Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-11-10 / 45. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szára ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Társadalmi életünk hanyatlása, Hát lehet e még ilyesmiről is beszélni városunkban, méltán fogja kérdezni mindenki ? Hisz olyan sivár, élettelen a társadalmi élet, hogy mindenki csak magának él, szabak idejét ismerősei és rokonai szakkörében tölti el, nem tud semmit a közéletről, mert niucs a mi a társadalmat összehozza, öszszetartsa. Jogos-e vád avagy jobban mondjuk panasz. Tényleg maholnap nincs társadalmi élet nálu-ik, nincs olyan összejövetele a társadalomnak, a hol szórakozásra találna, hogy felfrissítve térhetne vissza a minden napi élet egyhangúságába. Mert még az a kultur egyesületünk is alszik, a mely eddig összetartani tudta a közönséget. Hogy a Jókai kört értjük alatta, mindenki tudja. Ez az egyesület, a milyen szép sikerrel kezdett működni, épp ugy aludt ki belőle minden élet. Már a mult őszön is alig adott életjelt magáról s ebben áz évben is már november havában tartunk és még nem tartott egyetlen felolvasó estélyt sem. Hát ez nem járja. Mert ez egyesületnek szép számú tagja van, a ki elvárhatná azt, hogy tagsági dija fejében legalább egy pár szórakozó estélyt végig hallgathasson. Félkérjük az egyesület vezetőségét, hogy tegyen legalább kísérletet oly irányban és mederben, hogy az egyesületet életre galvanizálja. De társadalmi életünk más uton is kereshetne szórakozást. És pedig olyan szórakozást, hol egyúttal filléreivel a jótékonyságot is előmozdítaná. Ertjük alatta a műkedvelői szinielőadásokat. Még néhány évvel ezelőtt jeles tagokból álló műkedvelői gárda volt városunkban. — S hogy nem halt ki ez a tehetség, mutatja azt, hogy csak pár évvel ezelőtt is sikeres előadásokban gyönyörködtünk. Itt a tél, sok igényével, szükségletével, amelyeknek legnagyobb részét kielégíteni tudnánk egy pár műkedvelői előadás jövedelmével. Hogy egyébb humánus szükséglétünkre rá ne mutassunk, itt van p. o. a népkonyha, a melyre ha valaha, a mostani télen pótolliatlan emberbarátai feladat vár. Mart ha valaha volt, az idén sok lesz az éhező, szűkölködő szegény. Továbbá nemes lelkű úrasszonyok szegény gyermekek felruházásán fáradoznak és e tekintetben szép eredményt is- értek el, de kimerné állítani azt, hogy már minden szegény gyermek el van látva téli ruhával városunkban. Szóval a műkedvelői előadások ból minden humánus szükségletre lehetne juttatni valamit s elérnénk azt is, hogy mulatva, szórakozva gyakorolnánk a jótékonyság nemes cselekedetét. A műkedvelői előadások létrehozásához pedig nem kívántatik TÁRCZA. ^o A Vannak mesék melyek valóra válnak. A Simon lányok meséje valóság. Két éve. hogy a mesés kincsre bukkantak, amely hihetetlen gazdasággal árasztotta el őket s azóta nem tudnak olyant álmodni, hogy valóra ne váljon. Kikutatták a simonfái Simonok egész történetét s nem tarthatták olyan drágára azt a földet, amely valaha Simon birtok volt, hogy ők meg ne vásároltak volna. Visszaszerezni a régi vagyont, ez volt legfőb törekvésük s amikor már a magukénak tudtak mindent, amikor nem messze a régi malomtól, a gonosz, eltekergett, de azóta a medrébe ismét visszavezetett folyócska mellett elkészült a fehér kastély is, akkor kimerült a fantáziájuk. Igazi leányötlet volna a „csipke-kastély" Könnyed, csaknem filigrán hófehér kastély, amelyet kívülről, belülről egyaránt hófehér porczellánnal burkoltattak, hogy a zománczos falakon ne fogjon az idő s a fehér falakat meg ne barnítsa az eső, a durva északi szél. Ugy nézett ki az a kecses kis kastély, mintha csipkéből verték volna. A belső díszítésben még két szili jutott csak szóhoz, a halványkék, ez volt Mária kedves szine és a rózsaszín, amelyet Marianna pártfogolt. Az egész kastély csaknem arányosan két egyforma félből állott. Egyik volt Mária birodalma, a másik Mariannáé. Ahol a két szárny összeért, ott voltak a közös termek. A nagy ebédlő, a nagy szalon és a kastély csodaszép hallja, amelyben csak hollandus fayence és karrarai márványszobrokat tűrtek meg. Amikor már benn laktak a kastélyban, akkor lélegzettek fel először s akkor gondoltak először arra, hogy tulajdonképpen két hosszú év óta egyebet sem tettek, mint pénzt váltottak be ós pénzt fizettek ki. A nagy számolástól elfeledtek élni, s amikor első este szétváltak, hogy ki-ki pihenni térjen a saját hálószobájába, ugy elszorult a szivük, hogy ha nem .szégyelték volna, bizony sirva fakadnak. De erősek voltak, — hisz gazdagok voltak — s ugy tettek, amint dúsgazdag kastélytulajdonosokhoz illik, szépen írncsut vettek egymástól s ment ki-ki a maga lakosztályába. Csodaszép holdvilágos éjszaka volt. A csipkekastély zománczos porczellánja viszszasugározta a holdsugarat s a két kisaszszony, amikor egyedül érezte magát, mi tagadás, sirva fakadt. Körülnézett a hófehér hálószobában, rengő, ringó fehér bútorokon, kincset érő csipkefüggönyök, nesztfogó perzsa szőnyegek, hívogató jegesmedve-bőrök között s a lelke odaszállott a kis ócska malomba, ahol csöndes hebegéssel moözsolta a vizet az álmos nagy kerék, s ahol összebújtak ketten abban a parányi, alacsony, kicsit dohos illatú szobácskában. Ölte, gyilkolta a szivüket ez a nagy kényelem, ez a hideg, előkelő, lenyűgöző fehérség. Olyan hideg volt minden körülöttük, mintha jégpalotában laktak volna s hiába áradt be az ablakon a rózsák forró, szerelmes, mámorító sóhajtása, a két leány kimondhatlanul árvának, képzelhetlenül koldusnak érezte magát. Egyszerre azt érezte mind a kettő, ágyongyomja a magas szoba remekbe készült menyezete, s ugyanabban a pillanat. u\e$vexi&e\éseVe\ a \e$íMa\osa\>\> s"z,er\n\. ~