Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-04-26 / 17. szám

fordult akként Pápa kifejlődése, hogy ez idő alatt gyarapodtak a város intézményei ujakkal, a régiek pedig modern uj hajlékot cseréltek. Hogy mindez lehetséges legyen, ahhoz a Molnár recipe szükséges, kivált a vidéken, ahol a nagyközönség nem is sejti, mennyi utánjárást, tárgyalást, antisambrirozást kell végigcsinálni a köz javára, a köz érdekeiért annak, aki egy-egy város élén áll és aki egyébként a saját jóvoltáért egy negyadannyi széptevésre sem vállalkoznék. Gyors áttekintés a fifikával szemben, éles jurisdicium, ismerete min den lépés minden esélyeinek, gyois és biztos kalkuláló képesség annak a nagy üzletnek a számára és javára, a melynek város a neve. Mert hiszen a jó szándék, a városok nemzetfentartó rendeltetésének elismerése szóban és Írásban sohasem hiányzott, de ebhez a szándékhoz az anyagi módot szűkösen mérik és hogy ebből a kevésből hova menynyi jusson, azért ideális elszántsággal kell megküzdeniük azoknak, akik a hivatali méltóság tógájába kénytelenek burkolni az akadályverseny ne hézségeit és gátjait és szellemi gimnasztikázás közben kötelesek teljesíteni az ezer és ezer fél igazságát szolgáló bürokratikus gépezet elleuőrzését; végezni a társadalmi szereplés terén nem kevés számú kötelezettségeiket. Ezekből az okokból van tökéí j letesen igaza Molnár Fereucnek, akinek mestersége (és jól végzi mesterségét) az élet megfigyelése. Bankdirektornak, részvénytársasági elnöknek és pedáns bürokratának kell egy személyben lennie a mai városok vezéreinek. Városi közgyűlés. — 1908. április 22. — Pápa város képviselőtestülete a képviselők nagy részvétele mellett tartotta meg a szerdára egybehívott rendkívüli közgyűlését A közgyűlési határozatok csekély kivétellel az állandó választmány javaslata alapján lettek meghozva. A közgyűlésről a következőkben számolunk be : Mészáros K'ároly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére Faragó János, Físcher Gyula, Herz Béla, Legény Ferencz és Petrovits Mihály képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester bejelenti, hogy városunkban az adótárgyalások f. hó 27. napjára lett kitűzve és javaslatára a képviselőtestület ezen bizottságba bizalmi férfiakui Krausz József N. és Néhmann Gábor képviselőket jelöli ki. Napirendre térés előtt Oiczi Gábor a kóborcigányoknak a legelőkön való letelepedését teszi szóvá, kéri a polgármestert, hogy onnan távolitassa el őket. Polgármester válaszában kijelenti,hogy ha alkalmas helyet fog részükre találni, ugy a szükséges intézkedéseket erre meg íogja tenni. Herz Béla a külső utcák elhanyagoltságát teszi szóvá, kéri a polgármestert, hogy annak tisztántartásáról gondoskodjék. Polgármester válaszában kijelenti, — hogy ha ily esetek előfordulnak, ugy jelentsék ezt a rendőrkapitánynál, ki hivatva van az utcák tisztántartását ellenőrizni. Győri Gyula utal a szombathelyi tífusz járványra, mely főleg a vízvezetékben levő bacillusokra vezethető vissza, kérdést intéz a polgármesterhez, hogy mily óvintézkedések tétetnek arra nézve, hogy vizvazetékünket az ily behurcolt bacillusoktól megóvassék ? Polgármester válaszában kijelenti, — hogy erre nézve az óvintézkedések annyiban megtétettek, hogy a forrás foglalás környéke kőfallal lesz körülvéve, a víztartó medencére vonatkozó kőfalkeritésre már legközelebb részletes terveket és költségvetést fog abgközelebbi közgyűlés elé terjeszteni. Miután a választ ugy interpellelő valamint a képviselőtestület tudomásul vette, átfértek a napirendre. 1. Az építészeti bizottság javasolja, hogy az uj vágóhíd a város tulajdonát képező, a vasúti állomás közelében levő (régi faiskola) területre, — a mészárosok és hentesek nevében pedig Kellner Vilmos pápai lakos azt kéri, hogy a fenti javaslattól eltérőleg az uj vágóhíd a szövőgyárral szemben fekvő, a város tulajdonát képező területre, továbbá ifj. Polgár Józsefnek a pápai 1956. sz. tjkvben 2 és 7 sorszámok alatt felvett, négyszögölenként 10 koronára becsült fekvőségre és 16000 kor. árban áruba bocsátott ház helyéie építtessék. Ezen kérdés ujabbi 15 napos közgyűlés napirendjére tüzetett ki. melynek ha* tárideje május hó II. napjára lett megállapítva. nagy örömmel, kiabálással szaladtak bennünket üdvözölni, s természetesen hangosan