Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-11-14 / 46. szám

a lakásmizeria és ha nem találunk módot ennek megszüntetésére, ugy ezen állapot, határozottan merjük állítani, városunk kerékkötője lesz. Ez a konstatált mizéria egyértelmű azzal, hogy alig van a közép osztály szerény igényeinek megfelelő bérház. A modern technika szabályai szerint épült, sőt Ízléses stílszerű magánházak, mellyek a helységnek külsőleg a városi jelleget megadják, kényelmes urilakásokkal vannak ugyan szép számmal ; ezekben hiány nincsen, csak bérház van kevés és ami van az is olyan primitív, hogy az intelligens közép osztálynak permanens gondja, sőt ijesztő réme a lakáskérdés. Pápa városa ez idő szerint olyan, mint a fiatal törekvő sas, melynek szárnyai megizmosodtak. A fejlődés legkedvezőbb stádiumában van. Nagyobb hullámokat vet a népesedési mozgalom : jövevény családok telepednek le, a házasságok statisztikája suttog a jövő reményéről, a terjeszkedés cardinális feltételei mutatkoznak ; — de ezek a szívesen látott jövevények, ezek a sokat gratulált uj családok nem találnak meleg fészekre, nem kapnak lakást egyelőre, Ha csak arról volna szó, hogy egyelőre nem kapnak lakást, hogy csak egyelőre nem illeszkedhetnek az uj otthonban az uj keretbe, az még hagyján. És bizony nem kellene a város fejlődését félteni, .nem kellene stagnaciótól tartani. Sajnálni való csak az a körülmény, hogy a magán töke azzal az apodiktikus kijelentéssel áll elő: nálunk Pápán nem rentálódik a bérházépítkezés, mert az invesztált töke nem hozza meg a kamatot. Igaz, hogy a' bérház nem hozza meg azt a magas kamatot, melyet a kereskedelmi ügyletben befektetett töke meghozna, de biztosabb az alapja és nem jár azzal a kockázattal, mint az üzleti töke. Különben nem annyira magánérdek a bérház építkezés, mint közérdek. Nem csak a házba invesztált tökének a kamatját kell számba venni, hanem magát a családot is, mely a házban lakik és a fogyasztók számát a városban szaporítja. Egy intelligens család jövödelmez a -városnak átlag évi kétezer koronát, mely jövödelemben a helybeli kereskedők és iparosok részesednek, az értelmi társadalmi osztályról nem szólva, melynek a megfelelő osztályrész ezen fogyasztók jövödelméböl szintén kijut. Tiszta sor tehát, hogy a bérház építkezés közérdek, mely a város helyi kereskedelmével és iparával, szóval a helyi forgalommal nexusban áll. A közérdeket szolgálni ugyan az egyesek szent kötelessége is, de leginkább hivatása ez a helyihatőságnak, a közintézeteknek és a városi társadalomnak általában. Mit nem tesz egy külföldi városka idegenforgalom érdekében? Anyagi áldozattal szolgálják az ügyet a magántöke és a pénzintézetek. De korai még az idegenforgalom kérdését felvetni; mert első sorban azokról a hajléktalanokról kell szólnunk, kik különben itt mindent megtalálnak, — tárt karokkal fogadják őket mindenütt — csak fészket, meleg fészket nem találnak. Elálmélkodva áll itt a kedves jövevény, aki ide jött uj hazát keresni ezen áldás közepette és áhítattal rebesgeti: „Adtál Uram áldást de nincs benne köszönet." A lakáskérdés nem egyoldalú, rideg tökekamatkérdés tehát, hanem helyi, társadalmi és gazdasági kérdés, mely megoldását sürgeti, mert töle függ a város további fejlődése, avagy örökös stagnációja. Városunk közérdekét véljük teljesíteni, midőn ezen kérdésnek napirendre való tűzését sürgetjük és sürgetni fogjuk addig, mig csak nem tapasztaljuk, hogy felszólalásunk megszívlelésre nem talál. — Veszprémvármegye népoktatási állapota. — A kir. tanfelügyelő a várm. közigazgatási bizottsági f. évi szeptember havi ülésén a következő jelentést terjesztette elő : Az 1909. évi uj tanévi szorgalom idő a beérkezett eddigi jelentések szerint, kivéve azokat a helyeket, hol a tanintézeteket a gyermekek közt kiütött ragályos bajok miatt zárva kellett tartani, általában kezdetét vette. Két uj tanintézetről is tehetek jelentést, t. i. a veszprémi két állami ovodáról, mely folyó évi szept. elején megnyilt, az elsőt azonban t. i. a Jeruzsálemhegyit három heti működése után éppen azon városrészi kisdedek közt kiütött kanyaró járvány miatt egyelőre szintén be kellett szüntetni, pedig a szülők kisdedeikkel meglepő nagy számmal jelentkeztek, emelkedvén, a kisdedek száma mindjárt az első időben 119-re. A