Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-09-13 / 37. szám

Ösmerjük a színigazgatót és tudjuk. hogy amit mond az való, amit igér, azt betartja. És ha működő tagjai közül egyetlenegyet sem ismer nénk is, az ő személye egyedül elég séges garanciát nyújt leendő célirányos működése mellett. A színigazgatóval szemben ezen bizalmat előlegezve, mindazonáltal nagyon is aktuálisnak tartjuk most, mi dőn Szalkay Lajos szakmáját és hi vatását szem előtt tartó színigazgatót és majdnem mondhatni jól ösmert társulatát körünkben üdvüzölhet-jtik egyet és mást elmondani, — ami sziniévadunk sikerét vau hivatva biztosítani. A társulat első sorban teljes ambitiójával arra törekedjék, hogy a bemutatandó színmüveket jól betanult és összhangzatos előadásban mutassa be. Mert régi igazság az, hogy a kerekded előadás már maga a siker és ha ehhez a kerekded előadáshoz még a művészi tüz, a színészi lelkesedés is járul, akKor a közönség pártfogásának eredménye sem maradhat el. Ami a szinügyi bizottságot illeti, tudtunkkal mindent elkövet a szín ügy pártolására. Az ő lelkesedésükkel fellelkesítették Pápa várvs műértő közönségét oly annyira, hogy most már van úgynevezett „színházi közönségünk" és ha oly társulat érkezik városunkba, mely igényeinket ki tudja elégíteni, azt ugy anyagilag mint erkölcsileg támogatja. Hisszük és reméljük, hogy a jelenlegi évadban is megteszi e tekintetben köte lességét. A szinügybizottság az egész sziniévad alatt figyelemmel kiséri mindazokat a mozgalmakat, mely a színészet és a közönséget együttesen érdeklik. Legyen a szinügyi bizottság szerető gárda, mely a hozzá érkező vendégeket igazi magyar vendégsze retetével lássa el, hogy mikor a bu csu órája elérkezett, az itt tartózkodás jó sokáig emlékébe maradjon a gárdának és közönséguek egyaránt. Mi részünkről arra fogunk törekedni, hogy a színtársulat és a szin ügyi bizottság együttes hathatós mű ködését lapunkban elősegítsük, hogy a nagyközönség tudomást vegyen arról, hogy Pápa városában fönnen lobog a színészet iránti lelkesedés és a rossz pénzügyi viszonyok dacára is e falak között fényes eredményeket ért el a magyar szinészet. A pozsonyi lovashadosztály versenye. A városunk és környékén elhelyezett pozsonyi lovashadosztály tisztikara Kisaszszony napján — kedden — Nyárád és Dáka között elterülő síkságon fényesen sikerült lóversenyt rendezett. Előkelő közönség részvétele, a pompás idő és a kitűnő talaj igazán sportszerűvé tette a szép lovasünnepélyt. A verseny délután 3 órakor vette kezdetét, amelyre városunk és vidékének öszszes intelligenciája és a környék ezernyi sokasága vett részt. A versenytér ideális helyen lett kijelölve. A birói sátor, a tribün és a buffet sátor egy magas dombon volt elhelyezve, ahonnan az egész versenytér egész tisztán átnézhető volt. A versenybíróságban Potiorek altábornagy, Tersztyánszky, Pizzighelli és Sag burg vezérőrnagyok voltak. Indító Kreutzbruck százados volt. A vendégeket Szűcs kapitány fogadta a legnagyobb előzékenységgel. A versenydijak nagy részét a Győrött és Sopronban állomásozó 9-ik háziezred tisztjei nyerték el. Minden egyes verseny élénk érdeklődést keltett a közönség körében és a lovastisztek minden egyes versenyben nagyszámban jelentkeztek a startnál, melynek lefolyásáról és eredményéről a következőkben számolunk be : Akadályverseny. Félvérek számára. 6 Tiszteletdíj ezenkívül 400 kor. az elsőnek 300 kor. a másodiknak, 200 kor. a harmadiknak és 100 kor: a negyediknek. Távolság körülbelül 4000 méter. A versenyre 16 lovas szállt nyeregbe. Erős iram és gyönyörű finissel ért véget a verseny. 1. Gartner főhadnagy (6 ezred) „Lucky"2. Fekete báró hadnagy (9 ezred) „Csesznák." 