Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-10-24 / 43. szám

tudattal tölthetik el vezetőinket mint a sok idétlenül világra jött tervezgetés. A részletekbe bocsájtkozni jelen esetekben nincs szándékunkban, de ugy hisszük, hogy mindenki igazat fog adni abban, ezen általános vázolás után is, hogy erőteljes és jóakaró városi képviselőtestületre városunk nak igen nagy szüksége van. Városunk polgárságának kell tudni és tudhatja is, hogy mire van Pápa yárosának a haladás érdekében szüksége. Nem kell a városháza tanácstermében kontároskodni, hanem igazi és egyszerű lelkes lokálpatriotizmussal tessék megragadni a dolog nyelét, s ha már egyszer költekezünk a város rovásárajegyen is látszatja mégpedig olyan, hogy alkotásaiukra magunk is, mások is elmondhassák, hogy ez is, az is — megérte az árát. Az ilyen haladásnak van értelme s maradandó értéke és becse, mig ellenben a rendszertelen gazdálkodás inkább kárára, mint hasznára válik a városnak. Ebből azt hisszük már elég volt. A város tanulhatott és okulhatott már eleget a maga kárán, most már lássunk egyszer a haladás terén uj irányt. Lássuk a haladás és a fejlődés rendes medrét! — 1909 október 18. — Pápa város képviselőtestülete hétfőn közgyűlést tartott. Dacára, hogy a közgyűlés tárgysorozatán városunk haladását és fejlődését célzó fontos ügyek voltak felvéve, a képviselők érdeklődése igen gyenge volt. A napirendre került ügyek az ejő készítő bizottságok által kellőleg voltak előkészítve és ennek tudandó is be, hogy a tárgysorozat összes pontjai a bizottságok javaslatai alapján nyertek elintézést. A közgyűlés lefolyásáról a követ kezőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket az ülést, megnyitja és a jkönyv hitelesítésére Kolera Károly, Billitz Ferenc, Vágó László, Faa Mihály és TVittmann Ignác képviselőket kéri fel. A mult ülés jkönyve felolvastatván az tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester bejelenti, hogy Halász Mihály és társai által a patkány irtó ebek adójának leszállítása érdemében beadott felebbezést a belügyminiszter elutasította. Jelenti továbbá, hogy a vármegye thatósága az Árpád utca megnyitására vonatkozó képviselőtestületi határozatot és adás-vevési szerződést, — továbbá a Máv. igazgatósággal kötött a helybeli állomás villanyvilágitására vonatkozó szerződést, — továbbá a Máv. igazgatóságával a vízvezetéki

1 vízzel való ellátása tárgyában kötött szerződést, — végül Hajnóczlcy Bélával a Voyta házra kötött lakbéiieti szerződést jóváhagyta. A bejelentéseket a képviselőtestület tudomásul vette. Napirendre térés előtt dr. Lövy László a bejelentési hivatal fellállitása érdemében interpellálja meg a polgármestert, kéri, hogy ezen nélkülözhetlen hivatal mielőbb állitassék fel. Kérdi továbbá nevezett képviselő a polgármestert, hogy a közegészségügyre annyira fontos közkórház esetleges felépítésénél szándékszik-e intézkedni arra, hogy annak idején egy alkalmas terület álljon a város rendelkezésére. Polgármester az első kérdésre kijelenti, hogy a bejelentő hivatal felállítását szükségesnek tartja és ha a városházán erre alkalmas helyiség fog rendelkezésre állani, ugy az erre vonatkozó szabályrendeletet be fogja terjeszteni. Ami az építendő kórház helyét illeti arra vonatkozólag kijelenti, hogy erre több hely áll rendelkezésre, de a pénz nem áll rendelkezésre, ha pénz lesz, akkor hely is lesz. Miután a választ ugy a képviselőtestület, valamint interpelláló tudomásul vette áttértek a napirendre. 1. A városi tanács javasolja, hogy állami ovoda céljaira Horváth István pápai lakosnak a Csatorna-utcában fekvő házát 6400 koronáért, vagy Pomher Mihálynak a Vásár-utcában fekvő házát 9600 koronáért örökárban vegye meg. A képviselőtestület névszerinti szavazással az állami ovoda céljaira Horváth István és örökösei tulajdonát képező házat 6400 koronáért örök árban megveszi és ezen területre az állami építészeti hivatal által elkészített és a miniszter által jóváhagyott tervek és költségvetés szerint 37387 korona költséggel felépítteti. A vételárt valamint az építési kölséget a Pápai Takarékpénztárból 5 V

