Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.
1909-05-09 / 19. szám
lünk, a városok már legnagyobbrészt rendelkeznek azon intézményekkel, melyekre egy sürün lakott helynek feltétlenül szüksége van. De ott a városok az államok részéről elismerésben is részesülnek. Nincsenek annyira megterhelve, mint nálunk, mert ott tudják, hogy a kulturának, ipar és kereskedelemnek zászlóhordói a városok. Innét terjed szét az ismeret és műveltség, melege a körülötte fekvő nagy vidékre. A városok az országban olyanok, mint a nap. Ha elhomályosulna és nem önthetné sugárkévéjét a földre, ugy az kietlen pusztasággá válna. A városokat tehát, mint az államok fejlettségének fokmérőit meg kell óvni attól, hogy bennük stagnálás álljon be. Le kell venni róluk a terheket, amelyeket nem önmaguk fejlődése érdekében hordanak. Kormányunk évtizedek hangos követe lése után valami jóakaratot látszik is mutatni a városok iránt, azonban ennek a jóakaratnak valóra váltásához nem elég a csiga mászása, most már egy angol telivér vágtatására van szükség. Azt tapasztaljuk, hogy kormányférfiaink nincsenek túlságosan elragadtatva a segités nemes eszméjétől, gondolván, ha a városok évszázadokon át meg tudtak lenni valahogy, ezután is meg lesznek. Nem szabad tehát a városoknak az igéret mézes madzagát olybá venni, mint amelylyel már minden eléretett. Ösztökélni, szorgalmazni, söt ki kell követelni a városokat megillető jogokat és támogatást. Ha a községek terheinek nagy részét az állani átvette, amelyek nemzeti nagyságunk kiépítésén vajmi keveset fáradoztak és áldoztak, vegye át a városoknak is azon terhét, melyet i állami teendőkért viselünk, addig is í azonban meg kell ragadni a városoknak mindazon előnyöket, melyek a i szövetkezésből eredhetnek, hogy magukon segíthessenek. A szövetkezés első eredményekép a magyar városok központi takarékpénztárát látnám megvalósitandónak,-azután pedig a városok kőtelező tüzkárbiztositására alakítandó viszontbiztosítási intézményt. Az országgyűlési képviselőinknek pedig a választásuk alkalmával kötelező igéretét kellene venni, hogy a városok jogos érdekeiért, együttesen a városok kong resszusával síkra szállanak, azokat legjobb tudásuk és tehetségükkel szolgálják. Akik pedig eme kötelezettségüknek meg nem felelnek, azok választó polgáraik bizalmára mint nem érdemesek, — hagyják el képviselői állásukat. A városok érdekei nem ellentétesek az ország egyéb községei lakosainak érdekével, mert a városok sohasem kívántak mást, mint azt, hogy amiért az állam egyebütt fizet, fizessen azért a városoknak is. Ne legyenek az államnak azok a mostoha gyermekei, akik neki eddig vagyunk, fény is nyújtotta véres verejtékükkel. Ezen cikk a „Városok Lapja" részére lett írva, de cikkíró, városunk főjegyzője engedelméböl mi is átvettük. Egy humánus intézményről A humánus emberi intézmények igaz tartalmukért gyámolító elbánást érdemelnek. Működésüket őszinte rokonszenvvel kisérhetjük. Vannak köztük olyanok, melyek ugy termik az áldást, — mint a tavaszi eső a rét virágait. Minden jót, nemeset és áldásosat lehet tőlük várni, mert az embert az isteni törvények is háladatosságra serkentik. És mégis hányan vannak, aki félszeg napi példákból azt a következtetését vonják le, hogy az emberbaráti intézmények csak káros gyümölcsöket teremhetnek. Nem gondolják meg, hogy a szeretet törvénye minő erőt képvisel, hogy hegyeket mozdíthat elő s ha hatásában itt ott késik, el nem maradhat. Egy ilyen humánus intézmény értesítője fekszik itt előttünk, mely széles perspectivában enged betekintést abba * nagyszabású társadalmi munkába, melynek végrehajtására ez a derék, közhasznú