Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-03-01 / 9. szám

nulhattuk azt is, hogy határtalan könynyelmüség volt felemelni a városi képviselők számát. Ennek a felemelt létszámú képviselőtestületnek kell tulajdonítanunk, hogy a közérdeknek nem megfelelő határozat látott napvilágot. Hallottuk azt is, hogy a közgyűlés lezajlása után több városi polgár felkereste Klein József eladót és az áruba bocsátott földterületért megajánlották neki négyszögölenként az 1 korona vételárt. Halottuk azt is, hogy eladó kereken kijelentette, miszerint a kérdéses ingatlanokat nem adja el egy tömegben, hanem házhelyeknek felaprózva fogja négyszögölét hat koronáért áruba bocsátani. Nem kell jósoknak lennünk midőn azt állítjuk, hogy három év leforgása alatt a házhelyek mind el lesznek árusítva. Városok kongresszusa. Magyarország városainak kikül döttei és képviselői » hét folyamán kongresszust tartottak Budapesten az uj városháza közgyűlési termében. A kongresszust Bárczy Istvánnak, a székesfőváros polgármesterének kezdésére hívták össze és az ok, amely a magyar városok kiküldötteit kongresszussá egyesitette : a Wekerle-féle sérelmes adóreformjavaslat. Az uj adóreformtervezet sérti a városoknak és a városi lakosságnak érdekeit. Magyarországnak kulturailag és gazdaságilag legfontosabb társadalmi ré tegét, a városi polgárságot, az iparral és kereskedelemmel foglalkozó lakosságot méltatlanul mellőzi ez a javaslat a földbirtokos osztály előnyere. Az adóreform fenyegető veszedelme ügyében még januárban rendkívüli közgyűlést tartott a főváros törvényhatósága és itt határozták el a kongresszus egybehivását. A kongresszus valóban várakozáson felül sikerült. Valamennyi ma gyar város képviseltette ott magát polgármestere és országgyűlési képviselője utján és megjelentek az ipari és kereskedelmi kamarák képvitelői is. Bátran mondhatni, hogy az ország dolgozó értelmisége volt az, amely állást foglalt egy olyan adópolitika ellen, amely egyenesen a városi intelligencia ellen irányul és igy végső hatásaiban a legnagyobb fokon kulturellenes. Jelentős beszédek hangzottak el a kongresszuson, Bárczy István budapesti polgármesternek megnyitó beszéde vázolta az adóreformjavaslat sérelmeit és igazságtalanságait. Dr. Bódy Tivadar fővárosi tanácsos a főváros határozatai javaslatát terjesztette elő, majd megindult az adóreformról való vita. Ez vita nem is volt vita. Az összes felszólalók egyek voltak a bírálatban, amelylyel a javaslatot illették. A felszólalások közül különösen érdekes volt dr. Hegedűs Loránté, aki a Gyáriparosok Országos Szövetsége nevében, nyilatkozott és aki szerint a tervezett adóreform megfojtja az ipart és kereskedelmet. Pikánsán érdekes volt Polónyi Géza felszólalása is. Kíméletlenül támadta az adóreformot, amely szerinte arra alkalmas, hogy három hónap alatt valamennyi polgárt kiüldözzön az országból. Ugyancsak Polónyi Géza jelentette be, hogy a városok országgyűlési képviselői Thaly Kálmán elnöklete alatt értekezletet fognak tartani. Hosszú idő óta először történt, hogy a városok egyetemessége élet. jelt adott magáról és felemelte tiltakozó szavát egy olyan reformmal szemben, amely rá nézve mindenképpen sérelmes. A városok eddig nem igen léptek sorompóba, ha érdekeikről vagy sérelmeikről volt szó. Tűrtek és hallgattak. A városokkal sem igen sokat törődtek. Neoa törődött velük sem a törvényhozás, sem a kormány. Sokféle jelszó volt uralkodó a politikában, de soha se hallotta senki a városi politika jelszavát emlegetni. Nem is alakult ki soha egy ilyen politika. Azért is történt, hogy akárhol akármilyen reform készült, ennek a reformnak a megalapozásánál mindenre és mindenkire gondoltak, csak a különleges városi érdedüli, amit ő tehet, mert hisz a sors ellen ö sem küzdhet, — és ne nevessétek ki a szegény öreg Abon Shanabot. Rongyos, törődött vagyok, Allah sok bajt küldött szegény fejemre, — áldassék az ő neve és a prófétáé — de én a Hamed El Resznek, a nagy tudósnak és jósnak az unokája va gyok és a