Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-09-13 / 37. szám

nek megfelelő hust szolgáltassanak. Ezt a jóakaratot azonban mészárosaink részéről hasztalan várjuk, előbb eljön a Messiás, sem hogy Pápa város közönsége kifogástalan hust kapjon. Viszonyítsuk a szomszéd városok hus áraikat a helybeliekhez, az eredmény megdöbbentő lesz, mert kiderül az, hogy mi drágább s minőségileg hasonlithatlanul rosszabb hust tetemesen drágábban szerzünk beosztva külömböző árakon árusittatik, ott egy kg. hus tisztán egy kilogramm hust tartalmaz ; mig ellenben nálunk egy kilogramm hus csak 75 dekagramm, 25 dekagramm csont és egyéb nyo maték. Budapesten, a hus ára ugy mérve mint fentebb kimutattuk 112 —176 fillér, nálunk, ha ugy árusítanák a hust az ár volna 170 fillér. Nálunk nincs különbség a húsnál, osztályozva az sehogy sincs, leg feljebb a kütönbség az, hogy a nagyobb fogyasztó, vagyis a szegény emberrel szemben. Nem emelnénk fel tiltó szavunkat a húsárak ellen, — indokolt is volna az, ha az árral a minőség is arányosan emelkedne. De mit tapasz tálunk ? Azt hogy a legsilányabb húsért ugyanazt az árt fizetjük mint másutt az ízletes húsért. A hatósági mészárszékek felállításával ezen anomalia megszűnése várható. A hatóság ezzel nem akar a mészáros iparosoknak konkurenciát csinálui de igenis kötelessége ez a | lakossággal szembe, ha a mészárosokkal nem tud máskép egyezségre lépni. Ezt értsék meg a helybeli mészárosok és ehhez alkalmazkodjanak! Sziniévadunk érdekében. Már napokkal ezelőtt megjelentek a falragasizok, melyek az „Előleges szinijelentés"-ről számoltak be s melyből kitűnik, hogy Szalkay Lajos színigazgató a már ösmert jól szervezett társulatával kedden kezdi meg az őszi évadot, mely körülmény bizonyos kötelességet ró reánk arra nézve, hogy oly dolgokat szellőztessünk, melyeket megszívlelendőnek tartunk ugy a közönség mint színtársulatunk részéről. A társulat szervezését illetőleg látjuk a névsorból, hogy néhány uj és a tavaszi évadból ösmert régi ki Kinő erőkkel fog rendelkezni s igy teljes reménnyel nézünk elébe a sziniévadnak s hisszük is, hogy közönségünk is méltányolni fogja Szalkay színigazgatónak áldozatkészségét, ki nem kiméi semminemű áldozatokat, csak hogy közönségünk jogos ós méltányos igényeit kielégíthesse. Senki sem tagadhatja, hogy Pápa városa mindig hires volt irodalmi és művészeti szeretetéről. Pápa városa mindenkor ürömmel áldozott a magyar színészetnek. Városunk intelligenciája eléggé tudja már, melyik társulatot kell respektálnia. Nem a pessímista szemüvegén nézi közönségünk az előadásokat. Nem. Hanem képes arra, hogy a jót selejtestől, a salaktól megkülönböztetni. Nem frázis, de igaz tény, hogy Pápa városa néhány év óta igen jó hirnévn^ örvend abból a szempontból, hogy Thália papjait ha hivatásukat őszintén és lélekkel fogják fel, itt e város falai között erkölcsi és anyagi siker kisérte. Szalkay Lajos színtársulatát mint már jeleztük, a tavaszi évadról ösmerjük és tudjuk, hogy a vidék legjelesebb erőiből áll és ha figyelembe vesszük, hogy a színigazgató azóta a társulathoz néhány kitűnő erőt szerződtetett és hogy a színműirodalom legújabb termékeit is megvette és ez évadban előadásra kerülnek, igy tehát elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy egy oly társulat érkezik városunkba, mely méltó lesz színház • látogató közönségünk műigényeihez. — A ma esti hangversenyre gondoltam, melyen a mi művészünk szép gordonkajátékaval fog résztvenni. — Igaz, a hangverseny. . . — Már elfelejtte ? Nem is gondolt rá ? — A hangversenyre nem. —• Inkább