Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-11-15 / 46. szám

sárol kust, biztosítva van ma már arról, hogy ott megfelelő tápérték üt is kap, akinek pedig a csekélyebb tápértékü is megfelel, ezt olcsó pénzért beszerezheti a hatósági husszék ben. Ne számítson tehát a nagykő zönség arra, hogy a hatósági hus székben olyan minőségű hust kapjon, mint a rendes mészárszékekben. Kizárva azonban egyes esetekben ez sincsen, mert a rendelet szerint mindenkinek jogában áll szabálysze ríien levágott állatának testrészeit a hatósági husszékben elárusittatni. Ugyanis bárkinek, ha nem felel meg az ár, melyet élő állatáért adni akarnak, jogában azt leszuratni és a hust elárusitás céljából a hatóságnak átadni. A befolyt összeg a kiadások levonásával a tulajdonosnak kifizet te tik. A hus árát minden esetben a hatóság állapítja meg

; ez az oka, hogy a hatósági husszékben az árak esetről-esetre változnak a hus minősége szerint. Husárusitók, hentesek, kolbász készítők, vendéglősök, kocsmárosok és általában olyanok, kik hus áru sitást vagy feldolgozását iparszerüen űzik, hust hatósági husszékből nem vehetnek. Ez által ki van zárva, hogy továbbárusitók, az ily csekélyebb értékű hust drága pénzért eladják. Három kilogrammnál többet egy egy félnek egy napon eladni nem szabad, kivévé népkonyhákat és hasonló emberbaráti jellegű intézeteket, szegényházakat és fogházakat, melyek szükségletüket nagyobb mennyiségben is hatósági husszékből szerezhetik be. Három kilogramm húsnál több egy családnak egy napon nem szükséges. Ha egy ember korlátlan mennyiségben szerezhetne be hust a hatósági husszékben, ugy á hus legnagyobb része, habár közvetve is, ismét továbbárusitók kezébe kerülne, miáltal ez az igazán nagy horderejű üdvös intézkedés célját a gyakorlatban el nem érhetné. A közönség félrevezetése teljej sen kizárt dolog, bárki tudhatja mit vesz, mert a hus ára, az ok amiért a hatósági husszékbe utaltatott, a hus tulajdonosának neve, a leölt állat neme és faja, érthetően leirva a helyiségben minden esetben ki van függesztve. Kimondja a rendelet, hogy a növendékmarha husa — miután ennek csekélyebb tápértékü mint a kifejlődött marháé — csak mint növendékhus árusítható a mészárszékekben, ahol ezzel együtt még csak bivalyhus mérhető ki. AZ ilyen mészárszékek kivül „Növendék marhahús*' illetőleg „Bivaly— Azt hiszem, Poitiers felé. — Nem tudod, hogy kik azok a francziák ? — Saint Julién és Kerauloet, a breton. — Nem bánom, — mondta Chandos; — nekem semmi kedvem sincs kimenni ma. Majd találnak nélkülem is valakit, aki megvív velők. De alig telt el néhány perez, az Öreg lovagban fölbuzdult a harczi kedv. Még sem tűrhette, hogy a francziák ugy menjenek el itt mellette, hogy ő meg ne támadja. — Hamar a pánezélomat ! — kiáltott, s már nem érezte sem a fáradtságot, sem a hideget. S mialatt apródja ráadogatta darabonkint a pánczélt, igy szólt : — Akármit mondtam is az imént, mégis jobb lesz, ha útra kelünk. Visszamegyünk Poitier felé, s útját álljuk a francziának. Úgyis nappal lesz már mindjárt. Lovaikra ültek, s elindultak egyenesen a Vienae-folyó partján. Ámbár még csak alig világosodott, az öreg Chandos éles szeme lovak patkóinak a nyomát vette észre az uton. — Vagy sir Thomas Percy, vagy a írancziák mentek erre. Gyorsabban, fiaim, hogy utolérjük őket. Csakugyan arra mentek el a franciák : — Mikor kivilágosodott, észrevették egymást. A lussaci hídhoz közel volt akkor mindkét csapat. Percyék előbb értek a hídhoz, s leugráltak lovaikról, hogy elállják a hidon az ellenség átkelését. Amint a francziák a másik oldalon odaértek, azok is leszálltak a lóról, s átadták csatlósaiknak a lovakat, aztán gyalog készültek átkelni a hidon, mely fedett volt, s nagyon magas és meredek, ugy, hogy egyik oldalról a másikra nem lehetett átlátni. Aközben megérkezett Chandos és amint a csatlósok