Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.
1908-08-09 / 32. szám
ha közvetlenül fordulhatnak a pénzpiachoz, nemcsak olcsóbban és könynyebben, hanem könnyelnüebben is vennének fel kölcsönt. Ezen argumentummal is szembe állitható azonban az a tény, hogy a városok csak a belügyminiszter jóváhagyásával ve hetnek fel kölcsönt, s a belügyminiszter előzetesen megvizsgálhatja a programmot is, a melynek végrehaj tására a kölcsönt fel akarják venni. S a belügyminiszter ezekben a kérdésekben mindenkor meghallgatja a pénzügyminisztert is. Meg van tehát az ellenőrzésnek az a módja, hogy egy város se vehesse fel a maga vagyoni s a lakosság adófizető ké pességét meghaladó kölcsönt, és hogy a kedvező pénzpiaci viszonyokat használja ki. Indokolatlan volna tehát a gazdaságilag és kulturában fejlettebb városokat vissztartani attól, hogy pénzszükségletük kielégítésére közvetlenül forduljanak a pénzpiachoz, a mikor a közhiteli szempontból szükséges garanciákat biztosítani tudják. De káros is volna ez az állam szempontjából, mert a városok a kölcsönöket hasznos beruházásokra, és létesítésekre fordítják s ezáltal a szociális, kulturális, közegészségi és gazdasági fejlődés alapjait rakják le. Tekintve pedig azt, hogy a magyarországi városok majdnem mindegyike, rendkívüli beruházásait folyó bevételeiből fedezni nem tudja, s a mostani kedvezőtlen hitelviszonyok folytán beruházássi és létesítései bizonytalan időre eltolódtak s igy az emiitett három városnak biztosított | kedvezményt gazdasági életének ve1 szedelme nélkül nem nélkülözheti, : tekintve, hogy az osztrák városok is bocsátanak ki kölcsönkötvényeket, az állami kedvezmények folytán jól eltudják helyezni azokat s ezzel a haladás egyik lényeges eszközének birtokába jutottak, ezeknélfogva szükségét látjuk, hogy a városok feliratilag kérelmezzék a magyar országgyűlés képviselőházától és a m kir. kormánytól, hogy a Pozsony, Zágráb és Fiume városok részére az előterjesztett törvényjavaslattal megadni szándékolt köicsönkötvény kibocsátási s ezen kölcsönkötvényekre adó, bélyeg és illeték mentességi kedvezmények a gazdaságilag fejlettebb városok részére is megadassanak, il letve : az igazolt szükséglet erejéig hasznos beruházások létesítése, fenálló adósságoknak konvertálása azaz függő kölcsönök visszafizetése céljá ból felveendő kölcsönökről kiállított főkötvények s a kibocsátandó részköívények, valamint ezek kamat szelvényei, bélyeg, illeték és adómentesek nek nyilvánittassanak. E kölcsönök részkötvényei, a menynyiben azok a budapesti tőzsdék állandóan jegyeztetnek, óvadékképeseknek, és arra alkalmasoknak nyilváníttassanak, hogy azokba a községek, testületek, alapítványok, nyilvános felügyelet alatt álló intézetek továbbó gyámoltak és gondnokoltak pénzei, úgyszintén a hitbizományi és letéti pénzek gyümölcsözöleg elhelyeztessenek és végre, hogy szolgálati és üzleti biztosítékokra fordíttassanak akkor, a mikor a biztosítékok az azok tekintetében fennálló szabályok szerint nem készpénzben teendők le. Városunkk intéző férfiaihoz intézzük ezen felszólalásunkat. Legyen Pápa város képviselőtestülete kedvezmény ezöje ezen mozgalomnak és szólítsa fel a társvárosokat hogy a kormánynál ezen kérelmet támogassák. Kérelmezzék a képviselőháztól és a kormánytól, hogy amint azt Pozsony, Zágráb és Fiume városok részére, ugy a gazdaságilag fejletebb városok részére a kölcsönköltségek kibocsátására az engedély megadassék. A végrehajtási novella ellen, Egyre több helyen és egyre szélesebb körben folynak le a kereskedők és iparosok amaz értekezletei, melyek tárgyát a végrehajtási novella káros következményei ellen való védekezés képezi. Némely értekezlet megelégszik annak kimondásával, hogy az áruk hitelezése tekintetében fokozottabb elővigyázat gyakorlandó, más értekezletek ellenben szükségesnek tartják az áruhitelezések teljes beszüntetésének, a már fenálló követelések rögtönös rendezésének