Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-07-19 / 29. szám

ára ma 30—40 korona között divergál darabonként. Igazoltuk az elmondottakkal, hogy mészárosaink hamis indoklással segitik elő a hus drágaságot. Értenők eljárásukat, ha azzal állnának a nagy közönség elé, hogy beismerve ama gyengeségüket, hogy eddigelé csak is harmadrendű húst árusítottak és megtennék, kijelentenék, hogy ezen tul a bécsi piacon másodrendűnek jelzett marhát fognak vágni és annak busát árusítani. Jogosan elvárhatnák a mészárosoktói azt, hogy drága pénzünkért 'pénzünknek megfelelő hust szolgáltassanak. Ezt a jóakaratot azonban mészárosaink részéről hasztalan várjuk, előbb eljön a Messiás, sem hogy Pápa város közönsége kifogástalan hust kapjon. Nálunk nincs különbség a húsnál, osztályozva az sehogy sincs, legfeljebb a különbség az, hogy a nagyobb fogyasztó előnyben részesül a kis fogyasztó, vagyis a szegény emberrel szemben. Nem emelnénk fel tiltó szavunkat a mostani árak ellen bár jogosan tehetjük is indokolt is volna az, ha árral a minőség is arányosan emelkedne. De mit tapasztalunk ? Azt hogy a legsilányabb húsért ugyanazt az árat fizetjük mint másutt az ízletes húsért. A hatósági mészárszékek felállításával ezen anomalia megszűnése várható. A hatóság ezzel nem akar a mészáros iparosoknak konkurenciát csinálni de igenis kötelessége ez a lakossággal szembe, ha a mészárosokkal nem tud máskép egyezségre lépni. Ezt értsék meg a helybeli mészárosok és ehhez alkalmazkodjanak ! Leve! a szerkesztőhöz! — Kell-e — vagy nem ? — Nagyon fontos és a városunkra nézve jelentőségteljes kérdés az, a mely engem is arra késztet, hogy felszólalásommal a nyilvánosság elé lépjek, amennyiben nem tudom szó nélkül hagyni azon két városi képviselő közötti ama vitát, amelyet a második jegyzői állás rendszeresítése érdekében a helyi sajtóban folytatnak. Megbocsássanak a cikkíró urak, hogyha az én véleményem nem teljesen egyezik meg az ő véleményükkel, de azt hiszem, hogy a közérdeket akkor szolgálhatjuk a legüdvös sebben és legcélszerüebben, ha minél többen hozzászólnak, hogy igy a sok vélemény közül, jobban mondva több ember véleményének harmonikus összhangba hozatalával egy mindenki érdekének megfelelő vélemény kiala kuljon. Arról van ugyanis szó, hogy kell-e a városi adópénztárnál a létszámot emelni, avagy nem ? Ezen a városra ós a város közönségére fontos kérdésre igen egyszerű a felelet a mely nem is áll másból, mint abból, hogy igenis kell a létszámot szaporítani, ha azt akar juk, hogy az ott felhalmozott óriási munkaanyag a város közönsége érdekeiaek megfelelőleg és lelkiismeretesen elintézve legyen. A kérdés ezen részében tehát egyezünk a t. cikkíró urakkal, azonban sajnálatomra kell konstatáluom, hogy eltérünk a kérdés másik részé ben t. i. hogy hány taggal és milyen képzettségű emberekkel legyen a mutatkozó hiány pótolandó. A városi képviselő uraknak ezen kérdés tekintetében véleményeik különbözők, némelyek igy a „Pápai Hírlapban'

