Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-08-22 / 34. szám

forszírozzuk. Ezen tapasztalt mulasztás teszi most kötelességünkké a felszólalást, figyelmeztetve intéző köreinket, hogy itt az ideje a csorbát kiköszörülni. Városunk képviselőtestülete van most hivatva ezen csorbát kiköszörülni. A pápa—devecser—sümegi vasút kérdése a legközelebbi közgyűlésen kerül döntésre. Reméljük, hogy a képviselőtestület megszívleli ezen vasútvonal feltétlen szükségességét és az állandó választmány által javasolt hozzájárulás mellett fog dönteni. Amikor a nagy szünidő vége felé közeledik, megjelennek a lapokban a cikkek, melyek a pályaválasztás fontos kérdésével foglalkoznak. Lehet benne egy kis sablon is. Mert az eseménytelen csöndben sokszor ritka a téma. De megszólalnak e cikkekben súlyos aggodalmak, nagy kétsé gek és ezzel a középosztály liangu latát fejezik ki. A pályaválasztás nálunk igen ne héz probléma. Mert csak kevesen van nak, akiknek vagyoni helyzete és családi összeköttetései jövőjük útját kiegyengeti. A legtöbben ugy lépnek bele a társadalomba, hogy számba vehető tőke nem áll mögöttük és utolsó évtizedek társadalmi átalaku ; lásai között családjuk se tudott még erősebb érdekkört teremteni. Sokféle tanács hallatszik ilyenkor. Ezek között a leggyakoribb az, mely a különböző lateiner pályáktól óv. Igaz is, hogy ezen a téren igen nagy a túltermelés. A gyakorlati pályákra pedig kevesen mennek jobb iskolai képzettséggel. Csakhogy gyakorlati pályára ugy nem lehet készülni, mint valamely lateinerségre, hogy ma elhatározom és holnap beiratkozom. A szülőknek jó előre számot kell vetni gyermekük tehetségével és már korán kell gyermekükben a gyakorlati pályára szükséges tulajdonságokat fejleszteni. Ezek közé tartozik első sorban a nyelvismeret. Egyáltalában meg nem lehet érteni azt a szükkeblüséget, melylyel még egész társadalmi rétegek az idegen nyelvekkel szemben ! viseltetnek. Ha attól félnek, hogy gyermekük a német nyelv megtanui lása által rosszabb magyar ember lesz, ; akkor vétenek gyermekük elleu és I vétenek a magyarság ellen. Mert ha csak ugy tudjuk nemzeti voltunkat megvédelmezni, hogy megszakítunk más nemzetekkel minden érintkezést, akkor hogyan tűrhetjük el azt az óriási forgalmat, amely Magyarorszá got a külfölddel összeköti ? A német nyelvet emiitettem előnát szavazzon meg, indokul hozva fel azt, hogy ezen vasút létesitésével a város közgazdasági viszonyainak javulását előmozdítani alig fogja és ezen különben is kölcsön utján fedezendő kiadás jövedelmezés szempontjából a városra nézve nagyon bizonytalan és kétes értékű beruházást fog képezni. Nem tudjuk megérteni a pénzügyi bizottságnak - homlokegyenest ellenkező indokolását javaslatában. Igenis, homlokegyenest ellenkező álláspontja az állandó választmany javaslatával szemben. Az állandó választmány feltétlenül szükségesnek tartja ezen vasutat közgazdasági szempontból, ugyszinte jövedelmezés szempontjából is eléggé indokolta ezt javaslatában. A pénzügyi bizottság nagyon elvetette a sulykot ezen javaslatával. Vagy kell a vasút — vagy nem! Ha kell akkor áldozatot is kell hoznunk reá, ha pedig nem, ne szavazzunk meg semmit. Ily összegű hozzájárulást egy ily fontos vasútra Nyögér községe megteheti, de Pápa város presztizsje ezt nem engedheti meg. Sajnálkozva emlékezünk vissza, hogy mit vesztettünk azzal, hogy annak idején nem Pápára, hanem KisCellbe helyezték a vasúti forgalmat. Ez volt Pápának megölő betűje, ezt kívánjuk mi most kireperálni azzal, hogy a pápa—sümegi vasút kiépítését annyira ablakok közül röpíti ide piros menyecskéjét a gróf, ahol minden csupa mámor, varázslat, szerelem ! Szinte láttuk a szőke asszonykát, — mert bizonyára szőke lesz! — amint üde boldogságának költészetével beragyogja az egész ünnepiesen rideg fogadót. 