Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-01-12 / 2. szám

a város népessége szaporodik, az igények nagyobbodnak erősbitendő, hogy kötelességeiknek megfelelhessnek. S magában véve ez sem elegendő. Pápa városának közélelmezési bizotfságot kell szervezni, de nem olyan gyámoltalant, tehetetlent, mint a minő a budapesti, amelynek megbénultak a mozgó szervei s mint a gutaütött ember, meredt szemekkel, tétlenül nézi a csudát, hogy mint emelkednek az élelmiszerek árai csupa üzérkedésből, a fogyasztó közönség kizsarolására. Jól szervezett, agilis, független és ügy buzgó közélelmezési bizottság a nagyközönség javára sokat tehet. A közélelmezés irányítása, ellenőrzése az adminisztráció szempontjából egyike a legfontosabb intézkedéseknek. A vezetés nagy tudást, alapos áttekintést, hosszú tapasztalot és kiváló megfigyelési képességet igényei. Az élelmezési bizottság vezetőségének kötelessége tisztában lenni azzal, hogy mennyibe kerül az egyes élelmicikk, mennyit fogyasztanak, —mennyibe kerül a termelés, az előállítás, mit és mennyit szállítanak a vidékről. Ismernie kell az okokat, melyek az árhullámzást előidézték, vagy előidézhették és ha egy egy élelmezési cikk árát — amint ez már nálunk epidémiaszerüen mutatkozik — ijesztően fölemelik az eladók, az élelmezési bizottságnak kötelessége tudni azonnal, vájjon az áremelés indokolt e és ha igen, milyen mértékben ? Sőt éppen azért, mert nálunk epidémiaszerü ez a baj, a közélelmezési bizottságnak, a mely még nincs, min dig készenlétben kell lennie és ha tapasztalta, hogy indokolatlan, vagy ha csak részben is indokolatlan az áremelés, a nyomban életbeléptetendő radikális rendszabályokkal köteles sége megvédeni az úgyis nehéz anyagi viszonyokkal küzdő polgárságot a jogtalan kizsákmányolással szemben. Olyan szomorú igazság ez, a melyet nem lehet meggyőzöleg dementálni

; nem lehet hitelt érdemlő mó don megcáfolni. Minden szépítgetés, okoskodás hiaba való. Itt csak gyökeres intézkedés, erélyes hatósági fellépés segíthet. A tekints ide, tekints oda, a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon, eljárás nem vezethet célhoz. •Nem lehet sorsára hagyni ilyen népességű város lakosságát, hogy kiki éljen meg ugy, a Hogy tud. Nem lehet az üzérkedés önkényes nyerészkedési vágyának kiszolgáltatni Pápa fogyasztó közönségét, a mely nem lévén termelő, a piacról kénytelen élni. Nem először foglalkozunk ez ügygyei, de nem is utoljára, mert nem maradunk uyugodtau miudaddig, míg a közélelmezés terén valami okos és alapos akció nem történik. A közélelmezés egyike legfontosabb kérdéseinknek, energikusan kell a megoldáshoz hozzálátni. A „$anatoriumi"-esté!y. — i908. jan. 5. — Felejthetetlen és emlekezetes estéjünk volt vasárnap. B'ényesebb estélyt rég nem volt alkalmunk láthatni, mint amelyet úrhölgyeink a Griff-szálló nagytermében a „József kir. herceg Sanatorium" javára rendezett. Valósággal megszállla Pápa városa és vidéke közönsége a pazarul díszített és kivilágított Griff nagytermét. A rni hangulatot, vidám kedélyének hangját és képét egy város produkálhat, ez mind látható és hallható volt ezen az eleven, n3

