Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-01-12 / 2. szám

dasági rázkódtatás nélküli megvalósítására, alig hisszük, hogy volna városunk képviselőtestületének oly tagja is, mely azt javasolja a képviselőtestületnek, hogy ne vegye meg a gyári célokra alkalmas telket, mert nem kellenek. Két kérdés fontos ez ügyben : Kellenek e főleg férfi munkást foglalkoztató gyárak, s ha igen ugy akarunk e Pápán a kettőn kivül még felállítani gyárakat. Azt hisszük aki a pápai szegény ügyet 10 évvel előbb is ismerte s most is tanulmányozza, az nem jut hat más eredményre, minthogy gyárak igenis kellenek és pedig mennél több. Ha pedig ezt kimondtuk, meg kell adnunk a gyár idehozataláuak előfeltételeit és lehetőségét. Szerencsétlen környezetű városunk, melyet a kötött birtokok vasmarokkal körülszoritanak s megakasztanak minden természetes fejlődést, csak örülhet, ha alkalma nyílik egy rést ütni a vasgyürün. Nem akarunk arról szólni, hogy a vasút melletti böröllői földekért sok e vagy nem a kért 1 K négyszögölenkénti vételár, mert ez irányban semmiféle befolyást gyakorolni nem óhajtunk. De tudjuk azt, hogy e telkek értéke csak nőhet, de semmikép sem csökkenhet s ha egyszer kisgazdáknak fel lesz parcellázva, akkor hiába akarjuk megvenni, mert vagy egyáltalában nem, vagy csak méregdrágán lehet. De máskülönaen is, ha tekintetbe vesszük azt, hogy annak idején amidőn a jelenlegi országos vásárterünk kibővítését célzó telkekért majdnem egy koronát fizettünk és ugyancsak a tervezett közkórház céljaira felajánlott telkek szinte ehhez megközelitő árért lettek felajánlva és ezen felajánlott telkekért a tulajdonosoknak még jkvileg hálás köszönet lett megszavazva, azt hisszük, hogy ezen telkek, melyek városunk haladását talán nagyobb mérvben lesznek hivatva előmozdítani, atnenynyiben városunk fejlődési vonalába esnek, megvételre nemcsak alkalmasak, de kapva kell kapni az alkalmat, hogy ebben az árban megvehessük. Nincs több mondani valónk. Reméljük, hogy képviselőtestületünk teljes tudatában lesz ezen telkek megvételének szükségességéről ós városunk jól felfogott érdekét szem előtt tartva a felajánlott telkeket biztosítja a városnak. Közálelmezésiink Ugye. Mindenre van bizottságunk, választmányunk, szükebbkörü, tágabbkörü, csak a miié legjobban kellene, arra nincs semilyen. Nincs élelmezési bizottsága Pápa városának, a melynek feladatát képezné a közélelmezés ügyének gondozása, ellenőrzése, fejlesztése s legfőképen a fogyasztó közönség érdekeinek őszinte és lelkiismeretes megvédése. Tisztára ki vagyunk szolgáltatva minden téren a szabad üzérkedésnek. Piaci rendszabályunk nincs s az általános rendszabályokat csak az tartja meg, aki akarja. Nagyon jól tudjuk mi, hogy ha méltányosak és igazságosak akarunk lenni, be kell látnunk, hogy Pápa rendőrsége a mai szervezetében s a város népességéhez viszonyított csekély látszámánál fogva legjobb akarata mellett sem képes mindamaz igényeknek, hozzátesszük jogos igényeknek pontosan megfelelni, amelyeket a nagyközönség vele szemben támaszt. A mi rendőrségünk erejét részben a ! bürokratikus teendők, az úgynevezett irodai munkák, részben a város területén teljesített szolgálatok anynyira igénybe veszik és kimerítik, hogy holmi közélelmezési ügyekkel abszolúte nem foglalkozhatnak. A közrendészetnek száz meg száz ágazata annyira szétforgácsolja a csekély erőt, hogy ha minden iránybau mozogni és cselekedni akarnak, csak felületes munkát végezhetnek, mint a milyent a gyakorlati, a mindennapi I élet tanúsága szerint végeznek. Ez azonban nem az ő hibájuk, hanem azoké, akte ott fukarkodnak, ahol nem kellene, ott sajnálják a fejlesztésre a pénzt, a hol a népszerűen hangzó takarékosság a város egész közönsége megissza a levét. A rendőrség időről-időre, amint pen jókor érkeztek a kiküldöttek, mert Ssiklás István éppen akkor lépett be a berenán, vérben forgó szemmel. Miután pedig erőszakkal akart behatolni, a hajdúk kivették kezéből a gyilkos szerszámot és