Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-03-31 / 13. szám

Gyermekvédelem. Minden századnak van egy jellegzetes, kidomborodó eszméje, amelyet a lelkek mintegy ösztönszerűleg uralnak és amely annak karakterét meg adja. Az elmúlt századot a műszaki haladás korszakának jegyezte fel a történelem. A jelen század küszöbén ott állottunk, hogy a legdurvább önzés sem hozhatott törvényeket tömegnyo mor terjedése előtt. És miközben avatottak és avatatlanok ez aggasztó szocziális tünet okait kutatták, a jobbszivüek pedig azok orvoslására töre kedtek : megütközéssel vették észre, hogy a tömegnyomor csirái már a bölcsőben ott hevernek, hogy idővel felburjánozva, hogy tovább leküzdhetetlen súlyossággal nehezedjünk a társadalomra. Erős, egészséges, életképes gyermekek mellett, mindinkább szaporodik azoknak a száma, kik szegénység, árvaság, gyámolatlanság, könynyelmüség, bün, iszákosság és más, többnyire kívülről ható mostoha vi szonyok folytán részint elpusztulnak, részint elztillenek s ennek folytau vagy elvesznek a társadalom számára vagy fekélyként élősködnek rajta. Ki segítsen e kis ártatlanokon ? A magyar állam, tudatában annak a nagy felelősségnek, mely reá a jóléti közigazgatás eme fontos terén hárul, — rendkívül erőfeszítéseket tesz, hogy legalább a lelenczeket s a teljesen elárvult gyermekeket megmentse. Az állami gyermekmenhelyekben 27.000 gyermek nyer állandó vagy időleges elhelyezést; ame lyeket az állam rövid pár év alatt ad viss/a az életnek, a hazának a és a társadalomnak. Megakadályozza ily módon egy óriási proletariátus keletkezését és közvetve számottevő módon emeli egész néprétegeknek standard of life jét. De a lelenczek és a teljesen árvák egyrészének fölkarolásával csak egyik sebe heged be a gyermekvédelem nagy ügyének. Sok más seb tői vérzik az. A gyermek gyenge, beteg, nyomorék, fázik, éhezik, testi vagy lelki fogyatkozásban szenved, vak, siketnéma, neveletlen, zöllött, lakása, könyve, tanszere nincs, jogsegélyre szorul kényszerkivándorlás előtt áll. Ennyi mindenféle bajjal szemben az államhatalom önmagában csaknem tehetetlen és nem nélkülözheti az egész érdekeltségnek, a társadalomnak nagyszabású segítségét, illetőleg önálló akczióját. Az Országos Gyermekvédő Liga azzal a kéréssel fordul Pápa város intelligens közönségéhez, nyújtson neki segédkezet az egész országban társadalmi uton leendő egyöntetű, organikus és ezéltudatos szervezésében. Nem lehet e czikk keretében feladatunk, hogy a Liga törekvéseit és eszközeit részletesen ismertessük. Csak anyit emiitünk meg, hogy az Országos Gyermekvédő Ligának eléggé nem méltányolható és következményeiben hazánk egész jövendő fejlő* désére nagy horderejű működése egy oly országos alap létesítését czélozza, amelynek jövedelmeiből „a társadalmi gyermekvédelem összes anyagi szükségletei fedezhetők legyenek." Miuthogy pedig eme végczélnak a szolgálata a gyermekvédelem ösz szes ágazatait felöleli: a Liga befolyó jövedelmeinek egy tetemes részével s összes kamatjövedelmeivel már mostan támogat minden olyan intézményt, mely a gyermekvédelmet bárminő kis közületben előmozdítani alkalmas. Városunknak tehát feltétlenül ki kell vennie részét az országos társadalmi akczióból. Kormányunk is teljesen felismerte és honorálta a Ligának a preventív gyermekvédelem szempontjából általános emberbarátai és pár exczelencze állami érdeklő hivatását és működését, mert a gyermekvédelem országos ügyének feje, gróf Andrássy Gyula belügyminiszter indíttatva érezte magát a legmesz szebbmenő támogatásáiól biztosítani a Liga központi vezetőségét. Akinek szive van, az meghallja az apátlan, az anyátlan, a mostoha viszonyok közt sínylődő, a kényszerkivándorlás előtt álló, a gyógyulást remélő, a megjavítható, — szóval a magyar társadalom számára megmenthető gyermeknek ártatlan ajkáról feléje hangzó segélykiáltást. Nők és férfiak közt, polgárok, nemesek és arisztokraták között nem ismer külömbséget a hazai gyermekvédelem magasztos ügye. Honfiakra és honleányokra van szükség. Sorakozzunk ! ány, aki kezet csókolt, mikor ajtót nyitott, a gombostűket adogatta