Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-04-19 / 16. szám

2CVIIX- ÓArfolyainPápa, 1908. á^picilis 19. Ifi. szárran, KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EgÓBz évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : Fiuifsii wmwm. HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. Közgyűlés előtt. Városunk képviselőtestülete a legközelebbi napokban rendkívüli közgyűlést tart, melyen számos fontos kérdés van napirendre kitűzve. A tapasztalatok, melyek utóbbi időben a képviselőtestületi közgyűléseken észlelhetők voltak, teszik kötelességünkké, hogy minden alkalommal, midőn közügyeink jövőjéről tanácskoznak, városatyáinkat kötelesség teljesítésére figyelmeztessük mely sajnos mindig aktuálissá lesz akkor, midőn egy ujabb és ujabb terv megvalósításáról van szó, mely városunk haladását és fejlődését van hivatva előmozdítani. Megromlott állapotnak kell betudnunk ezt a közönyt, melyet városi képviselőnk a közügy rovására tanúsítanak s ez a körülmény késztet bennünket arra, hogy cikkünk élére ily ciaiet „Közgyűlés előtt" a következő felszólalásunkkal propagáljuk : Mi már több ízben megmondottuk, hogy rendezett t^nácscsal biió városok legtöbbjében alakult egy városi kör, amelynek célja, hogy a városi közgyűlésen előforduló tárgyakra j a képviselőtestület tagjait előkészítse, a kérdéseket tüzetesen megbeszélés tárgyává tegye, hogy mindenki teljesen tisztában legyen a dolgok állásával s ne szavazzon találomra egykét tetszetős, de alapjában a legnagyobb abszurdumokat tartalmazó hozzászólás után. Igy van ez ezekben a városokbau, a hol a városi kör sok és hasznos cselekedettel indokolta fennállását. Mi nálunk is a legtöbb városi képviselő csak a közgyűlési terem bői értesül a napirendre tűzött kérdések mibenlétéről. Igen természetes, hogy magának még véleményt nem is alkothatott a mikor már sza vazásra kerül a dolog. Szavaz ugy gondolomra. Hogy azután az ily határzotok mennyiben mozdítják elő a város jólétét, azt el lehet képzelni. Hangzatos frázisok után sok izben indulnak, de az bizonyos, a belső lényeggel csak kevesen vannak tisztában. Ennek a teljes tájékozatlanságnak azután az a következménye, hogy gyakran kicsinyes érdekek döntöttek nagyfontosságú kérdésekben. Éppen ezért tartanók mi is helyesnek egy ilyen kör szervezését, a melyen belül valamennyi osztály tagjai között az érintkezést közvetlenebbé lehetne tenni. Ha városunk társadalma egységes nem lehet

; legalább ne a politika darabolja azt szét, mert ennél előbb való a mi városunk közérdeke. Méltóztassék elhinni, közügyeink vezérféífiainak szép és nemes szerepe van nálunk. Tere is, alkalma is volna, hogy a polgárságot Önálló s helyes gondolkozás módra szoktassa s idegenkedését legyőzze. Mert ha szabadjára hagyjuk a népet, lassanként idegennek s ellenségnek fogja tartani mindazokat, kik nem közülök J ÁKCZ/V JSsetv&e^ óráV. Kicsiny szobámban egy magam vagyok, Telt szivem sírni, egyre sirní vágy, Lelkemben dúlnak égő sóhajok. Nem hagy nyugodni a szerelmi vágy. Mig rólad fonom álmaim fonalát, Vájjon gondolsz-e néha néha reám ? Elmúlt időknek édes mámorát Szivemben hordom mindörökre tán. A bucsucsókknak láza ajkamat Még égeti, vigaszt ez nyújt nekem, A szenvedést, mit a zord jelen ád, Felejteti az édes' mult velem. Oh mintha .álmok, éje volna ma! Kejben ringat á mámor érzete, Te vagy szivemnek őrző angyala, Mámoros lelkem drága gyöngye te ! Kicsiny szobámban egymagam vagyok, Lelkem felét tehozzád küldöm el ; El messze . . . oda, hol szemed ragyog, S talán ? megnyugszik érzeményeivel . . A dagoniták ostora. Semproniát, az aranyhajú Semproniát a kora reggeli órákban fölverte egy rabszolga. A szép patriczius leány előbb mérhetetlen haragra lobbant (nem is csekélység az, ha az embert a legédesebb hajnali álmából verik föl), de azután mégbékelt, mert a rabszolga fölfedte a magával hozott kis kosárkát s a következő beszédet mondta: — Tündérszép Sempronia I Marcus Aurelius Maro, a hős, a dagoniták ostora, a diadal menetes vezér küldötte vagyok. Gazdám hős, bátor és erős. Meglátott tégeg, szépek szépe tegnap a Forumon s ma reggelig nem tudott másra gondolni, mint tereád. Kér, légy oly kegyes, fogadd el jó szivvel ezeket az ékszereket, amelyeket előljáró beszédben küld maga helyett, mint jegyajándékot, s add érette cserébe a kezedet, a szivedet, megcsodálni való szépségedet. Sempronia egy csöppet kihajolt az ágyából, hogy fölvegye a földről a kis kosarat s a fiatal rabszolgának félre kellett fordítania egy pillanatra az orczáját, mert káprázott a szeme attól a ragyogóan fehér két válltól, amely kivillant a könnyű takaró alól. De nemcsak a rabszolga szeme káprázott. Káprázott Semproniáé is, amikor az ékszereket meglátta. Egész vagyon hevert a kosárban. Mesés rubintok, halvány krisofrasok, haragoskék zafirok. Topázok, amelyek ugy fénylettek, mint a tigris szeme és türkiszek, amelyek megszégyenítették tiszta kékségükkel a nefelejtset. Pompás mivü aranykig^ók remegtek a drágakövek súlya' alatt s drága biborszöveten csodás keleti liimzések kápráztatták a szemét. Sempronia el volt ragadtatva ennyi kincs láttára s alig tudott szóhoz jutni. — Nem ismerem a hős Marcus Aurelius Marót, a dagoniták ostorát s nem is emlékezem, hogy triumfussal vonult volna a városba, de föltétlenül nagy urnák kell lennie, mert ilyen mérhetlen kincs az övé. Ne hidd, hogy a fény s a pompa elvakit, nem. Hatnak reám ezek a pompás ékszerek, drágakövek, nem tagadom, de nem ezek miatt érdekel nemes gazdád, a hős. Csatáit nem ismerem, bátorságát nem hallottam dicsőíteni, de dicséri hősiességét és szivét ez az ajándék. Mert én mondom neked, hogy hősnek kell annak lennie, aki ajándékul ilyen kincseket ád s helyén van a szive annak, aki igy tiszteli meg azt, akit élettársául szemelt ki. — Jól ítéled meg a hőst, szépek szépe. 0 csakugyan a legönzetlenebb s a legjobb szivü ember. — És mondd, fiatal a hős ? — Az ember korát, — ó szépséges Sempronia — csak a sziv teszi. Marcus Aurelius Maro szive fiatal. Meglátott téged és nem tudott többé elfeledni. A szemét nem hunyta le egész éjjel, az ajakán ugy tódultak ki a sóhajtások, mint méhköpüből a méhek s kicsiny híjjá, hogy verset nem irt hozzád, ő, a hadak vezetője, a dagoniták ostora.