II. állami ovodában a kisdedek óvása eddigelé akadály nélkül halad, számuk azonban a 40-et alig éri el, mert többet az ideiglenesen bérhelyiségekben elhelyezett szűk és alkalmatlan szobába befogadni nem lehet. Mindkét intézetet még szeptember havában meglátogatlam s a fennforgó hiányról meggyőződést szerezvén, a legközelebb összeülendő állami ovodai felügyelő bizottság illetékes intézkedései tárgyává teendem. Az állami ovodai felügyelő bizottság ugyanis törvényszerűen a helyben immár ugy tenném, ajkára szoritnám ajkamat s behunyt szemekkel, imába forrt lelkem ugy küldeném a végtelen hazába, ahol a csók, ahol a szerelem örökké — tartana . . . — Isten ! — Igy szeretve lenni . . . — Így szeretni . . . Hallgattak. Majd halkan, fojtott szóval kérdé az asszony: Hát miért nem szólsz vele ? — Mert — nem merek ! — Hős ! — az oroszlán barlangjának veszedelmei nem gyilkosabbak, — mint ha ő nemet mond ! — Nem az a hős, ki halált osztva hal meg, de az, ki epedve néz a halál elébe amikor boldog. — Es én az vagyok. — Hát kérdezd meg, s ha tudja, mint szereted — — Már tudja. — Ugy nemet nem mond, hogy ha lelke van. Kérdezd meg hát . . . Oly szomorúan mondta : „kérdezd meg hát" . . . És Lajos rákönyökölt Adelaida székének karjára, közelébe hajolt, hogy érezte forró leheletét s merőn, vágyón, megszéditv'm nézett az asszony szemébe s ugy rebegte: — Adelaida, mondd, — szeretsz? — Hahahaha! —« világ, komor, sötét világ, melynek ködét eloszlatá egy sziv napsugara, borongós, homályos, nyomasztó érzések, melyek súlyát elvonta egy könnyű lehelet, kétségbeejtő vakság, melybe fényt hozott egy vágyó, kérdő, kérő tekintet,- — szük, sötét szoba amelynek falait rózsásra varázsló egy gondolat reménye, fájó, üres. magára hagyatott sziv, amelyet megtöltött egy érzés heve. Mind, mind kacagjatok és sírjatok egyszerre a boldogságtól, a gyönyörtől, az örömtől, a kéjtől. Szeretlek e ? Imádlak. Nem tudom még mi volt a szerelem, milyen virág az, ha ugyan virág — nem mámorító bű vitai, mely átheviti az ember agyát s forrásba hozza vérét, nem valami láthatatlan ütés a kebelre, melytől a sziv vadul dobogni, sajogni kezd ? Nem tudtam mi az, — de most már tudom. Köszönöm. Mindezt elmondta az a néma ajk, amely nem szólhatott. Kíváncsiak önök arra, mi volt a folytatása ennek a jelenetnek ? Pár szóval elmondjuk : Lajos hercegnek nem kellett meghalnia, midőn égő ajkát — akár csak ama jámbor vitéz — raszoritá Adelaida ajkára, sőt még igen gyakran lett volna módja ily költőileg kilehelni a lelkét, ha nem lett volna sokkal jobb tovább élni: szeretve és szerettetve. Mert ezentúl a szük vár lak nem volt többé olyan siralmas, mint ezelőtt. Megtörtént, hogy az unalom hajbakapott az életvággyal és felfalták egymást. Nem volt volt többé unalom a világon és nem volt vágy az élet után. Megvolt a szerelem, ami nem egyéb, mint maga a szent, a végtelen, a csqd is, a boldogító Élet. Egyszer pedig Lajos herceg azt mondá Adela ida hercegének: — Légy az enyém. :— Hisz a tied vagyok. Csak amikor ellopod magadat — tőle. — Sohasem vagyok az övé. Még akkor is a tied vagyok, amikor áz övé lennék, ha te nem lennél a világon. — Hát légy örökké az enyém. Az asszony vállat vont. — Örökké, egyedül az enyém. — Nézz a szemembe. Lajos, — tud-e ez a szem neked hazudni? Tudsz-e nem hinni ezeknek a szemeknek, mikor azt mondják neked, hogy egyedül a tied vagyok ... örökké ... —• Nem elég, ez nem elég, — azt akarom, hogy a világ előtt a feleségem légy, az enyém, büszkeségem, szerelmem, világom. Hát hogy tegyem én azt? — Add nekem kezemre az uradat és a többi az én dolgom. — Ne kisérts .. . — Neki meg kell halnia, hogy az enyém lehess, tehát ő meg fog halni, — csak hozzájuthassak ... És az asszony hozzájuttatta. Kicsalta urát az erdőbe, ahol Lajos vadászkutyáival széjjelszaggattatta. Ezután felesége lett a hercegnek. Ki sem* tagadhatja : Összeillő pár lett belőlük. (Az egész történet 1065 ben történt, amint az a régi szász krónikákban olvasható. A szegény krónikás — az egyik — ezzel fejezi be Adelaida és Lajos véres szerelmi históriáját : Avagy hallottál-e ilyen történetet. Én nem tudok aludni, ha rágondolok a jó hercegre, a rossz hercegnére és a borzalmas esetre. Isten tartson tőlünk távol ilyen gonosz vérengzést. Ámen. A barátnak igaza van.)