a próbánál, s akinek borravalót adtam, mikor a ruhát hazahozta. A beteg asszony elfáradt és sápadtan dőlt hátra. Köhögni kezdett. A hangja is csendesebb lett azután. — Megkötöttük a szerződést — mondta közömbösen, mintha nem is a maga sorsáról, de más emberekről beszélne, akik régóta nem érdeklik már őt. — Fényes üzlethelyiséget béreltünk, külön lépcsővel az utczáról, emeleten. Az egyik terem csupa tükör volt. Hajlongó vigéczek jöttek rendeléseimet fölvenni. Volt egy néhány méltóságos asszony ismerősöm. Ezekhez személyesen kellett elmennem. Elhitetni velük, hogy nekik majd olcsóbban dolgozunk és mintákat vinni a legszebb csipkeszövetekből. Ezt kissé megalázónak találtam, de Gorovszki azt mondota: A saját szerencséjét kovácsolja a nagyságos asszony. Ez még vállalkozásunk elején volt, mikor még féltem a balsikertől. Nem mertem ellenkezni. ^ Abban az időben fel se tünt nekem, hogy Fáni nincs a tanulólányok közt. Pedig ez a leány társam titkos meghittje volt és a kereskedelmi szaktanfolyamot végezte akkor. Egészen természetesnek találtam, hogy pénzt kapok, holott nem dolgozom semmit. Hiszen tőkét fektettem a vállalatba : s ilyen vállalatban, ha nagy a nyei'eség, hozhat a tőkém ötven, százperczentes kamatot is. Társam ugyan most már szintén nagyságos urnák czimeztette magát, de azért velem ugy bánt, mint egy királynővel. Sokszor észrevettem azt is, hogy rajtam felejtette a szemét, s ő maga tukmálta rám a legszebb toaletteket. Azt mondta, ez a legjobb reklám az üzletünknek. Hisz mindi n ember utánam fordul, ha végigsétálok a Kossuth Lajos utczán. A második év végén találkoztam odafent először újra Fánival. Sima szabású fekete ruhát viselt, kisasszonynak szólították, s a személyzetet valóságos vizsgának vetette alá. Mindenhez értett. Ruhavarráshoz, gépíráshoz, könyveléshez, pénztárkezeléshez. Ilyen megbecsülhetetlen erőt nem volt szebad elszalasztani, s én magam kértem, vállalja el nálunk az üzletvezető helyét. Rám nézett, mintha azt kérdezné : hát te mit végeztél a két esztendő alatt ? Menynyit munkálkodtál ? Mit tanultál ? Mennyit takarítottál meg? Nem tudtam elviselni a tekintetét. Inkább fel se mentem az üzletbe. Gerbeaudnál uzsonáztam és igyekeztem felujjitani a régi társaságbeli ismeretségeimet. Egyszer az uram egy régi pácziense, egy báróné ült melém. Tudtam, hogy az urai^tk sohase fizetett, de azért büszke vol^Bbnikor feljött velem az üzletbe és to •^^ftgezett Fáni kisasszony meg a bámiíTo elárusító személyzet előtt. Mondtam nekik, hogy legntc^ó kreációinkat kell a bárónénak bemutatni. De Fáni kisasszony gúnyosan húzta félre a száját s este bejött hozzám a fogadóterembe : — Figyelmeztetni akarom a nagyságos asszonyt, hogy a báróné neve a fekete könyvben van. Csak egyszer hitelezünk neki. Én pedig felálltam, végignéztem. — Senki se kérdezte a kisasszonyt — mondtam gőgősen. Hátat fordítottam neki. Otthon mérgemben összetéptem a legszebb selyemzsebkendőmet, mert gyűlölettel a szivemben éreztem, hogy önérzetes fellépésem annak a halszemü teremtésnek már akkor sem imponált. ' Jó ideig nem néztem az üzlet felé. Mig egyszer vasárnap Gorovszki értem küldött. Levele valóságos remeke volt a stilisztikának. Rettenetesen megijedtem a riasztó hírektől. Hogy az üzlet a bukás szélén áll. Félholtan a rémülettől, kocsiba vetettem magarna, és hajtattam Gorovszkihoz. Kívüle csak Fáni meg az ügyvéd volt ott. A kisasszony az Íróasztalon üzleti könyveivel bástyázta körül magát s nekem ugy rémlett, ma ő kerüli a tekintetemet. Az ügyvéd hosszú, szakszerű beszédet mondott, amiből nem sokat értettem. Fáni kisasszony számadást tett elém és végtelen számsorok tánczoltak egyszerre káprázó szemeim előtt. Aztán az ügyvéd egy készen fogalmazott meghátalmazást akart velem aláíratni. Minden oldalról kapzsi, villogó szemek tapadtak rám s a kezembe nyomott tollat lesték mind. Mikor mozgul meg végre, mikor fut végig a papiroson. Nem sok kell ahhoz. Egyetlen piczinyke névaláírás. Eldobtam a tollat és felugrottam. Ugy éreztem, hogy csapdába csalnak és kijelentettem, hogy semmit sem irok alá. Én is ügyvédet hozok.