit egyék, mit ne egyék. S gyorsan elkapta előle a boros palackot, ha a beteg még egy pohárral akart tölteni. —- Doktor ur, az égre! Hát nem maga