8 lovagiasan elhatároztuk, hogy a lehető leggyöngédebb kímélettel bánunk velük : nem veszszük észre a menyecske bájos zavarát, édes pirulását; s ha sétálván a narancsligetek közt, egy egy czuppanás üti meg a fülünket, — ej, akkor gyorsan megfordulunk és sietünk a narancsliget paradicsomkertjéből tova . . . II. A mézeshetesek érkezését másnap reggelre jelezték ; ők azonban megleptek bennünket. Alkonyattájt, amikor a göthösködőknek haza kell takarodniok, mert olyankor a rózsás partokon hirtelen lehűl a levegő : ott találtuk őket a fogadó szőnyeges, pálmás, gondosan fűtött csarnokában. Az asszony valóban szőke volt: egészen fehéres szőke, karcsú jelenség ; a szeme szinét nem láthattam, mert egy piroskötásü könyv fölé hajolt és szorgalmasan olvasott. A fiatal férj, tőle kis távolban, hintaszéken nyújtózkodott és nem a feleségét nézte — dehogy! A raenyezet czifríságain bámészkodott. — Ezek bizonyosan összevesztek, — gondoltuk magunkban — s most duzzognak. Milyen édes lesz a kibékülésük! .S hogy irigyeltük ezért a kibékülésért a férfit ! Ilyenformán azon sem ütköztünk meg, hogy az ifjú pár a table d' hotenál is szertartásos komolysággal viselte magát. A szomszédaikhoz több nyájas szót intéztek, mint egymáshoz. Mikor a gróf vizet töltött a felesége poharába s kezeik véletlenül összeértek a mézeshetek szokásos boldog össze rezzenése elmaradt. (Azonkívül a mézeshetes párok keze nem is szokott véletlenül összeérni, hanem szándékosan.) Fölkeltek, köszöntek s eltávoztak. — Milyen édesen Összesimulva jelennek meg ezek holnap a reggelinél! — só hajtottam én, az agglegény, amikor eltűntek a lift ajtajában. De bizony mi másnap, harmadnap, sőt egyáltalában hiába lestük valami csattanós, vagyis inkább czuppanós bizonyítékát annak, hogy csakugyan egy mézeshetes házaspár áll előttünk. Gyanakodtunk, hogy hátha ez csak arisztokrata zárkózottság a gróf úrtól ? Vagy oly szentnek tartja boldogságát az ifjú pár, hogy a világért el nem árulná a a profanum vulgus előtt? Utánuk lópozkodtunk hát, amikor sétálni mentek az erdőbe. De bizony ott is oly tisztes távolban halad tak egymás mellett, mint mikor az egész világ előtt sétáltak azuros partokon. Szomorú mézeshetek ! Egyszer a gróf egyedül ment sétálni: felesége azt mondta, gyöngélkedik, s szobájában maradt. A méltóságos ur azonnal a kaszinóba sietett, és fakó, száraz arczán, savószinü, fénytelen szemeiben akkor láttam először a fölvillanó élénkséget. Mintha egyszerre az elemébe dobták volna, ugy érezte magát a játéktermek izgatott tolongásában, forró, villamos levegőjében. Hát még mikor egy-egy kábitóan elegáns hölgyikével talál kozott, akikben régi, kedves ismerőseit találta föl 1 Mintha kicserélték volna a gróf urat : kiegyenesedett, felvillanyozódott, nevetett, tréfált. Élt, sőt nagyon is élt! A felesége mellett csak létezett. Otthagytam a deiuímondejaval. S aka ratlanul is a fogadónk felé siettem : mit csinálhat most a szegény, ifjú asszony? Talán betegen, ágyban íekve, sírdogál a rideg hotelszoba négy fala között? Az asszony nem volt szobájába zárkózva. Az erkélyen ült s szeme a messzeségbe révedezett, tul, tul a hegyeken, amerre az a kis szepességi fészek fekszik. III. Hát én bizony kerestem az asszony ismeretségét s nem is volt nehéz vele jó barátságot kötnöm. Csakhamar süriin együtt voltam vele, talán még sűrűbben, mint a férje, akit szabadon bocsátottunk, hadd röpködjön, pillangóskodjék az ő czifra, éji virágai között. S egy este, amikor csak valami hórihorgas muszka rakta a pacienceót a hall hatalmas majolika kemenczéje mellett: azt mondtam a menyecskének : — Nézze, ha nem untatja, mondanék magának egy tündérmesét. — Mesét ? Miről ? — A mézeshetekről. — A mézeshetekről ? Ez érdekes lesz. Tehát halljuk. Hol volt, hol nem volt . . . — Bizony nem az Operencziás-tengeren tul volt, hanem a mi fővárosunkban volt egy rozoga, kis kunyhó, — olyan rozoga, akár a mesék kidőlt bedőlt oldalú kemenczéje. A mesében megmaradhat az ilyen kunyhó ; de persze a fővárosban nem. Meg is vásárolta valami irigyelt halandó s elkezdett egy óriási palotát rakatni, föl, föl, egészen az égig ! Eleinte oly irigyen néztem rá, amikor néha az építkezésnél megjelent: haj, be tömérdek pénze lehet! Később tudtam meg, hogy a derék férfiúnak egy árva krajczárja sincs ; még annyi sincs, amenynyihol egy zsák homokot hozasson a palotájához. Hitelre építtette az egész kastélyt. Kegyed azt hiszi, hogy ez tündérmese ?