Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-02-17 / 7. szám

részére megfelelő lakások álljanak rendelkezésre, különben veszélyeztetjük magát az intézményt. Nemcsak erről a kataszteri hivatalról van szó, de tudtunkkal még számos intézmény felállítása van tervbe véve és remélhetőleg meg is lesz valósitható, ha a~tisztviselők részére megfelelő lakás áll majd rendelkezésre. A tisztviselő, aki a közszolgálatban egész idejét poros akták közt az ezer igényű közönség ügyében tölti, kivánja leginkább a csendes, kényelmes otthont, hol családja körében a szolgálat fáradalmait pihenheti ki és az ez idő szerint nálunk csak pitim desiderium. A bérházkérdés nem egyoldalú, rideg tőkekamatkérdés tehát, hanem helyi, társadalmi és gazdasági kérdés, mely megoldását sürgeti, mert tőle függ a város további fejlődése, avagy örökös stagnációja. — Mi már több izben a Kossuth Lajos utca meghoszszabbitásával kapcsolatosan — érintettük ezen bérház kérdést — és fi gyeimét felhívtuk az intéző köröknek az ezzel összefüggő előnyökre. Mindenesetre el is várjuk, hogy ezen telekbirtokosok a lehető legrövidebb idő alatt házaikat felépitik. Itt az idő, hogy a város közönsége a helybeli társadalom és a pénzintézetek napirendre tűzzék ezen égető kérdést és okot módot találjanak ki ezen a város további fejlődését érintő kérdés sürgős megoldásra. Városunk közérdekét véljük teljesíteni, midőn ezen kérdésnek napirendre való tűzését sürgetjük és sürgetni fogjuk addig, míg csak nem tapasztaljuk, hogy felszólalásunk megszívlelésre nem talál. A Katii, Kör művész-estélye. A helybeli Kath. Kör 10 éves fennállásának megünneplésére folyó hó 10 én este a Griff-szálloda nagytermében javarészt idegen művészek közreműködésével monstrehangversenyt rendezett. Szekeres Bónis, a népszerű bencés tanár, sokoldalu elfoglaltsága dacára, minden Önzést mellőzve, tisztán a szent ügy érdekében oly műsor összeállításán fáradozott, mely a maga valójában eseményszámba ment s mely nemcsak városunk, de bármely főváros díszére is válnék. És e nemes műbarát fáradozását városunkban még soha nem tapasztalt erkölcsi és anyagi siker koronázta.A közreműködésre felkért, tőlünk távol élő művészvilág néhány tagja, páratlan áldozatkészséggel tett eleget a meghívásnak és vaJóbau öröm volt nézni, minő önzetlen odaadással és lelkesedéssel vitték be tudásuk legjavát, hogy az estélyt minél élvezetesebbé tegyék. Miként a sivatag tikkasztó hőségében a szomjúságtól agyongyötört vándor ha oázisra akad, oly üditően hatott reánk a felvonult muzsapapok és papnők magas művészete, mely előtt szívesen és örömmel hajtjuk meg elismerésünk zászlaját. Az estély lefolyásáról következőkben számolunk be : A műsor első számául az „aranyszájú" Szenliványi Károly, a Szent István-társulat igazgatója tartott a kulturáról és annak fejlesztéséről hatalmas szabad előadást, melynek nyomán rámutatott az egyiptomi, görög, római és kinai ál-kulturára, élénk, megkapó színekkel ecsetelve a kínzásokat, embertelenségeket, melyek e nemzetek történetében örök szégyenfolt gyanánt szerepelnek. Majd rátért az emberre, a „homo doni inus"-ra. az emberiségre és annak korunk káros kinövéseire, éles szavakkal ostorozva a Toremtő legtökéletesebb lényének az állatiasságig sülyedő bestiáit. Önálló élet- és vallásbölcseletei leírhatatlan hatást tettek a lelkes hallgatóságra, mely óriási tapsviharral jutalmazta a hírneves szónokot. Utána zongorán Tar Gyuláné „Chopin Fantasie Impromtu"-jétművészi tökéletességgel, sok Ízléssel és biztonsággal interpretálta és csak örülünk, hogy ismét alkalmunk volt művészetének a klasszikus téren való közelebbi megismerésére. Ezután PoJcorfty Kamilla, mestere Franek Gábor győri karnagy zongorakisérete mellett a „Jósnő'' cimü dalt és May'er Hermán „Báli csevegését" kis hanggal bár, de iskolázottsággal és rutinnal énekelte. Oecső Jenő, budapesti mérnök „Oh, ezek a nők" cimü monológot adta elő. Félreértések elkerülése céljából szükségesnek tartjuk neve mellé hivatását is megjej lolni, nehogy a volt hallgatóság valamelyik színtársulat naturbursát vélje Gecsőben. ! Ezen komentárral talán fölösleges további bírálatot mondani. Gecső attrakcióját követő mindinkább megujuló tetszésnyilvánítás lecsendestilése