Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-02-16 / 7. szám

lematikus, másrészt a támasztható 1 igények elbírálása oly számos eltérésre vezetne, amelyeket «z u. n. hiI vatalos vezetés keretében alig lehetne kiegyenlíteni. Számot kell vetni még a pénzpiac ingadozásával, s azzal is, hogy a hitelnyújtás, feltételeinek ebből származó folytonos hullám zását a hivatalos vezetés soha se kö vethetné a megkívántató agilitással. Végre is alaposan szemügyre véve ezt a fontos kérdést, lehetetlen figyelmen kívül hagynunk, hogy a meglevő pénzintézetek nemcsak szívesen foglalkoznak kommunális köl! csönök lebonyolításával, hanem igye kezenek a legkedvezőbb feltételeket is szabni, mert erre egyrészt a természetszerűen fellépő verseuy készteti őket, másrészt pedig azzal számolnak, hogy ezek az üzletek mérlegeik legbiztosabb tételeit alkotják. Mindaddig tehát, mig ezek a pénzintézetek a pénzpiac viszonyaihoz simulva igyekszenek a városok hiteligényeit kielégíteni, addig nem lehet okadatolt semmiféle ellenszenv velük szemben. Más kérdés, ha a szolid üzleti kereteket túllépni akarnák, ámde e részben megvan kötve mindig a l kezük a rögtön felléptető verseny által. Mindezeket figyelembe véve, sokkal jeleuíőségteljesebb az a másik terv, mely azt célozza, hOgy a városokat mentesítse a kormány azon adó- é§ illetékfizetések alól, melyek kölcsöneiket terhelik. Ezen törekvés megvalósulása tényleges megtakarítást eredményezne, s mindenkép indokolt, hogy ezen méltányos kérés teljesedésbe menjen. Az bizonyos hogy a városok vezetői csak kötelességeket teljesitik, midőn a polgárok terhein lehetőleg könnyíteni akarnak s az államnak ezt a nemes törekvést lehetetlen közömbösen szemlélni. A városok rendszerint hasznos beruházásokra fordítják a felvett kölcsönöket s ezek a beruházások, akár a közegészségügy, akár a helyi ipar, vagy kereskedelem fellendítése, esetleg támogatása törvényének, alapjában véve kihatnak az állami gazdálkodásra is. Az Összefüggés igy könynyen megtalálható a városok törekvése és az állam segitő kötelessége között, nincs tehát kétségünk abban, hogy a megindult akciónál ezt a szempontot kellőleg ki fogják domborítani a városok közigazgatásának őrei és vezetői. Az áll, tanítóképző hangversenye, — i908. február 8. — A pápai állami tanítóképző-intézet tanári kara és ifjúsága mult szombaton a Griff-szálló nagytermében az ifjúsági egyesület javára hangversennyel egybekötött táncmulatságot rendezett, mely az idei farsangnak egyik legimpozánsabb estélye volt és ezt a résztvevők sokasága és az elért fényes siker hirdette. gok garanciája mellett esetleg egy tekintélyes pénzcsoporttal karöltve igyekeznék a támasztott hiteligényeket kielégitenr. Mindezen tervek jórészt osak a papíron maradtak meg, mert kivitelük meglehetős nagy pénzügy-tehnikai akadályokba ütközött. Mostanában ismét élesztgetni próbálják a már elaludni készülő ideákat. Uj csapáson az ujabb mozgalmak sem haladnak, de eunek dacára mégis figyelemreméltó minden ez irányú kezdeményezés. Nevezetesen arról van szó, hogy a városok két irányban igyekszenek pnyagi terheik viselésében némi könynyebbséget biztosítani maguknak. Egyrészt ugyanis községi bankok felállítását tervezik, másrészt pedig arra akarják kérni a kormányt, hogy a pénzintézeteket a városi hitelügyletek lebonyolításánál mentse fel az adó és illetékek fizetésének kötelezettsége alól. A uii az első részét illeti a törekvéseknek, t. i. hitelügyleteiket saját pénzintézettel bonyolítsák le, — aligha sikerül kedvező irányba terelni. Nem mintha kivihetetlen, vagy visz szatetszö lehetne ez a törekvés. Szósincs róla. Az eszme maga tetszetős, a kivitel elé azonban ezernyi aka dály tornyosul, a melyeknek eltűnte tése éppenséggel nem áliana aráuyban a nyerendő előnyökkel. így először is