Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.
1909-01-03 / 1. szám
jüknek kovácsai, hanem a közélet férfiai, a közügyek napszámosai és hogy jól dolgoztunk, mutatja munkának eredménye, mutatja a tény, hogy a „Pápai Közlöny 1 1 utat tört magának városunk és megyénk közönségéhez, hanem tény az is és erre önérzettel hivatkozunk, hogy a „Pápai Közlöny" számot tesz és általánosan elismerik, hogy a vidék legnagyobb és legjobb hetilapja között foglal helyet. Évek nehéz, következetes, önmegtagadó munkájába került ez eredmény, de meghoztuk, mert közönségünkért tettük, hivatásunkért áldoz tuk. Jól esik tudnunk, hogy közönsé günk, ha szeret is kritizálni, de mégis méltatja fáradozásainkat. Ám e téren megállapodás, megnyugvás nem lehet. A célok, melyekért lapuuk küzd, az évekkel, az elért eredményekkel növekednek. És ha a „Pápai Közlöm/' a vidéki hirlap irodalom terén ma már valami, bevaljuk őszintén, hogy szeretnénk még több, még nagyobb lenni. És hogy ezt elérhessük, fordulunk az újév beáltával a közönséghez, az olvasóhoz azzal a kéréssel, hogy ne elégedjenek meg lapuuk megkriüzálásával, hanem mindenki, aki csak megteheti, tartsa kötelességének azt szellemileg és anyagilag is támogatni. Bátran elmondhatjuk, hogy becsülettel megszolgál az előfizetés fejéhen., ön zetlenül, ambícióval, jóakarattal, felvilá mint a negyvenes éveket taposó férfit megilette Ezenkívül kiapadhatatlan szívessége is biztosította számára kollégái rokonszenvét, csak az volt a baj, hogy általánosan „kis öreg" nek tartották. És éppen azért, mert általánosan becsülték, valóságos összeesküvést szőttek ellene, hogy lekésessék a szigorúan megszabott vacsoraidőről, hogy igy összeütközésbe kerüljun a retteget gazdasszonynyal. Ebből a nevetséges, alárendelt helyzetből akarták kiemelni és bizton remélték, hogy egyszer majd csak sikerölni fog lerázatni vele a tűrhetetlen jármgt. De nem igy történt. A legügyesebb kísérletek csütörtököt mondottak. Ekkor támadt a hosszú Leflotnak az a gondolata, hogy Dubour nevenapját kell felhasználni czéljuk elérésére. * A véletlen ugy akarta, hogy Dubour névnapja — Izidor volt a keresztneve — a hó utolsó napjára, 30 ára esett. Aznaj) este, öt perczczel a hivatalos óra letelte előtt, körülvették kollégái és egy nagy csokrot nyújtottak át neki, olyan szerencsekivánatok kíséretében, hogy a leggorombább fráter és a legnagyobb fajankó lett volna a világon, ha ezúttal is azzal a kifogással állott volna elő, hogy siet, mert a gazdaasszonya várja a vacsorával. Ez egyszer a kifogás hasznavehetetlenné vált, annál is inkább, mert egyik kollégája, anélkül hogy bevárta volna a kifogás elhangzását, már is kínálkozott, hogy ő majd sürgönyöz a gazdasszonynak. n. következő pillanatban egy szekrényből pezsgősüvegek ós poharak kerültek elő. gosult hazafiasággal, idegsorvasztó ernyedetlen munkával. Hogy ily vege szakadatlau munka közben olykor félrecsúszik a toll, vájjon ki háborodnék föl ezen ! Nem a hiba kell örökké rágódni, hanem tekinteni kell a végzett munkát. A sajtó minden független orgánumának csak egy lehet a köteles sége, hogy bátran és férfiasan reá mutatva a bajokra, ezáltal remél orvoslást. Hogy felköltse bennünk az akaratot, a férfias elhatározást, hogy megszüntesse a közönyt érdektelenséget : A független sajtónak ezen harca nem könnyű. A nyilt és alattomos támadások, a kisebbítés, a rágalmazás ezer és ezer nemével kell megküzdenie. Az anyagi haszonnak minden meg nem engedett módját el kell magától utasítania és egyedül a kö. zönség önzetlen támogatásából kell erőt merítenie. Mi is érezzük ennek a harcznak a súlyát és nehézségeit, de ez nem fog bennünket visszarettenteni, hogy ugy, mint eddig férfias bátorsággal szú Íjunk sikra a közérdek védelmére. Hogy függetlenül minden hatalomtól, minden érdektől és minden befolyástól, ktlzdjürik továbbra is a közjó érdekében ! Lapunk előfizetési dija aránylag oly csekély összeg, mely — tekintet tel az általa előmozdítandó