Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-11-15 / 46. szám

tára nyomorult. Este 10 órakor minden utcában kialszanak az izzók, csak a sarkokon pislog egy egy égő. Itt azt követeli a közönség, hogy legalább éjjeli 12 óráig minden izzó világítson, mert a korábban eloltott lámpák miatt teljes sötétség áll be s nem tudni, hogy melyik kapuzat alól éri a bé késen hazaballagó polgárt egy örök nyugalomra térítő ütés. Ha egyszer drága, teljesen alkalmas világító müvet létesítettünk, ne arra való legyen, az hogy egy-két utcát kiállhatatlan fénybe borítson, hanem szolgáljon a közönség érdekeinek, kényelmének és általános biztonságnak. Tudtunkkal már egy izben a világítási bizottság elrendelte az izzólámpák szaporítását, ez meg is történt, de amint a tapasztalt igazolja a lakosság igényeit nem elégítette ki. Nézetünk szerint leghelyesebb volna, hogy ha a világítási bizottság ép ugy mint mult évben az izzólám pák szaporítása alkalmával helyszíni szemlét tartson és az izzólámpák vagy szaporítását vagy pedig helyesebb elrendezéséről gondoskodjon. Tapasztalatot már ez érdemben eleget lehetett szerezni. Éppen a téli hónapok a legalkalmasabbak ezen változtatások s a további megfigyelések eszközlésére. hazamehet, ebben a gyalázatos hidegben már nem próbálnak semmit. Nagyon átfázott az öreg bajnok s be ment egy házba, ott tüzet gyújtatott és melegedett mellette. Guichard d'Angle már akkor elment, sir Thomas Percy valami száz lándzsás vitézzel még ott volt. Mikor kissé fölmelegedtek, azt kérdezi sir Thomas : — Mi a szándékod, uram ? Itt akarsz maradni Chauvignyban ? — Miért kérdezed ? — szólt Chandos. — Azért, — mondta Percy — mert ha itt akarsz maradni, uram, kérlek, bocsáss el engem. Szeretnék körülnézni, nem akadok-e valami kalandra. — Menj, Isten hírével — válaszolt Chandos. Szabadságot adtam mindenkinek, hogy mehet. És Percy negyvened magával elment. Átkelt a hidon s a folyó túlsó partján folytatta útját, hátha valami kalandra akadna. Az öreg Chandos tovább melengette a lobogó tüz mellett átfázott, didergő testét. Még soha ilyen törődöttnek nem érezte magát s Hagy szomorúság ereszkedett le fáradt tagjaira. — Megöregedtem, fiaim, — mondta busán — maholnap ki kell állnom a csatasorból. Aztán észrevévén egy vén kotonát, akivel együtt harczoltak Poitiersnél, megszólította : — Emlékezel még, öreg ? Az volt ám a csata. Milyen diadal ! Milyen dicsőség ! Ugy érezte, mintha annak a fényes napnak az emlékezete kissé fölmelegítené fagyos testét : — Ötször annyi volt a franczia, mint mi. Szétmorzsolhattak, eltiporhattak volna. A hatósági husszékröl. Nagyon is aktuálisnak tartjuk a hatósági husszék mivoltáról bővebben foglalkozni. Tesszük ezt pedig lakosságunk tájékoztálása céljából, mivel tudtunkkal lakosságunk nincs kellőleg tisztába a hatósági és városi husszék közötti különbségről. Most, hogy városunkban a hatósági husszék megnyílt, a hatósági husszék mivoltát az alábbiakban kö A m. kir. földmivelésügyi ininisz terium rendeletileg kimondotta, hogy olyan városokban és községben ahol nagyobb számú állatok vágatnak le közfogyasztásra, gondoskodni kell arról, hogy az emberi egészséget nem veszélyeztető, de csekélyebb értékű hus, az úgynevezett „nem mészárszékbe való hus elárusitása céljából" hatósági husszék állítassák fel. A hatósági husszék tehát megkülönböztetendő az egyes városok által üzemben fentartott községi hus széktől. Ugyanis a községi husszék ben a község a hus árusítását iparszerüen üzi. Maga szerzi be husszükségietét, állandóan , üzemben tartva a hust saját fizetett embereivel méreti ki. A hatósági husszékben kimérés alá kerülő hust nem a község szerzi be, hanem a közvágóhídon bárki által levágott olyan állat busát, melyet a rendeletben felsorolt okok (lesoványodás, színbeli eltérés, tökéletlen .elvérzés