3. Szentkirályi főhadnagy (16 ezred) „Ibia." 4. Bess báró hadnagy (9 ezred) „Egmont." A hullámok mind jobban tornyosultak és a bárka nem tudott haladni, egy helyben tanczolt. A báróné sürgette. — Maga túlságosan szerény, hallani szeretném, beszélje el, hogyan történt. — Egy darabig nem mozdulhatunk innen, — szólt a tengerésztiszt. — A szél oly erős, hogy a vitorlát nem I^het felvonni. — Addig beszéljen, — makacskodott a báróné. — Vihar volt . . .körülbelül ilyenféleképpen kezdődött. Mikor elindultunk, verőfényes délután volt és egy nagyobb vitorláson indultam el egy tiszttársammal és két kis kadéttal a nyílt tenger felé. — Az Adrián volt ? — Igen, az Adrián. A hirtelen támadt dühöngő bórát hirtelen siroccó váltotta fel, ami igen veszedel es fordulat. A vitorlást az őrülten tánczoló hullámok ide-oda haji gálták és az egyik kis kadét, aki a vitorlává! bíbelődött, egyensúlyt veszítve, beleesett a tengerbe. Nos, báróné, a többit gondolhatja. — Igen, és mivel semmiképp sem akarja elmondani, én mondom tovább. Maga utána ugrott. — Természetesen. — Abban a veszedelmes helyzetben ! Én tudom, milyenek az Adria hullámai, mikor a bórát a siroccó váltja fel. Maga igazi hős. — Azért, hogy kötelességemet teljesítettem ? — AZ igazi hősök mindig ugy vélik, hogy csak kötelességüket teljesítették, de hányan vannak, akik az ilyent nem tartják kötelességünknek. De a tengerészek többnyire, azok mind hősök, — szólt a báróné és hozzásimult az erős atlétához. — Miért éppen a tengerészek ? •— kérdé az feléje hajolva, hogy arcza a haját érintette. — Mert, — szólt a báróné és a tengerésztiszt kabátjára tűzött gyönyörű nagy fehér szegfűt nézte, — mert ők nemcsak hősiesen, ijedtség nélkül élik át a legveszedelmesebb pillanatokat, hanem a mások életére is gondolnak. A báróné levette a kabátról a szegfűt és fejét hajtotta a helyére. — Ugy-e, — folytatta — ugy-e, azért lett tengerész ? . .. — Azért, báróné, — suttogott a tengerésztiszt elérzékenyülve, remegő hangon, — mert mindig sejtettem, hogy ha valaha boldogságban lesz részem, a tengeren fogom azt elérni. Sokáig hallgattak. A báróné ujjai közt tartva a szegfűt, élvezte kedvencz virágjának illatát. Végre a szél gyöngülni kezdett és a hullámok mind laposabbak, elenyészőbbek lettek. A kormán} os fölvonta a vitorlát, es nagy ivben kanyarodva, megfordította a bárkát, mely mind szelídebben ringva vitte hallgató utasait, miközben egy előtörő napsugár kezdte bearanyozni a még sötét színű hullámokat. A báróné felnézett az égre és iátta, hogy a komor, fekete felhő szétszakadozva oszlik el, ismét szabaddá téve a tiszta kék eget. Fölegyenesedett és megkönnyebbülten lélekzett fel, aztán a szegíüt egy könnyed mozdulattal kebelére tűzte, ruhájának csipkéi közé. — Éppen idejekorán fogunk megérkezni, — szólt a tengerész. — Nem fogunk lekésni a hangversenyről. — Ni, most maga gondol a hangversenyre, mint az előbb én. — Igen, báróné, még pedig örömmel. — Örömmel ? Az előbb ugy vettem észre, hogy nem nagyon érdeklődik iránta, — szólt a báróné mosolyogva, kinek a most már teljes mértékben előtörő napsugarak bearanyozták fényes, szőke haját. — Igen, de most, — szólt boldogan a tengerésztiszt, —most remélhetem ugy e, hogy azt a négyest, melyet akkor oly jogtalanul vett el tőlem, ma nekem tartja fenn. — Ah, a négyes . . . De . . . hátha nem is fogok tánczolni ma este. — A báróné ne tánczolna ? . .. — Nem tudom, a táncz vógre is egészen a hangulattól függ. A tengerésztiszt nem szólt többet. Hallgatva nézett a messzeségbe ; a bárka, melynek vitorláját gyönge szél duzzasztotta, biztosan haladt az ismét teljesen derült égbolt alatt a part felé. A báróné felállott és a bárka másik végére menve, leült előbbi helyére ; a viz fölé hajolt, majd levette kebléről a szegfűt és jóidéig szivta magába annak mindinkább gyöngülő illatát, aztán szétszakította és leveleit egyenkint hullatta a napfényben csillogó habok közé. Weinberger Mihály kárpitos és diszifo PÁPA, Irgalmas-rend bérháza. Elvállalok minden néven nevezendő 3s:á:z?:p±"fcos zncLno.ir^Ifcétlsiarb, diszitéseket, lalsásofe. teljes iDereiidezósót, -tarpé~tázásti, aliLalini cLiszi-téselkie-t, függö— JCL^töISL ±©Xx

,a3s:á<sái-b- —-