megpillantották, nagy rémület szálta meg őket: Itt van Chandos I Meneküljön, aki tud. S fölkaptak az uraik lovaira és elnyargaltak. Chandos akkor a gyalog maradt fran ezia lovagokhoz fordult : — - Chandos vagyok. Ismerhetitek a zászlómat. Régóta óhajtottam megmérkőzni veled, Kerauloet, és veled is, Saint Julién. Lássuk hát most, melyikünk különb ember. • Előbb azonban, mielőtt összecsaptak volna, leszállt a lóról, s parancsolta az övéinek is, hogy szálljanak le. Aztán kivont karddal rárontott a francziákra. A föld a dértől sikamlós volt, s Chandos, aki pánczélján fölül földig érő, hosszú fehér bársony köntöst viselt, megbotlott a hosszú ruhájában, s elcsúszott a sikos talajon. r És amint ott elterült, egy franczia lovag oda ugrott, s olyat vágott a fejére, hogy a sisakon át a, koponyáját is behasította. — Meghalt, — kiáltották a francziák nagy diadallal. Rettenetes viaskodás támadt most a mozdulatlan fekvő test körül. De a francziák többen voltak, s az angolok kénytelenek voltak megadni magukat. Csakhogy mit csináljanak most a győztesek '? — Visszatérhetnénk talán Saint-Sa- j vinba, — tanácsolta Kerauloet. Elindultak a foglyaikkal, s magukkal I hus" felirattal látandók el és ott másféle hust árusítani nem szabad, vagyis növendékmarha és bivalyhus a rendes mészárszékben ki nem mérhető. Miután nálunk növendékmarhahus kimérésére külön helyiség nincs, azért növendékmarha ós bivaly husa csakis a hatósági husszékből árusítható, habár ez teljesen kifogástalannak is minősíthető. Művészi hangverseny. — Frátér-Kormos Tarnay. — városi színházunkban szombat este megtartott művészi hangverseny egyike volt azon estélyeknek, melyre közönségünk na~ gyou sokáig fog kellemesen visszaemlékezni. Sok nagyobb szabású hangverseny lett már megtartva, de ilyen érdeklődés közönségünk körében még nem mutatkozott, mint ezen alkalommal. A hangversenyt hetekkel megelőzőleg az összes páholyok és ülőhelyek elő voltak jegyezve, dacára hogy háromszorosan felemelt helyárak mellett lettek a jegyek elárusítva. Ezen érdeklődés főkép Fráter Loránd nevéhez fűződött. Az országszerte hírneves dalköltő és magyar énekesnek ez volt első debütje városunkban és ennek tulajdonitható is azon óriási érdeklődés, mely ezen hangverseny iránt megnyilvánult. A nagyszámú és díszes közönség, mely megtölté zsúfolásig a színházat nem csalatkozott Fráter Loránd művészetében. Magyar dalokat oly érzéssel énekelni mint vitték a Chandos testét is, aki még pihegett, bár nem eszmélt föl, s mozdulatlan maradt. Látták, hogy sebe halálos, de nem akarták otthagyni csúfosan hollóknak, farkasoknak ilyen híres, nagy vitézt. Percy és emberei a túlsó parton a magas fahid miatt, meg a ködös reggeli levegő miatt sem láttak semmit a harcból, csak valami fegyvercsattogást hallottak, s aztán látták, hogy a francziák elhúzódnak, hát ők is tovább mentek Poitiers felé. Már akkor egészen világos reggel lett. A köd fölszállt. A francziák két bretont előre küldtek, hogy nézzenek szét. Hát azok csakhamar futva-futnak viszsza, s jelentik, hogy lovascsapat jön szemközt, sokkal számosabb, mint amennyien a francziák vannak. Megismerték a zászlóikról, hogy ellenség. Guichard d'Angle jött ott angol és poitoni lovagokkal, akik, mióta éltéikor elváltak Chandostól, kalandot keresve kóboroltak errefelé. Mikor ezt látták a francziák, s tudták, hogy nem birnak szembeszállani a közelgő ellenséggel, igy szóltak : — Inkább a haldokló Chandosnak adjuk meg magunkat, mint azoknak a poitoni bitangoknak. S visszaadván foglyaiknak az elszedett fegyvert, lerakták a maguk fegyverét, s azt mondták : — Most már mi vagyunk a ti foglyaitok. Mert a legnemesebb lovagnak sem szégyen, ha a Chandos foglya. De az öreg vitéz már nem nyitotta ki szemét, csak a holtteste érkezett Mortemerbe, diadalmasan akkor is, mert rabul kisérte sok nemes franczia lovag a legderekabbak közül.