stb) következtében, a husvizsgálattal megbízott állatorvos csekélyebb értékűnek minősít, amiért is ezt a nem mészárszékbe való, de egészségre ártalmatlan hust a ható sági husszékbe utasítja. Az ideutasitott hus elárusitását az I. fokú állategészségügyi hatóság (nálunk a rendőrkapitány) megbízott kezelője eszközli. A rendőrkapitány állapítja meg a hus árát, valamint a kimérés idejét is. Lássuk csak a célját e rendbeli intézkedésnek : az ideig a husvizsgáló állatorvos mindennemű állat húsát, ha az egészségre ártalmatlan volt — tekintet nélkül annak tápér tékére, kénytelen volt szabad forgalomba bocsátani és igy a rosszabb minőségű hust is a közönség ugyanazért a napi árért fizet, mint amennyi a jóminőségü hus értéke. Az egészségre ártalmatlan hust természetesen ma is meg kell semmisíteni, a csekélyebb értékűt a ha tósági husszékbe utasítani, a rendes táperövel birót pedig a szabad forgalomba bocsátani. Tehát a fogyasztó közönség, ki a mészárszékben drága pénzért váŐk negyvenezren felül, mi alig nyolczezren. Zászlóik a szőlős domboktól le messze a sikságig mindent elborítottak. Be voltunk kerítve. „Chandos, öreg barátom, csak a becsületünk maradjon meg" — mondota nekem a fekete herczeg. — Minden várost és várat visszaadunk, annt a franczia földön hódítottunk — üzente a herczeg a franczia királynak, — minden foglyot sza badon eresztünk s megesküszünk, hogy hét évig nem fogunk fegyvert Franciaország ellen . .. Biz ugy ... biz ugy . . . Régi emlékek elevenedtek föl az öreg bajnok lelkében. A vén lándzsás fejével bólintgatott : — Ugy volt, uram. Hallottam afélét. Láttam is a kardinálist, aki egész vasárnap jött ment a mi táborunkból a franczia király táborába, meg vissza. De mi közrendű nép akkor is azt mondtuk : kár a berezegnek alkudozni, megvertük mi már a francziát máskor is. — Igazad van, — szólt Chandos — de akkor nem tudhattuk, merf a franczia király vitéz ember volt és sok bátor lovag volt "ott vele. Soha eletemben annyi fényes czimert nem láttam. 8 a francia király azt mondta : „Mit akar az a maroknyi nép ?" Mert csak annyian voltunk. „Adja meg ma gát a herczeg kegyelemre." A vén lándzsás ősz bajuszát sodorgatta : — Ott voltam, uram. Hétfőn délre már nem volt abból a fényes seregből csak halott, fogoly vagy földönfutó. Chandos arcza kigyuladt, amint mormogta : — Tizciih rom gróf, hatvanhat zászlósúr esett rabul. És a király maga is a fiával. A lángba nézett, mereven, szinte elfelejtkezve minden egyébről, csak régen eltűnt vitézek alakjait látta megelevenedni, mintha ott nyargalnának, fénylő pánczélban, tollbokrétás sisakkal, czimeres zászlókkal. Mint valami lázas álom, ugy tűntek föl egymásután, vitézek sokasága büszke paripákon, lándzsák erdeje, mely kivillog a porfelhőből. Megrázkódott, mintha álomból ébredne föl. Mi ez ? Feje forró s hátán mégis hideg borzongás fut át. — Egy kupa bort, fiam, ka van még, — szólt apródjához. Az apród töltött neki. Chandos fölhajtotta. De a bor sem tudta fölmelegíteni. — Megöregedtem már, mormolta ; — a bor ,sem önt már belém elég erőt. És ott maradt elmélázva

4még egy dajabig a tüz mellett : — azelőtt minden sikerült ; most tudja Isten, minden balul üt ki. Roskadt ember lettem, régi bajtársaim már a sírban pihennek, Edward király elaggott, s a fekete herczeg, az én hős, nemes herczegem csak beteg nyomorék, akit ágyban hurczolnak, nem tud már lóra ülni, sem kardot fogni kezébe. Ugy érezte az öreg bajnok, mintha nemsokára ütne már az ő órája is. — Mesze lehet még a hajnal ? — szólt akkor a katonáihoz. — Nem, uram, — mondták neki, — nem lehet már messze. — Lefekszem egy kicsit, — mondta; — pihenni akarok. Ebben a perczben bejött egy ember : — Uram, jönnek a francziák. — Honnan tudod?— kérdezte Chandos. — Együtt jöttem velük Saint Savintól. — Merre igyekeznek ?