4 állást foglaló képviselő urnák véleménye a v. tanács javaslata mellé szegődik, mig viszont a „Pápai Lapokéban állást foglaló v. képmulatós — és szerelmes. Olyan nagyon szerelmes, hogy néha az is az őszébe jutott, hogy otthagyja a mesterségét és beáll rendes embernek. Csodaszép, fekete leány volt a szerelme. Egy zárai dúsgazdag kereskedő leánya Rita. Olyan volt a leány orczája, mint a rózsaszirom. Gyöngéd, selymes, lágy. A két szeme két ragyogó kárbunkulus. Mandulavágásu, fekete tüzes. Nagyon szerette a fiu, még a mesterségénél, a szabad tengernél, a játékos hullámnál is jobban, de mi haszna? Tudta úgyis, nem adja az apja, tudta úgyis, nem jönne hozzá a leány. Mert — mi tagadás —• a leány bizony szeretmes volt a vőlegényébe, Sianiba, egy nagy, vöröshaju legénybe, aki drága selyembrokátokkal kereskedett Veneziában. A zárai vásáron ismerték meg egymást s a második zárai vásár meg is oldotta a kérdést. Húsvét hétfőjére tűzték ki az esküvő napját s húsvét keddjén voltak indulónak haza. Csakhogy ember tervez s az idő végez. Húsvét hétfőjén nekifeküdt a sirokkó a tengernek s paskolta, korbácsolta, hogy meg nem lehetett mozdulni. Három napig tartott az istenitélet idő. Akkor egyszerre végeszakadt mindennek. Siant nem várakozott sokáig, horgonyt szedett és megindult. Kis bárkán volt. Nyolcz embere volt összesen s az egész alkotmány alig volt valamivel nagyobb egy halászhajónál. Két vitorlája volt ugyan, de azok sem jelentettek sokat, inkább dísznek volt a második, mint komoly vitorlának. A fiatal pár künn ült a fedélzeten, kéz a kézben, némán, önfeledten nézték az elsikló hullámokat, nem éreztek mást, csak isteni békét, égi nyugodalmat. A két egymásban pihenő kéz szelíden mondott dalt reszkető vágyról, édes kielégülésről, boldog szerelemből. Hirtelen, váratlan, meglepetésszerűen az egyik mély sziklahasadékból gyors ütemben tört ki egy hajó. Harrainczkét evező vidáman habzsolta a vizet, két végtelen nagy szárnyba beleakaszkodott a szél s röpítette gyorsan, mint a kilőtt nyílvesszőt, gyoisan mint a veszedelmet. — A kalózok 1 — rebegte halálra sápadtan Rita. — Ugyan, mi nem jut az eszedbe. — Ó, én félek. Nagyon félek. Ezek a Cesarini emberei, ez a Cesarini hajója. — Virágkoszoru van az árbocz fölött. Oda se figyelj. Asszonyt, fiatal asszonyt visz a hajó, csak ugy, mint a mienk. Valami nagyon gazdag ur hazaviszi a mátkáját, meleg otthonba, boldog ölelésre. Az asszony nem szólott egy szót sem, csak egészen közel húzódott az urához s rémülten figyelte a közeledő hajót. — Én félek! — suttogta azután. — Ha félsz, jöjj le a hajószobába. — Nem, nem I Itt akarok maradni. A siető hajó már alig volt egy félcsomónyira. Még pár száz izmos evezőcsapás s a hajó mellett terem. Már teljesen világosan látszik a virágkoszoru is ott az árboczkosár fölött, már látszik a hajó hatalmas bordája, amelyből, mint valamely szörnyeteg lábai, merednek ki az óriási evezők. Ebben a pillanatban hirtelen mozgás támad a gyorsan közeledő hajón. A vezérárboczra egy szempillantás alatt fölrepül a fekete lobogó s a következő perczben hangzik a hajóról a harsány kiáltás: — Adjátok ki a menyasszonyt, s nem lesz semmi bántódástok ! A fiatal asszony összerezdül, s rémülten néz az urára. Siani remegve áll a hajó oldalán s félhangon rebegi: — Nem adom! A másik hajóról újra hangzik a fölszólitás : — Ha ideadjátok a menyasszonyt, bántódás nélkül elmehet a hajó. A kalózhajó, alig egy parittyahajitásnyira van már a hajótól. A hajó nyolcz embere tétován, remegve néz össze, a vitorlamester megkövülten áll, s kérdően, kérőén néz a gazdájára. És harmadszor is ballatszik a kiáltás. STEINBERGER M. UTÓDA Benedek ékszerész és órás, Pápa, Fő-utca 13. Legjobb bevásárlási forrás, é^ J&Vuva exüs\ áruV 9á\as^\éV\>an, —\em^\oxxú VeV(\\eV, VatvcsóV s\\>. •<$>

' —— ©va VüYóxAecjességeV, ©mec^a, 2>c\va§Vausexv 9á\ast,\éV\)axv. ^a^WásoV, 'y>\ és ^otAosaxv Vesx\\e\ueV.