felvezették őkegyelmét a főbíró elé. Istvánnak eszébe jutott, hogy keserves az élete, mióta nincs asszony a háznál. Fü verte fel az udvart, kardalészába ment a háznál minden, az emberek is nevettek az István szomorú állapotán, igy tehát azt határozta, hogy felkéri főbíró és Bátori Péter szenátor uramékat, hogy birják rá Katát a hazajövetelre. A mégbizotfcak sikerrel jártak, meggyőzték Katát arról, hogy az ura ezentúl megbecsüli, Igy aztán az asszony visszament a Sziklás portára, hol annak rendjemódja szerint meg is békültek. Az egyszer meglazult hitvesi szeretetet azonban abban az időben is nehéz volt újból összekovácsolni. István újra durva lett, Kata pedig, hogy valamiképpen viszonozza az ura gyöngédtelenségét, hirbe hozta magát egy Suba László nevü. légénynyel. Ekkor meg a féltékenység gyötörte Istvánt és egy ilyen rohamaban véresre verte a feleségét. Erre aztán Kata végleg otthagyta a hites urát. A feleséget vesztett ember előbb mérgében, aztán bánatában neki adta magát az italnak és duhaj életnek. Igy aztán csakhamar rommá lett testileg, vagyonilag és mélyre sülyedt erkölcsileg. Es ki tudja, nem került volna-e a börtönbe, ha az ital meg nem öli az egykor hatalmas embert. Kata nem igen gyászolta az urát, sőt titokban örült, hogy szabad lett. A nyugodalmas élet visszavarázsolta arczára a régi rózsákat, ismét a régi kívánatos, szép aszszony lett belőle és a férfiak valóságosan bomlottak utána. Bodoki uramnak nem igen tetszett a Kata szabados viselkedése és meg is intette nem egyszer, hogy ne adja magát a világ szájára, hanem menjen férjhez valamelyik tisztességes emberhez. Kata azonban félt egy ujabb házasságtól, a vére azonban fonott, ami aztán veszedelembe sodorta. Előbb ugyan habozott letérni a tisztesség útjáról, később azonban, midőn Bodoki uraimék eíbetegesedtek, és nem őrizték minden lépését, a tilosba tévedt a szép menyecske. Hajdár Menyhért ugyanis szemet vetett Katára. Hogy ki volt Hajdár Menyhért, nyomban megtudjuk, a nevevei kapcsolatos bünpör elsárgult aktáiról. Menyhért becsületes késcsináló ember volt, jómódú megáldva egy jóságos feleséggel és három gyö nyörü gyerekkel. A czéhben nagyrabecsülték, keze munkáját sokadalmak alkalmából messze vidékre vitték, jótékony ós adakozó kezei lévén, az alsó- és felsőrendüek egyaránt becsülték és szerették. Egy lakodalomban azonban vesztére, szemet vetett Katára, aki ugyancsak értett l az emberek fejének elcsavarásához. Hajdár : ugy érezte, hogy megifjodik az asszony mellett. E naptól kezdve Hajdár egészen más életet folytatott, mint annakelötte. Nemcsak elhanyagolta a feleségét, hanem ha ez könyes szemekkel kérte, hogy ne tegye pelengérre a maga és családja beesületét, durván felelt az asszonynak és kiveréssel, elűzéssel fenyegette. Egész napokat Katánál töltött a már deresedő ember, otthon pedig pusztulásnak indult minden. Bodokiné előbb, aztán Bodoki uram is elhalt rövidesen. Most már szabad lett Kata egészen. És mig a szerelmes Hajdárt el nem eresztette maga mellől, más legénykeemberekkel is szeretkezett, mindaddig, mig egy alkalommal Hajdár ki nem jelentette, hogy otthagyja, ha a sihedereknek ki nem adja az utat. Kata erre igy felelt: — Vegyen el kigyelmed feleségül, aztán egyedül és egészen a kigyelmedé leszek. — Nem tehetem, galambom, — felelt az ember, — hiszen tudod, hogy hites feleségem vagyon. — Ha igazán szeret kigyelmed sogithet a dolgon, — vágott vissza Kata, miközben gömbölyű, fehér karjával átölelte a szerelmes ember húsos nyakát. — Pusztítsa el kigyelmed, — sugá neki Kata, — aztán elvehet kigyelmed, és én gondviselője leszek a kigyelmed gyerekeinek. — Ne beszélj bolondokat, Kata, — rettent meg a nagy ember. Hűséges párom volt az nekem, és jó édesanyja a gyerekeimnek. Hogy tennék ilyen gonoszságot. — Nem is kell azt kigyelmednek tenni, magyarázá Kata, miközben még erősebben szorította magához a nagy embert. — a kigyelmed keze tiszta maradhat, a lelkiismerete meg majd megnyugszik az én da-