Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-04-05 / 14. szám

csak egy rendőrőrjárat közbenjöttével lehet megcselekedni. A szidalmaknak és szemenszedett gorombaságoknak ama tömegéhez képest, amelyet piaci kofáink zúdítanak az alkudni próbá'ó vevő fejére, egy kiszolgált huszárkáplár káromkodása számba se jóhet. Van tehát o'csó élelmiszer, de ahhoz a fogyasztó közönség nem juthat. Tagadhatatlan, hogy a kofáknak is élni kell, de talán mégis előnybe helyezendő egy egész város közön ségének érdeke, egy csomó közvetítő kereskedő érdeke fölött. Van-e, nincs e piaci szabályrendelete Pápa városának és van-e ab ban intézkedés az úgynevezett elővásárlásra vonatkozólag, az egészen melléukérdés. Tény az, hogy olyanok az állapotok a piacokon, hogy azok sürgős orvoslására van szükség. Meglehet és meg kell tiltani a közvetitő kereskedők korai vásárlását, hogy a közvetlenül a termelőtől szerezhesse be szükségleteit. Azonkívül szigorítani kell a piacok fölött való felügyeletet, mert tűrhetetlen az, hogy e város hölgyeit büntetlenül szidalmazhassák. Ha néhány kofát megbüntetnek, majd vége szakad akkora hősködésüknek. Hogy más városok mennyire védik a polgárság érdekeit, arra nézve csak egy példát hozunk fel. Sokkal kisebb városban mint Pápa városa — ezelőtt néhány esztendővel megtörtént az a furcsa eset, hogy letartóztatták és megbüntették egy államvasúti tisztviselő feleségét, mert 8 óra előtt vásárolt a piacon. A város piaci szabályrendelete ugyanis, mindenképen védeni akarván polgársága érdekeit, ugy intézkedik, hogy nyolc óra előtt csak helybeli illetőségű és saját fogyasztásukra vásároló egyének vásárolhatnak a piacon. Nyolc óra után aztán vásárolhatnak a bevándoroltak és a közvetitő kereskedők. Hát ez az intézkedés részben helytelen és jogosulatlan, mert egy város lakosai között, abban a tekintetben, hogy azok benszülöttek-e, avagy bevándoroltak, külömbséget tenni nem szabad, de teljesen jogos és fölöttébb indokolt szomszéd városka piaci rendtartásának az a másik intézkedése, mely polgárságát megvédi azok kizsákmányolása és terrorizmusa ellen. Ilyen vagy hasonló intézkedésre Pápa városának is sürgős szüksége van. Anonim levelek. Az anonim levél írása, mely nem egyszer már ugy egyeseknek, mint egész családoknak okozott bajt és kellemetlenséget, kezd városunkban anuyira terjedni és úgyszólván szokássá válni, hogy végre mi is idejét látjuk az emberi gyarlóságok ezen kinövésének egy kis figyelmet szentelni. Anonim levél azt jelenti: levelet írni aláírás nélkül. Aki levelet kap és az írás nem árulja el annak beküldőjét, mindjárt az aláírást fogja keresni és nem kevésbbé lesz meglepetve, ha ilyet nem talál. Az okos és értelmes ember, ki az ilyen anonim levél értékét és megvető voltát ismeri, olvasatlanul fogja eldobni. Nem igy a mindennapi, közönséges ember, aki embertársait még nem ismeri. Ez az Írásban mindjárt | egy titkos barátot gyanít, ki őtefc figyelmeztetni akarja és gyanutlanul | szívja be a mérget, melyet másik levelével becsempészett. Alig létezik gyalázatosabb, gyávább, undokabb és jellemtelenebb eljárás, mint valakinek névtelen leve let küldeni. Ha igaz a levél tartalma, miért nem írja akkor a nevét is alá? Ha azonban az írottakért nem vállalhat kezességet, miért szükséges másokat hazugságokkal ámítani, tévútra vezetni, miért rágalmakat kikürtölni és ezzel az emberek életét megkeseríteni és szerencséjüket szét! zúzni ? Egy őszinte, becsületes, intelligens, nyílt jellemű ember nem fog soha anonim leveleket írni. Aki tehát anonim leveleket kap, semmitse meg azt olvasatlanul, vagy ha már elolvasta, ne adjon hitelt