Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-02-16 / 7. szám

Évek óta halljuk hangoztatni, hogy az uradalom, mint a Griff szálloda tulajdonosa, az egész épületet lebontatja és egy teljesen uj, a mo dern kornak teljesen megfelelő szállodát épitett és ez volna városunkban a szállodai kérdésnek legideálisabb megoldása, de ezen igéretét már éveken keresztül halljuk anélkül, hogy e tekintetben még a legprimitívebb intézkedések is tétettek volna, A városi tanács ez érdemben nemrég átiratot intézett az uradalmi igazgatósághoz, melyben tájékoztatni kívánja magát, hogy valljon az urodalom szándékozik-e a „Griff"-szállodát amint ez hangoztatva lett felépíttetni, ha azonban nem, ugy hajlandó volna e a „Griff"-szállodát eladni és valljon mily árban ? A városi tanács átiratát csak helyeselhetjük, de kevés reményünk van ezen átirat eredményétől, jóllehet szeretnénk, ha csalódnánk. Már pedig, hogy milyen hátránya van Pápa városának azzal, hogy nincsen egy oly modern szállodája, mely igényeinket teljesen képes ki elégíteni, azt szükségtelen bővebben fejtegetnünk. Már azon körülmény, hogy az idegenek amennyire csak lehet, nem látogatják városunkat, mily óriási különbséget tesz városunkra nézve. Városunk érdeke tehát sürgősen követeli, hogy egy a kornak megfelelő szálloda épitése megbeszélés tárgyává tétessék s annak érdekében a szükséges lépések a legrövidebb idő alatt megtétessenek, mert csak ez utón reméljük, hogy városunk ipara és kereskedelme — mely sajnos már a zeró fokon van — némileg is javulhatna. Ne késlekedjenek tovább, tegyenek lépéseket a szálloda felépítésre. Legyen vége már annak a közönyös indolenciának, amely haladásunk kerékkötője, lássa be minden józan eszű ember, hogy a szükség, a jövő tettre köteleznek minden polgért vá rosunk uj játere ntése céljából. Ez erős hitünk ! Ne legyen ugy mint eddig volt! Városunk pénzügyei. Városunk községi adóterhei mind súlyosabban nehezednek a lakosságra. A czivilizáeió, a haladás szakadatlan vágya folytonosan reformokat köve | te], s bizony csak nagyon kevés város van abban a kedvező helyzetben, hogy a modernizálás legtöbbnyíre költséges eszközeit rendes bevételeiből fedezhesse. Ha már most az a kérdés merül fel, hogy teljesitjük-e azokat a követelményeket, a melyeket a haladás szinte természetszerűen állit eiibénk, akkor is, ha azok kivitelére megfelelő rendes bevételi for rá,sokkal nem rendelkezünk, vagy pe dig mellőzzük, mert azok ujabb és ujabb terheket jelentenek a közre, mégis azt kell felelnünk, hogy a haladás elől képtelenség, sőt esztelenség lenne elzárkóznunk. Csatornázás, utak, középületek, városrendezés, kövezés, stb. mind-mind olyan követelmények, a melyeket részben a közegészségügy, részben az — üzleti és általán forgalmi érdekek parancsolóan követelik, Kétségtelen, hogy csak a meilőzhetlen kiadások sok fejtörést okoznak a városunk vezető férfiainak, an nál is inkább, mert a legnagyobbrészt pótadó utján lehetséges a pénzalapot előteremteni. A rendes mód persze az, hogy a szükséges tőke egy öszszegben szereztetik be valamely pénzintézettől s a törlesztést eszközlik a községi jövedelmekből. Ezen községi kölcsönök felvételi és visszafizetési módjairól már igen sok szó esett a városok vezető emberei részéről s a tervek eléggé elágazók voltak mindig. Felmerült például az a törekvés, hogy a községi kölcsönök kedvezőbb lebonyolítására egy-egy központi pénzintézetet állítsanak fel a városok, továbbá hosszú ideig tartotta magát az a terv is, egyegy körzetbeli város és kisebb község alakítson e célra pénzintézetet, s ugyancsak megbeszélés tárgyát képezte az is, hogy a városok mint szövetkezeti tagok alakitanának egy nagyobb központot, mely aztán a taí 1t».SkiSt tEjom rntmm. — Én — gondolta csaknem teljes tárgyilagossággal — én ? És egyszerre, mintha fölbizserékelt volna a vére. Valamely