Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-08-09 / 32. szám

Az utóbbi álláspontot egyáltalán nem helyeseljük azt, hogy az áruhi­telt élvező fogyasztók tartozásaik rögtönös rendezésére szoríttassanak. A végrehajtási rendelet még nem té tetett közzé nem tudjuk, tehát, hogy a veszedelmes törvény mikor lép életbe, tehát már ezen okból is lega­lább is időelőtti és elhirtelenkedett dolog a hitelt élvező fogyasztók zakla­tás?-, annyival inkább, mert ezek túl­nyomóan lejárt követeléseknek lévén minősíthetők, ezekre, mint ilyenekre nézve egy évig a régi végrehajtási törvény határozmányai hatályosak. De van a kérdésnek megszívle­lendő másik oldala is. Az olyan adós, akinek végrehajtás alá vonható va­gyona nincs, még kevésbbé lesz haj­landó fizetni akkor, ha az áruhitele­zők — esetleg szóbeli megállapodá­sok vagy eddig fennállott szokások ellenére is — rögtönös fizetést kö­vetelnek. Ellenben a kíméletes e'járás azon adósok nagy részében is feléb­reszti a kötelesség érzetét, akiknek a végrehajtástól nincs okuk félni, ezek meggondolják azt, hogy áruhi­telre a jövőben is rászorulnak, minél fogva igyekeznek hitelüket fenntar tani. Vegyék figyelembe a hitelezők azt is, hogy e védekezés terén mi ként járnak el a vidéki pénzintézetek Ezek, tudva azt, hogy adósaik egy­szerre való inegrohanása országos katasztrófát idézne elő, a kivételes­ség terére léptek s a többek közt az úgynevezett törlesztéses váltók tekin­tetében adósaiknak a törlesztéshez való jogát továbbra is fenntartották; ezt a jó példát kell követni a keres­kedőknek is. Az áruhitel teljes beszüntetése tárgyában hozott határozatokat sem helyeselhetjük. Áruhitelre ugy a ke­reskedőnek és iparosnak, valamint a fogyasztónak szüksége van ; hitel­szervezetünket még a novella káros hatásai okából sem gyurhatjuk át egyszerre másra, legfeljebb tehát az óvatosságot s az áruhitel szertelen­ségétől való tartózkodást lehet aján­lani, de azt sem, ugy, hogy most már a keskedők azoktól is tagadják meg az áruhitelt, kik elégséges fedezettel rendelkeznek s jó fizetők. Általában pedig ajánljuk, hogy olvassák el figyelemmel kereskedő­ink ezt a félelmes novellát. Ha ezt kellő higgadtsággal megteszik, rá fog­nak jönni arra, hogy — bár tagad hatatlanul sok ft-lszegintézkedést tar­talmaz és — mégsem oly félelmetes és nem annyira romboló hatású, mint azt a publikálás előtt, a zűrzavaros országgyűlési tárgyalás során sokan hitték. (Egy kereskedő.) Iskolai értesítők. ni. A dunántúli református egyházkerület pápai főiskolájának értesitöje. Még a megszokottnál is hatalmasabb kötet számol be ez évben városunkintéze­tének, a ref. főiskolának munkásságáról. — Három, mondhatjuk, országraszóló emlékün­nepet szentelt a főiskola s annak felettes hatósága elhunyt, nagy tanárok halhatatlan emlékének s az elhangzott ünnepi beszédek foglalják el a programraértekezés helyét. Gondol Gábor felett Antal Géza dr., Bocsor István felett Kiss Ernő, Tarczy Lajos felett Sebestyén Dávid tartott emlékbeszédet; mind­három beszédben az őszinte kegyelet szólal meg, mindhárom beszéd egy-egy alapos ta­nulmány, a Sebestyén Dávidé valósággal forrásmunkája lehet a magyar művelődés jövendő történetírójának, mindhárom beszéd méltó emléke a főiskola ama nagy tanárai­nak, kiknek munkássága messzire kihatott térben és időben egyaránt. — Az értesítő­ben találjuk még Antal Gábor püspök, Eöt­vös Károly országgyűlési képviselő, dr. Frő­lich Izidor, dr. Álexánder Bernát és dr. Beöthy Zsolt egyetemi tanároknak a Tarczy-ünne­pélyen mondott beszédeit, melyeknek mél­tatása nem lehet a mi feladatunk. — Az emlékbeszédek mellett szerényen húzódik meg Fejes Zsigmondnak, az intézet kiváló fiatal tanárának tudományos szempontból is igen értékes székfoglaló értekezése, mely­nek címe : „A csillagászat a gyakorlati élet­ben" s amely főképen az időmeghatározás­sal foglalkozik. Szerzőnek elméleti uton ta­lált eredményeit, ha nem tévedünk, a mult esztendőben méltatta és ismertette a Mathe­matikai és Fizikai Lapokban Jánossy Imre dr. A főiskola mindkét tagozatára vonat­kozó történeti adatokat Thury Etele, főis­kolai igazgató