Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-08-22 / 34. szám

ször, mert gyakorlati szempontból a magyar embernek ez a leghasznosabb és általa egy egész világ nyilik föl az ifjú előtt. Azután a német birodalom igen kevéssé nemzeties jelle'gü. Tehát attól sem kell tartani, hogy a fejlődő ifjú lelke általa idegen nemzet hatása alá kerül. Még politikai szempontból is szükséges a német nyelv ismerete. Mert hazánkban a német elem volt az egyetlen, mely nemzeti törekvéseinkkel sohasem he lyezkedett szemben. Velük tehát az érintkezést föntartani hazafias kötelességünk. Ez az álláspont magyarázza azt a követelést, hogy azok a fiatal emberek, kiket pályájuk előreláthatólag valamely nemzetiségi vidékre visz, ezt a nyelvet is jókor megtanulják. Honnan a nemzetiségi papoknak, ta nitóknak és ügyvédeknek befolyásai ? Beszélni tudnak a néppel, ismerik kívánságaikat, gondolkodásuk módját és ehhez alkalmazkodva használják ki a népet saját céljaikra. Hátha jó magyar érzésű emberek volnának ott ugyanolyan nyelvisme rettel, nem fordulna-e máskép a dol gok sorja ? Sokat vesztettünk ezen a téren, de még nem mindent. Van még meghódítható terület, melyen a kezdő magának egziszteuciát alapithat és a magyar nemzet javát előmozdíthatja. A szilárd, magyar hazafias meggyőződés nem kívánja meg az elzárkózást és az állam akkor fejlődött tovább a múltban, mikor a maradi Koppányokat és Vathákat leverte a nemzet többsége és kezet nyújtott a kulturáltak és haladásnak. A régi jó időben is az tette lehetetlenné a nemzetiségi kérdést, hogy a magyar érzésű földesúr tudta jobbágyainak anyanyelvét nemzetiségi vidékeken és ezért nem támadhatott az állam exponense és a más nyelvű la kosság között ellentét. Ma igen sok helyen használják föl fegyverül izgatók azt a körülményt, hogy az állam képviselői nem tudnak a néppel beszélni. Életpályánkra való készülésnél jó előre számot kell vetni tehát első sorban a megtanulandó nyelvvel, vagy nyelvekkel. Mert minél fiatalabb a gyermek, annál könnyebben tanul és a megtanult nyelvet annál hamarább használhatja. Azok számára akik kereskedői pályára lépve a nyugattal nagyobb érintkezésre számitanak, — szükséges követelésként lép föl több nyugati nyelvnek ismerete is. Ha nem is tud a szülő elég korán gyermeke sorsa fölött határozni, a gyakorlati ismeretek közlése nem lesz haszon nélkül való. De első kötelessége a szülőnek, hogy gyermeke erkölcsi fejlődését kisérje figyelemmel és ebben legelébb arra kell figyelnie, hogy gyermeke minden nap pontossan végezze kötelességét. Mert a rendessen végzett munka segiti elő legjobban az idegrendszer egészséges fejlődését. A jól végzett munkával járó nyugodt Öntudat a jövő legbiztosabb alapja. Lépjen aztán a jövendőben akármilyen pályára az ifjú, ha kötességének pontos teljesítését megszokta, mindenütt megállja a helyét és megbecsült tagja lesz a társadalomnak. A veszprémmegyei tűzoltó szövetség f. hó 20 án, Szent István király napján tartotta Pápán, a városháza nagytermében XVI. évi rendes közgyűlését, amelyen dr. Óvdry Ferenc orsz. képviselő, szövetségi elnökön kívül jelen volt 21 testület képviselője, névszerint: Benkő Károly, Blázy Imre, Szigeti Gyula, Berkes Ágoston, Gácser Lőrincz, Gombás Sándor, Fodor Gusztáv, dr. Tóth Béla, Czerey Nándor, clr. Sült József, Molnár Lajos, Véssey József, Szemethy Lajos, Mihályi Sándor, Farkasdy Lajos, Herber Mátyás, ifj. Tóth Károly, Balogh Lajos, Kun Sándor, Bodor Lajos, Nagy Ádám Mihály, Bélák Lajos, Szabó Ferenc és még számos szövetségi tag, városunkból pedig dr. Antal Géza, dr. Kende Ádám, Szokoly Ignác, Bikky Sándor, dr. Csoknyay János, dr. Kőrös Endre, Matus György, Bélák Lajos, Piatsek Gyula, Saáry Lajos stb. stb. Fél 11 órakor dr. Óváry Ferenc elnök Nem, ez a modern élet. Mert manapság egy fillér nélkül éppen ugy lehet ám égbenyúló palotát rakni, akár a mesében. E tekintetben ma valóságos mesevilágot élünk. De hát ez nem tartozik a dologra. A dologra az az ifjú pár cseléd tartozik, akik szintén ott sürögtek-forogtak a gyorsan emelkedő falak körül. A férfi a kőmiveslegény volt; ő tudott legkacskaringósabban fütyölni az összes