Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-01-05 / 1. szám

feladatok közé, mert a sajtó szabadsága a képzelhető legnagyobb mér tékben korlátolva van a közönség oktalan érzékenykedése következtében. Lehet-e kis városban kritikai szigorúsággal beszélni a hírlapokban egyének, s az egyéneknek szűkebb csoportja felöl a nélkül, hogy az illető, ki ezt teszi, a krakélereskedés vádját elkerülné? Hogy el ne neveznék felforgatónak, bekerontónak, — nagyszájú demagógnak azért, met a társadalmi élet csúnya mocsarába be merészkedett hatolni, hogy azt lecsapolja, letisztítsa. Ilyenkor nekitámadnak a békák, lebrekegik jobbról balról, elölről hátulról, s kiüldözik a városból, hogy ők tovább is kuruttyolhassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszonyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtleu állapota pedig első sorban mint okban és egyszersmind mint következményben is ott nyilatkozik meg, hogy nincsenek embereink, kik készek .voltiának tevékenységüket szentelni a nyilvános életnek, a köznek. Nem mondjuk, hogy keresve se találnánk ilyen férfiakra, mert egykettő akad efféle feladatokra is, hanem annyi bizonyos, hogy mig a társadalmi mozgalmak élén más váró sokban mindig a legelőkelőbb embereket találjuk, addig Pápán a legje lentősebb mozgalmak alkalmával is, még azoknál is, amelyek országra szólók, hivatali állásuknál, s foglal kozásuknál fogva vezető embereink félreállnak, visszavonulnak teljesen — s nem lépnek soha a közönség mwmmm mmmvmmwwmwwhbmmmwí^^ 1 -L"- ' * Nem értette, hogy mit susog asszonya. Csak azt látta, hogy nincs eszméletén, lázban beszél. Teremtő Isten! Még mosolyog is. De oly különösen mosolyog, hogy az öreg ápoló asszony szinte megijedt tőle. Aztán nagy bágyadtság következett az erős lázra. A beteg szemei lecsukódtak s olyan csöndesen pihent. Már nem köhögött. A lélegzetét is alig lehetett hallani. — No lám, mintha már igazán jobban volna, — gondolta az Öreg asszony. De végre megsokalta ezt a nagy csöndességet. Az orvosságot is be kellene adni Felköltse? — Tessék bevenni az orvosságot, nagysága, — szólt a vén cseléd. De a beteg asszony nem értette, csak nézett rá. Vagy talán nem is reá, hanem valami tünemenyre, arait csak ő látott. Ajka gyöngéden susogta: — Géza. Aztán ismét behunyta a szemét és csöndesen maradt, caak remegő ujjai karmolászták kissé a paplant. A nagy csöndességben az öreg Zsuzsi is elszunnyadt. Mikor fölébredt s reá pillantott, a betegre, megrémült. Olyan mozdulatlan, merev volt az arcza, olyan üveges a szeme, a lélegzete nem hallatszott, — Szent Isten ! — jajgatott az öreg asszony. — Hol a nagyságos ur ? Az ur csak estefelé jött haza s keserves zokogással borult felesége holttestére : — Oh édes egyetlenem ! 8 ugy rémlett neki, mintha ez az ő házaséletük csupa szerelem lett volna, melyet csak a halál szakított szét. élére, s legfeljebb maguk közt csinálják azt elkülönítve, amit az egész várossal együtt kellett volna végezniök. Tehát nincsenek vezető embereink. Már tudniilik társadalmunk egészének élén nem áil senki, mert az egyes klikkek kebelében szervezve van a hatáskör vezetők, s közemberek, kik félnek, hogy vezető pozi ciójukat a klikk felbomlása után elvesztik, s kárpótlást az uj alakulás j ban majd nem nyernen. így ez a klikk-szervezet önmagában hordja a | csirát, a képességet, mélyből fejlőd hetik, az anyagot, melyből táplálkozhat ik. De nem akarjuk, hogy félreért senek bennünket. Tudjuk, hogy egy 18000 lakossal bíró város nem képezhet csupán egy kört. Maga a napi érintkezés elkülöníti az embereket. Maga a hivatalos foglalkozás is közreműködik itt, mint szétválaszó elem. Azután ilyen hatást fejt ki az atyafi ság, sőt elismerjük, hogy a felekezeti különbség is némi részben joggal funkcionálhat ily elemként. Szóval, ha már egy kaszinóban is képződnek küj lön-külön napi kártyakompániák, akkor egy nagy városban az elkülönödés még inkább természetes. Ez a differenciálódás törvénye. Csakhogy egészséges viszonyok mellett ezt a differenciálódást kellene, hogy nyomon kövesse az integráció. A társadalomban kis dolgokban való ezt az elkülönödését kellene, hogy ellensúlyozza a nagyokban való egyesülés, az integráció. Kártyázzunk külön, de jótékonyságot gyakoroljunk együtt, hogy hathatósabban tehessünk ; táncoljunk külön, de a tanácsteremben