Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-01-12 / 2. szám

3CVIIX. évfolyam. Pápa, 1908. jazcL-cLáa? 12. szám. KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP.-MEGJELENIK MINDEN VASARNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L A R Ni 1 N könyvkereskedésében. A böröllöi telkek. Városunk haladását és fejlődését nagyon érintő fontos kérdés a böröllöi telkek megvásárlása. Mi már több izben felszólaltunk ezen telkek megvétele érdekében és rámutattunk mindazon körülményekre melyek ezen telkek megvételét sür getik és hogy ezt újra szóba hozzuk, tesszük ezt azért, mert ezen kérdés képviselőtestületünk legközelebbi közgyűlésének napirendjére kerül és igy kötelességünknek tarjuk, hogy képviselőtestületünk figyelmét ezen kérdésre felhivjuk és ezen telkek megvételének fontosságát nem tudjuk hányadszor igazoljuk. Minden tárgyilagosan gondolkodó pápai polgár tapasztalhatta az utolsó tiz évben, hogy valahányszor egy-egy lépéssel előre akar városunk haladni az anyagi gondtól tele rögös utján, miüdamiyiszer felbukkannak egyes furcsán gondolkodó, sztlklátkörU, de még inkább szűkkeblű u. n. „nagy sulylyal bizó" vezetők, kik az etnli tett tulajdonságaiknál fogva mindendenféle elképzelhető és elképzelhetetlen akadályokat szeretnek gördíteni egy rendkívül fontos közgazdasági tevékenységünk keresztül vitele elé. Szóval ők városunk szépen indult haladó szekerének valóságos kerékkötői. Persze, hogy ezt a nagyközönség előtt ugy tehessék meg, hogy rájuk ne ódium, hanem inkább a népszerűség nimbusza szálljon, ügyesen, de minden alapot nélkülöző népszerű szólamokkal érvelnek. Hogy sok az adó ; nem csoda ha vándorbotot kell a magyarnak kezébe venni, mikor mi magunk akarjuk erőnek erejével szaporítani az amúgy is nagy adósságunkat stb. stb. a már eléggé ismert s a mi fizetni nem szerető közönségünk fülének oly kedves frázisokat rángatnak elő a szótáraikból. Csak később, mikor győz a jobb belátás és akarva nem akarva élvezniök kell maguknak a haladás gyümölcsét és áldását, csak akkor hajlandók — vagy esetleg még akkor sem — belátni, hogy az áldozat, melyet okos ügyért hozunk, sohasem elég nagy, mert mindig nagyobb a belőle fejlődött és ránk háramlott erkölcsi és anyagi haszon. így van ez most is egy a képviselőtestületi közgyűlés elé legközelebb kerülendő ügygyei, a város északi részében, mindkét vasút (celli és csornai) oldalon elterülő, gyári célokra egyesen predestinált helyek megvételével. Most, mikor évek óta fáradnak a városok a magyar gyáripar megteremtésén, mikor a városok semmiféle áldozattól nem riadnak vissza, hogy határukban munkástömegeket foglalkoztató gyárak létesüljenek, mikor nem üres jelszó, hauem komoly törekvés, hogy 1917-ig az országnak teljesen készen kell lenni az önálló vámterületnek lehetőleg minden gaz^m- TÁKCZA. Bűnös szerelem, Szép és iide volt, mint a pünkösdi nyiló rózsa. Aranyszőke haja nemcsak a napfény érintése alatt ragyogott, hanem a sötét éjszakában is világított, akár csak egy aranysátor, Eképpen jegyzi fel Csokai Péter debreczeni viczenotárius Szegedi Kata csodálatos szépségét. A Szegedi Kata neve pedig ugy került ez alkalommal a városi protokollumba hogy férjhez ment Sziklás István debreczeni czivispolgárhoz és mint árva lánynak, a város kezelte a vagyonát. Csóka ji Péter azonban hamarosan megvigasztalódott, amennyiben párjára talált Orsós Nagy Sámuel uram leányában, a csinos kis Ágnesben, aki ugyan nem volt olyan szép, mint Szegedi Kata, de a lelke jóságában egészen meghódította a kis viczenótáriust. És hogy megmutassa Katának, hogy nem igen öli magát a kútba miatta, egy napon tartotta az esküvőjét Sziklás Istvánéval együtt. Sziklás István aféle törökverő, katon^viselt ember volt, aki sok földet bejárt. Egy csatározásnál levágott egy törököt, és mikor a hitetlen szép mivü kardját le akarta a haldokló derekáról oldani, ez olyat ütött hidegülő öklével az István szemébe, hogy az menten kifolyt. Félszemmel aztán nem akarván liarezolni, hazajött és gazdálkodott terjedelmes birtokán. István, mint aféle hadakat viselő ember, nem igen tudott az asszonyok nyelvén és bizony bizony kevés szeretetreméltóság lakozott ő kegyelmében. Hogy mégis mivel nyerte még a szépséges Szegedi Kata szivét, senki sem tudta eltalálni. Utólag aztán kiderült, hogy Kata nem is szerette Sziklás Istvánt, mikor fiatal életét hozzákötötte. Szallai Sándor után epekedett, aki azonban földhözragadt szegény gyerek volt. Bokodi uram, a Kata nevelőapja, aki tekintélyes tanácsbeli ember volt és ellenmondást nem türt a maga házában, mikor Katának a Sándor iránt való hajlandóságáról értesült, a fiút egyszerűen kitiltotta portájáról és nevelt leányának röviden, de annál határozottabban tudtára adta, hogy a kettőjük közt tervezett házasságból nem lesz semmi. Kata egy kevés ideig bánkódott, de mivel a szomszédasszonyok is azt javallottak, hogy „koldusszegény ember nem pászol az urirendü Szegedi-tamiliába". — Kata is elfeledkezett Szallai Sándorról, aki aztán nagy bánatában elment a hadakkal harczolni a török ellen. Ugy, ahogy, mégis csak békességben élt volna Kata asszony az urával, ha az éktelen indulatba nem jön olykor-olykor amián, hogy meddő maradt már harmadéve is a házassága. Sziklás István olykor kaparkodó, vagyongyiijtő ember volt, aki még nélkülözni is tudott abban a reményben, hogy annál több maradjon majd a családjának. Emellett egyedül volt Sziklás néven, mert a többieket egy szálig elragadta a városban nemrég dult pestis. Örököst szeretett volna látni mindenképpen és mivel az Isten áldása késett, balga fővel előbb gúnyolta a felesége magtalanságát, azután meg felülkerekedvén benne a hadakban elsajátított durvaság, még a felesége megverésétől sem riadt vissza. Bodoki uram most már belátta, hogy nem jól választották meg az István perszonáját. És bár őkigyelme azt tartotta, hogy akiket Isten összekötött, azok a gyarló emberek el ne válasszák, a Kata keserves könyei mégis meghatották, és mikor egy izben Sziklás István valamelyes dolgában Budára ment, Bodoki uram felpakolta az asszonyt minden czók mókjával és hazavitte. Mikor István nagyfáradtan hazatért, asszony nélkül találta a házat, ami aztán oly módfelett való dühbe hozta, hogy fejszével ment a Bokodi uram portájára, halálfenyegetés közt követelve vissza hitestársát. Bodoki azonban neszét vette az elkeseredett ember közeledésének és felszaladván a városházára, oltalmat kért a főbírótól, ki nyomban négy hajdút exmittált azon erős parancsolattal, hogy „captiválják Sziklás Istvánt, ha kárttévő intentióval menne hatalmasul a Bodoki uram portájára\ Ép-