talán az utána következő bálra ? — kérdé a báróné mosolyogva és hosszú, sötét pilláit félig lehunyta. A tengerész levette sapkáját és félresimitotta dus, barna haját. — Arra sem, báróné, hanem arra a reám nézve szerencsés véletlenre, melynek folytán ezúttal egyedüli kísérője lehetek ezen a kis kiránduláson. — Csakugyan ... a véletlen . . . — Eletemben mindig a véletlennek köszönhettem boldog pillanataimat, akkor is, mikor olyan szerencsés voltam néhány évvel ezelőtt, hogy megismerkedhettem a bárónéval. A báróné felnézett, mintha régen elmúlt emléket keresne. A tengerész folytatta : — A Margitszigeten volt egy piknik alkalmával. . . Akkor a báróné még leány volt, a legszebb leány valamennyi között. Több jó barátom hivott a mulatságra, de arra, hogy odamehessek, nem is gondoltam. A szabadságom letelt és néhány nap múlva kellett volna elutaznom, hogy szolgálatomat ismét megkezdjem. Eo;y tengeri útra kellett volna indulnunk, végállomásul Korfu volt kitűzve ; mennem kellett volna haladók nélkül, mikor egyik barátom értesít, hogy a hajó egy viharos éjszakán a part sziklájához verődve, megrongálódott, amiért az utazást el kellett halasztani ; és ha meg akarom hosszabbítani szabagságomat, most könnyen megtehetem. Én arra gondolva, hogy ki tudja mikor jöhetek ismét Pestre, kapva kaptam rajta! A piknikre természetesen elmentem, hol bemutatkozásom után, mind többször Írhattam nevemet a báróné táncrendjébe. Sőt a második négyesre is. — Higyje meg, — szólt a báróné gon dolkodva, — alig emlékezem már . . . •— A bá'óné ne emlékezne? — De mikor olyan régen volt ! — Igaz, reám rézve egy egész örökkévalóság telt el azóta, és mégis élénken emlékszem arra a daliás huszártisztre, aki elkésve érkezett a szigetre és többé nem tágított a báróné oldala mellől, sőt a négyesre is ő vezette . . . — Ah, igen, — szólt a báróné és zavartan játszott zsebkendőjével. — Nem tehettem másként . . . ugy távolról rokonom is volt, a mamának igen kedvelt embere. — Ugy éreztem, hogy többé nincs mit keresnem a szigeten. Távoztam és másnap elutaztam. Néhány hónap múlva hallottam az esküvőjükről. — Egy rövid ideig tartó boldogság kezdődött akkor, — szólt halkan a báróné, — nemsokára hallhatta . . . — Körülbelül egy év múlva olvastam egy napilap hasábjain, hogy báró Karády, a rokonszenves főhadnagy, mily szerencsétlenül esett le lováról. A báróné sóhajtott. — Sohasem felejtem el azt a liapot, és bár három éve annak, hogy özvegyen maradtam, én, aki ugy szerettem lovagolni, azóta nem tudtam lóra ülni. — A sors ugy akarta, hogy most itt az Adria partján ismét láthassam, szebben, üdébben, mint talán akkor volt, éppen olyan fehér ruhában ... és nem csodálom, hogy hűséges lovagját inspirálja művészetében. Egy darabig szótlanul haladtak, mialatt a bárka ide-oda tánczolt a mindinkább növekedő hullámokon. A báróné ismét megszólalt : — Tegnap mesélt a kis kadét a maga hőstettéről. — Milyen hőstettről, báróné ? — A kadét mesélte, hogy maga elete koczkáztatásával mentette ki a hullámok közül, a halál biztos torkából egyik kis kadét-társát. — A feesegő kadét elbeszelte ? — Mondta, de nem beszélte el részletesen, beszélje el, hogy volt. — Hiszen nem érdemes. — De engem érdekel. — Hivatásunknál fogva annyiszor ki vagyunk téve az ilyen felebaráti kötelességnek. STEINBERGER M. UTÓDA Benede Legjobb bevásárlási forrás, et,üs\ J2>V\x\a át\xV xia^ 9aVa$T,\éV\>an, ékszerész és órás, Pápa, Fő-utca 13. *{§)> \emif\om\ VaxvcsoV s\V <f) ©va VüYóxAecjességeV, ©me^a, 2>cVa§Wsexv 9á\asT,\éVW. ^a^WásoV \o\ és ^ox\\osax\ YésTA\e\ueV.