egyesület vállalkozott. Értjük az Országos Gyermekvédő Ligát, mely a sors mostohasága folytán zsenge korunkban a szülői támasztól megfosztott s ilykép zülésnek kitett elhagyott gyermekek megmen tését és hasznavehető, munkás polgárokká való felnevelését tűzte ki feladatául. Az a kép, melyet az emiitett fükíváncsiság legyőzte a félelmet és bátran néztem a 3zeme közé. Nagy, szürke szemei voltak és ezektől a fényes golyókból valami kimondhatatlan melegség áradt ki. Es éli is mosolyogni kezdtem. Aztán átnyújtotta nekem a rózsát és köszönésemre barátságosan bólogatott a fejével. Itt kezdődik a mi ismeretségünk. A rózsajelenet aztán többször ismétlődött, egy meleg; délután pedig értem küldtek a titokzatos ház lakói. Nagy haditanácsra gyűltek össze a nagyok és hosszadalmas suttogás után megkaptam az engedélyt a látogatásra. Rám adták az ünnepi ruhámat és a néni megcsókolt. — Aztán ne maradj sokáig, Bandi ! — szólt és nagyot sóhajtott. Talán arra gondolt, hogy vissza sem térek többé. Kopogó szívvel álltam a nagy kapu előtt. A csengő élesen megszólalt és lassan, zajtalanul nyílt ki a kapuba vágott ajtó, hogy aztán épugy becsukódjék mögöttem. Tágas, puszta udvaron találtam magam és hogy a csengettyű is elhalgatott, mélységes, ijesztő csend vett körül. Végre lassú, csoszogó léptek hallatszottak és valahonnan egy főkötős, ránezosarezu szolgáló közele dett feléin. Vigyorogva kézenfogott és bevezetett a házba. Ódon, nehézlevegőjii szobák voltak eb ben. A falakon a kárpit megsárgult az idők folyamán, az olajnyomatok rajza elmosódott, alkalmat adva a fantáziának, hogy misztikus alakokat képzeljen a kopott aranyrámák közé. Régi sötétszinii politúros bútorok töltötték meg a szobákat. Kerek és ovális asztalok, széles almáriumok. A d ;ványok és székek megfakult zöld posztóval voltak bevonva, a támlájukon horgolt kézimunkák fehérlettek. Az almáriumon sárgás alabástromoszlopok között régi óra ketyegett alig hallhatóan. Egy hajlotthátu, fonnyadtarczu néni vett pártfogásába és egy nagy, fekete bőrrel bevont és fehér porczellánfejü szegekkel kivert karosszékhez vezetett. Töpörödött öreg asszony gubbasztott benne. Vézna kis teste nagykendőkbe volt bugyolálva és feketecsipkés főkötője alól ezer ránczczal átszántott, gyűrött arcz sárgállott felém. Fogatlan szája folyton mozgásban volt, mintha állandóan majszolt volna valamit. Százéves is lehetett. Lassan felemelte remegő, csontos ujjait és megveregette az arezomat vélük. Hideg borzongás futott végig rajtam a fagyos ujjak érintése alatt és ijedt zavaromban az almáriumon levő órára függesztettem a tekintetemet. A fiatalabbik a két öreg közül erre hangtalan léptekkel az órához lépett és meghúzta a lecsüngő aranyzsinórt. Halk berregés hallatszott, aztán tompán bugó kongassa!, mintha a pinczéből jött volna, ütni kezdett az óra. A két öreg figyelt. Felemelték a mutatóujjokat és várakozásteljesen néztek rám. A ház ura, a viaszarczu ember, az utolsó szobában lakott. Itt minden bútor Az „ARANY OROSZLÁNY" hoz. 1 Ne törje a fejét I' Az .ARANY OROSZLÁNY < l-hoz. w liol vegyen góizix zamatos Hsiáirv-é-b, W mert ezt a Brazilia kávébehozataEban naponta frissen pörkölve kaphatja. Úgyszintén nyers kávé különletjességekben nagy a választék. Kapható még cukor, csokoládé, cacaó, mandola, maz3olyaszőllő, vanília, rizs, szilva, valódi nemes paprika, dió, mogyoró, valamint tea, rum, likőr és cognac különlegességek eredeti zárt palackokban. •• Kugler és caramella fetxlöxi-ILegessóg. — A legpontosabb és a legszolidabb kiszolgálás ! — A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, maradok teljes tisztelettel LOWENSTEÍN Wl. MIKSA.