szavazzunk együttesen, illetőleg elvek, s meggyőződések ne klikkek szerint; zsurozzunk külön, de legyünk egyek, ha nemzeti nagyjainkat ünnepeljük, ha országos mozgalmakhoz csatlakozunk, ha irodalom, művészet s színészet pártolásáról van szó. Szentimentalizmus azt kívánja, hogy mindenben öszzebujunk, s ölelkezzünk, hiszen végre ls, az emberek közötti különbségek a társaséletben természetszerűleg kell, hogy kifejezésre jussanak, amit elkerülni nem lehet, de az is bizonyos, hogy ahol Pápáról van szó, ott minden pápai egy legyen. Ha így lesz, akkor társaséletünk javatására is lesz kilátás. Városatyák a közgyűlésen. Elbucsuztattuk az ó-évet és sok reménnyel köszöntjük az uj-évet. Ez alkalommal — mint a közérdek képviselői —bizonyos aktualitást vélünk látni abban, ha a sajtó a városi közélet fórumán szereplő férfiaknak a városi ügyek iránt tanúsított érdeklődéséről megemlékezik. Illustrálva ezzel, hogy mikép gyakorolják a városatyák alkotmányos jogukat, amely nekik szót ád a városi ügyek intézésében és ezt legjobbon abból a kimutatásból tűnik ki, amely arról számol be : ki hányszor vett részt a város kűzgy ütésein ? Kétségtelen dolog, hogy nem a közj gyűléseken való részvétel a fokmérője annak, ki mennyire veszi ki részét a város közgyűléseiből és ki mennyi liaszot hoz a város közéletének terein, de annyit mindé| nesetre ki lehet venni a kimutatásból, hogy menyire érdeklődik á város közügyei iránt. Az elmúlt esztendőben Pápa városa tizenkét közgyűlést tartott. Az alábbiakban adjuk a résztetes kimutatást: Tizenkét közgyűlésen veit részt : Lippert Sándor és Petrovics Mihály. Rettenetes gondolatok keringenek lázas agyában. Ha innen a második emeletről levetné magát az utcza kövezetére ? Vagy elhozná férje Íróasztaláról a forgópisztolyt, mely ott mindig megtöltve fekszik'? Ha birna odáig vánszorogni. Ha kiküldhetné innen ezt az ápoló asszonyt, hogy ne akadályozza abban, amit cselekedni akar. — Édes Zsuzsi, egy kis tejet szeretnék. Az öreg asszony kiment a tejért- Alikor pár perez múlva visszatért, nagy rémületére az ágy előtt a padlón összeroskadva találta a beteget. — Szentséges Isten I Mit csinált a nagysága ? — Járni próbáltam, Zsuzsi, de nem birok, — susogta félig aléltan a fiatal asszony. — Hát hogy is birna, édes Istenem? —- sopánkodott a vén cseléd. S fölemelte és visszafektette az á/;yba. Egy darabig ugy látszott, mintha elszunnyadna a beteg. Aztán lázasan fölriadt. Sze ne ijesztőjen meredt a vén cselédre. Az Íróasztalának a jobboldali felső fiókját hozzák ide. Itt a kulcsa az éjjeli szekrényen. Az öreg asszony nem akart eltávozni. — Majd hogyne ? Hogy megint kimásszék az ágyból ? De láthatta, hogy nincs már annyi ereje a szegény betegnek, hogy még egyszer megpróbálja. Na hát ha olyan nagyon akarja, idehozza neki azt a fiókot. — Tessék, itt van. Levelekkel volt az tele, szalagdarabokkal, szárított virággal s egyébb afféle apró-cseprő holmival. — Ugyan mit akarhat vele ? megfakult A beteg asszony olyan gyűlölettel nézte azokat az emléktárgyakat, hogy szinte szikráztak bele a szemei. — Dobja mind a kályhába, — szólt oda a vén cselédnek. — Mit csináljak, kérem alássan ? — kérdezte az csodálkozva. Mert hiszen a kályhában, nem égett tüz. Ha a nagysága elpusztítani akarja azt a holmit, oda ugj-an hiába dobják. De kérdésére már nem felelt a beteg. Ugy látszott, mintha a láz már elvette volna eszméletét. Mintha már nem tudná, mit mondott imént. Egészen más gondolatok foglalták el már akkor a szegény beteg lázas agyát. Azok a régi levelek csodálatos, bűbájos, édes szavakat susogtak neki, melyek megfakult lapjaikra voltak irva. A száraz virágok kiviritottak újra és illatoztak. A beteg nem érezte már az orvosságok utálatos szagát, csak a rózsák illatát, melyek épp oíyj üdek voltak, mint nyolez évvel ezelőtt, mikor vőlegényétől kapta menyasszony korában. 8 a szóba kitágult fényes, nagy tánezte rémmé, rLz az a tánezterem, ahol ő először találkozott Gézával. És ott tánczolnak most is. Milyen különös ! Hiszen Géza már a férje, mégis mintha most találkoznának először. És a ruhája is ugyanaz, mint akkor. És olyan boldog, amint így repül a Géza karján. Olyan nagyon boldog. Hát csak messe volt, hogy Géza már nem szereti ? Persze, hpgy, csak mese volt. — Géza ! Édes Géza! — susogta boldogan. A vén cseléd csak bambán bámult.