kimondását. — És mond, -- kezdte ismét a fiu — te csak ugy tűrted ? A leány intett a kezével. — Leborultam az anyám előtt, a földön fetrengtem, térden állva, ugy könyörögtem, ne adjon Guiseppéhez. — És nem használt. -- Nem használt. Sírt az anyám is, de azt mondta meg kell lenni. A kis házunkon, maroknyi földünkön annyi az adósság, se szeri, se száma. A Guiseppe apja benn volt a takarékban. Eddig is csak azért nem történt baj, mert ő igazitgatta el. Most megmondta : ha nem leszek a Guiseppe felesége, dobra üttet mindent. — Az az ősrégi történet. A gazdag fiu ! Hej, Rosa ha egyebem is volna, mint a két dolgos kezem . . . — Ha volna . . . És ismét nem szóltak eg) máshoz egy szót sem. A tenger pedig, mint egy óriási hullámzó ezüstlap, csöndes morajlássál hallgatta. Izzó színek, verpirosság, olvasztott aranypatina, mélységes sötétkék, mind, de mind ellapult egy nagyszerű, félelmetesen rideg szürkében. Csak néhol szakította meg egy sötétebb, szürke sáv, a szemhatár alján pedig lassan, lassan mindnagyobb tért hó ditva kezdődölt egy baljóslatú fekete vonal. Alig szélesebb egy tenyérnél, alig-alig észrevehető, de ott, a messze távolban, már úrrá lett a vízen a sötét éjszaka. — Az anyád küldött ide ? — Az, az édesanyán!. Azt mondta, menjek ki a tengerre s várjam meg, amig hazajösz, aztán búcsúzzam el tőled. — Búcsúzz el az élettől, a szerelemtől a boldogságtól . . . -— Búcsúzzam el mindentől ami ebben az életben még volt valamim. Oh, Francesco, ha tudnád, mit érezek most. Ha éreznéd, mint reszketek, mint borzadok attól a gondolattól, hogy Guiseppe felesége legyek. Éget a keze érintése, borzaszt a szava rémülettel tölt el a közelsége . . . — És te eljöttél ide, hogy elbúcsúzz tőlem, — vágott közbe Francesco, mintha nem is hallotta volna a leány keserű panaszát. — Eljöttél, hogy istenhozzádot mondj nekem örökre, hogy ezentúl ne ismerj, ne láss meg, ne szólj hozzám . . . Eljöttél, hogy megvárj, amig hazajövök, s amikor már lement a nap. akkor búcsúzz, hogy ne lássam az arczod pirulását, de ma, mare morto van. Nem mentem halászni. Itt javítottam a hálót. Ejh, — kiáltotta vadult s megragadta a leány kezét — nem adlak. Nem engedlek. Végre is az enyém vagy. Magad adtad nekem magadat és én nem adlak vissza. Nem ! Nem adlak. Mit bánom én a házatokat, mit bánom a földeteket. Nyomorúságon nevelkedtem, nyomorúságra születtünk mind a ketten. Kínlódni fogsz velem Megosztom veled a száraz kenyeremet s azt hiszszük. foszlós kalácsot eszünk. Nem adlak ! Őrültség volna. Azért a rongy viskóért, azért az ösztövérsinak való földért. Oh nem. Guiseppe nem vesz meg. Nem vagy te portéka, nem vagy áruczikk. Nincs embervásár. Mondd meg az anyádnak: nincs embervásár . . . Tűzben égő szemmel, táguló orezimpával hallgatta a leány. A legény dühös kifakadására megremegett minden izma, kigyúltak a szemei, előrenyújtotta a kezeit. Ez, ez az a beszéd, amelyre ő várt. Ez az a hang, a mely megváltja, ez az az erő, amely üdvözít. — Igaz, igaz, — rebegte. — Nincs embervásár 1 .. . Hanem ennél a kijelentésnél megállapodtak mind a ketten. A tenger pedig előbb csodás szürke párával telt meg, könnyű fellegecskék úsztak fölötte, majd egyszerre, hirtelen, minden átmenet nélkül sötétre vált. Egy nagy, vészterhes, fekete gomolyog sóhajtott, nyögött, csattogott a lábuk előtt. Egy tengere a vigasztalan, a megoldhatlan sötétségnek. — De — kezdte bátortalanul a leány — hogyan menjek én haza ? Hogyan mondjam meg az anyámnak, hogy nem adsz ? A legény is meggörnyedt a kérdés súlya alatt. — Persze, — dadogta. — Gondolkozzunk, — mondta a leány s szépen oda csücsült a fiu labai elé, a kopasz, rideg sziklára. STEINBERGER M. UTÓDA Benede ékszerész és órás, Pápa, Fő-utca 13. Legjobb bevásárlási forrás, et,üs\ <£\v\xia et,üs\ áv\xY nacft 9á\asT,\éY\>au, \ew^\om\ VoV(\veV, YaxvcsoY S\\D. <$> ©va VüYóxAet^ssécjeV, ©me^a, 2>cVa§Va\xsexv tva^ 9á\asT,\éVW. ^a9\\ásoY és ^oti\osaxi YesvUVcveV.