kőmivesek között. A leány a téglát hordta : ő szaladt föl legfürgébben az állványokra. Hogyne ! Mikor az ő keze alá hordta a téglát! Ezt kegyed, méltóságos asszonyom, persze nem érti, mi az, amikor a napszámos leány az ideájla keze alá hordja a téglát. A grófné mosolyra vonta ajkait : — Nem . .. — Nos, nem csűröm csavarom sokáig a dolgot. Ugy is kitalálja kegyed, hogy mi lesz belőle ? Nagyszerű lakodalom, amelyen nagyobb vigasság uralkodott, mint a mesék hét országra szóló lakodalmain. Egy füst alatt tartották meg a Iakzit a bokréta ün neppel. Az épülő ház majd elrepült a sok zöld galytól, tarka barka kendőktől: s a mát kapár ugy érezte magát, mintha a piros téglafalakat az ő tiszteletükre csiczomázták volna föl ; sőt ugy érezték magukat, mintha az ő számukra épülne az egész gyönyörűséges palota, sőt legföljebb csak ideiglenesen költöznének be abba a józsefvárosi kis lakásba, amely egy egész szobából állott, az a szoba volt egyszersmind a konyha, a fogadó, a háló, az ebédlő — és a tündérország. — Honnan tudja maga mindezt? — Hát még nem ruondtam ! Mert én voltam a násznagyuk. Én is olt táncoltam, a lakodalmukon, ragyogó holdvilágnál, verkli mellett, igen, igen, sipláda mellett, amely oly buzgón igyekezett muzsikálni a talp alá valót, s igazán nem tehetett róla a derék szerszám, hogy itt ott már nem tudott hangot adni, csak fujt, fujt ... Ki tudja, talán még most is ott raknók a csárdást, de a lakodaimas népet végre is hazakergette a kötelességtudó pallér: —No, most már elég a mulatságból, holnap korán munkába kell állani 1 — Ah ! az ifjú párnak is ? — Igen, bizony. Róluk nem Írhatták volna a lapok, ha esküvőjükről meg is emlékeznek, hogy az ifjú pár nászútra indult. Bizony, ők nem hallgatták a bűbájos szerenátát Velencze fénylő éjszakáin ; nem mosolyoghattak össze az örök virulás országának édes rózsáival. A férj másnap újra ott csapta a vakolatot a falra, de a menyecskéje nem hordta a keze alá a téglát. A menyecskéje pontban a déli harangütésnél ott termett a munkánál s hozta számára az ebédet. S aztán leültek egymás mellé a fal tövébe. A férfi elkezdte kanalazni az öblös bögréből a lebbencslevest. Az asszony pedig nézte. — Azután a férfi átadta neki a bögrét s most, már a feleség kezdte kanalazni a moradékot. Mondhatom, hogy pompásan lakmároztak, -— valószinüleg jobbizüen, mint a mi hét fogásos table d' lioteasztalnál. Közben pedig összenéztek, — de ezt a pillantást nem is próbálom meg leirni, mivel hogy nem vagyok poéta. Délután pedig az asszony nem ment haza, — napszámba állott ő is és hordta a téglát az ura keze alá, akárcsak leánykorában. És ez igy ment napról napra, hétről kétre, amig csak föl nem épült a ház. Akkor másik házhoz vonultak s újra kezdték a munkát, újra kezdték ott is a mézesheteket . . . Az asszony rám nézett. — Eddig van ? Bólintottam. — Eddig. Letvinszky Zdenkó gróf felesége elgondolkozott, s azután ő is bólintott : — Igaza van. Valóságos tündérmese az, amit a mézeshetekről mondott nekem. Es ugy vettem észre, hogy szép, hamvas, finom arczán egy csillogó könnycsepp gördült alá. IV. Néhány nap múlva egy jó barátom érkezett a fogadóba : annak a szepességi városkának a lakosa, ahonnan a mi fiatal há* : zaspárunk is idecsöppent. — Ah 1 — mondotta. — A vasas kisasszony itt van az urával ? Nos, hogy éli a világát ? Mert leány fővel ugyancsak szerelmes volt egy szegény, jámbor fiúba, valami kereskedősegédbe. Az apja nem is ellenezte volna ezt a házasságot. A kereskedősegédre akarta bizni az üzletét. De a kisaszszony mégis inkább a gróf urat választotta. Nagyot néztem a barátom e leleplezésére. — Igen ? Mosolyogva ütögettem le sátapálcámmal egy dúsgazdag rózsabokor szirmait. Tehát igy vagyunk, szép szőke asszony ? Meghallgattuk, meg is könnyeztük a tündérmesét, amely a kőmiveslegény mézesheteiről szólt, — de azért a gróf úrral megyünk nászútra ? Letvinszky Zdenko gróf másuap elutazott a feleségével. Még nagyon sok állomás volt a programmjukban. Be akarták utazni az egész földi paradicsomot ... A grófné bizonyára igen sokat gondolkozott ez utazás alatt a kőmiveslegényről, meg a téglahordó leányról.