Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-02-10 / 6. szám

elővásárlásnak, melynek teljes megszűnte abban gyökereznék, hogy a vidéki termelő tudva azt, hogy a vevők a vásárcsarnokban koncentrálódnak, hogy az árusításra megfelelő helyet kap s nem kénytelen sem a téli csikorgó hidegben, sem a nyár tikkasztó melegében ülni, vagy portékájával házalni, örömest bejönne s nem fecserélné el áruit a kofánál, hanem a termelési árhoz hozzávetve, egy neki megfelelőbb hasznot, mely azonban még sem lenne oly horribilis, mint a kofák mostani nyeresége, melyet — a piacot monopolizálva — zsebreraknak. A vásárcsarnok létesítése mellett szóló, számtalan érvből csak a legfontosabbakat kiválogatva, meg említhetjük még, hogy a vásárcsarnok közegészségügyi szempontból is lényeges tényező, amennyiben az élelmiszerek tisztaságát ellenőrző ható sági közeg, sokkal behatóbban, biztosabban végezhetné kötelességét a vásárcsarnokban, mint most, amikor a drágán vásárló fogyasztó még arról sem lehet bizonyos, hogy aehéz pénzeért nem kap-e egészségének ártalmas élelmicikkeket, mert hiszen az élelmiszerek hamisítása szinte hoz zátartozik már a helyi piac gyönyö reihez. Tudva azt, hogy a város vezetősége előtt a közönség helyzetének megkönnyítése, vagy mondjuk: ké nyelnie elég fontos kérdés, mi is utolsónak hagytuk érvünk között ezt a „fejezetet" s csak itt említjük meg a jelenlegi piacok decentralizált voltát, — amely a küiönbözö élelmiszerek árusító helyeinek s a különféle piacokuak egymástól való távolságát tekintve, kínosan kényelmetlen állapotnak vetne véget, a vásárcsarnok létesítésével bekövetkezendő centralizálás. Ezt a vásárcsarnokot okvetlenül a városnak kell felépíteni, mert az nemcsak a' város lakóinak érdekét mozdítja elő, hanem egyidejűleg a városnak is hatalmas jövedelmi forrást fog nyújtani, — nem tüstént, — egyelőre beérheti a város, ha a befektetendő tőkéje rendesen kamatozik ; de később ha a termelő közönség a vásárcsarnok nagy gazdasági előnyeit felismerte és a város éle

