Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-12-13 / 50. szám

a közintézeteknek és a városi társadalomnak általában. Mit nem tesz egy külföldi város idegenforgalom érdekében ? Anyagi áldozattal szolgálják az ügyet a magántöke és pénzintézetek. De korai még az idegenforgalom kérdését felvetni, mert első sorban azokról a hajléktalanokról kell "szólnunk, kik különben itt mindent megtalálnak, — tárt karokkal fogadják őket mindenütt- -csak fészket, meleg fészket nem találnak. Elálmélkodva áll itt a kedves jö vevény, aki ide jött uj hazát keresni ezen áldás közepette és áhitattal re besgeti: „Adtál Uram áldást de nincsen benne köszönet." A lakáskérdés érinti a leginkább a közhivatal és közintézetek tisztikarát, —• mely tekintélyes contigensét alkotja városunknak, mely társadalmi osztálylyal a helyi ipar és kereskedelem számot vet és éppen ezen osztálynak van oka a panaszra, hogy nem talál nálunk szerény igényeinek ötet megfelelő, kényelmes tűzhelyet. A lakáskérdés nem egyoldalú, hanem helyi, társadalmi és gazdasági kérdés, mely megoldását sürgeti, mert töle függ a város további fejlődése, avagy örökös stagnációja. — Mi már több vezércikkben több utczák megnyitásával kapcsolatosan — érintettük ezen lakás kérdést — és figyelmét felhivtuk az intéző köröknek az ezzel összefüggz előnyökre. Itt az idő, hogy a város közönsége a helybeli társadalom és a pénzintézetek napirendre tűzzék ezen égető kérdést és okot módot találjanak ki ezen a város további fejlődését érintő kérdés megoldására. Városunk közérdekét véljük teljesíteni midőn ezen kérdésnek napirendre való tűzését sürgetjük és sürgetni fogjuk addig, mig csak nem tapasztaljuk, hogy felszólalásunk megszivlelésre nem talál. lársadalmi egyetértés. A tél küszöbén vagyunk és vele együtt elérkezik a farsangi idény. Itt van az az idő, amelyet hónapok óta várnak szívszorongva nagyon sokan ; amikor letesszük vállunkról egy kevés időre az élet komoly, nehéz gondjait, feledjük a bajokat s a bor és zene vidánitó hatása alatt vigan élvezzük a földi életet. Különösen a mulatni vágyó ifjú sziv várja nehezen a farsangot, mely alkalmat ad neki arra, hogy eleven, pezsgő vére egy időre kitomljpl^a magát, hogy a mulatságok után annál vidámabban, annál készebb lélekkel és elevenebb erővel fogjon munkához. Igy volt ez és igy lesz ezután is, ameddig az ember ugyanaz marad. Kivánja, követeli az ember, hogy ha a kemény munkából kivette részét, része legyen a mulatságban is. A czélját átértő és feladata elvégzéséért küzdő ember nem tekinti mulat ságnak az egész életet. Bölcsen beosztja idejét s mig egyrészt komoly munkával elősegíti hazája és egyháza ügyét, övéinek és magának sorsáról tehetsége szerint, de minden igyekezetével, gondoskodik, másrészt megengedi magának azt, hogy józanon, mértékkel kivegye részét a földi mulatságokból is. Az élet bajaiban sokat szenvedett, megtört öreg nem igen vágyódik az élvezetek után, de a fiatal kedély megköveteli a maga jogait. Az okos ember tehát beosztja idejét s részt vesz ugy a mulatságban, mint a munkában. Igy van ez nálunk is. De mit látunk, ha viszonyainkat a bennünket legközelebb érdeklő helyen, városunkban megvizsgáljuk ? Nagyon természetes, hogy minden osztálynak megvan a maga külön mulatságköre, de ezeknek a mulatságoknak lényege, természetes, vidám ós fesztelen volta megköveteli azt, hogy benne az egy osztályba tartozók mindnyájan zavartalanul részt vehessenek. Mindazáltal a farsangi mulatságoknak nem szabad azt jelképezni, mintha a mi társadalmunk valóságos kasztokra oszolnék. Az egyik osztálynak kötelessége a másik műmért már huszonkétéves vagyok. S tudja : kinek szánt ? Nos, hát ennek a bácsinak, — ni ! Bizony. Már Jegenyés Tódornénak kellene lennem. Milyen érdekes is volna, ha én lennék itt a ház asszonya és a maga nagynénje ! Ránczbaszedném Béla úrfit. Nevetett és erre Béla savanyu arcza már keservessé vált. A kúriai biró ezalatt odabenn sötét dolgokat emlegetett : — Napjaim meg vannak