célra — szóba sem jöhet, — és meg vagyunk győződve, hogy városunk és megyénk nagy közönsége megérti a mi sza vunkat és bizalmával megajándékozva támogatni fogja a „Pápai Közlöny" független közérdekű hetilapot, mely nek főtörekvése, h^ogy hű tükre le. gyen Pápa városának s annak mindenkor javára szolgáljon. Pollatsek Frigyes. Jó tanács az újévre. Ha valahol van létjogosultsága azon hagyományos szakásnak, hogy az ó évet lepeltakarással búcsúztatják és az újévet üdvözléssel és nagy reménnyel fogadják, ugy Pápa váró sát első sorban illeti meg ezen proceszus. Mi, kik Pápa város jólétét és felvirágzását óhajtjuk, nekünk sem marad most már egyébb hátra, mint a szokásnak hódolni és a kórussal elmondani : Az 1908. évet ünnepélyesen átadjuk a mulandóságnak. Szük lenne a tér, ha ez alkalommal az elmúlt év mulasztásairól akarnánk részletesen megemlékezni. De minek is, hisz ezt a nótát fujtuk egész éven át s aki csak egy szikrányi érzéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthetett bennünket. El kell ugyan ösmernünk, hogy felszólalásaink nem találtak mindig süket fülekre, de általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon nívón, melyen állania kell, hogy a haladó városok közé ssámitassék. Néhány perczczel később visszaérkezett Leflot, aki a sürgöny feladására váJ lalkozott és határozott hangon jeleivtette : — Minden rendben van ; egy negyed óra múlva értesülünk odahaza a kimaradásról. Dubour megnyugodva, elérzékenyülve és elszédítve a sok beszédtől és a szívélyes kezszoritásoktól, megivott néhány pohár pezsgőt, és mielőtt észrevették volna, már becsípett. Hihetetlenül könnyűszerrel sikerült elcsalni oly kávéházba, ahol rábeszélték, hogy együtt vacsorázzon a jókedvű, pajkos bandával egy vendéglőben. Az idő gyorsan haladt ; elmúlt kilenc, majd tíz óra és a jókedvű kollégák Dubour háta mögött már előre mulattak azon a fogadáson, amely otthon várt a szerencsétlenre. Hogy a vétket betetőzzék, kiadattak vele tíz frankot, vele, aki mindig csorbítatlanul, hiány nélkül vitte haza a fizetését ! Végül haditanácsot tartottak, hogy ki kisérje haza a „kis öreget", mert már képtelen volt arra, hogy kisérő nélkül hazataláljon. A végletekig mégsem akarták űzni a tréfát és az alkalom, hogy szemtől szembe kerüljenek a gazdasszonynyal, nem volt nagyon csábító. Senki sem akarta magát feláldozni; a fúria biztosan seprűnyéllel várakozott a szegény Dubourra. Végre a hosszú Leflot lett megbízva a feladattal. * Dubour ekkor már teljesen készen volí : pompás csokra a hátán lógott, a kabátje szárnyára egy czédulát tűztek, a kö' vetkező felírással : ,,Kimaradási engedély" a nyakkendője a vállán lobogott, tántorgot t és közben énekelt, nagy hangon teli torokból énekelt. Leflot karonfogva vezette. Amikor Dubour lakása elé ért, elcsodálkozott, A ház külseje után ítélve, csupa szegény ember lakhatott abban. Meredek, keskeny, rosszul megvilágított lépcső, szük folyosók, rozoga ajtók, amelyekről lepattogott a festék. Amint a lépcsőn feifelé botorkáltak, Dubourban azonnal felébredt a meghunyászkoclás ösztöne. — Pszt, pszt ! —- pisszegett minden lépésnél. — Rögtön beosonok a szobámba, hogy a gazdasszonyom meg ne lásson, — suttogta mindenféle arczfintorgatások közepette. — Lassan, itt vagyunk ! A csukott ajtón keresztül a küszöbb fölött egy vékony fénysugár villant ki. Leflot összeszedte minden bátorságát és merészen benyitott. Előszoba híján egyenesen az ebédlőbo jutottak. Tableau ! Ugyanaznap este, otthon, Dubournál is meg akarták ünnepelni Szent Izidor "napját és a gazdasszony belefáradva a várakozásba, egy széken ülve elaludt, az immár fölöslegessé vált előkészületek szomszédságában. A fehér aarosszal teritett kerek asztalon kihűlt a pecsenye, egy pár rendetlenül, szanaszét heverő evőeszköz és tányér jelezte, hogy itt valaki egymagában vacsorázott. Egy másik teríték érintetlen volt. Ez előtt egy egyszerű vázában egy olcsó csokor és mellette egy uj tajtékpipa.
