Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-02-02 / 5. szám

amúgy is kielégítő általános közigazgatás továbbfejlődésétől, mint inkább a gazdasági és műszaki feladatok egész sorozatának többé vagy kevésbbé sikeres megoldásától függ. Városaink fejlődésének ezen oldala annál nagyobb fontossággal bír, mert a gazdasági és műszaki feladatok iránt az ország eddigi fejlődésének természetes folyamányaképen a közigazgatási személyzet nem mutatja ugyanazon fogékonyságot, mint a tisztán jogi, vagy közigazgatási természetű kérdesek iránt. Ebben az irányban kell tehát városaink fejlő dését elsősorban megmunkálni. Műszaki feladatot képez a városok fejlődésének kiindulási alapja, a város tulajdonképeni épitése. Vidéki városaink épitési fejlődésénél a múltban úgyszólván sehol sem taláikoz tunk avval a tervszerű előre meggondolt eljárással, mely nélkül egy olyan bonyolult természetű feladat nak, mint amilyen egy város kiépítése, kielégítő megoldás el sem kép zelhető. Majdnem mindenütt megelégedtek az időközönként fellépő szükségletek alkalmi kielégítésével, ezen ötletszerű eljárással áldozatul hozván a jövő nagy érdekeit alárendelt fontosságú pillanatnyi érdekeknek. Ezen eljárás következménye, hogy városaink túlnyomó részének épitési kiala kulása sem a forgalom, sem a köze gészség, sem pedig az esztétikai kívánalmainak nem felel meg és a városok terjeszkedésénél tapasztalt céltalan eljárásra vezethető vissza, hogy némely városunk ujabb terjeszkedési területei egy olyan háztartás benyo mását teszik mely 6 szobás lakást vesz fel, anyagi helyzeténél fogva azonban csak 3 vagy 4 szoba berendezésére képes. Uj városrészek épitése és d régi városrészekben a forgalom és a közegészségügy érdekében eszközlendő változtatáson ép ugy szigorúan körülvonalazott műszaki feladatot képeznek mint akár egy palota, vasút vagy csatorna létesítése. Mig azonban minden más műszaki feladat meg oldásának nélkülözhetetlen alapját egy megfelelő tervezet kidolgozását képezi, addig a városoknak legbonyolultabb természetű műszaki feladatokhoz tartozó kiépítése nálunk a legtöbb esetben minden rendszeres terv nélkül haj tátik végre. Ennek káros következményeit városaink fejlődésében mindenütt szomorúan tapasztalhatjuk. A telekpiacon nemcsak a fővárosban, hanem talán ugyanolyan mértékben vidéki városainkban is észlelhető visszásságoknak nemkülönben az abból közvetlenül folyó lakásmizériáknak nagyrészt elejét lehetett volna venni, ha városaink épitési kialakulásában nem bíztak volna mindent a véletlenre. Számos esetben a városok tetemes pénzügyi áldozatoktól is megszabadulhattak volna, hagyha a szabályozási terv idején való kidolgozása által lehetővé tették volna, hogy az utcák, terek, ültetvények, középületek számára szükséges területeket a város még akkor foglalja le, mikor azok a városfejlődés beállta előtt még alacsony áron voltak beszerezhetők. Egyelőre ennyit ! A „Fápai Katholikus Kör" estelye. — i908. jan. 26. — Tartozunk az igazságnak azzal, hogy minden olyan egyesületeit vagy kört, mely a maga helyes társadalmi czélját megfelelő élénk tevékenységgel és kitartással igyekszik megvalósítani, teljes elismeréssel es méltánylással k i s é rj ü k. Azért igen örülünk, hogy ezúttal a helybeli Katholikus Kör czélirányos és mozgalmas tevékenységéről emlékezhetünk meg a legnagyobb dicsérettel. Valóban ez a társaskör az ujabbi időben élénkebb szellemi tevékenységet fejt ki, mint bármelyik ilynemű köre városunknak. Felolvasó estélyei oly színvonalon állanak, hogy minden müveit ember élvezettel vehet részt rajtuk. Ez az oka, hogy egyre nagyobb és nagyobb érdeklődés nyilvánul irántuk minden oldalról. 