Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-06-21 / 25. szám

a költségirányzatból való kihagyása által nemcsak hogy az egyes hitfelekezetek anyagi érdekei érintetnek, de ezáltal városunk haladása és fejlődése sok minden tekintetben előmozditatnék, azt hisszük a városi képviselőtestület tagjai első sorbau a város érdekét fogják előtérbe helyezni és a felekezeti iskolák dotációját megszüntetni, már azon okból is, mivel maguk a hitfelekezetek elöljárói annak idején midőn ezen dotáció — három év előtt — újból megszavaztatott, kijelentették, hogy többé ezen dotációra nem fognak reflektálni, hanem igenis igyekezni fognak az iskolák részére állami segélyt kinyerni. Nos ezen kijelentésüket az ingyenes népoktatás töryényre emelése által megvalósítva láthatják. Már ezelőtt hat évvel, amidőn a költségvetés megállapításánál ezen tételről szó volt, ugyancsak az általunk felhozott érvek lettek szellőztetve és csak hosszas vita után lett ezen dotáció a költségvetésbe bevéve azzal, hogy az egyes hitfelekezetek költségirányzataikat a legminimumabbra fogják redukálni és hitközségi adójukat ehhez mérten kivetni. Az ingyenes népoktatással most már erre sem lesz szükségük, az állami dotációval a kecske is jól fog lakni a káposzta is meg fog maradni. Különben ez alkalommal nem kívánunk az egyes hitfelekezetek belügyeibe avatkozni, tartsák fenn elemi iskoláikat ahogy tudják, nekünk ezen kérdésnél első sorban a város érdekét kell szem előtt tartanunk és QZ azt követeli, hogy a felekezeti iskolák dotációja a jövő évi költségirányzatból kihagyassék. Városunk elfogulatlan képvise lőihez intézzük felszólalásunkat és reméljük, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalása alkalmával az elmondottakat megszívlelve, ily értelemben is fognak dönteni. Yörheny-jápyány Fápán, — Védekezés a vörheny ellen. — Sajnos, hogy az évnek eme időszakában, midőn a legjobb egészségnek kellene örvendenünk, egy | ragályos betegség elleni védekezésre kell figyelmünket fordítanunk, mely : Pápán az utóbbi időben járvány sze1 rüen lépett fel. E ragályos betegség ; a vörheny. Azt hittük volna, még I pedig joggal, hogy az első vörhenyS esetek után a megtett szigorú óvin| tézkedések gátat vetettek a tovább terjedésnek, de sajnos, ellenkezője történt, mind jobban elterjed s már | több áldozatot is követelt. Mi az oka hát annak, hogy or vosaink Jegerélyesebb intézkedései is hiábavalónak látszanak a járványny^l szemben ? Nem más. mint népünk indolenciája, nemtörődömsége és mollamedánusi hanyag flegmája a járvánnyal szemben, melyen aztán megtörik az orvosi tudomány jótékony hatalma és a legodaadóbb igyekezete. Hiábavaló a figyelmeztetés, a korholás, az óvintéikedések egész serege, nem akarja elhinni, hogy a betegség ragályos — érintkezés által könnyen terjedő, rögtön a szemünkbe mondja : „Hát kérem az első kitől kapta?" Ha már a baj megtörtént, a be tegség a házban van, a szomszédok között gyorsan hire terjed, s mint valami csodára, a környék aprajanagyja siet a beteget meglátogatni. Mire a hatóság, vagy doktor a neszét veszi az esetnek, a betegséget már rég széjjel hurczolták. Mikor a beteg állapota most már igazán válságosra fordul, akkor fordulnak a doktorhoz, ne hogy a türvény azzal a pár koronával sújtsa, mely a gyermek halálozása esetén akkor fizeteudő, ha a szülő meghalt gyermekéhez orvost nem hivatott. Egyszer el is hívják még a beteghez az orvost, többször azouban igen ritkán ; hányszor volt alkalmunk hallani, hogy a doktor már csak a haldokló gyer mekhez ért. Minek minősítsük a szülőknek ezen eljárását, ki a maga önfejüsége, hozzáértők felvilágosításai, a doktor intézkedéseinek be nem