Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-02-10 / 6. szám

nek, s az egyéneknek szűkebb csoportja felöl a nélkül, hogy az illető ki eszt teszi, a krakélereskedés vádját elkerülné ? Hogy el ne neveznék felforgatónak, békerontónak, --nagyszájú demagoknak azért, mert a társadalmi élet csúnya mocsarába be merészkedett hatolni, hogy azt lecsapolja, letisztitsa. Ilyenkor nekitámadnak a békák, lebrekegik jobbról-balról, elölről hátulról, s kiüldözik a városból, hogy ők tovább is kurutytyolbassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszonyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig első sorban mint okban és egyszersmind mint következményben is ott nyilatkozik meg, hogy nincsenek embereink, kik készek volnának tevékenységüket szentelni a nyilvános életnek, a köznek. Nem mondjuk, hogy keresve se találnánk ilyen férfiakra, mert egykettö akad efféle feladatokra is, hanem annyi bizonyos, bogy mig a társadalmi mozgalmak élen más városokban mindig a legelőkelőbb embereket találjuk, addig Pápán a legjelentősebb mozgalmak alkalmával is, még azoknál is, amelyek országra szólók, hivatali állásuknál, s foglalkozásuknál fogva vezető embereink ielreállnak, visszavonulnak teljesen — s nem lépnek soha a közönség élére, s legfeljebb maguk közt csinálják azt elkülönitve, amit az egész várossal együtt kellett volna végezniök. De nem akarjuk, liogy félreértsenek bennünket. Tudjuk, hogy egy 18000 í lakossal biró város nem képezhet csu! pán egy kőit. Maga a napi érintkezés i elkülöníti az embereket. Maga a hivatalos foglalkozás is közreműködik itt, mint szétválasztó elem. Azután ilyen hatást fejt ki az atyafiság, sőt elismerjük, hogy a felekezeti külömbség is némi részben joggal funkcionálhat ily elemként. Szóval, ha már egy kaszinóban is képződnek külön külön napi kártyakompániák, akkor egy nagy városban az elkülönödés még inkább természetes. Ez a differenciálódás törvénye. Csakhogy egészséges viszonyok mellett ezt a differenciálódást kellene, hogy nyomon kövesse az integráció. A társadalomban kis dolgokban való ezt az elkülönödését kellene, hogy ! ellensúlyozza a nagyokban való egyei. I sülés, az integráció. Kártyázzunk külön, | de jótékonyságot gyakoroljunk együtt, hogy hathatósabban tehessünk ; táncoljunk külön, de a tanácsteremben szavazzunk együttesen, illetőleg elvek, s meggyőződések, ne kasztok szerint: zsurozzunk kölön, de legyünk egyek, ha eemzeti nagyjainkat ünnepeljük, ha országos mozgalmakhoz csatlakozunk, ha irodalom, művészet a színészet pártolásáról van szó. Szentimentalizmus azt kívánja, hogy mindenben összebújjunk, s ölelkezzünk, hiszen végre is. az emberek közötti különbségek a társaséletben természetszerűleg kell. hogy kifejezésre jussanak, amit elkerülni nem lehet, de az is bizonyos, hogy ahol Pápáról van szó, ott minden pápai egy Jegyen. Igy volna jól! Tanfelügyelői jelentés, — Veszprémvármegye népoktatási állapota. — A közigazgatási bizottság 1907 évi január hó 10-én tartott ülésén a kir. tanfelügyelő beszámolván a megye előző havi népoktatási állapotáról, jelentését a következőkben folytatja : Iskolalátogatásokat végeztem, összesen 10 osztályban és 31 tanfolyamon azonkívül jelenvoltam a pápai állami tanítóképző, nemkülönben a főtiszt, egyházmegyei főtanfelügyelő úrral együtt a pápai rkath. tanítónőképző karácsonytáji póttanképesitő vizsgálatán. úgyszintén a pápai izr. polgári fiúiskola magánvizsgalatain ; jelen voltam a pápai városi ovoda karácsonyi ünnepélyén és vezettem a pápai állami tanítóképző tanári karával, valamint a veszprémvas — sopron — ós komáromvármegyei általános tanító egyesületek megbizottaival mint egy — a papai állami tanítóképző intézet kerületében a képzőtanárok által tartandó elméleti és gyakorlati értekezések módját és idejét tárgyazó — enquettet melynek