8 a kör érdemes vezetősége, a mely szakavatott kezekben van, mégis ragad minden alkalmat, hogy ezt az érdeklődést folytonosan ébren tartsa és fokozza. Erről győződtünk meg a mult vasárnap tartott hangversenyén is a mely minden tekintetben kiválóan sőt fényesen sikerült. A Griff szálló nagyterme zsúfolásig megtelt közönséggel. Képviselve volt városunk lakosságának szine-javas minden szárabavehető osztálya. A nyolcz pontból álló hangverseny műsora müérzékkel és tapintattal volt öszszeállitva, a szereplők pedig egytől-egyig kiválóan megfeleltek a várakozásnak és nagy élvezetet nyújtottak a megjelent nagyszámú ós diszes közönségnek. A műsor első száma S. Dankó Sarolta zongora játéka volt, ki művészi technikával adta elő Sipos „Szegedi emlék" cimü szerzeményét. A megjelentek frenetikus tapssal •Wi kor künn voltunk már az előszobában, jól hallottam, hogy ott benn meglehetősen éles hangon mondta Manovicsné : — Hát ez már mégis több, mint hisztéria. Ilyen nyilvánságosan mégsem szabad intézni a dolgot. Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy boykottáljuk Ellát. — Tényleg, — hangzott egy férfi hang — ez minden mértéket felülmúl. Én nagyon sajnálom ezt az asszonyt, de ami igaz, igaz. — Hiszen ha ti is ugy gondoljátok, ezekután én sem védem tovább. Pedig igazán mondom nektek, olyan derék jó aszszony különben. Ella mindenbből nem hallott egy szót sem. Félájultan szedte magára a felső ruháját s azután a karomba kapaszkodva, szótlanul ment le a lépcsőn. Künn az utczán szinte brutális erővel tört ki belőle a szó. — Hát jól van, hát nem igaz egy szó sem. .Nem igaz ! Csak éppen annyi, hogy nem akartam meghódolni, hogy nem tudtam visszavonulni a társaságtól, hogy nem akartam daróczban járni. — 0 nem könyörögtem, egy perczig sem könyörögtem az uramnak, amikor azt mondta, elválik tőlem, mert nem türi maga körül a fényt. Gúnyolódtam, csúfolódtam s a szeme köző kaczagtam, amikor azt mondta, ő szegény ember, aki nem űzhet akkora luxust, mint mi űzünk. Te gazdag ember vagy, — mondtam — mert az én és az én vagyonom ura vagy. — Erre csaknem megvert. Annyi csúnyát beszélt össze, mint soha máskor, a végén hozzátette: — Tudom, mit beszélnek rólad, mondtak mindent az atyámfiai, jóhiszeműen mondták, meg voltak róla győződve, én tudom egy szó sem igaz belőle. De azért bánt a mende monda, mert hozzáteszik, hja, milliomos asszonynak elnézik ezt a csekélységet. Ha szeretsz, megélsz velem együtt annyiból, amennyit én keresek. — Nevetségesnek, vérlázitóan nevetségesnek találtam ezt a kívánságát, s azt mondtam : Nem! — Akkor nem szeretsz ! — mondta csöndes szomorúsággal. — Nem én akarok válni! — Igaz, de engem kényszerítesz reá. Pedig én csak téged szeretlek ! — Csak a hiúságodat. — A hiúságom is te vagy. Be kell látnod, neked kell az enyémnek lenned, nem szabad, hogy én legyek a tiéd. Furcsán hangzik, de természetszerű, az áldozatot mindig az asszonynak kell hoznia. Amelyik asszony az urától kívánja, hogy áldozzon akár a büszkeségéből, akár az egyéniségéből, a boldogságát ássa alá. -— Erre azután én is goromba lettem. Gyűlöltem, utáltam ebben a pillanatban azt az önző, elfogult, inagamagába szerelmes embert, ezt a férfiasság-smokot és ... és elvált tőlem. Magam hazudtam magamra, hogy megcsaltam, hogy szeretőm volt, mert meg akartam alázni a világ előtt. A bíróság előtt is a szemembe mondta, hogy hazudok. Nevetett az ügyvéd, mosolyogtak a bírák és én sirva fakadtam, mert tiltakozott a hazugság ellen a szivem, de nem vallottam be az igazat. — Hanem amikor kimondták a válást, amikor nem volt többé jussa hozzám., amikor szabad voltam, akkor fölmentem hozzá, megcsókoltam a kezét s megköszöntem, hogy a védelmemre kelt sakkor megmondtam neki újra, hogy szeretem, s hogy az övé vagyok, egyedül az övé, mindig csak az övé . . . Hirtelen megállott egy kapu előtt. — Megérkeztünk, — mondta csöndesen. — De hisz ön nem lakik itt, nagyságos asszonyom. Hisz ez a Somogyi-villa. — Az! — mondta határozottan. — Nappal csakugyan nem itt lakom, mert ez az uram lakása. Hátul, a kertek alján szököm ide, hozzá, minden éjjel. Vár rám ! Látja azt a halvány fényt az ablaktáblák között kiszűrődni'? Jó éjt! A következő pillanatban már csikordult a vaskerítés ajtajában a kulcs s egypár szempillantás múlva bezáródott Ella asszony mögött a vaskapu s ő határozott léptekkel ment a villa kapuja felé. A villa kapujánál ismét megállott, hogy fölzárja. A kapualjból halvány fény áradt ki, s nekem ugy rémlett, mintha egy izzó bronz-alak, az én Évám erőteljes, biztos lépésű alakja surrant volva be, a kivilágított kapualjba . . .