1 mezésének ellátásához berendezkedik, ami talán 5—l

n év alatt biztosan be fog következni, akkor az a közvállalkozása a városi hatóságnak már jövedelmi forrássá is válik. Tagadhatatlan tény, hogy a vá sárcsarnok kérdésének megoldása nem lehet hetek kérdése s ennek megvalósítása időt igényel, de annyi bizonyos, hogy a kezdeményezés pillanata már régen elérkezett, már Pápánál jóval kisebb és fejletlenebb városoknak van vásárcsarnokuk. Ha nem is fényes üvegfedeles palotában, de célszerű épületekben, amelyek megszüntetik a vásárcsarnok hiányával járó mizériákat. Bizony nálunk is itt van már az ideje, hogy végre ez irányban is egy lépéssel haladjunk a fejlődés felé ! Társaséletünk érdekében, •, Nem hisszük, hogy létezik vidéki város még Magyarországon, ahol oly | széttagolt, széthúzó volna a társadalom| mint Pápán. Azaz, hogy igazabban beszéljünk, Pápának nem is egy társadalma van, hanem annyi, ahány kasztja. Ezek a kasztok ugyanis annyira széthuzók egymástól, hogy az egymáshoz való viszonyok nélkülözik mindazon tulajdonságukat, amelyek alapján őket együttesen társadalom névvel illethetnök. Hogy hányféle társadalmi kaszt existál városunkban, azt részletesen ki nem fejthetjük, mert akkor megközelítenök a személyeskedés hatását, annál kevésbbé nevezhetjük meg, hogy melyek a klikkek. A kis városok züllött társadalmi viszonyainak orvoslása tulajdonképpen azért tartozik a legnehezebb, majdnem kivihetetlen feladatok közé, mert a sajtó szabadsága a képzelhető legnagyobb mértékben korlátolva van a közönség oktalan érzékenykedése következtében. Lehet-e kis városban kritikai szigorúsággal beszélni a hírlapokban egyéSürr-forr a munka. Megázott a homok ekejárásig. Fele ökör a kukoriczát hordja, fele szánt a rozs alá. A tekintetes ur leugrott már a kocsiról, az öregbéresné a bundát vonszolgatja az ülésből. — Ne bántsd. Látom, hogy nem neked való most a czipekedés. Te, Fercsi, vidd be azt a bundát a házba. A botot is vidd be. A pinczetokot is, a tarisznyát is. No, csak eredj, majd én lehányom az istrángot. Mit csinál az urad, te, Márta ? — Az embereket hajkurássza, hogy siessenek a szárvágással, hadd legyen tisztában a hajlat, mire az ekék odaérnek. — Hány eke dolgozik ? — Bizony csak hat. Tizenkét ökör a kukoriczát hordja. A kocsis visszajött, kifogta a lovakat egészen. A tekintetetes ur indult az ambitusnak. A béresné utána. A tekintetes ur hátraszólt: — Te főzöl a béreseknek ? — Én vigyáznék oda, de a nagylányom áll helyt jobban. — Mit főztök? — Bablevest irdalt szalonnát, meg tejbekását. A tekintetes ur bement a szobájába, az ajtót is betette maga után. Az öregbéresné rányitotta az ajtót: — Jaj, tekintetes uram, az ablakokat még be sem csuktam, reggel óta nyitva vannak, pedig jócskán hives van. — Ne bántsd. Hozd be az urad kalendáriumját. Az asszony behozta a kalandáriumot, — biz az poros lett a tükör megett, hát törlögette a kötője tisztább viszájával. — No csak add ide, aztán ha az urad hazaér, küldjétek be. Más addig engem ne is keresen. Abba a kalendáriumban írogatta be Tázlári János a rábízott jószág mindenféle idejét. Vagy ha netántán kár esett volna valamelyik cseléd kezén. Bognárkontó, kovácskontó is abba volt beírva. Nem külön oldalra ez is, amaz is, hanem egymásután : mi, ahogy magát előadta. A tekintetes ur ugy el tudott azon igazodni, hogy bár sose irt le belőle egy betűt se : cselédre, bognárra, kovácsra fejbül ráolvasta újesztendőkor a hamisságot s könyv nélkül tudakolta annak idején, hogy milyen csikaja lett az öreg Sárgának ? Az öregbéresné megmondta odakint a zsinatoló népeknek, hogy békesség adassék, csendesség hagyassék, még a tekintetes ur magátul ki nem szándékozik. Mert amilyen jó ember, mikor jó, olyan hörcsögös, ha felháborítják. Épp akkor fordult be a tanyaudvarra négyökrös kukoriczás-szekérrel a második béres: Retek Palkó, a legszilajabb ökröt, •a tanuló tinót szokták rábízni, mert a kivert bikát is meg tudta juhászitani. Ha nem is a szép szavával, ha nem is a négyellővel, de amelyiknek egyszer-kétszer a nyakát megcsavargatta a fogójánál fogva, fájt annak még a fogója is: a szarva. Az engedelmes jószágnak aztán ugy gondját viselte, mint ha az ő nevére írták volna a paksusát. A kukoriczahordást sokallták-e, az ökrök, vagy szomjasak voltak a tinók, elég az hozzá, hogy az első hajszás ökör, a legerősebb, kilépett a nyomból. A vele egyjárombeli megérezte a rántást, kapta: cselőre próbált rántani. — Nem arra te, Daru! Villás, hő 1 A két ökör egyszerre vágott vissza a vágásba, akkor meg a két tanuló tinó bolondult meg. Ahogy az öregek nyomba léptek s az igát megrántották, az a két bolond rúgott ki az útból. Retek Palkó megrúgta az egyik tinót: — Téglás! . . . A gazdák kutya errearráját 1 . . . A tinó visszasántitott a rud mellé. Jászlas pajtása nem cseiekedhette már meg ugyanezt, mert a szekér előrébb gurult. A félrerántott járom a fejét szorongatta a Kékes tinónak. Föl is emelte a jármot, mert leült. Retek Pali elhajította a négyellőt. Belekapaszkodott a szekér hátulsó kerekébe. Fölemelte s terhestől, négyökröstől addig húzta hátrább, még a Kékes tinó is visszaléphetett a rud mellé. Akkor fölkapta négyellőt és igazábul elkáromkodta magát mint a bikabőgés, olyan volt a szava. A gázdán kezdődött, a Kékesen végződött a káromkodás s közbül estek a minden szentek és arkangyalok. A szekér nem ért még a kukoriczarakáshoz, mikor a tekintetes ur már elkapta a béres négyellője nyelét: — Te káromkodtál az én tanyámon, te disznó ? A béres eleresztette az ostornyelet. 8 rászólt az ökrökre : — Hőhe, hó ! Hőhe 1 Az ökrök megálltak. Retek Palkó levette a kalapját s föl is tette