Tüzsgő, mulató, nagyarányú estélyen. Maga a társaság is el volt ragadtatva az estély fenomenális sikerén. Ez a fényes és kedélyes társaság, amelyet a rendezőbizottság maga köré gyűjtött, ez csakugyan varázslatos, nagy dolog volt; olyan fenomenális látványossága egy városnak, aminőt aligha csinál a vidéken valamely város, de amelyhez foghatót eddig Pápán sem láttunk. Az estély kezdete 8 órára volt kitűzve, de már jóval előbb érkeztek meg a rendezőbizottság hölgytagjai és rendelkeztek a teremben, mely mesés képet nyújtott. A terem bejáratánál két pénztár volt felálitva, ahol a belépő a teaszelvényt és | szerencseszámot megkapta. Ugyancsak a terem bejáratának baloldalán volt a csárda felállítva, ahol a korcsmárosné szerepét Körmendi) Béláné viselte. Ezen tisztségében Polonyi Mariska segédkezett neki. A terem felső jobb és bal sarkában két diszes és meglepő módon berendezett sütemenysátor volt felállítva. A „Japán sátora-bán Kralovánszky Gyuláné vezetése mellett Hanauer Zoltánné, Langraf Zsigáné, Tar Gyuláné, Weisz Sámuelné és Fischer Gyuláné segédkeztek. A „Virág sátor"-ban Mihály Gézáné vezetése alatt Gerstl Leoné, özv. Blau Sámuné, Braun Dezsőné, dr. Kreisler Károly né és Schlesinger Sándorné szolgálták ki a vendégeket. A virágárusítást Havas Gáborné vállalta magára. Ez volt a helyzet képe amidőn a diszes közönség kezdett a teremben gyülekezni. Az estély főérdeklődését a parasztlakodalom képezte, melynek felvonulása 9 órára volt jelezve. A felvonulást megelőzőleg a csárdában víg élet folyt. A vőlegényt búcsúztatták a legények és amúgy élethűen kurjongattak és daloltak a legények a csárdában. A teremben ezalatt a falu kis birája és bakterje időközönként hivatalos dobolábogó szivemen. Ott van Turáné, a Szent László-soron, ad az kigyelmednek néhány tallérért oiyan port, amely lassan öl de biztosan és még a felcser sem veszi észre, hogy mitől hervadozik el az, aki ezt beveszi. Tegye kigyelmed a felesége ételébe, és iialába, majd meglátja aztán kigyelmed rösidesen, hogy milyen szépen elindul őkigyelme a halál útjára. Vagy megteszi ezt kigyelmed, vagy pedig elmegy a dolgára és- békét hagy nekem. Különben is megun tam már kigyelmedet, mert öreg is, csúnya is. — Hát el is megyek, — pattant fel Menyhért, — mert nem akarok miattad a tömlöczbe jutni. — És ezzel kilépett a pitvarajtón az éjszakába. — Visszajön még kigyelmed, de zárva lesz az ajtóm, — szólt utana Kata, biztosra vévén, hogy az utána vágyakozó ember harmadnapra ismét eljön hozzá szerelmet koldulni. Ugy is volt. Menyhért megvette a mérget már másnap Turánétól és szorgalmasan kevergette a beteges felesége ételébe, és italába. Harmadnap aztán beállított Katához, elmondta, hogy megfogadta a tanácsot, mire Kata átölelte az embert, ki már előre örült, hogy mily boldog napokat fog tölteni az asszonnyal, ha felesége kimúlik a világból. És talan el is pusztult volna az áldott lelkű asszony, ha egy véletlen napvilágra nem hoz^a a Menyhért gaz cselekedetét. Sokadalom volt ugyanis Debreczenben igen sok idegen fordult meg ilyen alkalmakkor a városban. Váratlanul megéri kezett Hajdaniénak Váradon lakó testvér; bátyja, aki orvosa volt a váradi káptalannak. Az orvos igen elcsodálkozott beteg ! huga állapotán és megvizsgálván a beteget, I nyomban észrevette, hogy mérgezés esete | forog fenn. És miután az asszony eípanai szólta, hogy az ura mily méltatlanul bánik I vele az utolsó időkben, mert szeretőt tart. ; a világos fejű ember tisztában volt azzal, hogy Hajdár uram a bünszerző. A húgának azonban szomomoru tapasztalatáról nem szólt, ellenben négyszemközt kérdőre vonta sógorát, aki töredelmes vallomást tett, egetföldet ígérvén, hogy felhagy bűnös szerel; mével ós megbecsüli a jövőben feleségét. Kata azonban nem hagyta annyiban a megkezdett munkát. Addig-addig üzengetett az ingadozó Hajdárnak, mig ismét elment régi szeretőjéhez. Itt aztan Kata szemére lobbantotta a szerelmet szomjazó embernek, hogy nincs bátorsága, gyáva, hitvány ember. „Csak ennyit akartam tud tára adni kigyelmednek, — végzé a szót j Kata — most már mehet kigyelmed oda, ahova akar, fel is ut, Je is ut." A nagy embernek fejébe szaladt a vér, az eszét elvette az indulat és felra gadván az asztalról egy kést, azt markolatig döfte a csáaitó asszony mailébe. Aztán elrohant egyenesen a városházára és följelentette magát. Erre aztán megindult a főbenjáró pör, melynek folyamán Hajdár azt is bevallotta, hogy lassan ölő méreggel akarta elpuszti tani feleségét, mivel erre biztatta. A vallomás folyamán befogták Turánét is és mi[ vei ördögi konyhájában sok mérget találtak és maga sem tagadta, hogy többeket ve! szitett el méreggel, csakhamar halálra Ítélték és megégették. Hajdá Menyhértért interveniált a feI lesége. Térdenállva könyörgött a biráknak, hogy kegyelmezzenek meg az urának, mert nem a maga akarata, hanem a gonosz asz: szony vitte a becstelenségbe. „A bírák megI tekintvén a szegény asszony sűrű könnyhullatását és jámbor szivének esedezését ós dimittálták Hajdárt azon conditióval, hogy legkisebb gonoszság esetén absque ullo pedicio nyaka üttessék el." Katát a késszurás nem Ölte meg. Mikor felgyógyult, a magisztrátus hóhér kezébe adta és kiseprüztette a városból, meghagyván neki sereve, hogy vissza ne térjen sohasem. A szégyen megőrölte Hajdár Menyhértet, a nagy, erős embert. Betegségében hűséges felesége szeretettel ápolta és rnegbocsátotta bűneit. És ez a gyöngéd szeretet megtisztította a boldogtalan ember lelkét és bűnét megbánva ment át az örökkévalóságban . . . — A szegény asszony pedig férje halála után tovább járta a Kálvária útját. Csak élete őszén mosolygott rá a boldogság. Gyermekei gyöngéd szeretettel vették körül betegszinii édesanyjukat, aki a meleg verőfényben lassan-lassan elfeledte azt a nagy tragédiát, melyben ő — a legártatlanabb — vesztett legtöbbet . . .