az alakulás formája igen probEgy pillanatig ugyan mintha aggasztotta volna valami sejtésféle, de azonnal az eszébe jutott, hogy öt nap múlva premier lesz, amelyen a felesége játssza a vezető szerepet. Szelíden mosolygott, s nyugodtan tért pihenni. Öt nap múlva, csúfosan megbukott a darab. Megbukott, mert rossz volt. Iglóiné elkövetett mindent. Amit produkált, tényleg elsőrendű dolog is volt, de a darabot nem lehetett megmenteni. Az asszony sírt, zokogott, alig lehetett vigasztalni. Az ura csaknem aggódott is miatta, s este gyöngéden, okosan beszélt az asszonykához. — Ugyan, Margit, ne vedd a szivedre. Végre is azt a vak is látja, hogy abból,a darabból nem leheteU semmit csinálni. És neked, végre is, egészen tisztességes sikered volt, sőt a darabhoz mérten, csaknem óriási ... Az asszony csak zokogott tovább. — Ne légy csacsi, kicsi mamuskám, — duruzsolt tovább Iglói, — végre is igazán nem érdemes. A színpad, a dicsőség, ugyan hadd el 1 Ezt az édes, meleg fészket, ezt nem veheti el tőlünk senki. Ez a világ! Margit szinte riadtan nézte az urát. — És a hivatás? — kérdezte csaknem félénken. Iglói fölkaezagott. — Ugyan ne bolondozzál. A mi mesterségünk éppen olyan becsületes kenyérkereset, mint akármilyen más hivatal. Az smber tisztességesen elvégezi a dolgát és pont. Itthon csak olyan tisztes polgárok vagyunk, mint bárki más. — Mint bárki más, -— mondta utána rezignáltán, tompán az asszony, s pár perez múlva hozzátette: — Nagyon fáradt vagyok, aludni akarok. — Aludj, édes szivem! Holnapra kialuszod az egész dolgot. Margit lehunyta szemét, s egyszere rajta tört a gondolatok, érzések egész tábora. Valamely szivet emésztő szomjúság kezdte gyötörni. Mintha távolról érkező taps zúgott volna felé. Szereptöredékek czikkáztak végig az agyán. Uj ötletei támadtak. Végigsuhant egy egy szinpndi alak a lelki zzemei előtt, ismerős, régi alakok, s mindegyik mintha teljesen uj köntöst, titokzatosan érdekes uj arczulatott öltöt volna. Czéljai, vágyai amelyek eddig soha

rnem alakultak ki, hirtelen testet öltöttek. Érezte, tudta, a valódi élet nem ez, itt a valóságban, otthon, a valódi élet ott zajlik, ott forrong, ott alakul ki, a vászonfalak között. Látta magát a nagy drámai akczíók központjában, érezte, mint fut össze minden szál az ő személyében, érezte, mint uralkodik korlátlan hatalommal ezernyi nép képzelőtehetsége, ezernyi nép szive fölött. Egyszerre ledobták magukról az értelmetlen, zagyva szavak a sasi fátyolt, s ugy érezte, látja külön-külön, mint ölt testet, mint kap formára minden szó, s mint válik édes harmóniáva mindaz, amit ajkán kiejt. És érezte, megremeg a szive ettől a j a gyönyörtől, érezte, mámorossá lesz a I lelke, ha a jövőre gondol, amikor a tehetségének, nagy, nemes szenvedélyének fog élni csupán, látta magát, mint áll diadalmasan a lámpasor előtt, s hallotta, mint zug, tombol, rajong lábai előtt az egész tömeg. Ábrándjában, lelkes jövőbelátásában hirtelen valamely nesz zavarta meg. Iglói a szomszéd ágyban felsóhajtott álmában. Az asszonyáról álmodott, s valamely furcsa álmos hangon szuszogta inkább, mint sóhajtotta : — Mamuskám! Mintha jeges vízzel öntötték volna le az asszonyt. Egy pillanat alatt kiszökött az ágyából, s riadtan, borzadva nézte az urát. — Ez, ez ! — dadogta iszonyodva — ez tart lekötve, ez nyomorít meg. Összerázkódott az undortól. Egy pillanatig tétovázott még, azután magára kapta a ruháit. — El, el, — suttogta — itt el kell pusztulnom. És kiosont a lakásuk ajtaján. Mikor az utczára ért, mélyen iöllélekzett. — Levegő, szabad levegő, — mormolta. — Végre 1 * Ennyi az egész. Mindaz a körmönfont magyarázat, amit az inkább botrányra, mint hírre éhes riporterek összeírtak a „szenzácziós" válásról, egyszerűen nem igaz. Az Iglói válópör előzmenyei, összesen ez a semmiség.