tartalmának. A legjobb különben mindent ei— Maradhatok ? — Már ugy is itt vagy. — De csak fogd rövidre. A nő az asztal mellé ült s valami munkát vett ki a varrókosarából. — Nincs szavad hozzám ? — kérdezte a férfi lágy hangon, miközben szorosan a nő mellé ült. — Csak azt várom, mit akarsz mondani. A férfi ujjaival dobolt az asztalon s egyik lábát a másikra emelte. Ajkai remegtek. Olyan mozdulatot tett, mintha fel akarna ugrani, de legyőzte magát és nyugodtan ülve maradt. — Igen . . . mindenesetre akarok va lamit mondani. Ha két évig háias valaki s azután elvál, kötelessége, hogy mondanivalója legyen, ha évek vagy hónapok múlva találkoznak. — Nem kötelessége . . . — Pedig az, — nem hiszed ? Ajka gúnyos mosolyra húzódott, mikor a nő kézimunkájára tekintett. — A szegény gyermekeké lesz, ugy e ? Bólintott. —- Van kutyád is ? — Volt egy kutyám, — válaszolt a nő nyugodtan. — De elveszett. Sajnáltam — nagyon sajnáltam. Szerettem. — Természetesen minden vasárnap egy párszor templomba mégy ? — Nem — sajnos, nem! Megölted a hitemet. — Hisz az visszatér ! — kiáltott a férfi és fölugrott. — Visszatér, légy egész nyugodt... Az a többihez illeszkedik . . . Eh, hogy lehetem oly balga, hogy egy pillanatra is hinni tudtam. A nő ölébe ejtette a munkát, keresztbefonta karját és maga elé nézett. — Nem érte n, hogy te már nem hi szel. Én nem adtam rá okot, hogy valamikor hígyj. Én eltűntem a te életedben akkor, mikor oda beléptem . . . akaratom nem volt, elernyedtem . . . ragadott magával az ár. Azóta nem kereszteztem az utadat. — Nem volt akaratoy ? Elernyedtél ? — Igen. Nem tudtam, mit csinálok, amikor íérjhez mentem. — Ki kényszeritett rá? És végtére is szerettél ! — Igen, szerettelek : A férfi ismét leült s hangja lágy, szívélyes volt, mint azelőtt. — Emlékszel arra a napra mikor utolszor láttuk egymást a bíró előtt ? Mily nyugodtak voltunk mind a ketten. Emlékszel rá, hogy egy ur még azt kérdezte, hol vagyok én ? Nem tudta fölfogni, hogy az az ember, aki melletted ült és akivel beszéltél, az legyen az, akitől te elválni akartál. Meg | aztán a továbiak . . . barátok maradtunk... ha bizonjos idő eltelt, viszontláttuk egymást. Tulajdonképpen békességes, szép nap volt az. — Ez igaz, —válaszolt a nő s hangja kissé reszketett. — Hisz te se felejtetted el ? — Azt a napot? —Nem. Azóta nincs nyugtom. Én is olyan szépnek láttam mindent, ahogy mondod. Olyan tisztán és világosan állt előttem a jövő magányosan, szomorúan, de tisztán ós nem reménytelenül. — Betty. — Csak azt akarom mondani, éppenséggel nem tudtam, mit csinálok. Csak midőn haza jöttem ide, akkor fogtam föl, mi történt. Csak akkor láttam a valóságot, a vigasztalan, sivár valóságot. Akkor tudtam csak meg\ hogy engem az utczára dobtak. — És te az életedet ölebek, szegények ós nyomorultak között akarod eltölteni ? — Nem értem gúnyolódásodat. Te engem eltaszitottál magadtóit. Nem lehettem a feleséged. Vagy talán olyan helyet töltsek be, melyre éppen nem vagyok képes ? — Tehát azt hiszed, hogy az igazságtalanság teljesen és kizárólag az én részemről történt ? — Ezt persze nem tuciorn. Lehet — de ez még csak az egyik. Most arra kellett törekednem, hogy megtaláljam önmagamat, amilyen voltam, mielőtt még életembe beleszóltál volna. Most már nem voltam kiegészítő részed. Önállónak kellett leenem, aki a saját lábán jár. Mindent, amit elnyomtál bennem, vagy amit kiöltél belőlem, össze kellett gyüjtenem. n cserepeket egymáshoz raktam, ahogy lehetett. Néhol jól ment, néhol csak valamennyire. A munka még most is folytatódik, de mindennap közelebb jutok a czélhoz. A férfi fölkelt és a nő elé állt. Ám ez