jegyzőkönyvét a közoktatásügyi mkir. kormányhoz is felterjesztettem. Sok örömöm volt a lajos és mezőkomáromi iskolákkal, melyek igen jó iskolák; kiváltképen a lajoskomáromi ágh. ev. 3 osztályú elemi iskola a nagyérdemű, kiválló hazafias púedagogiai és szaktudásu Molnár Endre tanító szellemi vezetése alatt a kor — Én káromkodtam, tekintetes ur. — Hát disznó vagy. Bántott téged azoknak az ökröknek a gazdája ? Miért szidod az ökörnek a gazdáját is, az istenit is. — Mert az ökör arra ért. Sose ütöm meg, ha szidom is. — De ne szidd ! Vagy én téged megütlek. A második béres is fekete volt és ragyás. Nem törzsökös, mint a tekintetes ur, hanem csontos, ösztövér. Izmos mezítelen balkarját keresztültette a mellén, meghajolt egy kicsit és szemeibe nézett a tekintetes urnák : — Megüthet az ur, de csak egyszer az életben. A tekintetes ur megütötte a bérest a négyellőnyéllel. Mijét érte az ütés, azt az egész tanyasürüség néző népe se tudta biztosan, csak azt látta, • akinek szeme van, hogy a rávaló rainutomban a béres fölkapta a tekintetes urat a feje fölé és szaladt vele az eperfák alá s ott belevágta a nyári jászolba és rátérdepelt, fojtogatta, torkolászta livegve, szó nélkül. A temerdék nép mind odaszaladt, jajongott, sikoltozott s mégis megtörtént volna biz ott a szedelem, ha a hazaért öregbéres az embereket szét nem csapja, a bérest vállon nem kapja: — Te ! Palkó! Él még az anyád 1 Te/ tartod., Es attul a béres keze elzsibbadt egyszerre. A tekintetes urat bevitték a szobájába. A béres pedig a kalapját kereste, s hogy azt odaadták neki, kifogta ökreit és megitatta. Az egész udvarbeli népség pedig öszszesugott: — Csak becsukják pedig Palkót. Csak hasztalan itatja már azokat az ökröket. Nem olyan fábul faragták a tekintetes urat, hogy a lélekzet könnyesen elbúcsúzzon tőle. Azt se kérdezte, mikor észretért, hogy : hol vagyok ? Ellenben kiadta a parancsot: — A kocsis fogjon be. A kocsi ideál jon a ház elé. A pipámat verjétek ki, töltsétek meg, hadd gyújtok rá. Akinek dolga van, az meg lásson a dolga után. Az öreg béres bátorkodott megkérdezni. — Hát Retek Palkó? — Az is végezze a doldát. Ha szánt, szántson, ha hord, hordjon. — De . . . — Majd azt elvégzem vele én magam. Aztán sazament a tekintetes ur. És az egész messze-tanya még jobban hitte, hogy most lesz már igazán jaj Retek Palkónak. Hiszen a tekintetes ur a járásbirö. Késett-késett a Retek Pali időzése. ~ - No, majd kihozzák azt, csak az ideje itt kiteljen. És az időzőt csak nem hozták. Szilveszter is elérkezett, a cselédfizetés, a cselédfogadás szent napja. Mikor az esztendős szolgát gyámoltalan hetibéres pótolja: egy álló hétig. A tekintetes ur ambitusán is ott vártak-vártak a cselédek. Az öregbéres is, a többiek is, mind-mind. S a tekintetes ur Retek Palkót hivatta be elsőnek: — Van-e jó helyed? — Van. — Kijár-e rendesen a kosztod ? — Ki. — Meg vagy-e elégedve a béreddel ? — Meg. — Hány esztendős vagy ? — Az öregbéressel vagyok formás. — Hát anyád? — Az meg a tekinteteses uréknál volt valamikor dajka. — No jó. Káromkodsz-e még ? — Ha nagyon muszáj. — Két láncz kukoriczaföldet megszántatok anyádnak tavaszra. Isten áldjon meg. Beirtalak. Elmehetsz. Ahogy ezt a régiséget édesanyám elelbeszéli, mikor együtt vagyünk, mindnyájunknak — föl-föladom a gyerekeknek a kérdést : — No gyerekek, hát aztán ki volt az. erősebh ember: a tekintetes ur-e, vagy Retek Palkó? Ki hozzám dörgölődzik, ki az anyámhoz, ki nagymamához bújik s egyszerre mondják, biztos föntszóval r — A béres. A Retek Palkó. Mert az j belevágta amazt abba a : mibe is ? Legényfiaink, nagyiskolás lányunk mosol} ognak s mind azt gondolják amit a nagymama meg is mond a hozzásimuló Katának. —- 0, édes kicsim, nagy csacsika vagy te még. Tudod is te, mit kérdezett ez a te ! hamis édesapád. Gyere ide ide áz ölembe !