4%-os folyó számlái kölcsönnel fedezi. Utasítja a városi tanácsot, hogy törvényhatósági jóváhagyás után az árlejtést tartsa meg. 2. A legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1910-ik évi névjegyzékének kielőkelő benyomást keltett. A kapunál egy inas fogadott és egy Ízlésesen berendezett szalonba vezetett bennünket. Különösen azok a nagy ablakok tetszettek nekem, amelyeken keresztül a napsugarak bőségesen beozönlöttek a helyiségbe. Sehol egyetlen bársonydrapéria vagy függöny sem állott a napsugarak útjában, világos és derűs volt itt minden. Az egyik ajtó nesztelenül kinyílott és egy csodaszép leány lépett be. Egyenesen felénk tartott. Ruhája nem suhogott és ez mindenesetre kellemesen érintett. Erélyesen megszorította atyám jobbját és azután kissé bizonytalan mösolylyal tekintett rám. Szebb leányt tényleg keveset láttam életemben. Megtörtént a kölcsönös bemutatkozás, megráztuk egymás kezét és azután kényelmetlen szünet állott be. A helyzet hamarosan elviselhetetlenné vált reám nézve. Ereztem, hogy ez a leány most nemcsak egész múltomat kiolvassa szememből, hanem még azt is, amit a jövőben tenni fogok. Nyugtalanul feszengtem székemen és hogy végre megszabaduljak ettől a néma vizsgálódástól, egyenesen belévágtam nehezen meginduló beszélgetésünk tulajdonképpeni tárgyába. — Azt hiszem, a legjobb lesz, ha mindjárt nyíltan és becsületesen beszélünk egymással. Atyáinknak nincs hőbb vágyuk, mint hogy kettőnket összeboronáljanak. Azért jöttem, hogy személyesen megbeszélhessük ezt az ügyet. — Igen, erre mindenesetre szükség van, — szólt helyeslőleg bólintva. -— Tulajdonképpen semmi akadályt sem tudok, amely atyáink tervének útjában állana. — Én sem, — szólt kissé elborult arczczal. — Talán, — igyekeztem segítségére lenni — talán önnek mégis eszébe jut va lami, ami a számomra kiutalandó kosarat igazolná ? Tagadólag rázta a fejet. — Talán ... miután már látott. . . — Igazán nem lehet ön ellen semmiféle kifogásom. Ö11 egészen csinos ember. — Igen, csakhogy én szörnyen lusta vagyok ám, vallottam tneg egészen őszintén. — Az nem tesz semmit, én is az vagyok. Es még hozzá reggeltől estig szaka datlanul füstölök. — Én a dohányfüstöt jobban szeretem, mint a legfinomabb parfümöt. — Meg kell vallanom azt is. hogy valóságos cigánytermészetem van. Egy helyen nem tartom ki sokáig és valóságos nomád életmódot folytatok. — Érdekes, mennyire egyezik a természetünk, — sóhajtott fel — én is utazással töltöm el az év háromnegyedét. Nem hallgathatom el azt sem, hogy valóságos könyvmoly vagyok, — folytattam hosszas gondolkodás után. — Bennem nagyon rossz társalgóra akad. — Magam is sokat foglalkozom az irodalommal és csak nemrég fejeztem be egyik művemet. Egy kissé megijedtem, de azután folytattam hiányaim felsorolását. — A golfhoz egy csipetnyit sem értek. — Az amúgy is szörnyen unalmas játék, — felelte helybenhagyólag. Ismét halálos csönd állott be. Két ember között ilyen öszhang'ugyancsak ritkán található. Germaine elragadó teremtés volt. Percről-percre nőtt a sajnálatom, hogy nem ismerkedhettem meg más uton-módon vele. Boldognak érezném magam, ha a férje lehetnék, csak — igen, csak ne lenne olyan üzleti ize az egész ügynek! Talán mégis eszünkbe fog jutni valami alapos ok, hogy ne kelljen összeházasodnunk. — Most én szeretnék néhány kérdést intézni önhöz, ha nem tart indiszkrétnek, — szólt miss Germanie komolyan. Mélyen meghajlottam előtte. — Csak kérdezzen, kérem, egészen bátran. Senki sem szeret zsákban macskát venni. Miss Germaine mélyen elpirult. •— Volt 011... hogy is mondjam . . . volt ön valaha szerelmes? Egész arca biborpirban égett, amikor ezt a kérdést feltette. — Nem, — felelte egész határozottsággal, — nincsen és nem is volt semmiféle komolyabb viszonyom. És önnek ? — Mi jut eszébe! — tört ki felháborodva. — Azt hiszi, én is a maga modern dámái közül való vagyok ? — Kérem, honnan tudjam én azt! — igyekeztem magam szemtelen kérdésemért mentegetni. — Ugy látszik, ön kissé nehéz felfogású, — szólt nyíltan, de annál haragossabban. — Bocsásson meg, — kérleltem. — A nevem Archibald, talán ez ellen lesz valami kifogása. — Én majd csak „Archívnak fogom szólítani, — felelte rövid gondolkozás után. Milyen ostoba dolgot mivelünk mi! Az én nevem pedig Mary.