baksisért könyörögtek. Közvetlen a töltés mellett kék ruháju, sylphidi termetű, körülbelül 14—15 éves leány állott, s ragyogó fekete szemei mohón, vágyakozva keresték ablakainkat. Maj mikor ablakunkban, melyet leengedtünk, bennünket meglátott, kezeivel kezdett integetni, s arcáról csak ugy sugárzott a boldogság. —- Leilak szaida, ja szidi! Zajak / Taib insáallah ! ? — kiáltotta felénk. A szőke német feledt neki valamit, mit nem értettem meg tökéletesen, mire ő, még megvárva, mig a vonat elhaladt előtte, ring) léptekkel ment vissza előbbi helyére, a sátor elé. Engem meglepett ez a jelenet, mert bár első pillanatban azt hittem, hogy az nekem is szól, most már meg voítam győ ződve, hogy itt a német fiu a főszemély. Kíváncsiskodva kérdeztem tőle: — Ki volt az a szép bronzszínű lány? — Annak uram története van ! Egyszer éjjel, az assuani állomáson, hol az étkező kocsimban szoktam aludni, mig másnap reggel a vonatommal Luzor felé visszaindulok, i>agy sikoltozásra, kiabálásra riadtam fel. Hamar magamra rántottam czipőmet, magamhoz vettem Browningomat, s arrafelé szaladtam, honnan a lármát hallottam. Két sötét alakot láttam ott, a pálmák árnyékában, a hold az előtte elfutó bárányfelhőktől folyton elsötétült, a földön pedig valami csomagszerű tárgy feküdt. Mikor a két alak engem észrevett, eszeveszetten kezdtek rohanni; én odaérek a pálmához s az ofct heverő csomagban egy erősen összekötözött, igen szép bisarin lányt ismertem fel. No, uram, ez volt Saida, az a lány, kit ön most látott. Két szudáni, kiket az ő szépsége megbabonázott, este, mikor vizért ment a Nílushoz, rájalesett, száját betömték, kezét, lábát összekötözték, s egy üres kunyhóba czipelték. Onnan akarták őt most, éjnek idején továbbvinni, de szájából kiesett az odatömött kendő, s az ö kiabálása folytán kerültem oda én, — a többit tudja. uram. — Nos, — kérdeztem ravasz hunyorítással, — és legalább érdemes volt a kislányt „megmenteni" ? — Ne gondoljon semmi rossza, uram! Lássa, az a lány, a sivatag egyszeiü gyermeke, engem szive teljes melegével szeret, utánam jönne bárhová, boldog ha lát. Min, den másodnap, ha vonatommal a faluja 1 előtt elrobogok, repeső szívvel vár. De nem ; lenne rá lelkem, hogy megrontsam, bár ő odaadó szerelmével teljesen átengedné ma gát. De tudom, hogy törzse kiűzné, elvesztené azt a talajt, melyben született, nevelkedett, s csak az Egyiptomban olyan borzalmasan sanyarú sorsú páriák számát szaporítaná, kik közzött nem egy valóban : pompás bimbó volt, mely most felséges virág is lehetne, ha valamely lelketlen kéz leszakítva, a sárba nem dobta volna, melyben most fetreng, melyből szabadulni nem tud. Meglepetve néztem a szőke német fiúra. Az egyszerű pinczér igy beszéljen ! Ilyen nézetei legyenek ? Honi an ? — Mondja csak barátom, honnan veszi maga ezeket a szavakat, ezeket az érzéseket? Honnan ezt a gondolkodásmódot? Tudja, uram, én sem voltam mindig pinczér, — es minden embernek megvan a maga története. Nekem is, de nem szeretek róla beszélni! Hanem látom, érdeklődik a lány iránt. Nem szeretné talán ön közeiebről megismerni ! — Hogyne, szívesen, — feleltem, magamban örülve, hogy egyszerre ilyen érdekes kis személyiségnek lesnek bemutatva. Este ahotelben keresett íel az én németem. Együtt mentünk át a holdvilágos utczákon, át a városon s ugy egy rövid félóra múlva kiértünk a sátorfalu szélére. Egyszerre karcsú leány alak szaladt a keskeny uton elől haladó fiu felé, átölelte s fejét vállára hajtotta ; majd hirtelev észrevéve az én jelenlétemet, mint ijedt ez pattant el kedvesétől és szökelve kezdett viszszafelé szaladni. Az én jó németem utána s pár lépés után meg is csipte. — No, ne ijedj meg, kis bolondom, ez a „hawága" az én barátom, kinek sok szépet Meséltem rólad s most kíváncsi terád s meg akar ismerni. Lassan jött felem a lány. Mikor hozzám ért, kezét, mely finom, kicsiny s puha volt, mint a bársony, felém nyújtotta és bizalmasan mondta : —• „Szalaam aleikum, já hawága, ana hebbak, hos," — de jó ember vagy, mint a Feritz — mondja — s az ő barátja. 8 akkor az enyém is vagy — szólt esengő hangon. — Arcza, most közelről nézve, őszintén meglepett. Hosszúkás, klasszikus arczmetszése, szép, keskeny, egyenes orra, piczi szája s göndör fürtös haja, plasztikus, ruganyos termete hasonlóvá tették őt azon