foglalta össze és olvasta fel az évzáró ünnepélyen. A theologiai akadémia életében semmi megemlétésre érdemes változás nem fordult elő. — Az akadémiának 5 nyilvános rendes és 2 óraadó tanára volt, a növendékek száma a tanév végén 51. Eredményes mun­kát fejtett ki az elmúlt tanévben is a két akadémiai egyesületi az önképzőkör és az evangéliomi keresztyén diák-egyesület. A Egyszerre bevonta az evezőket. — Künn vagyunk ? — kérdezte a le­ány. — Helyben vagyunk. Most már nyu­godhatom. A leány mosolygott. — Szeretsz ? — Szeretlek. A fiu csöndesen odakuporodott a le­ány mellé. — Mesélj nekem valami szép, szomorú tengerész mesét, — kérlelte a leány. — Két szerelmes szívről, amely ha­lálig kereste egymást ? — Két szerelmes szívről, amely egye­sült a halálban. — Egy csókkal kezdődött a mese, — kezdte a fiu és odatapadt a leány ajkára. — Egy csókkal, — sóhajtott a leány, — amely átnyúlt az örökkévalóságba. Hirtelen, váratlan, előkészületlen ör­vény támadt a habok között. Kavargó, éle­tet oltó, mélybe vágyó örvény. — Egy csók ... — mondta a fiu. -7- Csókolj, — sóhajtott a leány. És az örvény vad erővel ragadta meg a csónakot, s lerántotta a mélybe. A tenger pedig ismét simán, egyenle­tesen, vésztjósló sötéten, mint egy prédára leső fenevad terült el. Csak mintha valahonnan a messze távolból gúnyos, diadalmas hahotázás hal­latszott volna. A fiu nézte egy pár pillanatig, s azu­tán ő maga is odaroskadt melléje. — Nehéz lesz. — Szinte lehetetlen. — Pedig . . . pedig a napnál is vilá­gosabb, hogy te nem lehetsz a Guiseppeé. — Nem lehetek. Átölelték egymást s ugy gondolkoztak. — Nincs más ut, — kezdte ismét a legény tompán, fásultan — nincs más ut — a halál. — A halál, — mondta a leány s köny­nyedén összeborzadt. — Ha meg kell lennie, mondta azután. — Ugy kell lenni, — tette hozzá tompán a fiu. — Isten látja, nem tehetünk egyebet. — Nem tehetünk egyebet. A fiu megcsókol La a leányt. Hideg volt az ajka, de összecsókolta : — Veled, érted, — rebegte — szíve­sen. Nélküled ugy sem tudok megélni. — Nélküled ugy is száz halál ólálko­dik reám. — Legalább.. . nem mondta tovább, csak szelíden megsimította a fiu homlokát. Azután egy pár perczig mélységes csönd volt, csak a tenger zúgott. Azután összefonódtak a kezeik, s hal­kan imádkoztak. Azután elment a fiu s az öbölből ki* húzta a kis, rozoga csónakot. A tenger, mondta mosolyogva a leány. — A mi anyánk ! — súgta a fiu. — A mi temetónk 1 — rebegte a leány. A fiu belefeküdt az evezőbe. A sima tükrü tenger gonoszabb volt, mint valaha. Egy perez alatt elkapta a csó­| nakot. Megrázta, fölemelte, a mélybe lökte, . s emellett látszólag egészen csöndes volt. — Kegyetlenebb, mint valaha, — mondta a r leány. — Ó, itt az öbölben, itt hagyján. Majd künn a tengeren ! — Künn a tengeren — suttogta a le­ány és túlvilági fényben ragyogtak a szemei. És a íiu evezett. A két karján kida­gadtak az erek, az arcza verejtékezett, a tenger pedig félelmetes nyugodtsággal öm­lött el körülöttük, de ahol a sajka érte, ott toporzékolt, hánykolódott, mint a makran­ezos paripa. Nem tűrte a csónakot. Rázta, lökte, püfölte, dobálta, labdázott vele, oldalra dön­tötte, hogy majd kiestek belőle. — Majd ha künn leszünk a nyílt ten geren — mondta most már nyugodtan 'a fiu. — Ott összetör, ugy-e ? — Mint egy rossz szalmaszálat. — Ez a-maré morto ? — Ez a hajósok réme. A legalatto­mosabb, a leggaládabb, a legkegyetlenebb. — Nekünk immár jó barátunk. — Sőt, pártfogónk. És szótlanul, megfeszített erővel eve­zett. MIT IGYUNK ? hogy egészségünket megóvjuk, mert! csakis a természetes szénsavas % ásványvíz erre a legbiztosabb óvszer. | —naa——a— nwMiitmii • iib —iiiw —ra 2) Minden külföldit fölül n mnknj á "IfvT ~lí~]l pAppno Milleniumi nagy érem­mul hazánk termé- d IilUlld. 1 % |J W "fUlldi Q mel kitüntetve. szetes szénsavas- -jTÜk X ^f Jl Kitűnő asztali, bor- és vizek királya: - gyógyvíz, a gyomor­égést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata áldás gyomorbajosoknak. KEDVELT BORVÍZ ! Olcsóbb a szódavíznél ! MINDENÜTT KAPHATÓ ! Főraktár : Oszwald János ur íiítl Pápán.

Next

/
Thumbnails
Contents