számlálva, Tódor. De tán már az óráim is. Szívesen halok meg, csak a lányom sorsa aggaszt. Terád bizom, mert senkim sincs, akiben jobban bizhatnám, mint benned. — De mi bajod ? — Ne kérdezd ! ígérd meg nekem, hogy nem hagyod el Birit és gondoskodol róla, hogy vagy férjhezmenjen, vagy valami állást kapjon. ígérd meg ! Ez volt a kezdet. Várkonyi Tamás harmadnapra szivén lőtte magát, mert idegbaját többé el nem viselhette. Biri hamarább szakadt a gondviselő Jegenyés Tódor nyakába, mint egyikük is hitte volna. A temetés után Biri fölvetette a kérdést : — Hová menjek már most ? — Hát hová ? — kérdezte a biró. — Nincs senkim e kerek világon ! Akarja, hogy a gazdaasszonya legyek, Tódor bácsi ? Ez volna a legjobb módja, hogy gondoskodjék rólam, amint édesatyámnak igérte

v És még aznap odaköltözött az agglegény házába. És Biri elfoglalta kisded birodalmát. Pompás háziasszonynyá vált. Tódor bácsit vagyonos embernek tartotta mindenki, de hogy milyen bőkezű, azt csak az tapasztalta, akit vendégül látott. És elégedetten dörmögte : — Ha ilyen nőre akadtam volna, tán mégsem maradtam volna agglegény. Örömét csak egy levélke dúlta íöl, mely váratlanul röpült be hozzá : „Mélyen tisztelt Nagybátyám ! Nem érdemlem meg, hogy a szemei elé kerüljek. Megbuktam a szigorlaton. Sürgetni fogom, hogy uj terminust kapjak. Addig édesanyámhoz utazom. Falun könynyebben tanulok. Bocsásson meg. Hálás, szerető öcscse Béla." A nagybácsi dühöngött s eldobta a levelet. — Vége l Kitagadom ! Szemem elé nem kerül többé. Biri fölvette a levelet s nevetve mondta: — Szegény csacsika ! Hát mit tehet róla ! A biró ur megint csak a kaszinóban keresett vigasztalást. De ott is kellemetlenség várt rá. Pajtásai csipkedni kezdték : —- Tódor ! Mikor vezeted már oltárhoz Birit ? Mondják, hogy már vőlegény is vagy. Nem ? Akkor sajnáljuk azt a hirbehozott árvalányt ! Jó kis háztartás kettesbe i, mert már az öcsédet is elhessegetted. Jegenyés Tódor dühre gerjedt. — Miféle tréfa ? Megbolondultatok ? — rA világ azt mondja, belebolondultál Biribe. És most már követeli, hogy feleségül vedd. Az emberek megítélnek. Botrány is lehet még belőle. A biró ur kimaradt a kaszinóból . .. Két napig, három napig, egy hétig, Két hétig . .. Tovább nem birta ki. Most már segit a rettenetes baján. Kaszinó nélkül nem bir ellenni ! Meggondolta jól a dolgot. Meghánytvelett mindent, akárcsak valami bonyolódott válópört. Máskor éjfélutánig is ott ült az Íróasztalnál, ha sürgős volt az ügy és mérlegelt, vizsgált, fontolgatott, mig meghozta a feltétlenül igazságos Ítéletet. Most a saját dolga nem engedte aludni; de nappal is folyvást küzködött. Nézte, egyre nézte Birit^ amint sürgölődött körülötte és felkiáltott : — Ó, én oktondi ! Hát az apja is nekem szánta. Az pedig józan biró volt, amig megvolt az esze . . . Egy nap a szokottnál is jobb volt az ebéd. Tódor ur egészen fölvidul! s a feketekávénál hirtelen megfogta a kis gazdaasszony kezét : — Kedves Biri ! Amióta az a haszontalan Béla öcsém méltatlanná lett a szeretetemre, araiért ki is tagadom őt . . . — De bácsi ! — Csitt! Ezt már elvégeztem. Nos, hát nincs már senkim, csak te. Háziasszonyom vagy, de én szeretem a törvényes formákat. Ha azt akarod, hogy tovább is együtt maradjunk : légy a feleségem. Apád akaratának teszel eleget. A leány riadtan nézett a biró úrra. A biró ur most már nyugodtan aludt éjjel. De nem ugy a leány. Zokogva temette arczát a vánkosába. Mindig Bélára gondolt, de érezte, hogy azzal vége mindennek. Majd félálmában összehasonlítgatta vőlegényét azzal a bukott jogásszal s ugy találta, hogy alig van köztük különbség. Aztán meg, miféle hálátlanság volna, ha szégyenbe hozná a jótevőjét. Néhány nap múlva annyira beletörődött Biri a sorsába, hogy már az esküvőre is elkészítette szegény, árva szivét. Meg is történt az egybekelés ; de agész csöndben. Délután gaidag uzsona volt. S utána Jegenyés Tódor egész gépiesen a kabátja és kalapja után nyúlt, hogy a kaszinóba menjen. — Majd megmondom most nekik a