után Heinrich Emilia tiatal fővárosi hegedüművésznő, nővére Heinrich Herrain zongorakisérete mellett, Ridty Kolinetó! „Scene delirante de Bánk-bán ', majd Dombay Artúr „Largó " ját a szerző zongo.iakisérete mellett játszotta. Kezdetben a terem egyenlőtlen hőmérséklete következtében a művésznő játékába bizonyos dissonáns bangók vegyültek, de midőn ezeket az akadályokat leküzdve, bámulatos technikával és biztonsággal adta vissza Erkel Ferenc, magyar szempontból hallhatatlan operájának mélabús melódiáit, a visszafojtott lélegzettel fiakik a foyerben olvasnak, meglepetve emelik fel fejüket ujságuk mögül és eleinte bosszankodva, majd megbékülve konstatálják : megint asszonybál lesz odafönn. A világért se engednék át helyüket másnak, nagy báuzgósággal nézegetik a lépcsőn felszökelő asszonyokat. Még akkor is, mikor már csak a czipőjük sarka látszik a fordulónál. Eleinte csak ugy szállingóznak. Még nagyon kora van. Az aggodalom, érdeklődés, a cselekvés vágya hozta őket. Kényesen lépdelve, magasra emelve selyemszoknyájukat, járnak a buffetben, megérintve tekintetükkel a sok kívánatos ennivalót. Egy csomóban álnak mind és találgatják : — Sokan leszünk-e ? Alig hiszem. Nagyon is későn kezdődik a konczert. — Én meg attól félek, hogy nagyon is sokan leszünk, — feleli rá egy csengő, finom hang. — Ki ül a kaszánál'? — Én a védnökökdt fogadom. — Én meg a művésznőket. — Legokosabb lesz Y-nét kérni. Kaszsza fölött minél nagyobb jólét legyen az őr. — Terka csak későn jöhet, Játszania kell. Fájdalom. — A többi bizonyos ? — Zsuzsa is játszik előbb. — Szent Isién ! — Vájjon elégjneleg-e a müvésszoba ? — Jóságos Ég, még csak egy óra múlva kezdődik a konczert s máris megtelt a terem fele. — A kasszánál ül-e valaki ? — Vájjon elég lesz-e az étel ? — Van-e már itt valaki a szereplők közül? Ezek a kérdések össze-vissza hangzottak. Választ szinte nem is igényeltek. Egy óriási halmaz fehér tálipán haldoklott csak némán, az is mindegyre jobtan fogyott, mert a hölgyek majd mind feldíszítették magukat vele. Ott feküdtek a művész-szobában egymás mellett a bokréták is. Illatjuk lassanlassan úszva töltötte be a szobát. Még csak a gyermek-művészek lólegzették be a nagyoknak másut tapsolnak egyelőre. A termek zsúfolásig telvék. És még mindegyre érkeznek. A rendezőség — a selyem ruhás asszonyok — fedetlen válla izgatottan emelkedik: mi lesz ennek a vége? Már meg van szállva a lépcsőház is. Alig tud följutni rajt a két „kegyelmes", az estély védasszonyai. Rögtönzött beszéddel fogadják s kalauzolják el őket a fentartott helyekre. A közönség türelmetlenkedik. Szeretné már, ha láthatna valamit. — Nézzék az asszonyokat, pattogott egy kis menyecske, miközben szivszakadva bizonykodik, hogy addig nem lehet adni egyetlen számot se, mig valamennyi szereplő meg nem jelent. Ez a közönség nem fogja tűrni a pauzákat, hiszen most is már alig fékezi magát, A nagy zűrzavarban megjönnek i gy másután a nagy müvés/iiők. A lépcső közönsége sorfalat áll és éljenez. Az asszonyok a szivükre szorítják kezüket: — Itt vannak, megjöttek. Az édesek. Az egyik feketekávét kér. A másik óriási rózsaszín bébékalapját próbálgatja a müvésseobában, amelynek ajtaján kívül egymás hátán szorongva lesik őket a nők. Sokkal több a kíváncsiak között az asszony. Az egyik hölgy egy perezre távozik a szobából, hogy megsürgesse a feketekávét. Húszan is megrohanják: — Ismertess meg Zsuzsával. — Huzz ki Terka bokrétájából egy virágot. — Mondd meg Zsuzsának, hogy csak egy szót üzenjen. — Az én nevemben meg azt mondd meg neki, kogy — imádom. — Mit csinál odabenn ? — Ugy-e nagyon kedves ? — Szívesen jött-e ? — Itt marad-e a konczert után ? — Lopd el, kérlek, nekem a zsebkendőjét. — Egy arczképet kérj tőle. — Nekem is! A nevemet ismeri. A válasz egy udvarias „okvetlen" volt minderre. Lehetetlen lett volna eleget tenni a sok kérésnek, hát kaptak szives, udvarias biztatást. A konczert megkezdődött. A sok fától nem láttak erdőt, akik látni szerettek volna. De azért mulatott a publikum. Elkésve még jöttek néhányan. Látva' a nagy sokaságot, rögtön vissza is akartak fordulni. A fehér tulipános asszony rendezők nagyon szívesen marasztalták őket. S mig igyekeztek vendégeiket meggyőzni a későbbi