tudást, a hatalmat, hogy a jövőbe látok, nekem is megadta! Higyjétek nekem, óh uraim s ne nevessetek ki, hanem fogadjátok meg szavaimat. — No, mi baj jó öreg, miért vagy ugy megijedve ? — kérdezte jóakarattal Barker. — Uraim, mi erre lakók valamennyien ismerünk téged és tudjuk, hogy sokat közülünk megszabadítottál te és derék társaid az embertelen rabszolgavadászok kezei közül. S ismersz bennünket is jól. Tudhatod azt is akkor', hogy az öreg Abon Shanab nem hazudik, csak az igazat mondja. Fogadd meg hát tanácsomat: meneküljetek, fussatok erről a vidékről, mert a Kismet könyvében közületek sok számára szomorú, nagyon szomorú sorsot olvasnak agg szemeim. — De hiszen, öregem, ha Kismet, ugy sem kerülhetjük ki, minek fussunk, — szóltam közbe. -- Bizony nem ! És hiába is futnátok valamennyien . . . Ezzel komoran, m ere von bámult egymásután a szemünkbe, s arcza mindinkább fájdalmas kifejezést öltött. — Te. Baker pasha, az asszonyoddal, meg te, fiatal uram, — bocsáss meg, hogy nevedet nem tudtam öreg fejemmel megtanulni, — és még te más.k, ott, — s Edward Woodley barátomra mutatott, — ti meg fogtok menekülni, de ti, többiek, óh ne vegyétek zokon igazmondásomat, — nemsokára a tubaía árnyékában lesztek, az öreg Abon Shanabbal együtt. Higyjétek el nekem ! Az öreg Abon Shanab sokat tud, s sohasem hazudik. Nektek hármatoknak Allah tartsa meg az életeket. Allah veletek és az üdvösség. — Es ezzel elsántikált. Eleinte nevettünk a bohókás öreg aggodalmán, de azért valamennyiünket lehani gólt ^z a furcsa jóslat, bár egyikünk sem 1 volt babonás, s nem hitt az Öreg vésztjósló ! meséjének ; de a társaság hangulata mégis j elromlott, s nemsokára szobáinkba tértünk. Rövid idő múlva valamennyien Kharj toumba utaztunk. Baker pasha és neje, Suákinon át, a Vörös-tengeren keresztül, Alexandriába, onnan Kairóba utaztak, Woodleynek, s nekem, meg két angol mérnöknek az a feladat jutott, hogy az expediczió megmaradt felszereléseit tevékre csomagolva, Berber, Abon-hamed, Wadi-Halfa és Korosko irányt követve, Assuánba, s onnan hajókra rakva, le Karióba szállítsam. Ez időtájban kezdett mindinkább észrevehető lenni a szudáni nép forrongása. A khalifának a fellépése, ki büszkén irta zászlójára az uj jelszót: „La ilahe il Allah, Mohamed, el khalifa el resz ul Ullah", a modern 2-ik schismát jelentette a mohamedán világban, és az elbolonditott, fanatikus nép, a „dervisek

8, — mint magukat nevezték, — mindinkább tódultak zászlaja alá. Mind molmmed, ő is négy khalifát vett maga mellé, s ezek a legtekintélyesebb törzsek vezérei lévén, csakhamar az egész ország lángba borult. — Önök, — folytatta Davies ezredes, — ismerik a kegyetlen, s hosszú máhdista háború történetét. Ezért csak röviden vázolom az eseményeket. Ismerik Hicks pasha gyászos sorsát. Expediczióiát éjnek idején, az ő haderejénél húszszorta nagyobb számú, fanatizált dervis csorda körülfogta, s a szó legszorosabb értelmében lemészárotta; maga a hős pasha is ottveszeti;. Gordon pasha sokáig tartotta magát Khartoumban, s ő, aki az összes ottlakó európaikról atyai módon gondoskodott, hajókat, gőzösöket tartott állandó készenlétben, hogy végveszély esetén az európai családok azokon menekülhessenek, saját magát még csak nagyobb őrséggel sem vette körül. A rémes éjszakán, mikor a vértől ittas, győzedelmes dervis-csorda áttörte Ivhartoum védelmi vonalát, levágva az egyiptomi katonaságból álló őrségeket, meggyalázta, s azután meggyilkolta az európai nőket, förfiakat, gyermekeket, kardélre hányta a benszülötteket, kik nem akartak hozzájuk csatlakozni, akkor halt meg hősiesen Gordon pasha is. Betörtek a kormányzói palotába, a hitvány őrség részben megszaladt, részben le lett vágva, s ő jobjábn karddal, baljában revolverével hat dervist küldve Allah árnyékába, mint oroszlán küzdött, s két dárdától átszúrva, számos sebből vérezve, lehelte ki nemes lelkét. Fejét diadalmasan adták át a győzelemittas khalifának, ki most már az egész Szudán urának tudta magát. És a barbarizmus tom-