eddig meg soha nem érzett önbizalom, soha nem gondolt erő szállotta meg. — Én is vagyok annyi, mint ö — mondta félhangon s hirtelen eszébe jutott néhány mondat, amelyet igazán megragadó közvetetlenséggel mondott el. — És nekem még soha nem volt egyetlen igazi, nagy sikerem sem. Nem vesznek komolyan. Én vagyok a boldog, a derék kis Iglóiné. A minta feleség, a polgári erények nagy raktára. Es végig futott a hideg a hátán. — Nem vagyok érdekes. Nagyon rokonszenves vagyok, körülbelül olyan, mint az ócska, nagy karosszékek, amelyek lakályossá teszik a szobát. Több semmi. Mindenki örül, ha Ját és nem gondol rám senki, ha nem vagyok a szemei előtt, — Én vagyok az a bizonyos, kedves asszonyka. A roppant becsületes Igiói Bandi felesége. A minta férj mustra felesége. Hogy a szindapon is vagyok valaki, hogy egymagam is egész vagyok, nem veszi észre senki. És minden erőlködése ellenére is, ki hullott a köny a szeméből. Valamely végtelen keserűség fogta el. Ugy érezte, nagy méltatlanság esett rajta, araikor a sors a megérdemelt, az osztályrészét képező hírnév és dicsőség helyett, egyszerű polgári boldogsága csalta meg. Mert hogy meg van csalva, az tagadhatatlan. Lám az a kis csitri Tordai-lány csak ugy szédül a tömjén illatától, pedig nem nagy obit tehetség mint ő. De persze ieáiiy. Néni tartozik senkihez. Az asszonyok fantáziája'!; izgatja, kihez fog tartozni vájjon a férfiak mind a magukénak érzik, hisz szabad. Kinn csöngettek az előszoba-ajtón. Az órára nézett. — Csakugyan féltizenegy, vége az előadásnak. Bandi jött haza. y Már a következő perezben nyílott is ! az ajtó s jött be az ura. Látszott rajta, hogy fáradt egy csöppet. Nem csoda, nagy j szerepet játszott. De a szeme azonnal följ ragyogott, amikor meglátta a feleségét. Odasietett az asszonykához s megcsókolta. Margit összerezzent s elfordította a fejét. Éraelyitette a masztiksz illat. — Mosakodjál meg legalább tisztességesen mielőtt megcsókalsz. Azt hiszed, kellemes ez az átkozott masztiksz-szag ? Bandi egy csöppet meghökkent a váratlan támadáson, de azután kaczagva í mondta : — Rögtön megmosdom mamuskám, bár hidd el, ez a mi metier-szagunk sem i mivel sem kevésbbé izgató, mint a hódító huszártisztek istálló-parfumeje. Az asszony kimondhatatlanul ízléstelennek érezte ezt a kedveskedést, s valósággal bántotta, hogy az ura csakugyan átment a hálószobába, s újra megmosta az arczát. — No, most már — mondta diadalmasan Bandi — bátran megcsókolhatsz. Olyan szagtalan vagyok, mint egy kamélia. — Inkább lármáznál egy kicsit a vacsora miatt, és pihennél. Nagy szereped volt. — Tizedszer daráltam le. Megint olyan | volt a közönség, mint a megmohosodott j jégcsap. Egyetlen taps nélkül ment le az egész darab. Igaz, hogy undok egy férczelraény. — Mert nem játszik benne Fáncai. Annak bezzeg tapsolnának. — Poklot. Ebből a darabból ugyan ki nem csikarsz tapsot. Annyi az egesz. Szerencséje van Fáncsinak. Tiz év óta nem volt olyan hálás szerep, mint Didó. Egy süketnéma is tapsot kapna benne. —- És ezt a szerepet is neki kellett éppen kapnia. Iglói elnevette magát. — Hát az az egy biztos, velem nem játszathatták el. —• Nem gondolod talán, hogy irigyelem tőle ? — Te ? Ugyan eredj, Margit. Te és irigyelni valakit. Igazán hálátlan teremtéseknek kelene lennünk, ha mi irigyelnénk valakit. — igaz, — mondta az asszony, s az járt a fejében, hogy nem tud hamarjában valami megvetésre méltóbbat, mint az olyan férfit, akiben nincs arnbiczió. 8 bárha nem volt semmi oka reá, egyszerre újra érezni kezdte a masztiksz szagot s egy falatot nem tudott lenyelni a vacsorából. Émelyitette minden, s visszataszítónak, utálatosnak találta azt a boldog mosolygást, amely ott settenkedett az ura szemében. Iglói látta, ideges, rosszkedvű az aszszony, s mint aféle gyöngéd, józan ember, nem alkalmatlankodott kérdésekkel, nem feszegette a dolgot.