tartása következtében saját gyerme ke elhalálozásának lőn előidézője. És hány emberélet megy igy veszendőben, mely mindég megmenthető volna a magyar nemzet számára. Mily nagy bünt követ el az a szülő maga, a gyermeke és a nemzet ellen ? Hát nem vétek egy emberéletet kevesebbre taksálni, mint egy állatért, mert az állathoz azonnal és többször hiv orvost, mint beteg gyermekéhez. Itt is eldőlt egy, ott is eldőlt egy. A sötétségben és zavarban senki sem gondoskodott a sebesültekről. Csak lövöldöztek, mint az eszeveszettek és töltögették folyvást az ágyukat, a puskákat. A spanyol admirál tisztjeitől körülvéve elbizakodottan várta a csata végét. Mi lehetne az más, mint a spanyol fegyverek győzelme ? — Mi vagyunk a világ első katonái, — mondta kevélyen. A szél egészen elállt. A vitorlák lomhán ereszkedtek a kötélzetre. A hajók nem mozdultak. Csak egyre okádták ércztorkaikból a lángot, a füstöt, a gyilkoló golyót. Mire kivilágosodott és reggel lett, már akkor látni lehetett, hogy a hollandi agyuk sokkal nagyobb kárt tettek a spanyol hajókban, mint a spanyolok ágyúi a hollandi hajókban. De egyik fél sem látszott arra hajlandónak, hogy elhagyja ütközet helyét. A fiatal spanyol admiral abban bizott, hogy a nappal majd jobban fog kedvezni mint az éjszaka. LJjra elkezdtek hát bömbölni az ágyuk. A szél is föltámadt s megdagasztotta a vitorlákat. A Jézus Mária, a spanyol admirálhajó vakmerően nekirohant a Napnak, mely p hollandi flotta admirál-hajója volt. De olyan ágyúzást kapott az oldalába, hogy erősen megrongálva hátra kellett húzódnia a Santa Anna mögé, melyet Don Pedro Alvarez de Piger kormányzott. A két spanyol hajó most szorosan egymás melléállt s párkányaikat összekapcsolva, a Jézus Mária legénysége átszaladt a Santa Annára. Aztán azon igyekeztek, hogy csáklyákkal belekapaszkodjanak a hollandi admirál hajóba s átugrálva annak fedélzetére, ott ember-ember ellen küzdjenek. Ezen fordult meg a koczka: sikerül e ? A két vén tengerész : Don Pedro és Spielbergei farkasszemet nézett. Egy darabig ingadozott a szerencse. Aztán mikor az összes hollandi hajók a Santa Simát kezdték lövöldözni, eldőlt a koczka. Az összelőtt hajó nem birt tovább ellenálni. Már akkor kétspnnyol hajó a büszke flottából elsülyedt, a többi futva menekült. Mnga a hetyke fiatal admirál is. A Santa Anna, mely legtovább álta ki a tüzet, megadta magát. — Harezolni tovább nem birok, megszaladni nem akarok, nincs egyéb mit tennem, mint megadni magamat, — szólt az öregDon Pedro szomorúan. Csak egyet kötött ki. Hagyják őt hajóján még a mai napon át. — Megesküdtem, hogy ma élve nem hagyom el hajómat. A hollandi admiral tiszteletben tartotta az Öreg vitéz esküjét. — Legyen ugy, amint kívánja. Holnap reggelig hajójukon maradhatnak mindnyájan, tisztek és legénység, ha Don Pedro becsületszavát adja, hogy nem akarnak elszökni az éj oltalma alatt. Az öreg tengerész busán mosolyogva mutatott hajójára: — Hová szökhetnénk ezzel a rommal? Az admirál nyugodt lehet. Becsületszavamat adom, hogy innen nem távozunk. Akkor Spielbergen admirál igy szólt a hollandi tisztekhez: — Most uraira, tegyünk látogatást a Don Pedro hajóján. Olyan vitéz tengerész megérdemli tőlünk ezt a tiszteletet. Mikor Don Pedro értesült, hogy a hollandi admiral jön hajójára, felöltözött legszebb díszruhájába s ugy fogadta: Nagy megtiszteltetés eznekem admirál, ur s életem legszebb napja szólt meghatva STEINBERGER M. UTÓDA Benede ékszerész és órás, Pápa, Fő-utca 13. Legjobb bevásárlási forrás, exüJ&Vvcva c^üs\ átuV \emip\om\ VeV(VeV, VancsóY s\V>. ========== ©ra VuUtAecjessétjeV, ©mec^t, otáV xiac^ töVasxHVban. ^a9Wáso\t \b\ és ^otAosatv. Ves<\\e\tveV.